Teszt: Bistro Classico - ahová elkélne a profi személyzet

Állítólag jó hely. Megtalálni azonban nem olyan egyszerű. A Libás-strandnál kell lekanyarodni, és elmenni a Tiborcz István miatt elhíresült Phoenix vitorláskikötőbe. Ott is csak egy tábla van, étterem előre. A kikötő kutyája futóláncon várja a vendégeket, a fedett teraszú épületen sehol egy felirat, így elsőre nem tudni, ez-e a híres Bistro Classico. Bent valami nagyobb buli zajlik, összetolt asztalok, ebéd után lazuló emberek. 

Várjuk, hogy a felszolgáló jöjjön, mutasson egy helyet. Aztán állunk tovább. Végül megkérdezzük, hová üljünk. A mellettünk lévő asztalon hangyák, valami édeset találhattak. 

Azt várjuk, brutál árakat találunk, ugyanis a keszthelyi Tourinformban erre készítettek fel. Kézzel írt étlap érkezik – nem irigylem, aki tízszer leírta egymás után a menüt. Az árak nem kirívóak, a kikötői lét tapasztalatunk szerint amúgy is drága mulatság. 

gallery 1

Limonádét kérünk és bodzaszörpöt, aztán jöhet a hamburger és a pisztrángsaláta.

Mellettünk eközben oszlik a tömeg, a társaság felkerekedik. Két lány kerül elő, lassan és zajosan pakolnak, gyűjtik be a tányérokat. Megérkezik a rendelés, Bistro burger (1600 Ft) házi ketchuppal és irgalmatlan nagyságú hússal. A ketchup kissé édesebb a kelleténél, a hús pedig sokkal nagyobb. Szósz csak alul van, a cikkekre vágott paradicsom pedig pillanatok alatt a tányéron landol, de ez igazán first world problem, nem is vitatjuk. A hús még elbírt volna egy kis grillezést, de panaszra semmi ok, az, hogy nem jégsaláta került a hambiba, plusz pontot érdemel. 

A füstölt pisztráng a közelből érkezik, több telep is van a környéken, a szemet gyönyörködtető salátába sok minden került. Talán túl sok is. A szósz teljesen elnyomja a pisztráng magában markáns és jó ízét. Kár, mert külön-külön mindegyik rész ízletes és jó, együtt mégsem áll össze. 

A ház desszertjei elfogytak, maradnak a valahonnan érkező torták. Dió és somlói, mindkettő sok tésztás, kevés krémes. Kár, hogy kevéssé krémes, egy kis plusszal ütős lenne, így viszont a megesszük és elfelejtjük kategória.

gallery

Kávéról érdeklődünk, a szakácskabátos tulaj vesz elő egy zacskót, hogy megmutassa, milyet tartanak. Olasz kávé, Svájcban pörkölik. Erős, klasszikus ízvilágú, jó. A szakács, mint kiderül, nem szakács, élelmiszerekkel kereskedik, az V. kerület gasztrobeszállítója. Szeret főzni, belevágott, teremtett magának egy helyet. Ahol otthonosan lehet lenni, van gyereksarok, hogy végre a szülő nyugodtan ehessen, ki lehet ülni a teraszra, hogy kint igyuk meg a kávét, és senkit nem zavar, ha néhány órára ott marad egy két vitorláskabát. 

Az irány jó, a személyzet felejtős, bár kedves. Igaz, ezt nem értékelik a mellénk beeső németek, akikkel nem sikerül közös nyelvet találni.