Kiszel Tünde elbujdosott gyereke állítólagos apja elől
2009.07.18. 09:29 - suze
A műsorvezetőnő ügyvédje megszervezte a találkozót az operaénekes Lukács László és Kiszel közt, aki azonban hirtelen mégis inkább nyaralni ment – írja a Bors. A Németországban élő operaénekes – aki váltig állítja, semmi köze Donatellához –, Hyross Virág levelére érkezett haza, hogy egy személyes megbeszélésen próbálják tisztázni Kiszellel az apasági vitát. A műsorvezetőnőnek találkozó helyett azonban hirtelen nyaralási kötelezettségei támadtak. A lap munkatársa a Balatonon találkozott az operaénekessel, aki továbbra is azt állítja, Kiszel egyetlen alkalommal készített vele egy interjút, majd ettől kezdve ott volt minden előadásán, zaklatni kezdte, végül előállt az apasági váddal. A lap Kiszelt telefonon érte el, ő a magas telefontarifára hivatkozva röviden csak annyit mondott, elhalasztották a találkozót, de jövő héten itthon lesz, akkor majd bővebben is nyilatkozik. Az idehülyített operaénekes addigra viszont már hazautazik. A férfi azt mondja, azért szánta rá magát a találkozóra, mert Németországban élő családja egyelőre nem tudja, mivel vádolják itthon, és nem is szeretné, ha megtudnák. Mint korábban már szó volt róla, peren kívüli megegyezéssel próbálnák megoldani az ügyet, Lukács pedig - bár fenntartja, hogy nem ő az apa - nem vállalja a DNS-tesztet.

Kommentek
2009.07.18 09:43:24Kukoid.
az apja a SÁTÁN !!!
2009.07.18 09:45:16nyirfa
Ostoba szőke kurva!
Mire volt jó a vádaskodás, ha most meg világgá megy!??
2009.07.18 10:04:19pilótaúr
vigyázz, mert beperel
2009.07.18 10:14:19Kísérletinyúl
úristen mekkora mocskos egy állat ez!!!
már túl megy minden határon amit művel!
remélem ennek már itt lesz vége!
pofám leszakad hogy egy ilyen nímand mit meg nem enged magának! büntetlenül!
én úgy megveretném hogy összecsinálja magát!
tudom hogy nem megoldás az erőszak,de legalább megnyugtat :)
te tünde,mostmár fogd be azt a mocskos pofád!
hiteltelenné váltál mindenki előtt már régen!
hát nem veszed észre hogy mindenki kiröhög és gusztustalannak tart??
2009.07.18 10:18:14chlorohydra
Óóóó, hogy egy talicska fos szakadna rá már erre az idiótára! Takarodjon el végleg nyaralni!
2009.07.18 10:22:17Rob67
Hát én megértem ha nem vállalja fel a kiszelt, senki sem tenné.
De azért a fickó sem tiszta teljesen.
Peren kívül meggyezne, de nem Ő az apa, és nem vállalja a dns-tesztet...
Én ha nem lenék ludas nem fizetnék, és állnék elébe a vizsgálatnak, nem olyan macerás az.
2009.07.18 10:24:22Kísérletinyúl
egen,ez nekem is eszembe jutott már Rob67!
sztem annyian húzták meg kiszelt,hogy akár még az operaénekes is lehet....
fosik attól az 1%-tól gondolom ::))
2009.07.18 10:25:12énis
No és az milyen, hogy eltitkolja otthon, hogy ilyen vádak érik...biztos az asszonya azt mondaná, hogy akkor, ha nem te vagy az apa, adj dns-t..
Ettől függetlenül kiszel még ugyanaz a senkiházi marad..
2009.07.18 10:29:15dugcy
Először is: purutya!
Másodszor: amekkora buli volt itt, örülj, h nem kutya lettél kislányom
2009.07.18 10:33:52dugcy
Harmadszor: Mefityisztó is megmondta, h Donatella apja, nem más mint az anyja:) vagy a futball csapat!
2009.07.18 10:34:30dugcy
Vagy talán barbrady
2009.07.18 10:40:17Lord of the Sith
Nem vállalja a DNS-tesztet ? Gyanús ! Nagyon gyanús ! Ez egy hülye fasz.
2009.07.18 10:41:15-vargacsabi-
jaja,a Denver Broncos lesz az.....
ha csak nem csinált interjút anno a 100tagú cigányzenekarral.
2009.07.18 10:41:30telekino
vagy talán MR.Garrison? Esetleg Séf Bácsi? :-)
2009.07.18 10:42:44telekino
jó is volt a pajtatánc... :-)
2009.07.18 10:58:43dugcy
-vargacsabi-; telekino: yessss
2009.07.18 11:01:39WYW
Donatellácskának eddig volt vagy nyolc apja.
Mit engedhet meg magának ez a riherongy kurva?
2009.07.18 11:20:26Senta.
Kiszel egy mocsok, nem vitás... de ha tuti nem én lennék az apa, simán elregélném az asszonynak, a sztorit és nem tagadnám meg a DNS vizsgálatot, meg nem egyezkednék peren kívül. Ezzel egyszer s mindenkorra vége lehetne a hajcihônek, míg így a kis Donatellácska is nekiugorhat majd a témának késôbb... szóval... valahogy csak nem stimmel a pasival minden szerintem.
2009.07.18 11:25:56kyskalacs .
nah ja...a ficko az apa.ez nem kétséges....de mint már azt bölcsen mondottam vala csak egy éjszakás kufircrol lehet szo...max 2...a kiszel jol bepalizta ezzel a gyerekkel....balfasz mindkettö.
2009.07.18 11:29:02cöcke
2009.07.18 11:20:26Senta.
Nagyon nagy igazságod van Senta!
2009.07.18 11:30:03scarletta
Nem értem mi félni valója van a faszinak, tuti saras, egy DNS vizsgálat bagatell dolog
2009.07.18 11:35:23Ruzsa Sándor
Akkora sztár a trubadúr odakint, mint nálunk a Tünci. Kezdődött NSZK-ban a Tutti-Fruttiban ahol Miss. Kiszel világsztárlett. Dugta őt a nagy Németország (mint cigánygyerek a loptt biciklit), aztán meg az Operavilág, aztán a Budapest TV egész stábja és a kamaszkölykök egész hada...most meg kérdés a gyerek apja...
2009.07.18 11:40:26BushDoctor
Ruzsa..én a helyedben kezdenék ügyvédre gyűjteni. Manapság már nem olyan nagyon nagy trúváj kideriteni az IP cimedet. Amiket leirtál (hacsak nem tudod tételesen bizonyitani mindegyiket) felér egy rágalmazással, jó hirnév megsértésével. Most tényleg megér a Tünci ennyit neked ? :))))))
2009.07.18 11:42:35kyskalacs .
BushDoctor- lehet hogy a következö cikk az lesz hogy: Kiszel beperelte Ruzsa Sandort :DDD
2009.07.18 11:42:59antitaxis
Szegény Donatella!
2009.07.18 11:43:41Kísérletinyúl
az a legviccesebb az egészben,hogy kiszel a gyerekre hivatkozva kezdte ezt az egészet
merthogy gúnyolják,azé'
no ha eddig csak az osztálytársai tették ezt vele /bár nem hiszem/
most legalább egy egész ország élcelődik rajta
gratulálok a problémakezeléshez tündike,ez aztán igen ::))
2009.07.18 11:44:23White_Angel
Gyanús mindkettő. A pasi mert nem vállalja a tesztet, Kiszel pedig mert elrohant inkább nyaralni, ahelyett, hogy tisztázta volna a dolgot.
Pasi megdugta, fél attól, hogy lehet mégis ő az apa. Ezért nem vállalja a tesztet, Tündike pedig nyilván akkor mással is lefeküdt, így nem biztos hogy a pasi az apa és a teszt lebuktatná.
Vihar a biliben.
2009.07.18 11:44:48WYW
BushDoctor
A jó hírnév csak poén volt ugye?, :-))
2009.07.18 11:49:13a8zoli
"műsorvezetőnő"????
ezek erős túlzások asszem... :D
2009.07.18 11:50:25kyskalacs .
amugy meg vigyázzunk skacok mert tüncikének most nem nagyon megy a szekér...ugyhogy van ideje pereskedni...nehogy má lehúzzon bört rólunk is :DDD
2009.07.18 11:55:54H1N1
úgy tudtam,hogy az apja egy ketrecben van az állatkertben,és banánt eszik!
2009.07.18 12:15:19Orbán elég a 20 évedből, új, hiteles elnök kell!!
A Hajdúsarka Péter az apa, mert egyforma nullák!
2009.07.18 12:23:58versense
lehet, hogy mégis ő az apuka? ha tényleg nem ő lenne, rohanna dns tesztet csináltatni, hogy azzal is bizonyítsa. persze megértem, hogy tagad, tüncike fiatalon sem volt egy szépség... mondja azt, hogy sokat ivott :D
2009.07.18 12:24:12zsoltix
Lukàcs Làszlò nem a Tankcsapda ènekese? :D
2009.07.18 12:35:40Inimma
Donatellácska: - Mama, miért nem mondod meg végre, hogy ki az apám?
Kiszel Tünde: Kiscsillag-bogaram, akkora volt ott a felfordulás, hogy örülj, hogy nem kutya lettél...
2009.07.18 12:39:55PegBundy
Szánalmas ez a nő...
2009.07.18 12:41:43Jesus and the pals
Tünde felhívott, elmondtam neki mit tegyen.
Szaladjon, míg van lába!
2009.07.18 12:47:06versense
tüncike is olyan lehetett, mint cartmen anyja :D :D :D
2009.07.18 12:53:54Jesus and the pals
Ő Cartman anyja!
2009.07.18 12:57:19dugcy
Azt nem tudom, ki Donatella apja, de hogy Kiszel Tünci apja Chewbacca az biztos
2009.07.18 12:57:24btomy
ZEP?
2009.07.18 13:04:36nyirfa
Chewbacca az apa! Jabba pedig fölnevelte:))
2009.07.18 13:38:18bence84
"Ezek beteg lekületű, aberrált, szánalomra méltó, szerencsétlen emberek."
2009.07.18 13:41:41Gatto Negro
nyirfa!
A vukik családcentrikusak...Szerintem inkább egy gamorrai őr volt...:)))
2009.07.18 13:44:34Yvette / Babacool
de akkor Chewbacca Cartman nagyapja:)
2009.07.18 13:48:21Rékuc
szegény gyerek.
viszont a pasast megértem, hogy nem akar DNS teszet adni (feltételezve, hogy nem ő az apa) - lehet, hogy egyszerűen méltóságán alulinak tartja annyira belekeveredni egy ilyen mocskos dologba.
Ha holnap valaki felhívna, hogy biztos betörtem Kiszeltüncihez és elloptam a bugyikillekcióját, és adjak dns mintát hogy nem én voltam - én sem adnék, oldják meg nélkülem.
2009.07.18 13:50:42Gatto Negro
Rékuc!
De így most mindenki azt gondolja, hogy azért nem akar adni, mert biztos abban, hogy pozitív lenne az eredmény. Nem tesz jót a megítélésének, az biztos.
De hogy Tünci meglógott, az szintén magáért beszél...:)))
2009.07.18 13:53:48Yvette / Babacool
Rékuc!
Itt most egy adag spermáról van szó, ami nagyobb latba esik , mint a Tütü bugyingói, és szerinrem a hapsi valamit takargat, ha ás nem a bizonytalanságát , azért nem akarja azt a vizsgálatot, ugyanis ha tiszta lenne ezzel minden pletykát egy csapással megszűntethetne, nem?
Nem tudom mindenesetre furán viselkedik mindkét "érintett".
2009.07.18 13:54:18Yvette / Babacool
szerintem, és...stb
2009.07.18 13:58:33Gatto Negro
Baba!
Tünci a furább szerintem. Lehet, játszik még pár apajelölt...:)))
2009.07.18 14:02:57Senta.
2009.07.18 13:48:21Rékuc
"Ha holnap valaki felhívna, hogy biztos betörtem Kiszeltüncihez és elloptam a bugyikillekcióját, és adjak dns mintát hogy nem én voltam - én sem adnék, oldják meg nélkülem."
De azért utazgatnál kicsit peren kívül megegyezni?
2009.07.18 14:25:14Gatto Negro
Arról nem is beszélve, hogy egész eddig Tünci azt sulykolta mindenhol, hogy ez a pasi élete legnagyobb szerelme.
Ehhez képest úgy menekül előle, mintha a fickó lenne a patás ördög és épp a lelkéért jött volna.
2009.07.18 14:47:56terepjáró
én mindig mondtam,hogy az akkori postás volt a gyereke apja... gondolom mikor vitte a nyugdiját megmutatta neki a bugyijait meg miegymást.... Tehát a postások között kell keresni az apát.
2009.07.18 14:50:02zsîzsîk
azért menekül elöle Tüncike,mert fél,hogy nem tud ellenállni a vonzerönek,és jobb is így mindenkinek mintha lenne pl Titanillácskás naptár már jövöre.
Mert hogy játszottak párszor doktorbácsisat az tuti.
2009.07.18 14:51:12terepjáró
versenze! nem ugy van az ,hogy rohanna bármelyik pasi DNS -t csináltatni.
Gondolj bele azt mondaná az öreglány,hogy a Brad Pitt a gyereke apja vagy Stallone gondolod,hogy ők is rohannának DNS tesztet csináltatni.Mondani sok mindent lehet és bármelyik pasira rá lehet fogni az apaságot .Hát azért ez nem igy müködik
Miért kellene a volt pasijának DNS tesztet adni, mi köze van hozzá.Egyáltalán ki volt a féjre ennek a nőnek.???Ezt senki nem látta fiatalon sehol senki csak a Fruttiban??
2009.07.18 14:57:45jewel
Zep
2009.07.18 15:04:03csongi07
Terepjáró, ne sértegesd a postásokat, kérlek!!! :)))
A kollégáim, és jobb ízlésük van.
2009.07.18 15:10:38zsîzsîk
ha én pasi lennék és hírbe hoznának én egészen biztosan rohannék!!!
Még a feltételezést is igyekeznék lemosni magamról,hogy a Tüncibe belepiszkáltam!
2009.07.18 15:20:37Bugyi Expo
Lehet seggbenyomta tüncikét, az meg kifosta, majd felöklözte, s ebből lett a gyerek. Vannak akik mindenre képesek egy gyerekért. Ezért nem mer DNSt adni.
2009.07.18 15:26:23Spéter46
Zep
2009.07.18 17:49:06gyaloghurka
Gyanús az ürge? Nincs teszt, na akkor mi lesz?
2009.07.18 18:00:27gyaloghurka
helyében én is elbújnék...akkora k...va!
2009.07.18 18:31:18gyepetto baggio
az első naptárát én retusáltam. azóta iszom és drogozom
2009.07.18 18:37:57Dr. V.ker
gyepetto
Térj vissza földre és ne rongáld Magad miatta !
2009.07.18 21:10:24Hozéluiz
ÉN VAGYOK A KIS DOMATELLA APJA!!!! 400 ezerér adok interjút, van videóm is!!!
2009.07.18 23:14:05sanya64
és az kiderült máá, hogy a Donatellának ki az anyja?.... ))
2009.07.19 00:48:17Vérszomjas Éticsiga
Ha realisztikusak akarunk maradni, akkor nem ez a fószer az apja. Viszont nem is kiszel az anyja. Szerintem nincs a földön olyan élőlény, amely
1, hozzá merne nyúlni
2, BELE merne nyúlni
A kis Donate(llácska) az idegenek kifinomult gépezete, amivel az emberiséget figyelik, kiszel pedig egy...
Nem tudom, ezt valaki magyarázza meg nekem is.
Puruttya for president!
2009.07.19 04:07:25én is leszarom
A felhasználói nevem vonakozik Kiszel Tündére és az énekes úrra egyaránt.
A hozzászólásokat olvasva viszont kérek mindenkit, ne felejtse el, hogy a főszereplő kislány teljesen ártatlan és lehet hogy már most is tud olvasni, de ha most nem is, előbb-utóbb csak eljut hozzá a sok kedves comment, ami ugyan nem ellene irányul, de a mocsokból rá is fröccsen rendesen.
2009.07.19 06:32:37netsrot6
A rohadt ingyenélő, ronda parazita Kiszel. Mikor vágja már valaki jól pofán?
2009.07.19 07:29:40Fauves, fucking wonderful, rosszabb mint a heroin...
Lol, képzelem ahogy Tüncike veszi a tarisznya szalonnáját, majd mivel a gyereke apja nem hajlandó elismerni jogos apasági igényeit, elbújdosik Travira, a, akarom mondani, Tahitira... húdesajnálom szegényt...
2009.07.19 07:41:11varjúember
mi van ha klónozták?erre nem gondolt senki?
2009.07.19 08:22:33Senta.
Erre még egyikünk sem mert gondolni... jesszus! Pokol! :)
2009.07.19 09:07:25nyirfa
Klónozni? Jaj ne, belőle egy is túl sok! elég sokkoló látvány:))
Inkább eltüntetni kéne:))
2009.07.19 09:54:50Forest
Tényleg szegény gyerek fog szívni.
Anya anno kiment pénzt keresni külföldre, és megtetszett neki hogy forog a társaságban. Igyekszik itthon is fenntartani az állapotot, csak azt felejti el, hogy már nem húsz éves, már nem szép, nem hogy okosnak nem okos, még csak nem is érdekes, viszont lassan az ízléstelenség fokmérőjévé válik.
A kislányt ki kellene hagyni, annak akkor is meglenne a maga baja (elég szar apa nélkül felnőni) ha nem egy ilyen öregecske műnő lenne az édesanyja.
Az operaénekes helyébe meg simán leráznám egy DNS teszttel, de előtte aláíratnák vele egy szerződést, hogy negatív teszt esetén fizeti a költségeket, + 20000 Euro-t jóvátételi díjat, mondjuk úgy a gyanúsítgatásért.
Donatella meg majd kinyomozza ki az édesapja, ha nagyon akarja, majd ha felnőtt nő lesz.