Hárman sérültek meg egy budapesti buszbalesetben
A busz két utasát kórházba szállították, a gépkocsi vezetőjét a helyszínen látták el a mentők.
A busz két utasát kórházba szállították, a gépkocsi vezetőjét a helyszínen látták el a mentők.
Két ember szenvedett szombat este szén-monoxid mérgezést a VII. kerületi Wesselényi utca egyik lakóházában.
Szinte mindenki életében eljön a pillanat, amikor kezét-lábát töri, és onnantól orvosi segédeszközök béklyójában kell szexelnie. A meghitt pillanatokat megtorpedózó gipsz és egyéb felkötők is hagynak lehetőséget a kibontakozásra.
Az 53 éves férfi autójával eddig ismeretlen okból egy kanyarban lesodródott az 51-es utat Majosházával összekötő alsóbbrendű útról és az árokba zuhant. Súlyosan megsérült.
A vétlen autó sofőrje agyrázkódást kapott. Felesége úgy tudja, Udvaros Dorottya nem ismerte el felelősségét.
A férfi a lángok közé esett, és mire kihúzták, súlyos sérüléseket szenvedett.
Az énekes nemrég poénból leugrott a stúdiója tetejéről, hogy kiderítse még mindig képes-e a mutatványra.
A színésznő a forgatásokon összeszedett sérüléseit dokumentálja.
A halottat még nem sikerült azonosítani.
A címlaplányt annyira nem zavarják a fájdalmas sérülések, hogy még a gyökérkezelést is élvezi.
A díva csúnyát esett a Story-gálán, azóta járni is alig bír, és fogalma sincs, mikor gyógyul meg teljesen.
Debrecen és Hajdúszoboszló között ütközött két autó még ismeretlen körülmények közt, az utat teljes szélességében lezárták.
A jármű vezetőjét súlyos sérüléssekkel szállították kórházba.
Nem tudni, hogy került a gyerek kezébe apja illegálisan tartott fegyvere.
Az indianapolisi szabadtéri koncerten a legtöbben légszomj miatt lettek rosszul.
A holland elefántnak egy másik elefánttal vívott csatájában sérült meg a szeme.
Síelés közben egyik lánya segítségére sietett, de kiment a térde.
Az egyik sofőr nem adott elsőbbséget, heten megsérültek.
A szerencsétlen lány a nyakára esett egy mutatvány közben. Videó!
Intézkedés közben egy rendőr nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, és ugyancsak súlyosan megsérült az a férfi is, akit csak testi kényszer alkalmazásával sikerült a gépkocsijából kiszállítani és megbilincselni.
Egy ritmikus gimnasztika edzésen sérült meg a bokája, és azonnal kórházba kellett szállítani.
Az énekes átesett egy puffon, pont a földön tárolt poharakba.
Egy szerencsétlen lépés miatt bizonytalan az X-Faktor 2011 egyik döntősének, Bagosi Alexának a szerepése a szombat esti első élő showban.
Tizenkét gyerek és két felnőtt sérült meg egy buszbalesetben Csepelen – hangzott el az RTL Klub Híradójában.
Budapesten két személyautó ütközött össze, az egyik a járdára sodródott.
Szabadságot kért a hétre. Ha tényleg olyan csúnyán megütötték, nem csoda.
Két autó ütközött a Kada és a Mádi utca kereszteződésében
Öten megsérültek, amikor három gépkocsi összeütközött az M5-ös autópályán Balástya és Kistelek között szombatra virradóra.
Áttért az autó a szemközti sávba, frontálisan ütközött egy másikkal. Hárman súlyosan megsérültek.
Egy ember súlyosan megsérült, amikor két terepjáró ütközött össze a 611-es úton Dombóvár és Kaposszekcső között.
A színésznő, aki egyszerűen nem bír leállni a plasztikai beavatkozásokkal, a minap elmondta, hogy egy korábbi balesete miatt nagyon meg kell válogatnia, hogy milyen szerepeket vállal el.
Egyelőre nem tisztázott, hogyan és miért sült el a fegyver. A nőt életveszélyes fejsérüléssel vitték kórházba.
Elektromos motorkerékpárral közlekedő 67 éves férfit ütött el egy osztrák rendszámú terepjáró.
Az egyik lövedék lábon talált egy gyereket, aki emiatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Két autó frontálisan összeütközött, a balesetben két ember megsérült szombat délelőtt a Pest megyei Tápióság és Tápiószecsőt összekötő mellékúton.
Teljes szélességében lezárták az utat Mezőörsnél, négyen könnyebben sérültek.
A jószág ki nem állhatja a részeg embereket, amint megérzi az alkoholszagot, rögtön agresszívvá válik.