Az énekesnőt állítólag a gazdasági helyzet miatt menesztették a Sugarbird modelljei közül: az általa képviselt molett vonal ugyan sikeres volt, de jelenleg nincs elég ember a cégnél.

„A Tóth Verához köthető darabok csak egy szezonra készültek. Úgy gondoltuk, hogy újabb célcsoport felé nyitunk, ezért a molett hölgyek számára is tervezünk elérhető, divatos és stílusos ruhákat. Az ötletünk bevált, szerették a vevők, és lenne is rá igény, de a folytatáshoz kétszer annyi ember kellene, mint ahányan most dolgozunk a cégnél, és változnia kellene a gazdasági helyzetnek is. Egyelőre sajnos ezt be kell fejeznünk” – mondta a Borsnak Csonka V. Hedvig, a márka vezetője.

A mindig visszafogottan nyilatkozó Tóth Vera sajnálja, hogy már nem a cég modellje, és bízik a folytatásban: az énekesnő egyébként tavaly nyáron épp a márka divatbemutatója előtt lett rosszul, majd nem sokkal később meg kellett operálni.

A karcsú Sugarbird modelleket nem érintette a válság.