Mielőtt elmesélnénk kalandunkat, le kell szögeznünk, hogy az előételektől a desszertig mindennel elégedettek voltunk Gianni éttermében. A minőségnek persze ára is van, fejenként ötezernél kevesebbet aligha kérnek a pincérek. Akikről egyébként az volt a benyomásunk, hogy kedvesek, figyelmesek, de humor tekintetében még van hova fejlődniük. Példaként azt a poént jegyeztük föl, amikor az egyik vicces kedvű pincér rendeléskor így szólt: "Akkor egy tökfőzeléket hozzak?" (Az étlapon kizárólag olasz specialitások szerepelnek.)
Asztalharc
Igaz, mi sem voltuk éppen álomvendégek, nehezményeztük például, hogy bár több mint egy hete foglaltunk asztalt, mégsem ülhettünk oda, ahová akarunk. A pincérek ugyanis egy aprócska asztalhoz vezettek minket az étterem többi részéhez képest meglehetősen sötét galérián - amit a személyzet bástyának hív -, ráadásul pontosan a szellőző berendezés alá. Azonnal kérelmeztük áthelyezésünket, ki is néztünk egy csinos asztalt az egyik árkád mellett, de a pincérek mondták, hogy azt már lefoglalták. Ebben az étteremben ugyanis az emberek nem csak úgy asztalt foglalnak, hanem konkrétan megmondják, melyik asztalt akarják. Így hát maradtunk a sötét galérián, ami elsőrandizós párnak egyébként tökéletes, csak hát mi, mivel évek óta kollégák vagyunk, már túljutottunk ezen a fázison. A berendezés egyébként olyan, mintha már évtizedek óta ott lenne, a terítő egyikünkben a szardíniai agroturismo nevű vendéglátó egységek takaros, szerény, de tiszta hangulatát idézte.
Vega és nem vega
Hogy valóban teljes képet nyújthassunk a kínálatról és maximálisan píszí hozzáállást tanúsítsunk, egyikünk húsosban nyomta, másikunk viszont vegetariánusban. Így előételként egyrészt párolt borjúszegyet kértünk tonhalkrémes majonézmártással (Vitello Tonnato), valamint egy meleg parajfelfújtat. Mindkettő fergetegesen finom volt, és legszívesebben kirendeltük volna őket újra, de uralkodtunk magunkon és rendeltünk főételeket is. A kiszolgálás egyébként példásan gyors volt, főleg hogy egy meglehetősen nagy étteremről van szó. Igaz, az estének egy viszonylag korai szakaszában jelentünk meg.
Főételként húsos felünk a lasangnára szavazott, a növényevő pedig egy mozarellával töltött sajtmártásos palacsintára. Ismét csak a fergeteges és fantasztikus jelzőket tudjuk használni, és használnánk is még jó sokszor, ha nem félnénk, hogy túldicsérjük az éttermet. Főleg, hogy a legfantasztikusabb rész még csak ezután következett a desszert személyében, ami egy mandulás háziparfé volt. Ennek egyedül mérete okozott csalódást, a hangzatos név ugyanis csak egyetlen gombóc, ámde rendkívül finom fagylaltot takart.
Gyanútlan öltönyösök
A vacsora gyenge pontja a vörösbor volt, de nem az íze, mint inkább halmazállapota és erőteljes vörös színe miatt. A mellettünk lévő asztalnál ugyanis két német uniós polgártársunk fogyasztotta éppen üzleti vacsoráját, mikor egy óvatlan mozdulat következtében egyikünk poharának bortartalma az öltönynadrágon landolt. Rég éreztünk ilyen kemény, elnehezülő feszültséget és szemrehányást a levegőben, és bár próbáltuk humorral elütni a dolgot, a német üzletemberek továbbra sem humorérzékükről híresek.
|
A fiatalember ugyanis azt fájlalta, hogy másnapi munkainterjújára, ami miatt Németországból iderepült, csak ezt az egy öltönyt hozta magával, mire mi enyhén megdorgáltuk, hogy nem helyes egy repülőútra egyetlen nadrágban elindulni. Állításunk alátámasztására saját életünkből hoztunk példákat, ám úgy tűnt ezzel nincs nagyon megelégedve, így azzal vigasztaltuk, hogy ne izguljon, mert a sötét nadrágon nem látszik a vörösborfolt. Ám miután ez is süket fülekre talált, sűrű bocsánatkérések közepette felajánlottunk összes férfi rokonuk és családtagunk öltönynadrágjának használatba vételi jogát. A fiatal üzletember végül nagyon nehezen, de megbocsájtott. Egészen addig, míg egy másik meggondolatlan mozdulat következtében az ásványvizes pohár tartalma is az asztaluk mellett landolt. Ekkor már nem mertünk a német üzletemberekre nézni, csak közvetlenül indulásunk előtt. Akkor azonban megnyugodva konstatáltuk, hogy mégis van német humor és hogy Pavlov tanai ma is érvényesek: a német üzletember fehér inges mellkasára egy Barilla felirattal díszített, méretes partedli simult.