Más-más okokból vetkőznek a TV2 női sztárjai
2010.06.24. 21:15 - moana
Az Aktív mai adásában csokorba gyűjtötték azokat a TV2 közeli énekesnőket, akik valami oknál fogva már meztelenkedtek a kamerák előtt. Oláh Ibolya elmondta, hogy az a kép, ami legújabb albumának elején látható egy akt, egy művészi kép, és tulajdonképpen semmi igazi pucérságról nincs szó. Hozzátette, van, aki marketingfogásnak szánja a vetkőzést, van, aki inkább művészetből vetkőzik. Természetesen ő az utóbbi csoportba tartozik, és amúgy sem igazán érdekli, hogy ki mi okból szabadul meg a ruháitól, és nem akart „nagyot szakítani”” az ominózus fotóval. Az egykori Megasztár-versenyzőhöz hasonlóan egy másik résztvevő is megszabadult a ruháitól egy albumborító kedvéért. Tóth Gabi úgy véli, hogy semmi kihívó, közönséges és kompromittáló nincs a nemrég készült fotóban. Hozzátette, sajnos nagyon sokan úgy vélik, hogy most már ő is azzal akar ismertebb lenni, hogy mutogatja csupasz bájait.
A fotósként és kliprendezőként is dolgozó SP szerint a férfiak vonzóbbnak találnak egy ruha nélküli női testet egy ruhába bújtatottnál. Finoman utalt így nyilvánvalóan arra, hogy bizonyára üzleti szempontból sem annyira rossz, ha egy ismeretlen lány vagy nő megszabadul ruháitól. A saját videóklipjében meztelenkedő Szabó Zsófi valahol egyetérthet vele, ő ugyanis azt nyilatkozta, (majdnem) bármit hajlandó megtenni annak érdekében, hogy a kisfilmet elég jónak, ütősnek találják.
Persze nemcsak Oláh Ibolya, Tóth Gabi és Szabó Zsófi szabadult már meg a textiltől, már ami a TV2 berkeit illeti. A Megasztár versenyzők közül Galambos Dorina, Bencsik Tamara, Nkuya Sonia is pózolt már hiányos öltözetben.

Kommentek
2010.06.24 21:37:36lord barbazoo
azért mindenkinek nem kellene!
2010.06.24 22:30:00outlaw12
egyetértek
2010.06.24 22:38:46bodan
hülye kurvák, nem tudnak mit kezdeni magukkal...
2010.06.24 22:51:18trafikuty
Tótékat akarom, mindet...
2010.06.24 23:02:17widor844
Szegény Szabó Gyula bácsi egy életművét koronázták meg azzal, hogy a nemzet színésze lett. Erre jön a lánya, s mindenki azt fogja majd mondani: ja, az a Szabó Gyula, akinek az a kurva lánya levetkőzött egy ezresért és hétvégén dubaiozik? Szégyen.
2010.06.24 23:06:27Dj.Janga...
Sunáznám az egész vetkőzős brigádot!
2010.06.24 23:13:02megint
Szerintem ezt a csajt láttam Franciaországban két este is buliban, élőben is jól néz ki, bár nekem úgy mondták, hogy valamelyik szereplő a jóban-rosszban című sorozatból, ezt nem tudtam.
2010.06.25 01:51:33maxwell murder
jaaa, én meg már azt hittem, hogy a pénzért...
2010.06.25 04:31:28Megdobbent
Vetkozzenek le naponta, aztan irany zuhanyozni. Ha ezert is penzt kernek, akkor buzlik ott valami...
Najo, szal leszarom (zep helyett is) a tv2 es az rtl, meg ugy altalaban mindenki udvoskeit. Nekem az vetkezzon, akit en akarok, ne nyomjak mar a pofamba az ertektelen szennyet ruha nelkul.
Hu, de jo konzervativan nyomtam most :>
2010.06.25 05:33:46shampiongomba
Zep hol van? Hiányzik...
2010.06.25 07:00:38KolompárRómeó
Művészi = randa, ocsmány, broáf
Üzleti = kurva
2010.06.25 07:20:40dr.mendelényi
Megértem, a szürkeállományuk senkit nem tudna izgalomba hozni.
2010.06.25 08:28:32Kukettó
"2010.06.24 23:02:17widor844"
"és hétvégén dubaiozik"
Kezdem unni, hogy lassan már mindenkire ráhúzzák egyesek a "Dubaiozást".
Voltál vele?
Fizettél neki és megdugtad?
Vagy esetleg csak valakinek a valakije mondta, hogy biztos jár ki kurválkodni?
Vagy csak magadtól találod ki?
2010.06.25 10:03:30manoeken
Mindenki azért vetkőzik, amiért akar.
Az más dolog, hogy ki miért köt ebbe bele.
Kommentelők közül is naaagyon sokan vetkőznének, ha ezért valaki sok pénzt fizetne nekik.
...és dubaiozna, ha lenne rá pénze (neki, vagy esetleg az apjának).
na.
2010.06.25 10:29:06Trex59
Akkor már csak egy kérdés,mitől sztár?
2010.06.25 10:47:05NGA
Kedves manoeken. Dubaiozni az szokott akinek nincs pénze. A Dubaiozás jelentése az kurválkodás kibaszott sok pénzért.
2010.06.25 10:56:58Charly McCoor
Aki vetkőzik az kurva , oszt jónapot.
2010.06.25 11:02:07Mu Deng
Kis ország, kis kurvák.
2010.06.25 11:12:03zoone
Jaja... viszont ostoba posztolokbol nagyhatalom vagyunk.
2010.06.25 11:43:58átlátó
Éppen Alannah Myles szól a műszaki cikkből. Most megpróbálok hiányos öltőzetű művészi, vagy marketing fotot keresni róla. Aszem nem lesz egyszerű.
2010.06.25 13:33:34fussálnormálisan
Na, pont ez a nyüzüge, pék SP mondja meg a tutit erről xD anyámborogass, a lényeg akkor is az - ahogyan Charly is szólt - márpedig ezek mind riherongyok.