Budai Zsuzsa is szerepet kapott a Bruce Willis filmben
A volt szépségkirálynő az egyik gengszter alkalmi nőjét alakítja a produkcióban.
A volt szépségkirálynő az egyik gengszter alkalmi nőjét alakítja a produkcióban.
Októberi esküvőjén vékonyan és rövid hajjal áll majd az oltár elé a színésznő, aki mindent megtett, hogy hiteles legyen a Nyomorultakban.
A 22 éves Gesztesi Máténak szinte semmilyen tapasztalata nincs, mindössze egy Duna tévés próbálkozása.
Filmeket néz, interjúkat olvas, és, ha ideje engedi, a bírónőjét dicséri.
Több epizódban is szerepet kapott. Elmondása szerint nagyon meglepődött a felkérésen, de örült neki.
Azért akarta, hogy ő játssza a szerepet, mert nem olyan mint a többi fiatal hollywoodi színész. Nem képű és nem menő.
Valamivel meggyőzhette a stábot, hogy neki adják a Linda Lovelace életéről szóló film főszerepét.
A Treasure Island első epizódjában mankóval látható a brit komikus.
Ön ágynak esik, partnere meg szeretőből hirtelen anyává válik. Vagy inkább a doktor, az idegen vagy a műmártír szerepét veszi magára? Így változtat egy kapcsolaton a betegség.
A The New Girl című, nemrég indult sorozat színésznőjének neve 2006-ban merült fel a most lefújt, Janis Joplin-ról szóló film főszerepével.
Julia Roberts nem árulta még el a gyerekeinek, hogy ő játssza a most készülő Hófehérkében a gonosz mostohát.
Az igaz történeten alapuló The Frozen Groundban játszik majd stricit a rapper.
Ricci ugyan hatéves kora óta színészkedik, még mindig lámpalázas, igaz, azért már nem annyira borzasztó a helyzet.
A színészek sok mindenre hajlandóak egy film kedvéért, és a 41 éves Gerard Butler is hajlandó volt szinte alaposan lefogyni egy új szerephez.
A megasztáros Gáspár László és Gönczi Gábor után Vastag Csaba kapta meg Webber József és a színes szélesvásznú álomkabát szerepét a Madách Színházban - írta a Bors.
SP és Árpa Attila a Nagy Duett című műsor alatt haverkodott össze, az énekes pedig nemrég számára is meglepő felajánlást kapott: egy filmszerepet Árpa filmjében, az Argo folytatásában.
Közlekedési rendőr is szerepet kapott Woody Allennek az olasz fővárosban forgatott új filmjében, a Bop Decameron című alkotásban.
Sas Tamás új filmjében, az S.O.S Love! című produkcióban olyan sztárokkal forgat Hujber Ferenc, mint Daryl Hannah vagy Billy Zane - írta a Bors.