Egy érdekes amerikai találmányra hívja fel a figyelmet a fenti termékfotó és az alábbi videó, amit a Jezebel.com-on találtunk. Az újdonság leírása itt található, itt pedig adakozni is lehet a projekt számára, hogy az minél előbb megvalósulhasson. Az alábbi videón látható Mike Abramson alapította meg a DrinkSavvy nevű céget, és azt mondja, találmánya véget vethet a randidrogok által lehetővé tett szexuális bűncselekmények sorozatának.

Ugye a randidrogok íztelenek, színtelenek, szagtalanok, ezért még hazai szórakozóhelyeken is előfordul, hogy valaki (jellemzően egy férfi) titokban beleönt valaki más (jellemzően egy kiszemelt nő) italába belőle egy kicsit. A nő megissza az italt, és természetesen nem veszi észre, hogy kábítószert fogyasztott. Az ezután következő „randiból” később semmire nem emlékszik, csak ha elmegy a rendőrségre vagy orvoshoz, akkor erősítik meg neki, hogy megerőszakolták-e, és ha igen, hányan.

Mike Abramson azt mondja a videón, hogy csak a közeli ismeretségi köréből három személynek adtak ilyen módszerrel kábítószert, sőt, neki magának is. Ezért hozta létre cégét, amely a Worcester Polytechnic Institute egy professzorával együttműködve kifejlesztett egy olyan anyagot, amely a randidrog hatására színt vált, azaz átlátszóból piros lesz. Ilyesmi már volt eddig is, de ezt továbbvitték azzal az egyszerű, de nagyszerűnek tűnő ötlettel, hogy ebből az anyagból kéne készíteni poharakat, szívószálakat, italkeverőket, így rögtön feltűnik, ha valaki drogot önt a piánkba. Hogy Magyarországon ez a Gina néven is ismert szer mennyire elterjedt, azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, gyanús esetek és rémtörténetek mindenesetre itthon is vannak.

Ön szívesebben járna olyan szórakozóhelyre, ahol randidrogra figyelmeztető poharakat, szívószálakat, stb. használnak?

A projekt nagy bökkenője, hogy elég életszerűtlen, hogy az ember saját maga vigyen poharat, szívószálat vagy italkeverőt egy szórakozóhelyre, csak azért, hogy valaki hátha drogot akar majd vele itatni. Ezért a cégnek nem is önmagában az a célja, hogy ezeket az eszközöket elérhetővé tegye a boltokban, hanem ezen túlmentően inkább az, hogy a szórakozóhelyeket rávegye, hogy eleve ilyen poharakban, illetve ilyen szívószállal-italkeverőkkel adják a piákat.

Persze ezt a vendéglátóipari egységek csak akkor fogják megtenni, ha ezzel a pluszköltséggel több vendéget tudnak magukhoz csábítani, ezért kíváncsiak vagyunk, mi lesz a szavazódobozba tett minifelmérés végeredménye, hiszen tulajdonképpen ezen múlik minden. Ön szívesebben járna olyan szórakozóhelyre, ahol tudja, hogy a jelzős poharak miatt nagyobb biztonságban van a randidrogokkal szemben?