Robbie Williamsért küzdenek a kiadók
A Take That újraalakulása az énekesnek is sokat hoz a konyhára.
A Take That újraalakulása az énekesnek is sokat hoz a konyhára.
A Sun hétfőn arról számolt be, hogy az énekes egy album és egy turné erejéig visszatért az együttesbe, és állításuk azóta hivatalos források is megerősítették.
A két egykori Take That tag 15 év után újra közösen alkot – írja a BBC. A „Shame” (Szégyen) című számot közösen írták, és október 4-én jelentetik meg.
A Take That tagja múlt héten ismerte be, hogy tíz éve súlyos alkoholproblémái vannak, és hogy megmentse házasságát, most elvonóra ment.
A magazin a második helyre meglepő módon a Take That tagjait sorolta, míg a harmadik az Artic Monkeys tagja, Alex Turner lett.
A Take That tagja 2006-ban jegyezte el Emma Fergusont, de az esküvőre csak tegnap került sor a Skót Felföldön.
Most a nagy öregek vannak a lemezcégek uralma ellen, és a fiatal művészek mellette. Aki menő, az most adóztatást és letiltást követel.