DISCLAIMER

Mindig adok borravalót. Jól és gyakran főzök. Ez a futár biztosan nem nekem hozott enni, mert adok borravalót. Posztunk pedig frissült, csak görgessen le!

Küldjenek képet önök is, ha hasonlót látnak!

Ja, szoktam borravalót adni.

Budapest VIII. kerületében lakom, a Baross utcában. A házba rendszeresen szállít ételt egy olyan futár, aki valamiért nem kap borravalót. (Nem tőlem. Én adok.) Így reagál.

Először csak a liftbe írta ki, hogy Jatt?, bár elsőre el sem tudtuk olvasni. A jóval szemmagasság fölötti kiírás mondjuk nem zavart annyira, de azért káromkodtam egyet, mert hát honnan veszi a bátorságot, hogy, ha csak filccel is, de megrongáljon egy házat. 

Aztán jött ez, nemrég. Bocs, a lift mellett a földszinten pont nincs ablak, de azt sikerült odakanyarítania, hogy Jatt! Fattyú. 

Pont ezen hőzöngtem néhány kollégának, akik a közelmúltban még ugyancsak a Baross utcában laktak, csak egy másik részen. Hozzájuk ugyanez az ember azt írta ki a falra, hogy ÉS A JATT HOL MARAD??.

A rosszkívánságokon felül viszont nincs eszközöm, amellyel felléphetnék ellene. Nem tilthatom ki a házból, hiszen azt sem tudom, kicsoda, kinek dolgozik. Nem kérhetek meg többszáz lakásnyi embert, hogy ezentúl ne rendeljenek onnan, ugyanezért. Az nyilván nem opció, hogy ezentúl minden futárt kitiltsunk a házból, de nekünk se kelljen már lesben állni azért, hogy ne firkálják össze a tavaly kifestett falakat.

Marad az idilli elképzelés, hogy nyakonvágom, de aki olyan magasra tud írni a liftben, viszont olyan lusta, hogy lefelé is lifttel jön, az biztos nagyobb nálam, vagyis nagyobbat üt. Ha van ötlete, mit kezdjek vele, könyörgöm, írjon nekem levelet, majdnem olyan tanácstalan vagyok, mint egyszeri tömbtárs a fúróember esetében. (Igaz, ő legalább meglett.) Tudja ki ez? Látta? Felismeri kézírás alapján?

Bónusz: remélem, hogy az alábbi üzenetet is ő írta, bár sikerült annyira enigmatikusan megfogalmaznia, hogy az sem derül ki belőle, férfiről vagy nőről van szó.

UPDATE

Írt egy olvasónk, ő a VII. kerületben lakik. A jelek szerint arrafelé is lecsapott az ember, aki egy teljes házat büntet egy szűkmarkú kajarendelő miatt. Ott „is lecsapott a firkálós futár, (legalábbis a kézírása alapján ugyanaz lehet). Itt is a liftet használta panaszkönyvnek, de legalább megindokolta, miért kéne jattolni” – írta a neve elhallgatását kérő olvasónk.

Egy másik olvasónk nem küldött képet, de hasonlót tapasztalt. „Nemrég a mi kapunkra is rákerült a „jatt?”, filccel, a lépcsőház fakapujára, belülről, körülbelül 180 cm magasra. Ha tudnám, ki az, serpenyővel tarkón ütném. Hozzánk is sokfelől jönnek ételfutárok, így szinte lehetetlen rájönni, ki ez a tuskó.”

Végül tisztázzuk, mert nem látszik egyértelműnek: ez a poszt arról szól, hogy (legalább) egy ember összefirkált több házat, ami felháborító. Senki sem vitatja, hogy borravalót adni szokás, illik, adjanak önök is borravalót.