
Majka kitálalt Curtisről: „Százmilliót költött kokainra”
Újabb érdekességeket tudhat meg a TV2 műsoraiból.
Újabb érdekességeket tudhat meg a TV2 műsoraiból.
A Szpartak Moszkva légiósa, Quincy Promes óriási bajba keveredett.
A szőkeség azért tette le a szert annak idején, mert paranoid gondolatai lettek.
A médiasztár lakásán talált kokain miatt a rendőrség büntetőeljárást indított.
Ez a mennyiség nagyjából 830 millió forintot ér. A csomagot Peruban adták fel, Hong Kong lett volna a végállomás.
Több kanadai üzlet is felhívta a rendőrséget: összesen 21 kilónyi kokaint szállítottak ki a dílerek tévedésből mit sem sejtő boltoknak.
VV Fanni halála ébresztette rá, hogy nem élhet így tovább.
A cica több száz dolláros zsákmányt talált.
Már három éve bevallotta, hogy milyen a viszonya a drogokkal.
A bíróság negyedszerre már elutasította az ügyészség indítványát, így a nő házi őrizetben maradhat.
A vásárlót annyira rosszul érintette az eset, hogy bepereli a boltot.
A két lány bikinis fotókkal próbálta elterelni a figyelmet arról, hogy egy luxushajón 95 kilónyi kokaint csempésznek Ausztráliába. Nem jött be.
Még a londoniak se szívnak annyit, mint az antwerpeniek!
Ő volt a cserbenhagyó nő étteremláncának egészségnagykövete, de a baleset után azonnal lemondott róla.
Egy szépségszalonba igyekezett hétfőn, a műszempilla felragasztása után feladta magát.
De hiába, mert a rendőrök így is megtalálták azokat, a bíróság pedig 17 év börtönre ítélte.
Két lányt egy luxusút után kaptak el 95 killó droggal, de legalább a kirándulást alaposan dokumentálták.
Eddig évente 250 grammot szokott lefoglalni a rendőrség. Ez egy extrém nagy fogás.
Nem sokkal a zenész halála után jelentkezett egy nő, aki ezt mondja. A gyerek 17 éves.
Még a Gucci cipőjét is hátrahagyta, hogy elmeneküljön.
A Piramis legendás gitárosa teljesen legatyásodott és az egészsége is megromlott, de azt mondja, semmit nem bánt meg.
Egy kanadai pár nagyon lazára vette szilveszteri esküvőjét. Sajna airbnb-s vendégeik még lazábbra. Vagy ha úgy vesszük, keményebbre. Szex, kokain, minden volt.
Bár korábban keményen drogozott, most csak egy fotósorozat kedvéért csinál úgy, mintha.
Azt próbálta beadagolni a rendőrnek, hogy az csak vitamin.
A két szer annyira kiütötte, hogy valami fehéres, rózsaszínes cucc folyt ki a száján és az orrán, majd szívrohama volt.
A leghíresebb kokainbáró fia könyvet ír gyerekkoráról, úgyhogy mesélt pár dolgot.
Szeptember 15-e fontos dátum a kajakos életében.
A kanadai nő eléggé meglepődött, hogy milyen ajándékokat hagyott neki ott a rendőrség.
Pedig a rendőrök átvizsgálták előtte, mégsem tűnt fel nekik ez a pár apróság.
A 91 éves sebész az indiai "barátaitól" kapta a csomagot, amiben 27 szappanos dobozva rejtve 4,5 kiló kokain volt.
Elfogták az eddigi legnagyobb csempész-tenegeralattjárót, amiben 8 tonna kokain volt. 2 tonnát a hajóban hagytak, hogy egyensúlyban maradjon, de nem sikerült teljesen a művelet.
A sportoló szervezetében a világbajnoki válogató után mutatták ki a drogot. Azt mondja, egy életen át szégyellni fogja magát.
A brit felsőház, vagyis a Lordok Háza helyettes házelnöke a Sun új címlapján narancssárga melltartóban feszít.
De mégis Csőrikévé változott. Erre mi a magyarázat?!
Még csak nem is álcázta a drogot, amit a világ legjobban ellenőrzött repterén próbált felcsempészni egy gépre. A rendőrök is megsajnálták.
Néha pedig füvet is adott két tinédzserkorú lányának az a floridai házaspár, akiket most letartóztattak ezért.
Valaki nagyon nem bírta elviselni az állandó készenlétet. Szigorították a kórház szabályait.
A 911-en jelentette be a lopást, de inkább őt tartóztatták le.
Azért az valóban meglepő tud lenni, mikor egy haszontalan műanyagfigura helyett egy kis drogot talál az ember a csokitojásban.
Azt senki nem állítja, hogy nem drogoznak, na de hogy együtt! Az azért durva!
Újabb sztorit szellőztetett meg botránykönyvéből, ezúttal vízilabdásokat aláz verbálisan.
A színész kést használt. Szerencsére mindenki megúszta egy karcolás nélkül a támadást, de a rendőrség nyomoz.
A testőr azt mondta a fogorvosnak, hogy Sheen szétkokózva ment a rendelőbe. A fogorvos a rendőrséghez fordult.
A magyar nyomozók szóltak a spanyoloknak, hogy ellenőrizzenek le egy hajót, találtak is egy jó adag kokaint. A hajó magyar tulajdonosát, G. Viktort és a legénységet őrizetbe vették.
A 43 éves nőnek súlyosan eldeformálódak a mellei, ez tűnt fel a repülőtér rendőreinek is.
Egy nemzetközi fesztiválon egészen a döntőig jutott a visszafogottnak nem nevezhető alkotás.
De már kiengedték a 20 éves fiatalembert, aki nem tanult apja hibáiból.
És a szövegkörnyezetből kiderül, hogy a Sex Tape című filmben szerette partnere heréit Diaz.
Annyit elárulhatunk, hogy énekel, és jócskán volt köze kokainhoz.
A férfi Kolumbiából Houstonba, de az úton az egyik csomag kiszakadt a gyomrában.
Berlusconi titkárnője 24 kiló kokainnal kelt át a határon, el is nevezték Fehér Dámának.
Drogok nélkül nem volt képes dolgozni, a pornót viszont nem a pénzért, hanem az élményért vállalta.
Lukas Redanznak még Hilton-tetoválása is van. A rendőrök szerint nem követett el semmit, csak látni akarta szerelmét.
A berlini néni bulit csapott, hogy megünnepelje a szülinapját, de a rendőrök jókor voltak jó helyen.
A dominikai partoknál tartóztattak fel egy gyanús hajót a hatóságok. 8 milliárd forintnyi kokain volt a szállítmány.
Berlin második legnagyobb kokainfogása Kolumbiából érkezett, banános ládákba rejtve.
Hétszer. És füvezett, de csak a Saatchival kötött házassága utolsó évében.