Öt jellel lett kiválasztott a Való Világ szépfiúja, Gombi. Bár az előző kiszavazás alkalmával Olivér csapatának taktikáját jócskán bírálta az ellenfél (Béci, Gigi, Laci, Gombi, Jerzy), most mégis ugyanezt alkalmazták a mai adás alatt. Indokuk szinte ugyanaz volt: Gombi állandó hullámvölgyben van, és jót tenne neki a párbaj. Rendhagyó módon a villalakók kapcsolatairól szóló kisfilmet nem a párbaj után, hanem előtt játszották le, amiben szó volt Éva "tüsszentéséről", Béci nagyképűségéről és Alekosz kifakadásáról is.

Béci volt a legelső, aki úgy vélte, segít Gombin úgy, hogy harcba küldi, hiszen megígérte neki. "Mert neki így csak jó lehet". Mindezek után a  szépfiúként bejutó játékosra Gigi, Jerzy, Laci és Szandika is rátette a jelet. De Jerzy és Alekosz sem úszta meg: előbbivel Anikó és Éva nem szeretne a továbbiakban lakni, míg Gombi Alekoszt szeretné a villán kívül látni. Az Okostojást pedig Gigit választotta, mert a testvérpáros lány tagja Olivér kiköltözése után egyből becuccolt annak "Enikő" (Olivér szerelme) felíratú fiókjába.

Az eredmény után Éva lepődött meg a legjobban, aki egy jelet sem kapott annak ellenére, hogy az utóbbi napokban felkészült arra, hogy párbajozni fog.