A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) vizsgálatai alapján nagy valószínűséggel kizárható, hogy műszaki hiba miatt zuhant le a kisrepülőgép szerda este a kisapostag-baracsi sportrepülőtér közelében – írja a Nol.hu. A balesetben két férfi életét vesztette, Komócsi Zoltán és B. Zsolt jó barátok voltak, gyakran repültek együtt. A gép május közepén esett át légialkalmassági felülvizsgálaton, azon műszakilag megfelelt.

A szerdai baleset helyszíni vizsgálatai azt mutatják, hogy a repülőgép sérülései nagy valószínűséggel a becsapódáskor keletkeztek, a földet érés pillanatáig a kisrepülő üzemképes volt. A roncs helyzetéből arra is lehet következtetni, hogy a repülőgép meredek repülési pályán, a függőleges tengelye körül forogva ért földet.

További vizsgálatok várhatók a repülés céljáról és körülményeiről, valamint a pilóták szakmai múltjával kapcsolatban is, de azt már most tudni lehet, hogy mindketten rendelkeztek a gép vezetésére jogosító pilótaengedéllyel. Európai hálózatának tagjaihoz fordul segítségért a KBSZ, hogy laboratóriumi körülmények között próbáljanak meg információt kinyerni abból a három szerkezetből, amik a gép fedélzetén voltak és a repülési pálya rekonstruálására alkalmas GPS koordinátákat rögzíthették.