Ha a család túl van a grillezésen és felpakolt minden szükségeset a balatoni nyaraláshoz, és még a tó felé haladó csúcsforgalmat is túlélte, akkor nincs már hátra, mint irány a strand és a pancsolás. Csakhogy a büfék felé haladva utunkat állja az ezernyi színes gumiáru, és eltöprengünk, mi lesz a számla vége. Picivel tízezer fölött, ha nem ragadtatjuk el magunkat nagyon.

A Balaton környékén nem nehéz olyan elbarikádozott standokba botlani, amelyek előtt háromféle gumicsónak, ötféle mintázatú állatimitátor úszógumi, strandlabda hegyek állnak és minden más, ami nyaraló csöppségek ingerléséhez szükséges. Az ember meg ott áll, hogy akkor vegye-e vagy nem, mert könnyen rákölthet a strandolásra egy vagyont. Viszont cserébe az övé lehet néhány vicces, felfújhatós víziállat.

Tehén a vízen

A kedvencünk az a keskeny gumimatrac volt, amely egy barna foltos, vidám tehenet testesített meg. Erre Fonyód közelében, egy élelmiszerbolt előtt bukkantunk, ami cáfolta azt a közhiedelmet, hogy strandcuccot csak a vízparton vételezhetünk. A tehén, amit szívesen magunkévá tettünk volna, 2700 forintba került - de a spártai biciklitúrára tekintettel nem ragadhattuk ilyesmire magunkat.

Ha viszont szélesebb és esetleg a kisebb viharokat is túlélő matracot szeretnénk, vehetünk mezei rózsaszínt is olyan lyukakkal, amelyek a vizet a matrac belsejébe vezetik. Ilyen darab biztosan mindenhol van, mi 2790 forintért találtunk ilyet . Mellesleg zsengébb korunkban magunk is ilyen lebegő csodáról álmodtunk, de akkoriban csak az NDK-s turisták jutottak hozzá ilyesmihez, ezért velük kellett haverkodni bőszen.

Domborműves úszógumi és csónak

Mezei úszógumit már 590 forinttól is be tudunk szerezni, de olyat, amin rákfej van ál-ollókkal vagy kacsafej vigyorog rajta, 1790 forinttól találunk. Ez biztosan nagyon mókás, bár nem sok mozgástered adhat az úszni tanulóknak.

Gumicsónakot különféle méretekben tudunk vásárolni, ha csak egymagunk vagy maximum egy ötéves gyermekkel akarunk a tisztább vízbe beevezni, akkor már 4490-ból megvagyunk. Persze, minél nagyobb, annál drágább.

Ami még muszáj: labda és törölköző

A színes labdák tömkelegével találjuk szembe magunkat bármelyik árusnál. 590 forinttól egy ezresig mindenfélét találunk, az ismert Disney-figuráktól az egyszerű fényes kékig válogathatunk. Ha pedig el tudjuk érni, hogy az energiadús férfiember vagy csemete a vízben pancsolás helyett letelepedjen kicsit a földre, kell egy polifoam is (990 Ft) vagy egy strandtörölköző. Ebből elég hervasztó választékot találtunk, leginkább sportkocsisat meg lovasat 950 forintért. Mindezt begyűjtve fáradhatunk is a kasszához, és picivel 10 ezer fölött költve már csak azon kell töprengenünk, hogy vegyünk-e egy strandsapkát napszúrás ellen 950 forintért.

Gumimatrac: 2790 Ft
Kacsafejű úszógumi: 1790 Ft
Gumilabda: 590 Ft
Polifoam: 990 Ft
Felfújható gumicsónak: 4490 Ft

Összesen: 10650 Ft