Az előző és az azelőtti évtized tinisztárjai valahogy mind ma jöttek rá, hogy a média el akarja őket taposni, szinte teret sem engedve annak a kortalan művészetnek, amivel ők folyamatosan előrukkoltak. Ahogy azt már megírtuk, a TNT egyik fele, Inti külföldre menekül, mert szerinte Magyarországon nem kapják meg a hozzá hasonló géniuszok az őket megillető lehetőségeket, most pedig a Kozmix hangszálakrobatájának, Lányi Lalának nem tetszik, hogy ameddig Schobert Norbert orvosi engedélyre vár, hogy énekelhessen a Super TV2-n induló Nagy Duettben, az ő produkciója alig kap nyilvánosságot. "Norbi, tisztellek azért amit és ahogy elértél, de azt hiszem épp azért tart itt a mi szakmánk, mert a TV-ben inkább pékek énekelnek, a zenészek pedig kenyeret sütnek már ebben az országban. Amíg Te orvosi engedélyre vársz, hogy énekelj, mi a lehetőségre hogy eljuthassunk a közönségünkhöz. Szerinted jól van ez így?" – tette fel a kínzó kérdést Lala Facebookon. Mi mélységesen megértjük az énekes helyzetét, ezért jelezzük is a potenciálos közönség felé, hogy Lányi Lala már nem csak a Kozmix élén, hanem szólóban is aktív ám, úgyhogy aki egy a klipben is hallható hangadottságokkal megáldott férfit akarja hallani, az ne Schobert Norbit, hanem őt kövesse.