"Megvártam a boncolás végét, és bementem a bátyámhoz. Úgy nézett ki, hogy nem lehet azt elmondani szavakkal. Szét volt szaggatva a mellkasa, a hasa aljáig tiszta kék-zöld foltok voltak rajta. A homlokán is egy hatalmas vörös foltot láttam" – idézte a Kecskeméti Hírhatár a gyanú szerint rendőrök által agyonvert Bara József testvérét, Csaba Sándort.

Tőle értesült az áldozat Kecskeméten élő lánya is a történtekről. "Miért ütötték még tovább, amikor már látták, hogy rosszul van? Azért kellett meghalnia, mert szegényesebben volt öltözve és akkor ő már egy bűnöző? Akkor meg lehet verni egy embert az őrsön?" – idézi a helyi lap a lányt. Ők a rendőröknek halálbüntetést szeretnének, Bara Józsefet pedig Erdélyben, szülőföldjén temetnék el.

Kiszely Zsuzsa, az egyik gyanúsított, B. Viktor ügyvédje kérdésünkre elmondta, "a hivatalos orvosi szakvéleményt még nem láttam", ezért ő addig nem kívánja mindezeket kommentálni. Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője szerint "a sérülések értékelése szakkérdés, amit orvosszakértőnek kell elvégeznie". Annyit azonban hozzátett az utóbbi napok kósza sajtóhírei miatt, hogy "a sértett arca nem volt a felismerhetetlenségig összeroncsolódva".

Április 10-én derült ki, hogy az izsáki rendőrőrsön kihallgatás közben agyonvertek egy lopással gyanúsított férfit a rendőrök. A két rendőrt – akik riportunk szerint kemény kézzel próbálták a bűnözést féken tartani – előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön. Azóta a történetnek politikai és diplomáciai mellékszála is kialakult, utóbbi Bara József román állampolgársága miatt.

Az MTI közben azt írja, az ügyben érintett rendőrök felettesei feljelentést tettek az elhunyt Bara József ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt, ám a feljelentést elutasították. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megerősítette az MTI-nek a Nol.hu információit. Gyugyi Csilla elmondta: a feljelentést az ügyben eljáró Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Ügyészség az elkövető halála miatt - ez a büntetőeljárás akadályának minősül - elutasította. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nem kommentálta az esetet. Gál Kristóf szóvivő az MTI-vel azt közölte: a történtekkel kapcsolatban kizárólag a megyei nyomozó ügyészség jogosult nyilatkozni.