Ritkán szoktunk programajánlóval jelentkezni, de július 15-én lesz egy olyan esemény Budapesten, ami nem maradhat ki a Velvetből: összeházasodik Vasvári Vivien, akit a Feleségek luxuskivitelben című sorozatból lehet ismerni, és ezért Luxus Viviként is szokták emlegetni, valamint vőlegénye, Fecsó. A sportolóból lett realitysztár a következőt posztolta ma az Instagramra:

A templomi esküvőnk Budapesten (július 15. 12:30) nyilvános lesz a „Petőfi téri Ortodox templomban” , ami azt jelenti, bárki eljöhet rá!

Megkérdeztük a Velvet olvasóit, hogy mégis miként állnak a lezárt és a gyalogosoknak átadott Szabadság hídhoz, ami a fonódó villamoshálózat építéséből eredő forgalomkorlátozásból nőtte ki magát mondhatni hagyománnyá.

Olvasónk röviden és tömören megfogalmazta véleményét ezzel kapcsolatban: szerinte ezzel csak a többséget szívatják, de amúgy jópofa. Levelét változtatás nélkül olvashatja.

Egy fiatal, fekete nő, Starr Varga valamivel több mint egy éve él Budapesten, az élményeiről pedig blogot vezet. Ezekből van is neki bőven, hiszen nemcsak több ezer kilométerre költözött az otthonától, hanem itt született a gyereke is. Így ő nem egyike azoknak a külföldieknek, akik munka miatt érkeznek Budapestre, hanem kifejezetten élni, családot alapítani jött ide. Starr egyébként távmunkában egy Los Angeles-i cégnek dolgozik, ám szabadidejében hasznos tippekkel látja el a Magyarországra látogató külföldieket a Black Girl in Budapest, azaz egy fekete lány Budapesten nevű blogján. Ezen keresztül találtunk rá mi is, és beszélgettünk vele, hogy még többet megtudjunk arról, milyen afroamerikaiként Közép-Európában élni (pláne egy olyan országban, ahol az elmúlt időben elég jelentős az idegenellenesség), miként került ide és hogyan látja Budapestet.

Starr Varga és a férje

Fotó: Black Girl in Budapest

„A férjem magyar és imádunk utazni. Korábban Los Angelesben éltünk, de mikor összeházasodtunk, elhatároztuk, hogy külföldön akarunk családot alapítani. Azért döntöttünk Magyarország mellett, mert így a férjem hosszú évek után újra családja közelében lehet, ráadásul az ország központi elhelyezkedésének köszönhetően egész Európában könnyen tudunk utazni. Korábban egyébként nem éltem más országban, csak Amerikában. Ott Észak-Karolinában nőttem fel, majd New Yorkba költöztem, onnan pedig Los Angelesbe” – kezdte a történetét a Starr, aki ezután az első benyomásairól mesélt. Arról, hogy ugyan Budapestbe azonnal beleszeretett, a magyar ügyintézés őt is fejbe vágta.

Megkérdeztük a Velvet olvasóit, hogy mégis miként állnak a lezárt és a gyalogosoknak átadott Szabadság hídhoz, ami a fonódó villamoshálózat építéséből eredő forgalomkorlátozásból nőtte ki magát mondhatni hagyománnyá.

Egy a környéken élő olvasónk részletesen ki is fejtette véleményét, hogy az elején miért tetszett neki a kezdeményezés, és hogy ma már miért nem szereti annyira.

Mondhatni hagyomány lett egy egyszeri sínfelújítási munka miatti kényszeres hídlezárásból. 2016-ban volt, hogy a fonódó villamos építése miatt le kellett zárni a Szabadság hidat. Mivel akkor sem az autók sem a villamosok nem közlekedhettek rajta, így a gyalogosoké, meg persze a bicikliseké, görkorisoké, gördeszkásoké, rollereseké lett a placc. Hamar kiderült, hogy az éjjel-nappal autó- és villamosmentes terület nem csak arra jó, hogy átsétáljon rajta az ember. 2017-ben a VaLyo egyesület szervezésének köszönhetően a főváros megengedte, hogy négy hétvégére különösebb ok nélkül lezárják a Szabadság hidat. (Az Index készített egy interjút a 2017-es Szabihíd szervezőivel. Itt lehet elolvasni.)

Emlékszik a kacsacsaládra, akiket egyik kollégánk segítségével a Zsigmond térnél kísértek át a rendőrök a túloldalra? És azokra, akik pár héttel később rendőri biztosítást kaptak, hogy áthaladhassanak a Parlament előtti úton? Akkor jó. 

A mi házunkban folyton történik valami. Erzsébetvárosban lakom, és a legújabb fejlemény, hogy az egyébként kissé kétségbeejtő állagú liftben megjelent az alábbi graffiti. Ennyi a tény, innentől kezdve minden csak az én értelmezésem, ami persze simán lehet, hogy nem pontos. De úgy tűnik, valaki azt rondította oda a liftajtó tetejére belülről, hogy

Jatt??? III. em.

Ez a kis üzenet jött velem szembe a Szent Gellért tér és Gárdonyi tér közötti szakaszon. (Valójában az ablaküvegre kiragasztott papír egy helyben állt, és én végeztem helyváltoztató mozgást, amikor a bal és a jobb lábamat felváltva egymás elé/mögé rakva sétáltam.) A bolt dolgozói így kérték meg a jövőben pont az adott helyszínen berosszuló embereket, hogy ha lehet, akkor ne az Árzabálóval és Ördög Nórával fémjelzett üzletlánc egyik egységének lépcsőjére és az elé hányjanak.

Emlékeznek még mi volt 2013. március 15-én? Betemette a hó Magyarországot. Voltak, akik útnak indultak, de nem jutottak sokáig, így a fagyhalál elkerülése végett mindenki kapott egy SMS-t, hogy aki úgy van, az üljön be egy másik, úton ragadt kocsiba. Annyira komoly volt a baj, hogy 13035 embert és 3490 elakadt járművet kellett kiszabadítani és 114 elzárt út volt. Az úton rekedtek ideiglenes elhelyezésére 495 melegedőt működtettek, ahol 8 ezer embert láttak el.

Most mindez megismétlődhet. De, ahogy akkor is, úgy most is jó előre szólt az OMSZ, hogy

Többször is megemlékeztünk már a tömegközlekedés idegesítő alakjairól, jelenségeiről. Egy 2015-ös cikkünk szerint önök az ülésre a cuccukat pakoló utasokat utálják a legjobban. De azóta eltelt már egy kis idő, úgyhogy ideje, hogy egy külföldi sztorival felelevenítsük a témát.

Az alábbi fotót a Blaha Lujza téri aluljáróban készítettem egy olyan szegletben, ahol a falnál hajléktalanok holmijai hevertek mindenhol. Úgy tűnt, maguk a hajléktalanok csak rövid időre, vagy legalábbis rövid ideje mehettek el onnan valamiért, mindenesetre egyikük egy pár mankót is otthagyott a falra kitett plakátnak döntve.

Ez a kép így tökéletes

Fotó: Gyulai Bence / Velvet

Az idei telet mi valahogy borzasztó hidegnek érezzük. Épp ezért örömmel láttuk, hogy valakinek megesett a szíve a Bem rakparton elhelyezett, A nagy ho-ho-ho Horgász című rajzfilmből ismert Főkukac szobron és sapkával, sállal ruházta fel.  Ősszel ebben a cikkünkben megírtuk a kis szoborral kapcsolatos tudnivalókat és hogy pontosan hol találhatja.

Velünk egy időben szúrta ki egy olvasónk is a dolgot, aki az alábbi képet küldte nekünk.  A téli ruha alól szinte csak az orra lóg ki, de ez is lényeg, hiszen a legenda szerint a Főkukac orrának megdörzsölése hozza el a horgászok szerencséjét.  

Fotó: Konrád Melinda / Olvasónk

Kivételesen celebgála helyett, gasztroeseményen voltunk, de szerencsére egy kicsit itt is sikerült belefutni Erzsébet királynőbe.

Egy sajtóközleményt kaptunk arról, hogy a Budapest Airport elindította első VIP-szolgáltatását. Ferihegyen már viszonylag régóta van mindenféle „lounge” azoknak, akik nem akarnak jobb esetben már csak másnapos angol turistákkal együtt rostokolni Ferihegyen, de itt most ennél többről van szó. A közlemény szerint a szolgáltatás része még a külön várón kívül:

• dedikált kísérő a teljes repülőtéri tartózkodás idejére;
• gyorsabb be- és kiszállás;
• hordár; és
• privát sofőrös transzfer is kérhető a város és a repülőtér között.

Erről az embernek először az jut eszébe, hogy a dedikált alatt remélhetőleg nem azt kell érteni, hogy van a kísérőn egy aláírás, hanem azt, hogy az illető csak a jólfizető VIP-vel foglalkozik egész idő alatt, másodszor pedig az, hogy a reptérhasználattal kapcsolatban a legnagyobb luxus az lenne, ha nem kéne egyáltalán ott lenni, hanem csak megérkezne az ember, beszállna a gépbe és indulás.

Az új váróról alább megnézhet néhány képet, az alatt pedig ki lehet gördíteni a sajtóközlemény teljes szövegét.

Igazából elsősorban azért tesszük ezt a hírt ide, hogy legyen apropónk arra, hogy megosszuk kedvenc budapestes dalunkat, amely természetesen az I love Budapest a Dolly Rolltól az 1988-as Zakatol a szív albumról.

A Fővárosi Önkormányzat azonban, ha jól vesszük ki, egy új számot szeretne Budapest himnuszának, csak mi sajnos nem bízunk annyira a mostani zeneszerző-generációban, hogy a fenti dal őszinte hurráoptimizmusát überelni tudják. Általában is nehéz elhinni, hogy bárki, aki magyar nyilvánosan és intenzíven lelkesedni tudjon bármiért, de hogy pont Budapestért, az meg végképp példátlan. Na de hátha nem lesz igazunk!

Ha az ember jár-kel Budapesten, egészen abszurd történetekbe meg jelenetekbe tud belefutni. Az év eleje például egy tömegközlekedésest hozott, egy egészen váratlan trágár beszólással. Abban a posztban egy felhívást helyeztünk el, hogy akinek van hasonló története, küldje be nekünk, és erre válaszként kaptuk az alábbi sztorit.

Mint kiderül belőle, az embernek nem is kell járnia-kelnie Budapesten ahhoz, hogy ilyen cifrákat halljon, hiszen a levél beküldője otthonról dolgozva hallotta meg, hogyan beszélnek egymással az építkezésen a munkások. De a nem részletezzük a szituációt, mert azt úgyis nagyon szórakoztató részletességgel tartalmazza a levél bevezetője. Legalul kiemeltük magát a beszólást, de figyelem, mivel beszólásról van szó, természetesen trágárságot is tartalmaz! Ha ön zavarják a csúnya szavak, kattintson tovább!

Az Adidas piacra dobott egy új cipőt. Ez önmagában nem valami nagy breaking. Persze a sneakerfüggők rácuppannak az ilyenekre, de a német cipő- és ruhagyártó cég különlegesebbet akart annál, hogy simán csak valami menő rapper nevével drágán eladott csukával villantson. Ezért kitalálták, hogy nem a hardcore cipőfanatikusokat, a kondilépőkre ráfeszült Carrie Bradshaw-kat szólítják meg, hanem az átlagfogyasztókat. És jött az Adidas és a berlini tömegközlekedés szerelemgyereke,

A Mediadrumworld nevű hírügynökség túrta elő ezt a filmhíradónak tűnő felvéltelrészletet a '60-as évekből. Hogy pontosan honnan van a film, azt nem közlik, mindenesetre úgy tűnik, hogy nyugaton a '60-as években arról tudósítottak, hogy a kommunista Magyarországon már az újszülöttellátás robotizálásával készülődnek. A dolog előnye elvileg az lett volna, hogy kisebb a fertőzésveszély, ha a babákat nem érintik emberi kezek.

Évek óta rutin számomra, hogy ha megnézek valamit színházban, akkor amikor hazaérek az előadásról, azonnal elolvasom, mit írt róla a Mezei Néző című blog. Merthogy bármit nézek meg, nagy valószínűséggel a Mezei Néző blog szerzője már rég látta, valószínűleg többször is.

Ha az ember egy ideig olvassa ezt a blogot, akkor a posztokból apránként kiderül, hogy ez a bizonyos Mezei Néző csak annyiban mezei, hogy nem színházban dolgozik, hanem középiskolában tanít, tehát nem hivatásos kritikusként ül be az előadásokra, hanem csak mezei nézőként. Olyan szempontból viszont mégsem mezei, hogy sok előadást már a főpróbán megnéz, és hogy rendkívül elgondolkodtató posztokat ír róluk. Na de hogy tud valaki ennyit színházba járni, akinek nem is ez a munkája? És egyáltalán, pontosan mennyit jár színházba? És hogy lehet ezt a szenvedélyt összeegyeztetni a családi élettel, ha az embernek három gyereke van?

Makk Zsuzsára már évek óta kíváncsi voltam, most végre megkerestem a Facebookon, vállalta az interjút, és itt ül előttem Mucsi Zoltán-pólóban, amiről azt meséli, hogy a színész facebookos kommentversenyén nyerte. Egy lyukasórányi időnk van arra, hogy az iskolai orvosi rendelőben minden fontosat/érdekeset megbeszéljünk.

Az élet néha olyan jeleneteket produkál, hogy az ember nem tud másra gondolni, csak arra, hogy

Az alábbi vicces-dühítő jelenet az év első hétköznapjának reggelén zajlott az egyes villamoson, majdnem reggel kilenc óra volt már, jöttem be a szerkesztőségbe.

Amikor felszálltam a szerelvényre, azonnal feltűnt A Telefonáló. Egy ötven körüli férfi borzasztóan hangosan telefonált, ráadásul úgy, hogy a telefonja ki volt hangosítva. Az egész villamos kénytelen volt azt hallgatni, hogy ő hogyan szervez meg egy találkozót. Elég komplikált szervezkedés volt mellesleg, mert A Telefonáló azt javasolta, hogy egy buszmegállóban fog várni, és ha beszélgetőpartnere hamar odaér, akkor ott beszáll az autójába, de ha a busz jön hamarabb, akkor arra fog felszállni. Nem volt több ülőhely a villamoson, csak A Telefonáló mellett levő hely, de azt elfoglalta a táskájával, ezért úgy döntöttem, hogy inkább állok, A Telefonálónak hátat fordítva.

A járókelő.hu-n arról írnak, hogy december 18-án, nagyjából 17 óra körül a Ferenciek tere metrómegállóban dolgozó biztonsági őrök szándékosan olyan közel álltak a mozgólépcsőn felhaladó női utasokhoz, hogy azok csakis úgy tudták kikerülni őket, ha hozzájuk érnek. Az őrök ugyanígy tettek az ellenőrzésre felszólított nőkkel, akiknek a jegyeit úgy vizsgálták meg, hogy közben két oldalról is megérintették őket. Az írásból kiderül, hogy ez nem egyszeri eset, és többször előfordult már, hogy az ellenőrök, de kiváltképp a biztonsági őrök ekképp jártak el, azaz a munkájukat nőkkel, gyakran diáklányokkal szembeni visszaélésre használják.

Szeretjük a magáncélú, de közszemlére tett üzeneteket, főleg közülük a vicces/furákat. Most egy olyat mutathatunk, ami különösen szívmelengető, plusz jópofa dolog elképzelni, hogy ki lehet Hugó (vagy ahogy a plakát írja, HUGO), és hogy milyen kapcsolatban lehet azzal a valakivel, aki a plakátot ekkora műgonddal, ilyen ügyesen, ráadásul ennyire szuper rajzokkal elkészítette. És egyáltalán: milyen körülmények között tűnhetett el ez a busz? És vajon mit fog szólni Hugó, ha megtudja, hogy mégis megvan elveszettnek hitt játéka?

2013 után most ismét elefántborjú született Budapesten - írja az Állatkert honlapja. Az állat szerda hajnalban jött világra minden komplikáció nélkül, nem sokkal később sikeresen lábra is állt. A gondozók most arra várnak, hogy megtalálja az emlőket és szopni kezdjen.

A hetedik kerületben a Dembinszky utcában haladtam ma el egy kapualj előtt, sajnos pont Halloween éjszakája után, ezért nem világított már ez a zseniális töklámpás. Nem tudom, ki készíthette, de ezúton üdvözlöm! Jópofák voltak a hírességek jelmezei is, ez viszont ezerszer viccesebb.

Éjszaka még félelmetesebb lehetett, de akkor meg végképp nem lettem volna képes használható fotót készíteni róla ezzel a szerény képességű telefonnal. Elnézést.

Fotó: Gyulai Bence / Velvet

Még van annyira szép idő, hogy azt érezhessük gyorsan ki kell használni és irány a napsütötte város. Áll a Duna partján egy aprócska szobor, amit gyerekkorunkból jól ismerhetünk – kiváló úti cél lehet, egy kis Bem rakparti sétával egybekötve. Felvezetésnek íme, egy videó:

2019-ben nyit csak újra az Opera a felújítás miatt, de most megnézheti ezt a legendás épületet úgy, ahogy még sose látta. És most már biztosan nem is fogja.

A Mozdonyvezető utcai futtató inkább kutyaterep volt - amíg az ott sétáltató gazdák meg nem nyertek egy közönségszavazást.

A fenti képhez tudni kell, hogy ez annak a hetedik kerületi bérháznak a legfelső emeletén van, ahol lakom. Itt, ahol a lépcső véget ér, van egy kis holt tér, ahol senki nem szokott közlekedni, lévén nincs hova továbbmenni. Itt mi is elhelyeztünk már egyszer egy díványt, amin jól lehetett ücsörögni, sőt, egyszer arra mentem haza, hogy alszik rajta valaki az emeletünkről. De a dívány aztán elkerült onnan, eddig csak a fotel volt itt, és a kis sarok néha dohányzóként funkcionál (nem én dohányzom).

Elérkeztünk a tavaszi gyermekvasutas tanfolyamról szóló, négy részes sorozatunk utolsó fejezetéhez. A négy rész főszereplője két diák, Dobronyi Attila és Barna Ábris, akik megengedték, hogy velük tartsunk a képzésen, és megfigyeljük, hogyan lesz valakiből kisvasutas.

A fiúk az első részben beiratkoztak és megismerkedtek a többi lelkes diákkal és a közeggel, a második részben belevetették magukat a tananyagba, tették ezt nem csak az iskolapadban, hanem kirándulásokon is, végig a Gyermekvasút vonalán. A harmadik részben pedig sikeres vizsgát tettek, így részt vehettek az avató ünnepségen, ahol hivatalosan is gyermekvasutasokká váltak.

Eljött a nyár, így hát nem maradt más hátra, mint teljesíteni a legfontosabb feladatot, az első szolgálati napot.

Emlékeznek még, mikor volt az első alkalom, hogy diákként remegő lábakkal ültek le egy vizsgabizottság elé? A tételek és a szülőktől kapott jótanácsok egyszerre cikáznak az ember fejében, és hajlamosak úgy összekeveredni, hogy az illető azt sem tudja, fiú-e vagy lány.

Nagy volt az izgalom június elején a Gyermekvasút hűvösvölgyi épületében is, amikor a 2017-es tavaszi évfolyam diákjai felsorakoztak a vizsgákra várva. Februártól júniusig mi is végigkövettük a négyhónapos tanfolyamot, amit egy négy részes sorozatban mutatunk be. Az első részben a jelentkezés feltételeiről és izgalmairól számoltunk be, a másodikban pedig együtt kirándultunk a lelkes diákokkal, áttekintettük a tanfolyam menetét és a programokat.

Ahogy az már sejthető, mérföldkőhöz érkeztünk, a két főszereplő Barna Ábris és Dobronyi Attila szembenézett a legnehezebbel: a tanfolyam végét jelentő vizsgákkal. Azt hiszem eloszlathatjuk az aggodalmakat, a sikeres vizsgák után részt vehettek az avató ünnepségen is. Ezzel pedig nekivághattak a turistákkal teli nyárnak, és az első szolgálataiknak, (amiről majd az utolsó fejezetben számolunk be részletesen).