Melyik ruhában a legszebb Osvárt Andrea?

Olvasási idő kb. 2 perc

A fenti képen tündöklő sztár Osvárt Andrea. Persze, amint azt a celeb rovat már megírta, neki sem itthon sikerült ilyen szépen kibontakozni, erre igazán alkalmas terepnek Olaszország bizonyult számára, annak ellenére, hogy odakint az Andrea férfi keresztnévként ismert. Kétségtelen, hogy Andreá(ba)n minden megvan, ami a szupersztársághoz kell, és ki más biztosíthatna neki ehhez a leginkább megfelelő estélyikölteményeket, mint az olaszok? Az itáliai eurovízió-helyettesítő San Remo-i fesztivált hallgatni ugyan nem érdemes, de nézni idén az volt. Tekintse meg a hajtás után a jelen legcsodálotosabb magyar celebnőjét, és döntsön, hogy önnek hogyan tetszik a legjobban.

Legyen az a fenti nyomott mintás, uszályos dekoltázsalávaló vagy a mellette látható, ezüstösen csillogó szűk dressz, a D. Tóth Krisztára erősen emlékeztető színésznőn egyszerűen minden remekül áll. Alább ugyanő jön le kétszer ugyanazon a lépcsőn, méghozzá ugyanolyan szokatlan módon kivágott ruhákban, amelyek közül a rózsaszínűt mi kissé barbisnak találjuk, a nagy övvel összefogott fekete azonban a szexi elegancia definíciója is lehetne.

Akinek honlapnézéshez van kedve, az ide kattintson, mert itt van Osvárt Andreának saját remekbeszabott honlapja, aki pedig szavazni szeret jobban (mi imádunk!), annak alább rendelkezésére áll erre egy box, ahol a fenti négy ruha közül lehet választani. Ja, és mint mindig, természetesen most is lehet kommentelni, de előre szólunk, hogy ezúttal fikázni nem ér, mert olyan hetünk van, hogy most nagyon örülünk Osvárt Andreának és az ő nemzetközi szépségének.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ezt a férfit szerette Csinszka Ady előtt
Ezt a férfit szerette Csinszka Ady előtt

A szenvedélyes levelezés után egy csók is elcsattant köztük, de Boncza Berta végül nem Tabéry Gézát választotta.

május 24., 19:00

  • világom
Így próbáltak menekülni a lávafolyam elől a pompejiek – az ágyukkal torlaszolták el az ajtót
Így próbáltak menekülni a lávafolyam elől a pompejiek – az ágyukkal torlaszolták el az ajtót

Az ágy nem volt elegendő, hogy megvédje a pompeji családot a lávafolyamtól.

május 24., 16:00

  • életem
Ezek a pozitív hatásai, ha úgy fekszel le aludni, hogy dühös vagy a párodra
Ezek a pozitív hatásai, ha úgy fekszel le aludni, hogy dühös vagy a párodra

Fontos, hogy biztosítsuk magunknak a megfelelő pihenést, még akkor is, ha egy vita nem zárult le teljesen.

május 24., 18:30

  • világom
Undorító, mire használják egyesek a vízforralót a szállodában
Undorító, mire használják egyesek a vízforralót a szállodában

Nemcsak gusztustalan, hanem az egészségre káros hatása is lehet annak, amit egyesek művelnek.

9 perce

  • Önidő
800 ezer forintot is érhet gyerekkori biciklid: így add el jó pénzért
800 ezer forintot is érhet gyerekkori biciklid: így add el jó pénzért

Érdemes benézni a garázsba, megvan-e még a régi bicikli.

május 24., 17:30

  • Offline
Túrázók találtak rá a páratlan aranykincsre: egykor háborús zsákmány lehetett
Túrázók találtak rá a páratlan aranykincsre: egykor háborús zsákmány lehetett

A múzeum tervezi a kincs kiállítását, hogy a nagyközönség is megcsodálhassa ezt a rendkívüli leletet.

május 25., 06:00

  • életem
Betegség jele lehet az is, ha valaki túl kedves veled
Betegség jele lehet az is, ha valaki túl kedves veled

A szindrómát először 1961-ben írták le, és azóta is számos kutatás tárgya.

május 24., 14:35

  • Önidő
Erre a szigetre vonulnak el a legnagyobb hírességek: II. Erzsébet húga és Mick Jagger is ide járt
Erre a szigetre vonulnak el a legnagyobb hírességek: II. Erzsébet húga és Mick Jagger is ide járt

Egy zseniális húzásnak köszönhető, hogy a sziget hírességek menedékévé vált.

május 24., 16:46

  • Testem
Ha ennél többet alszol, növeled a demencia kockázatát
Ha ennél többet alszol, növeled a demencia kockázatát

A megfelelő mennyiségű alvás a fizikai és a mentális egészség szempontjából is létfontosságú.

május 24., 19:30

  • Önidő
Mozgólépcső volt a Hűvösvölgyben – így készítették föl az embereket a metróra
Mozgólépcső volt a Hűvösvölgyben – így készítették föl az embereket a metróra

Néhány éven keresztül mozgólépcső szállította az utasokat az Úttörővasúthoz a villamos végállomásától.

május 24., 15:10

  • Offline
Mosógép, iPhone, távirányító: tippeld meg, mióta használjuk őket!
Mosógép, iPhone, távirányító: tippeld meg, mióta használjuk őket!

Mióta használunk wifit, mobiltelefont vagy automata mosógépet? Teszteld a tudásod, vagy tippelj, mikor jelentek meg ezek a technikai eszközök.

május 24., 06:46

  • Testem
Növelheti a stroke kockázatát ez a népszerű édesítőszer
Növelheti a stroke kockázatát ez a népszerű édesítőszer

Bár kalóriamentes, és nem emeli a vércukorszintet, nem biztos, hogy olyan ártalmatlan, mint hittük.

május 25., 07:26

  • életem
Figyelmeztetnek a kutatók: örökre eltűnhet ez a népszerű sajtfajta
Figyelmeztetnek a kutatók: örökre eltűnhet ez a népszerű sajtfajta

Akár több sajtfajtát is veszélyeztethet ez a nemrég felfedezett probléma. Lehet, hogy a sajtkészítőknek teljesen új alternatívát kell keresnie.

május 24., 13:36

  • Édes otthon
Milliónyi kórokozó bujkálhat az otthonodban, ha ezek ott vannak a konyhádban
Milliónyi kórokozó bujkálhat az otthonodban, ha ezek ott vannak a konyhádban

A konyhában rengeteg olyan eszközt tárolhatunk, ami baktériumok melegágya lehet.

május 24., 07:00

  • Offline
Te tudod, ki írta ezeket a gyerekverseket?
Te tudod, ki írta ezeket a gyerekverseket?

Mennyire emlékszel nagy költőink gyerekeknek szánt verseire?

május 25., 06:45

  • világom
A világ legkihaltabb repülőtere: 77 milliárdba került, de heti 7 utast fogad csupán
A világ legkihaltabb repülőtere: 77 milliárdba került, de heti 7 utast fogad csupán

Szinte teljesen kihalt ez a nemzetközi repülőtér, alig érkezik utas, mégis működik.

május 24., 12:10

  • Testem
5 hatékony módszer gyomorégés ellen: van, ami percek alatt segít
5 hatékony módszer gyomorégés ellen: van, ami percek alatt segít

Dr. Barta Zsolt gasztroenterológus főorvos segítségével jártunk utána, mit tehetsz gyomorégés ellen, és milyen okok állhatnak a tünetek hátterében.

május 24., 06:30

  • Testem
Két héten belül csodát tesz ez az új étrend: a daganatok kockázatát is csökkenti
Két héten belül csodát tesz ez az új étrend: a daganatok kockázatát is csökkenti

Ez az étrend gyulladáscsökkentő, bélbarát, és még a mediterrán diétánál is egészségesebb lehet.

május 24., 12:40

  • Testem
A legtöbb magyar ezt rosszul tudja a reumáról
A legtöbb magyar ezt rosszul tudja a reumáról

A mozgásszervi fájdalmak szinte mindenkit érintenek, mégis – vagy éppen ezért – rengeteg tévhit kering erről az orvosi szakterületről.

május 25., 06:30

  • Testem
Furcsa összetevőtől lehet egészségesebb a kávéd: több előnye is van
Furcsa összetevőtől lehet egészségesebb a kávéd: több előnye is van

Akár az egészégünket is szolgálhatja, ha nyáron ezt tesszük a kávénkba tej helyett.

május 25., 07:00

  • életem
Sokan nem tudják: ezt a 11 ételt hamisítják a leggyakrabban
Sokan nem tudják: ezt a 11 ételt hamisítják a leggyakrabban

Gyanúsan alacsony ár, eltérő összetevők, "ízesítés" a megnevezésben...

május 24., 08:06

  • Önidő
Hátborzongató ez a magyar kúria, sokak szerint kísértetek tanyája lehet
Hátborzongató ez a magyar kúria, sokak szerint kísértetek tanyája lehet

Kísértetiessége ellenére mégis bemerészkedett a fotós az elhagyatott kúriába, nem is fogadta kellemes látvány.

május 24., 08:36

  • VIP
„Nincs tökéletes anya, mint ahogy boszorkányok sincsenek” - interjú Jakupcsek Gabriellával
„Nincs tökéletes anya, mint ahogy boszorkányok sincsenek” - interjú Jakupcsek Gabriellával

Május végén jelenik meg Jakupcsek Gabriella legújabb könyve, amely a családokhoz kötődő tabukat dönti majd le.

május 24., 11:40

  • életem
Így befolyásolja a férfiak önbizalmát a pénz
Így befolyásolja a férfiak önbizalmát a pénz

A férfiaknak gyakran nehézséget okoz alkalmazkodni az új szerepekhez.

május 24., 11:10

  • Önidő
Ezeket a nyaralóhelyeket kerüld el: élvezhetetlen a pihenés
Ezeket a nyaralóhelyeket kerüld el: élvezhetetlen a pihenés

A legzsúfoltabb nyaralóhelyeken több mint 100 turista jut egyetlen helyi lakosra, ha nyugodt pihenésre vágysz, kerüld el ezeket az úti célokat.

május 24., 10:06

  • világom
Ma 80 éves Elvis Presley özvegye: Priscilla irigyelt életét tragédiák árnyékolták be
Ma 80 éves Elvis Presley özvegye: Priscilla irigyelt életét tragédiák árnyékolták be

A születésnapos díva azok közé tartozik, akiket tömegek irigyeltek, pedig sok nehézséget is hozott ez a 80 év.

május 24., 08:50

  • Mindennapi
Fontos teendőre figyelmeztet a NAV, egymilliós büntetést is kiszabhatnak mulasztás miatt
Fontos teendőre figyelmeztet a NAV, egymilliós büntetést is kiszabhatnak mulasztás miatt

Figyelmeztetést tett közzé az adóhatóság, a határidő elmulasztása súlyos bírsággal jár.

május 24., 07:26

  • Offline
Így éltek valójában a nők a középkorban
Így éltek valójában a nők a középkorban

A középkori nők többnyire teljes mértékben ki voltak szolgáltatva férjüknek vagy családjuknak, de akadt azért néhány üdítő kivétel.

május 24., 09:06

  • életem
Eperföldre csaptak le a magyar rendőrök: rabszolgákat kerestek
Eperföldre csaptak le a magyar rendőrök: rabszolgákat kerestek

Az eperföldeken számos szabálytalanságra derült fény a rendőrségi razziának köszönhetően.

május 24., 07:45

  • életem
Hamarosan fontos küldeményt kézbesít a posta, már igényelni sem kell 80 év fölött a gondosórát
Ezt olvastad már?
Érdekességek