horoszkóp

Pataky Attila kék-zöldre markolta Görög Zita combját

tt
2013.02.10. 11:04

"Értem én, hogy ez a rock'n'roll, és Attit viszi a hév, de néha túl heves, és túl nagy lendülettel ránt magához. Kék-zöld a combom. Volt egy pillanat, amikor már nem bírtam tovább, egyszerűen betelt a pohár. Nekem itt minden új, és jól akarom csinálni, Atti pedig harmincnyolc éve ezt csinálja, mindig százhúsz százalékot nyújt, most viszont kétszer is rontott. Ettől teljesen befeszültem, az a combmarkolás pedig feltette az i-re a pontot" - mondta a Blikknek Görög Zita, aki a Nagy Duettben lesz Pataky Attila partnere. Az Edda énekese erre azt reagálta, ez mégiscsak egy showműsor lesz, nem pedig apácazárda.

"Egy kicsit égő volt, hogy hibáztam, de hát a próbák azért vannak, hogy ott hibázzon az ember, és amikor az éles jön, ott minden rendben legyen. Persze úgy voltam vele, hogy kimegyek, és megmutatom, hogy hogyan kell ezt csinálni, hogy ebben a stílusban is jó vagyok, erre elrontom, na és akkor mi van?! Ki mondta, hogy hibátlan vagyok? Elképesztően távol áll tőlem ez a műfaj, egyszerűen leblokkoltam. Soha nem énekeltem ilyen stílusban, és az is az én vállamat nyomja, hogy Zitát is segítsem, miközben magammal is küzdök. Jól kitalálta ezt nekünk a mentorunk"- mondta a lapnak Pataky Attila. A műsor promója olyannyira zajlik, hogy máris van egy pár, akit összeborolnának a bulvárlapok. Állítólag Dopeman és Szinetár Dóra - aki leendő exférjével alszik -, közt szinte kézzel fogható a vonzalom. A próbán nem akarták elengedni egymás kezét.