Hétfőn bemutattak Japánban egy manökenrobotot, ami robot létére meglepően szépen jár, sőt még egész emberszerű arckifejezései is vannak. A modellkarriernek talán csak a túl hosszú kezek, és a nem túl kifinomult járás tehetnek keresztbe, bár Naomi Campbell is milyen sokra vitte azzal, hogy végigdönget a kifutókon.

HRP-4C a neve, 158 centi magas és 43 kilós a világ jelenleg legérdekesebb manökenje, az a robot, amit hétfőn mutattak be Japánban. A robotot 42 motor mozgatja, bluetooth távirányítóval lehet irányítani, félmilliárd forintba kerül, egy kutatóintézet hozta létre és a szórakoztatóiparban tervezik majd használni.

Nézzen robotot

Az arca kifejezetten mangás, de a robot egyik fejlesztője, Kadzsita Sudzsi szerint ez azért van így, mert az emberszerű megjelenés természetellenes lett volna. A túlméretezett szemtől és az apró orrtól eltekintve, HRP-4C a teljesen átlagos japán nő kinézetét hozza a 19-29 éves korosztályból a 158 centijével és 43 kilójával.

A robotot be akarják mutatni egy tokiói divatbemutatón is, ezért nézzük inkább arról az oldalról, hogy HRP-4C megállná-e a helyét modellként.

Azt kell megállapítanunk, hogy egyértelműen a világ egyik leghíresebb manökenje, Naomi Campbell lebegett a készítők szeme előtt a tervezéskor. A híres modell több meghatározó különlegessége megjelenik a japán roboton is.

Először is Campbellhez hasonlóan trappolva lépdel, ami Campbell esetében különlegesség és meghatározó stílusjegy, HRP-4C viszont igazán előállhatott volna valami egyedi ötlettel azon felül, hogy ezt az egész trappolósdit robot létére csinálja. Másodszor Campbellnek köztudott, hogy kifejezetten nagy, 43-as a lába. Érdemes megnézni a fenti felvételen – kivételesen megengedjük magunknak a becéző alakot – HRP-t. A 158 centiméteres magasságához képest kifejezetten nagy és bumfordi a lábfeje.

A harmadik észrevétel, amit mindenképpen meg kell állapítanunk, hogy HRP-nek mennyire lobog a haja. Ez is tökéletesen passzol a Campbell-elméletünkhöz.

Persze semmi kínos sincs abban, hogy valaki egy ennyire híres modellt szeretne leutánozni, bármiben is. Sok igazi modell szeretné csak feleannyira jól utánozni valószínűleg Naomi Campbellt, mint ahogy ezt HRP-4C teszi.

Voltak elődök

A divat világában nem a mostani japán kezdeményezés az első furcsa ötlet, amivel le akarják váltani a kifutókon szereplő modelleket. Jean-Charles de Castelbajac decemberi bemutatóján például LEGO figurák hordták a tervező legújabb darabjait. Kétségtelen, hogy egy LEGO- vagy robotmodell hosszútávon olcsóbb, mint egy igazi modell, és valószínűleg kevesebbet is drogozik, illetve kelt maga körül botrányokat.

Egyes vélemények szerint HRP-4C annyira élethű lett, hogy akár igazi nőnek is nézhetnénk. Ezt mindenképpen megcáfolja, hogy irreálisan nagy a tenyere, ráadásul majdnem a térdéig lóg a karja, ami nagyon természetellenesen hat, ahogy azt a fenti videón is láthatják.

És végül emlékezzünk még meg a csábító robotlányok egyik első képviselőjéről is: