horoszkóp

Fáy Miklós véleménye nem számít, a SID nem ismeri el őt szakmailag

bry
2009.11.16. 09:22 Módosítva: 2009-11-16 09:33:05

A nagy múltú SID frontembere szerint Fáy akkor lehetne kritikus, ha letett volna valamit az asztalra, írja a Bors. A Csillag születik szombati elődöntőjéből kieső Zsidek Péter szerint Fáy Miklós véleménye nem mérvadó, mivel őt nem ismeri el szakmailag. „Fáy Miklós üzenetét nem hallottam pontosan, amikor kijöttünk, akkor megcsörrent a telefonom és ismerősök tájékoztattak, hogy mit is mondott. Elfogadom a kritikáját, bár én kritikusnak olyan személyt választok, akit szakmailag elismerek, és akit példaképnek tartok, Kóbor Jánost például. Vele volt szerencsém már egy színpadon játszani, fontos számomra a véleménye. A műsor után csak ennyit kérdezett tőlem: Ki az a Fáy Miklós?” – fejtette ki véleményét a frontember.

A műsor nézői úgy tűnik, egyetértenek ezzel, mivel a csatorna kommunikációs igazgatója, Rényi Ádám szerint többen is betelefonáltak, és a véleményéhez ragaszkodó Fáy Miklós azonnal menesztését követelték. Rényi azonban kijelentette, a zsűritagokat azért kérték fel, hogy elmondják véleményüket, és akinek ez nem tetszik, az a döntésüket megváltoztathatja a szavazatával.