Szomszédok

2008.04.14. 20:23 - Szipál Péter

Mennyire fontosak is tudnak lenni néha. Apámat is beleértve, valahogy mindig egy másik stúdió mellet béreltem saját helyiséget. Az első szomszédaim, Arny Freytag (Playboy) és Steve Hicks (Penthouse) voltak, majd másik commercial stúdió mellett dolgoztam. Hogy mennyire nem versenyzés az ilyen szomszédság: percenként mentünk egymáshoz valamit kölcsönkérni.

Az első nagy szomszédság a Gold’s Gym volt. Még itthonról emlékeztem rá. Volt a katonaságnál egy barátom, aki body builder szerett volna lenni, tőle. Na ott aztán hegyomlásnyi emberek jártak ki meg be a stúdiómba.

Mindez a hetvenes évek végén volt, és még Arnie, a későbbi Terminator és kormányzó is oda járt.

Az ikrek, a “Barbárok” (David és Peter Paul), akikkel nagyon jó barátságot kötöttünk. Megkülönböztethetlen ikerpár, akik színészkedtek, zenéltek, és fantasztikus show-kat írtak. Joe Weider magazinjához kellettek képek, és itt jött a gumisárkány, és a tengerpart.

Nő bodybuilderek, mint Raye Hollitt (Zap), vagy Soumaya Young, akik kissé ijesztőek voltak, de rendkívűl kedvesek. A másik Master Giacobbe volt, aki harcművészetet tanított, és hatalmas tűkkel szúrkálta magát, én csak az ugrálást vállaltam. Nem annyira akartam fotózni tűkkel az arcában. Nem is tudom miért.

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés