Halálra fagyott egy férfi egy Debrecenhez közeli tanyánál
Holtan találtak egy férfit csütörtökön egy Debrecen-Nagymacs közelében lévő tanyánál, a halálát kihűlés okozta.
Holtan találtak egy férfit csütörtökön egy Debrecen-Nagymacs közelében lévő tanyánál, a halálát kihűlés okozta.
Az 55 éves férfi holttestére kilenc óra körül egy kutyát sétáltató környékbeli lakó figyelt fel Szolnok belvárosában, a Zagyván átívelő gyaloghíd alatt.
Az asszony fia és veje ellen halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt eljárás indult, a két férfi ugyanis nem fűtött be a lakásba.
Kihűlés következtében halt meg egy 75 éves férfi kadarkúti lakásában - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Egy 77 éves miskolci és egy 60 éves lövői nő is életét vesztette a hideg miatt, a kórházban már nem tudtak segíteni.
24 óra alatt öt embert kellett megmentenie a hatóságoknak.
Az 59 éves mátészalkai lakos január 5-én pizsamában és papucsban ment el lakásából, eltűnését akkor az élettársa bejelentette a rendőrségre.
A polgármester jelentette be, hogy nem találják az 58 éves helyi férfit. Borsodban már tizenegyen haltak meg az idei tél során.
A távhőszolgáltató egyik Krisztina téri hőcserélő központjában találták meg csütörtökön hajnalban.
A férfi előző nap kórházba került rosszullét miatt, de onnan másnap saját felelősségére távozott.
Idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, ezért közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.
Kihűlés miatt meghalt egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántón; egy fűtetlen albérleti szobában találták meg.
Meghalt egy férfi kihűlés miatt a Kunszentmiklóshoz közeli dűlőúton - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
Egy eszméletlen férfit szállítottak kórházba a mentők Borsodbóta külterületéről, de a gyors orvosi beavatkozás ellenére meghalt.
Mire megtalálták, kihűlt az az asszony, aki csütörtökön tűnt el nagyvarsányi lakása udvaráról Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A 84 éves nő az ágya mellett feküdt, amikor rátaláltak.
Lakása közelében az utcán találták egy 57 éves bátorligeti asszony holttestét vasárnap reggel.