26 év fölött már nem éri meg nőnek lenni
A nők 21 évesen a legkelendőbbek, a férfiak viszont csak 30 után vesztenek népszerűségükből. Kegyetlen tények az életkorról.
A nők 21 évesen a legkelendőbbek, a férfiak viszont csak 30 után vesztenek népszerűségükből. Kegyetlen tények az életkorról.
59 évesen kezdett gyúrni, mostanra kockahasa lett. De a biztonság kedvéért szolizik is.
Az egykori Nagy Ő ismét levetkőzött, és az RTL Klub Fókusz című műsorában elmondta, óriási örömmel töltötte el, hogy 30 felett is erotikus fotózásra kapott felkérést.
"Elképesztő, hogy 60 évesen még romantikus vígjátékokban játszom."
A színész Pilatesszel próbál fiatal maradni, és fiatal lányok körében edz.
Bár a színész csak jövőre lesz 50 éves, éjszakánként már most sem tud aludni az öregedéssel kapcsolatos félelmei miatt.
A színésznő kifejezetten szeret 60 éves lenni, és nem érti, mások miért hazudnak a korukról.
A 30-as énekesnő azért szólt be az 51 évesnek, mert az képtelen elviselni az öregedést.
A színésznő alig várja, hogy 40 legyen, mert a húszas éveiben még béna volt, és örül, hogy Oscar-díja ellenére nem ismerik fel azonnal az utcán, mert legalább békénhagyják.
Széles körben elterjedt a hír, miszerint Moore több százezer dollárt költött már arcfelvarrásra, ezzel szemben a színésznő mindig is tagadta, hogy valaha kés alá fektette volna arcát.
Az egykori Spice Girl, Geri Halliwell a Mail online-nak bevallotta, hogy kipróbálta már a botoxot, de fejfájást kapott tőle.