horoszkóp

Mindenki megnyugodhat: Edit asszony neve marad Zámbó Jimmy sírkövén

2014.01.10. 08:16

Bár két nappal ezelőtt arról nyilatkozott Zámbó Jimmy testvére, Tihamér arról nyilatkozott, hogy kissé furának tartja, hogy az énekes sírján ott van felesége neve is úgy, hogy az már új férfival él együtt, most úgy tűnik, mégsem akarják levetetni onnan. "A testvérem rajongói közül sokan mellénk álltak ebben az ügyben, számukra is furcsa lenne, ha Edit és új kedvese Jimmy sírjában nyugodna egyszer. A családunk azonban soha nem jelentette ki, hogy eltávolítja Edit asszony nevét. Ha meg akartuk volna tenni, 13 év alatt megtettük volna. Más kérdés, mi mit gondolunk, mit tennénk szívünk szerint" – mondta a Borsnak Zámbó Tihamér, aki korábban még leginkább azon akadt ki, hogy Jimmy sírhelyét félig ő, félig a Magneoton kiadó finanszírozta, a ma reggeli Mokkában pedig súlyos érvként hozta fel, hogy Edit asszony nem is járt ki a sírhoz, és csak nekik köszönhető, hogy Zámbó Jimmy sírja a legjobb az összes közül a temetőben.