Lolo Ferrari óriási mellei miatt lett híres, a 2003-as Guinness Rekordok Könyve szerint mellei egyenként majdnem 3 kilót nyomtak, és ugyanennyi liter folyadékot tartalmaztak. Lolo Ferrari 1963-ban született Franciaországban, Ève Geneviève Aline Vallois néven. Hogy pontosan mi történt vele gyerekkorában, azt csak sejteni lehet, az egész biztos, hogy nem szeretetteljes környezetben nőtt fel. Lolo Ferrari egészen fiatalon modellkedett, majd 1988-ban összeházasodott Eric Vigne-nel, aki felelős lehet azért, hogy végül cirkuszi látványosság vált Lolo Ferrariból. A férfi beszélte rá állítólag a plasztikai műtétekre, amik aztán népszerűvé tették, és szerepelhetett a médiában. Arcát átszabták, a száját feltöltötték, melleit pedig óriásira duzzasztották – mindezt a kilencvenes évek elején, amikor a plasztikai sebészet még egyáltalán nem ott tartott, ahol ma. A hatalmasra operált melleivel megválasztották őt a világ legnagyobb mellű nőjének. Mint később kiderült, olyan fájdalmai voltak, hogy haláláig gyógyszereken kellett élnie, a hátfájástól aludni nem tudott, alvászavarai voltak, depresszióban szenvedett.

Próbálkozott a színészkedéssel, szerepelt a Camping Cosmos című filmben, amit 1995-ben bemutattak a cannes-i Filmfesztiválon. Hatalmas melleit a fotósoknak azonnal megmutatta, és ezzel egy csapásra népszerű lett. Rendszeresen hívták mindenféle tévéműsorba, és mutogatták, mint egy bazári majmot. Azt a fajta elismerést, amire feltehetően mindig vágyott, azt soha nem kapta meg, emellett hozzá kell tenni, hogy a férje, Eric Vigne egyre inkább úgy nézett ki, mint egy nő – gyakorlatilag nővé kezdte magát operáltatni. Lolo Ferrari rendszeresen fellépett mint sztriptízes, aztán később erotikus fotózást, majd pornófilmeket (csak párat) is vállalt. Édesanyja szerint minderre Eric Vigne beszélte rá – az tény, hogy a Lolo Ferrari sok pénzt hozott a háztartásukba. Egy ideig. A kilencvenes évek végén senkit nem érdekelt már Ferrari, anyagi gondok miatt kisebb házba is költöztek, majd Vigne kitalálta, csináljanak egy lánycsapatot, hátha az be fog futni. Két másik szilikonos macát szerzett Lolo Ferrari mellé, és megalakult a Silicone Girls. A siker azonban elmaradt.

A 163 centis, 56 kilós Lolo Ferrari halálának körülménye máig tisztázatlan, a férje szerint rengeteg fájdalomcsillapítót és antidepresszánst vett be, amik miatt 2000. március 5-én meghalt. A boncolás szerint azonban Ferrari gyomrában kávét és reggelire utaló nyomokat találtak, és olyasmi fulladásra utaló jelet, mint amilyet egy párnával lehet okozni. Eric Vigne-t 2002. március 2-án letartóztatták, de hamarosan szabadulhatott, mert további bizonyítékok ingatták meg azt a feltevést, miszerint ő fojthatta meg feleségét.