
Földrengés rázta meg Magyarország déli országrészét
Kistelektől körülbelül nyolc kilométerre volt a rengés epicentruma.
Kistelektől körülbelül nyolc kilométerre volt a rengés epicentruma.
Szóváltás után rokona lapockájába szúrta kését a 36 éves férfi.
Az alkalmazott azt mondta neki, hogy véget akar vetni az életének, de a rendőrök időben megtalálták.
A támadót őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Több melléképületet, nádast és szalmabálát gyújtott fel, 17 tyúk élete is a lelkén szárad.
A sajtüzemben a gyanú szerint nem tartották be a műszaki előírásokat.
Egy ember életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor a gyár hűtőrendszeréből mérgező gáz szabadult ki.
Az ammónia az egyik hűtőrendszerből szabadult fel, egy ember életveszélyesen, egy súlyosan, kettő könnyebben sérült.
A Bakson lakó 17 éves fiatal Budapestről tartott hazafelé, útközben valószínűleg elaludt, ezért nem szállt le Kisteleken a vonatról. A vonatállomás után leugrott, de belehalt a sérüléseibe.
A fiú és a nő szeretők voltak, a nő családja is tudott kapcsolatukról, többször együtt aludtak.
Öten megsérültek, amikor három gépkocsi összeütközött az M5-ös autópályán Balástya és Kistelek között szombatra virradóra.
A táblabíróság döntése szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett, és ennek során az arányosság határát sem lépte túl.
Fadarabbal ütött meg egy nőt egy idős férfi Kisteleken, aki erre reagálva mellkason szúrta támadóját egy késsel, tájékozatta az MTI-t kedden a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.