Sok adósság maradt családja nyakán Komár László halála után – írja a Blikk. Feleségével, Komár Krisztával közösen épített családi házuk fenntartása nyeli a pénzt, de az özvegy állítja: "nem költözök el innen, annál is inkább, mert az egész ház tele van Laci emlékével". Maradt némi adósság is a 67 éves korában elhunyt rock'n'roll király után: "Három tétel maradt nyitva, ezek közül engem a hatmilliós jelzálog havi törlesztőrészlete érint. Laci még az előző házassága idején vette fel, s abban nem lehet szünetet tartani" - mondta Komár Kriszta. Még 2,7 milliót követel a bank, így több mint két évig havi 75 ezer forintot kell fizetnie. A házat biztos nem engedi elárverezni, és a családja is segít a törlesztésben.

Az özvegynek szerencsére kedvességgel van dolga a hivatalokban. "Bármit intézek, bármilyen hivatalban járok, ahogy meglátják, mi járatban, és ki vagyok, azonnal részvétet nyilvánítanak, kedvesen mosolyognak, és kérdik, hogy érzem magam" – mondta a feleség, akinek még az egyik budaörsi bevásárlóközpont biztonsági őrei is előre köszönnek. Nemrég az is kiderült, lányát, Karolinát is bebiztosította titkos hangfelvételekkel Komár László.