A szombati tragédia után ismét fellángoltak az indulatok az otthonszülés körül. Tudni akartuk, hogy az utca asszonya mennyire ismeri az otthonszülés alternatíváját, elfogadja-e azt, vagy marad a bevált, ámde sokak által megalázónak tartott kórházi szülésnél. A többség ugyan nem próbálná ki, de kiáll a választás lehetősége mellett.

A legtöbb, általunk megkérdezett nő a higiéniára hivatkozva csak kórházban szülne, bár bevallja, hogy talán ez a medikális megközelítés tekintélye miatt is van így. Azt viszont nem utasították vissza, hogy aki akar, az hadd válasszon akár vízben, akár szülőszékben, vagy épp otthon való szülést. Mintánk semmiképp sem reprezentatív, viszont személyes véleményeket fogalmaz meg.

Katalin (32), decemberre várja a babáját

Fotók: Katona Boglárka

Én soha nem támogattam az otthonszülést, attól függetlenül, hogy úgy gondolom, hogy nagyon sok kórházban középkori állapotok vannak, én soha nem szülnék otthon. Biztonságosabbnak tartom a kórházat, és sajnos nem emlékszem annak az orvosnak a nevére, aki azt mondta, hogy a kórházban állandóan monitoron van a baba, ilyen környezetet soha nem tudnak biztosítani otthon. Igaz, hogy természetes folyamat, de régen az is természetes volt, hogy bizonyos százaléka a babáknak meghalt. Ezt régen a természet szelekciójának hívták. Tartok a kórházbeli személytelenségtől, de sokkal jobban tartok a higiénia meg a szakértelem hiányától.

Marianna (41)

Én nem tartom helyesnek, merthogy bármilyen komplikáció közbeléphet, és nagyon nehéz így segíteni, ezért is történt most ez a tragédia. Lehet, hogy a kórházban is vannak komplikációk, amikről nem hallunk, de én azt gondolom, hogy akár a steril körülmények, akár az orvosi háttérről van szó, egy kórház azért jobban el tudja látni ezt a feladatot, mint otthon. Ha nincs szakképzett segítség hirtelen, akkor tragédia történhet, mint most, bár lehet, hogy kórházban is előfordul, csak annak nincs olyan nagy propagandája, ezt nem tudom így megítélni. Ezek után nem mernék otthon szülni, eddig kórházban szültem, és a személyes élmény a kórháztól is függ, meg magától az édesanyától is, hogy mire van szüksége. Vannak olyan kórházak, ahol kimondottan lakásnak berendezett szülőszoba is van, annyi alternatív megoldás van már, hogy mindenki megtalálja a megfelelőt.

Edit (27), karácsonyra várja második babáját

Én nem szülnék otthon, de a szülésznőmmel összevesztünk ezen. Azt érezzük a férjemmel, hogy a keselyűk alig várták, hogy lecsaphassanak a Geréb Ágira. És most itt van! Mert azt mondta a szülésznőm is, hogy majd ha meghal valamelyik gyerek, akkor majd... Egyrészt, ha a Geréb Ágiék biztosítanák a feltételeket, ha lehetne, de nem lehet, nem engedik meg nekik. Egy normális születésház kellene normális felszerelésekkel, törvény! Törvény kell, hogy ne tiltsák el, ne zárják el. Én személy szerint születésházban szülnék legszívesebben. Beszéltem a nőgyógyászommal is, hogy vállalna-e ilyet, aki azt mondta, hogy akkor igen, ha közel van egy kórházhoz, hogy ha császármetszés kell, akkor lehessen. Ha nagyon akarnék kádban szülni, akkor a Szent Imrébe mennék. Az első gyerekemnél mondtam, jó, akkor én guggolva szülök vagy négykézláb, de azt hittem, belehalok! Úgy hallottam, hogy olyankor a gravitáció segít, ki is próbáltam egy fájás erejéig, mondtam, hú, majd most jön a szuper otthonszülős technika, elolvastam mindent, aztán majd belehaltam a pózba! A szülésznővel azon vitatkoztunk, hogy aki akar, az hadd csinálja már, és biztosítsák a feltételeket az otthonszüléshez. Az én szomszédom gyerekorvos, akit kizártak a kamarából, mert ellátta az otthon születetteket, neki is van hatása ránk.

Mariann (35)

Én egyáltalán nem pártolom, nekem most szült a húgom pont pénteken, és utána történt ez az otthoni haláleset. Biztos, hogy szakszerűen csinálják, meg minden, de ha szülés, akkor menjen be a kórházba. Ott csak többen vannak, meg felszereltebb, műszerek vannak. Én biztos nem szülnék otthon. Szerintem olyan műszerezettséget nem fognak tudni hazavinni, ami a kórházban van. Az tény, hogy a kórházban sokan futnak át az emberen. Amikor nekem született a kislányom kilenc éve, azt mondtuk, hogy már csak a portás nem vizsgált meg, de én mégiscsak kórházban szülnék.

Nóra (21)


Nem pártolom az otthonszülést, mert veszélyes, egyértelműen, hogyha nincs szakmai segítség és probléma adódik, akkor... A bába az nem egy doktorit végzett szülész. Ha már gyereket szülök, akkor minden megpróbálok megadni neki. Én meggbízok az orvosokban, pont most volt mandulaműtétem és benn feküdtem a kórházban, és nagyon szakszerűen elláttak, kedvesek voltak a nővérek is, ahhoz képest, hogy mennyit dolgoznak és mennyi fizetést kapnak. Az alternatív módszereket nagyon nem pártolom, inkább a hagyományos módszereket, amit a legtöbb ember használ. Az a baj, hogy nem próbálnám ki, csak ha előttem egy ismerősöm vagy rokonom kipróbálná és azt mondaná, hogy jó, mert mindkét téren van tapasztalata, akkor lehet, hogy én is kipróbálnám.

Mariann (58)

Mindenkinek legyen választási joga. De én azt hallom, hogy a kórházakban is megvan a kockázata, és a kórház nem nagyon kismamabarát, feltételezem, aki átadja magát az otthoni szülésnek, az emiatt teszi. Nem tudom, hogy lehet-e dönteni. Én mindig azt szoktam mondani, hogy bárhogy lehessen, csak ne legyen kötelező egyik vagy másik. Ez nyilvánvalóan egy presztízsharc is az orvosok részéről. Nem értek annyit egyik vagy másik oldalhoz sem, hogy meg lennék győződve bármelyik igazságáról. Évszázadokon keresztül ez volt ugye a természetes. A megengedést mindenesetre támogatnám.

Julianna (71)

A higiénia sokat számít. Az én anyukám otthon szült négy gyereket, bábaasszonnyal. És semmi bajunk nem volt, és lavór volt, és hideg-meleg víz nem folyt a csapból, úgy melegítettük a vizet, és itt vagyunk. Én pártolnám, ha megvalósulhatna, de javasolni nem merném. Mert oda nagyon nagy higiénia kell, és felelősséggel jár. Abban az időben az természetes volt, de ahogy a technika fejlődik, az orvostudomány, az emberek véleménye, ez megváltozott. Én is kórházban szültem, és élmény volt szülni. Én megmondom őszintén, úgy ahogyan van, hogy nem tudok rosszat mondani se az orvosokról, se az ápolókról. Én olyan biztonságban éreztem magam a kórházban! Otthon ez akkor valósulhat meg, ha olyan körülményeket biztosítanak. De a fertőzésveszély vagy bármi, a higiénia! Az én anyukám idejében csak az volt, de mindenki azt csinál, amit akar. Most annyiféle választék van, az én időmben meg körzetileg volt meghatározva, oda ment az ember, ahová tartozott.

Milyen tapasztalatai vannak a szülésről?
Ha szült már otthon vagy épp kórházban, és mesélne az élményről pro vagy kontra, írjon nekünk!