A hangsúly az emlékezésen van ugyan, a halottak napjára mégis készülni kell: koszorúkkal, vágott- és cserepes virágokkal, mécsesekkel. Egy nappal legcsendesebb nemzeti ünnepünk előtt megnéztük, mit lehet kapni Pesten és Budán, és hogy izzik a virágkötők keze alatt a munka. A legnagyobb hajrában virágot vásárló APEH ellenőrökbe is botlottunk.

Hogy legyen összehasonlítási alapunk, a 4-6-os villamos vonalát vizsgáltuk, Budáról Pest felé haladva. Három nagy felfedezést tettünk: 1. nem lehet mindenhol

Klikk!

Nyugati és Oktogon között


Virágegyetem
(Teréz körút 36.)

Ez az intézmény nem véletlenül választotta ezt a hangzatos nevet, tényleg művészien megfogalmazott csokrokat és koszorúkat lehet itt kapni (igaz, nem olcsón). Az egyik legszebb például egy kagylókból kirakott, fekete szalaggal átkötött, kövirózsával díszített exkluzív darab (4600 forint). Mint megtudtuk, készülnek kisebb koszorúk is, melyek ára általánosságban a mérettől és a virágfelhasználástól függ. Pókkrizantémot itt nem láttunk, de ígérték, hogy elsejére lesz. Nagyon szép enteriőr, igényes virágkötészeti megoldásokkal, valódi papagájjal. A dísztököket pedig már nem árulják, így megeshet, hogy ha a vásárló nagyon szépen kéri, talán odaadják.

Oktogon


(Teréz körút 18-cal szemben álló virágos bódé)

Az Oktogonon mécses akcióba botlottunk: a Széna térhez hasonlóan itt is 150 forint a hagyományos áttetsző üvegű mécses. Kiültethető cserepes krizantémot 1500 forintért láttunk, a legkisebb koszorú (erdei termésekkel fedve) 500 forint volt, a nagyobb - mutatós tobozokkal, fahéjrúddal stb. - 1200 körül kezdődött. Itt egy Kelly Osbourne-osra sminkelt eladólányt láttunk, aki nagyon kedvesen válaszolgatott minden kérdésünkre. Pókkrizantém nem volt, de elsején még érkezhet.

Rákóczi tér


Virágfutár
(József körút és Kölcsey utca sarok)

Itt láttuk a legszebb és leghatalmasabb krizantémbokrot, mely esernyő átmérőjű volt (1990 forint). A természetből beszerezhető termények mellett művirágok is megjelentek a koszorúk alkotóelemeként (kis művirágos koszorú 870 forint, nagy 2300 forint). Vannak nagyon kedves kistökök 200 forintért, valamint a szokások vágott virágok mellett apró ajándéktárgyak. Az eladóhölgy nagyon kedves, Krisna-szoborhoz hasonlóan a nagy hajrában 6 keze is nőtt.

Ferenc körúti metrómegálló


Virágért az aluljáróban

Ez az ünnepre egyik legjobban felkészült üzlet: többféle mécses, többféle koszorú és többféle pókkrizantém is van. Az eladó szemlátomást itt is nagyon intenzíven készül az elsejei rohamra. A pókkrizantém 300 vagy 450 Ft-ba kerül, a koszorúkat beleapplikált teamécsessel együtt árulják (kisebb 950 forint, tobozos-mohás-erdeiterméses 1250-től - és szintén beépített teamécsessel). Ugyanaz a klasszikus mécses itt kicsit drágább, mint az Oktogonon vagy a Széna téren: az áttetsző 250 forint, a piros 350, de van alapabb kiszerelés is 150-ért. A tökök méretüktől függően 250-450 között mozognak, szóval ez a legfelkészültebb üzlet, van is belőle sok a városban.