Kovács Lázár most már lányt szeretne
2010.09.07. 20:48 - suze
A celebszakács saját bevallása szerint nem foglalkozik házasságon kívül született kisfiával: mint az Aktívnak nyilatkozva elmondta, most inkább az köti le, hogy következő gyereknek végre lányt szeretne. A tudósítás legszórakoztatóbb pillanata Papp Gergő műsorvezető felkonferálása volt, amelyben frappánsan összefoglalta az elmúlt hetek eseményeit: "újabb gyereke születik Kovács Lázárnak, és ezúttal a feleségétől!!!”.
A szakács ezután a kamerák előtt erősítette meg a hírt, hozzátéve, az eddigi két - illetve a szeretőjétől születettel együtt három - fiú mellé most már lányt szeretnének, de nem fogják előre megkérdezni a nemét. “Most nagyobb a boldogság, mint valaha” - tette hozzá elszántan villogó tekintettel és fogakkal Kovács. Az exszeretőjétől, Bíró Andreától született kisfiú már csak említésre sem méltó bonyodalom az újonnan virágba borult családi idillben, mint Kovács mondja mondja, nejével “ezt a dolgot" már rég megbeszélték, és "nem is foglalkozunk már vele. Ez a botrány csak még jobban összehozott bennünket”.
A gyereket szülő exszerető időközben a rendőrségnek állítólag beismerte, csak kitalálta, hogy megtámadták. Bár a rendőrség ezt nem erősítette meg a műsornak, mondván, még nyomoznak az ügyben, a szerető, Bíró Andrea telefonon az Aktívnak beismerte, hogy valóban hazudott.

Kommentek
2010.09.07 20:54:29TUDOD, A CSIBE
NAH BRAVO! SZERINTEM AZ ALKALMI BARÁTNŐ BEVÁLLALNÁ! MI,HA?
2010.09.07 22:20:42kyskalacs .
leszarom a fogát ennek a nyúlbercinek.
2010.09.07 22:33:16520d Touring
Ez az exszerető olyan ronda mint a faszom.
2010.09.07 23:05:55TUDOD, A CSIBE
MOST NE HARAGUDJ DE A FASZOD SZERINTEM SZEBB. MI,HA?
2010.09.07 23:42:42Yvettebabacool
Meg a jó kurvaanyjanemkeneneki?! Miha?
2010.09.08 00:55:01spat
A fene a sunyi félredugó szakácsot. Azzal a gyerekkel pont annyit kellene foglalkozni, az nem tehet semmiről. A testvéreknek joguk van egymással felnőni.
Erre tanítja a TV a népet. Hogy a gyerekkel nem kell törődni, csak ostoba celebként szánalmasan vigyorogni a kamerába.
A felesége pont megérdemli ezt a szemét sunyi szar szakácsot. Legyen boldog vele és a pézivel...
2010.09.08 07:20:55kirúzsoz.
spat, egyetértek.
annyit még hozzátennék, hogy mindannyian tudjuk, hogy egy nő szerepe egy kapcsolatban, befolyása a helyzetekre hatalmas. ez fordítva például a férfiakra nem igaz. szóval egy nő tud oltogatni, szítani vagy akár elvinni dolgokat a békesség irányába. meggyőződésem, hogy a helyzetek -még az érzelmileg reflektált férfiak esetében is- alapvetően a nőkön múlnak. kapcsolatokra gondolok.
ez a feleség nincs könnyű helyzetben, elárulták, átverték ezen nehéz felemelkedni és szerintem neki nem is sikerült.
az, hogy a bugyirózsaszín idillit játsza itt most a férjével, az picsafüst, elsősorban a szeretőnek szól, azon a 'bibibí én nyertem' szinten.
én pontosan megértettem volna ha csomagol, meg tökönrúgja az aranyfarkú lázárt és elhagyja de hát nem ezt tette.
ebben a sztoriban nem ő a legnagyobb áldozat, hanem egy gyerek, neki anyaként, jóérzésű emberként (ha az) el kellett volna otthon mondania, hogy eddig faszfej voltál drágám, de a jövőben én ezzel a szép tulajdonságoddal nem szeretnék együtt élni, lévén nem akarok egy faszfejjel élni, szóval legyél politikus, menj oda ahhoz a nőhöz és alkudjatok ki egy mindenkinek jó megoldást, amiben láthatod a fiadat és ami ennél is több, ő is láthat téged.
ha már benne maradt ebben a helyzetben, ezt emberileg meg kellett volna tennie. egyébként nem csak az idegen gyerek miatt, hanem a saját gyerekei miatt is.
2010.09.08 07:23:54hugi50
Tisztelt Kovács úr! lám mégis csak tudja jó szakácshoz méltóan, hogy hol a vacsora ideje. uzsonnázni lehet bárhol, bár ha ebből " a morzsából kenyér lett " akkor vigye haza, ha már igy alakult. Agyermeknek joga van élhető életet élnie,
2010.09.08 07:30:32turif
Hát Kovács elvtárssal egy biztos, leszerepelt.Legalábbis az én szememben egész biztos. Egy felnőtt azért felnőtt, mert megtanult felelősséget vállalni valakiért és valamiért. Kovács elkúrta, szó szerint.Helyrehozni már nem tudja, de legalább emberi méltósággal viselhetné az apaság terheit és nem kibújni próbálna meg alóla. A szeretőjétől született fia is a fia.
A szeretője meg nyilván kitalálgat sztorikat, ha nincs, akkor is csinál csak hogy nyilatkozataival pénzt tudjon keresni, ha már a story kapcsán elvesztette a melóhelyét.
Ettől függetlenül egyik se jobb valószínű a másiknál és megérdemelték egymást, azt hogy mindenki negatívan szálljon ki ebből az egészből. Csak a szegény kisfiút sajnálom, akinek van is apja meg nincs is.
2010.09.08 07:40:13Indhra
Én valahol egyet értek Lázárral. Gondoljunk csak bele elhozza látogatásra kisfiát a családjához ahogy illik majd két nap múlva olvassa az újságokba hogy élnek Ők persze a logyó tálalásában ami mint tudjuk eddig sem volt fantáziáktól mentes. Én se tenném ki ennek a családom ha már volt olyan hülye hogy másnak csinált gyereket elég trauma ezt feldolgoznia a feleségének. Ha a hölgy nem lehetetlenítené el az állandó idióta nyilatkozataival a helyzetet talán Lázár sem így állna hozzá. A legszomorúbb, hogy a kisgyerek issza meg a levét aki nem is kérte hogy megszülethessen.
2010.09.08 07:46:59Yvettebabacool
es amugy a gyerkoc tokcukker
2010.09.08 07:47:35kirúzsoz.
Indhra, ez a lány évekig nem nyilatkozott. valószínűleg, még az is lehet, várt arra, hogy a dolgok normális mederben menjenek. ami valószínűleg nem jött be.
2010.09.08 09:41:33vernarancs
Ez a lazar egy zero. Lehet, hogy nem vesz tudomast rola, de az a gyerek akkor is az ove es eleg nagy felelosseg terheli ezt a toprongyot, hogy milyen sorsa lesz. Nyilvan ez a teher nemkivanatos neki.
kirúzsoz., a feleseg dontese is ertheto. Azert ott nem csak a dedos hiusag munkalkodik, hanem van ket masik gyerek akiket nem akar kitenni a valas hercehurcajanak. No meg a penz is jol jon azert amit lazar hazatol.
2010.09.08 10:41:30zsof.berg
"újabb gyereke születik Kovács Lázárnak, és ezúttal a feleségétől!!!” - Nagy beszólás! :-DDD
2010.09.09 06:35:50kirúzsoz.
vérnarancs, persze, érthető. én csak azt írtam, hogy normális érzelmű ember még nagy fájdalma ellenére sem nyit harcteret ebben az esetben, ha a cső végén egy kisgyerek van.
ha már bennmaradt a helyzetben akkor elfogadta, ha elfogadta akkor lelketlen dolog szívózni, mert egy gyerekről van szó.
és mint írtam el nem tudom képzelni, hogy ha otthon a feleség csitítja a dolgot, akkor ez lesz belőle. az ellenkezőjét tudom elképzelni.
az pedig hihetetlenül gusztustalan, ahogy ez a férfi negálja a gyerekét és még hangot is ad neki. gondolom ez is elvárás otthon, amiért szeretnék a feleségnek gratulálni, sikerül az összes gyereket érintően a legnagyobb rizikó irányába elvinni a dolgokat, csupán sértettségből.
én a szerető helyében nem küzdenék tovább ezzel a két paprikajancsival, felnevelném becsülettel, egyedül.
2010.09.09 06:55:55kirúzsoz.
tényleg sajnálom ezt a kölköt.
a létezése semmilyen alpári, silány, szaros-hugyos felnőtt játszmázást nem ír felül.
sem az anyjánál, sem az apjánál.
2010.09.09 06:58:01Bonaparte Napoleon
Szerintem a feleség pontosan úgy viselkedik, mint az egyik lehetséges megoldás egy feleség részéről. (én biztos nem lennék rá képes)Neki kicsit sem érdeke, hogy Lázár kapcsolatban maradjon a gyerekkel, nem is akarják majd a gyerekeket összetartani, sőt biztos hogy a másik kettő előtt titkolni fogják a kis Lázárt. Ő uszít és bujtogat. Van gyomra a feleségnek, de valószínűleg majd jóval később, immár 3 gyerek mellett, depressziósan egy üres életet maga mögött hagyva omlik össze, mert rájön hogy egy faszra pazarolta el az életét.
2010.09.09 13:16:40angyalB
Szép is olyan családban méééég szülni, ahol a sógornő tudott Lázár Andreával való viszonyáról és fedezte is azt. Kár hogy sokan így szaporodnak, hogy a külső hatásoknak megfeleljenek, nem pedig önmaguknak! Söprű és por jut ezekről eszembe!
2010.09.09 13:25:18phone
Akkor most az Andrea eltűnik a süllyesztőben? Mi lesz velünk?...
2010.09.09 13:30:25littlered
sajnálom a zabi kisfiút