Boy George szerint Lady Gagának nem kellett volna beszámolnia a kokainozásról
Az énekes nem érti, hogy Lady Gagának miért kellett nyilatkoznia arról, hogy néhanapján még mindig fogyaszt némi kokaint.
Az énekes nem érti, hogy Lady Gagának miért kellett nyilatkoznia arról, hogy néhanapján még mindig fogyaszt némi kokaint.
Kisebb turnéval ünnepelné az énekes, hogy harminc éves lett a zenekar.
Némi közmunkával és börtönbüntetéssel tarkított celebség után visszatért Boy George, és most kivételesen nem botrányaitól hangos a sajtó, hanem legújabb klipje a fő téma
A két énekes még akkor veszett össze, amikor Boy George rosszallását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy kollégája a nyolcvanas években nem vallotta be, hogy homoszexuális, és úgy állították be, mintha igazi szoknyavadász lenne.
A BBC Two ebben a hónapban kezdi el azt a kilencven perces filmet, ami Boy George mozgalmas életét hivatott bemutatni.
Az énekesnő nagy bulit akar, ahol senki nem érzi magát magányosnak.
Egy brit bíróság próbaideje miatt tiltotta meg Boy George-nak, hogy egy január elején induló műsorban szerepeljen.
Nagyon menne, már alá is írt, pedig még nem biztos, hogy feltételesen szabadlábra helyezik.
Boy George azt állítja, hogy élete 100 százalékkal jobb lett, amióta nem drogozik.
A Culture Club frontembere elmondta, hogy nagyon kellemesen csalódott rabtársaiban, amikor a londoni Pentonville-ben raboskodott az év elején.