Elhunyt Malcolm McLaren, a Sex Pistols szellemi atyja - értesült az Independent. A brit punkzenekar egykori menedzsere 64 éves volt, és a lap értesülései szerint az utóbbi hónapokban rákkal kezelték. Szóvivője, Les Molloy szerint "még nemrég is egész jól volt, de aztán hirtelen nagyon leromlott az állapota. Ma reggel halt meg New Yorkban, a testét haza fogjuk szállítani Londonba, és a Highgate temetőben helyezzük nyugalomra".

McLaren annak idején művészeti tanulmányokat folytatott, majd Vivienne Westwood divattervező élettársa lett, üzletük a Let It Rock a King's Roadon kultikus helye volt a 70-es évek Londonjának. McLaren később üzletemberként és zenekarok menedzsereként működött, de nemzetközileg ismertté a Sex Pistols tette, miután ő ismertté tette őket. Rajtuk kívül más zenekarokat is futtatott - a New York Dolls vagy a Bow Wow Wow is az ő nevéhez fűződik -, és saját maga is jelentett meg lemezeket. Westwoodtól egy fia született, Joseph Corré az Agent Provocateur fehérneműmárka egyik alapítója