Doktor House biszex kolléganője jobb csaj, mint Megan Fox

2009. május 12., kedd 14:20
Olivia Wilde, azaz Doktor House 13-as néven futó kolléganője a legjobb nő a Maxim százas listája szerint, Leonardo DiCaprio csaja a harmadik lett. Megan Fox immár a harmadik legjobbnő-listán szorult vissza a második helyre. Igaz, nem kis teljesítmény legyőzni a svéd, albán vagy éppen az ukrán származású szépségeket.

Olivia Wilde lett az első helyezett a Maxim férfimagazin 100 legjobb nőjét összeállító listáján. A színésznő eredeti neve elsőre talán nem mond sokat, de ha Doktor House 13-as néven futó kolléganőjét említjük, szinte mindenki tudja, kiről is van szó. Wilde 2007 óta szerepel a sorozatban, és valószínűleg biszexuális karakterének is köszönhető, hogy a lista élére került. Olivia Wilde egyébként szerepelt már a Maxim listáján, még 2005-ben, akkor egészen a 61. helyig sikerült feltornásznia magát. Ehhez valószínűleg az segítette hozzá, hogy a Narancsvidék című sorozatban – akkor még platinaszőkén – fél percen belül megcsókolt egy férfit és egy nőt is, köztük a főszereplőt, Mischa Bartont is. Úgy tűnik, a biszexualitás tényleg jót tesz a karriernek.

Olivia Wilde az első

Most is csak második

Csak úgy, mint az FHM 100-as listáján és a Details magazin összeállításában, Megan Fox a Maxim szavazói szerint is csupán a második legjobb nő a világon. A színésznő ugyan mindent megtett a győzelemért, az Esquire magazinnak prezentálta, milyen is a szexis ébredés fekete melltartóban és bugyiban, majd még azt is bebizonyította, néha a nők is sörrel kezdik a napot. Ráadásul nemrég kifejtette, nem az a házasodós fajta – hiába van vőlegénye -, elvállalta az egyik legdögösebb karakter, Lara Croft megformálását is, azonban valószínűleg nem tett jót a népszerűségének, hogy elmondta, valójában travinak érzi magát.

Bikinis fotózással a dobogóra

A harmadik helyre 2009 bikinis teste, a Sports Illustrated magazin címlaplánya, Bar Refaeli futott be. A modell szereplésével állítólag pasija, Leonardo DiCaprio akart borsot törni exe, Gisele Bundchen orra alá. Nos, ha akkor nem sikerült, ezzel a harmadik helyezéssel talán sikerül felbosszantani a frissen házasodott szupermodellt.

Svéd, ukrán és albán hősnők

A negyedik és az ötödik helyezett akár a hősnő kategóriában is indulhatott volna, hiszen a svéd származású Malin Akerman a Watchmen című filmben nyújtott alakításával emelkedett ki, és lett negyedik. Míg Mila Kunis a Max Payne filmben ropogtatta a fegyvereket. Az ukrán származásű színésznő, aki egyébként a Reszkessetek betörők! című film főszereplőjének, Macaulay Culkinnak a barátnője, pályája kezdetén a Kifutó a semmibe című filmben Angelina Jolie fiatalabb verzióját alakította, és 2000 óta ő a szinkronhangja a Family Guy című rajzfilmsorozat egyik karakterének.

A hatodik helyezett az albán származású Eliza Dushku lett, aki pályáját még gyerekszínészként kezdte, és olyan sztárokkal szerepelt együtt, mint Leonardo DiCaprio, Arnold Schwarzenegger vagy éppen Halle Berry. Azonban a hősnő kategóriába a Buffy, a vámpírvadász sorozat alapján nevezhetne, hiszen bőrnadrágban vámpírokra vadászni csakis ők szoktak.

A top 10 aljára szorult a Victoria's Secret modellje, Adriana Lima, aki nem is olyan régen a divatcég szexi fehérneműit prezentálta angyalszárnyakkal a hátán. Nyolcadik lett Rihanna, akiről a napokban bukkant fel néhány meztelen fotó, és bár korántsem biztos, hogy ő pucsít a tükör előtt, azonban az olvasóink szavazataiból kiderül, simán kinéznék az énekesnőből a meztelenkedést. Kilencedik lett Jordana Brewster, aki Vin Diesel hugicáját játssza a Halálos iram című filmben, és számunkra kissé érthetetlen módon a tizedik helyen végzett a szellemekkel suttogó Jennifer Love Hewitt.

A tavalyi Top 10 eltűnt a süllyesztőben

A Maxim magazin 2008-as listáján még olyan neveket találunk az első tíz helyezett között, mint Lindsay Lohan, Christina Aguilera, Eva Mendes vagy éppen Eva Longoria. Persze valahol érthető a váltás, hiszen Lohan már-már kórosan sovány lett, Aguileráról maximum dekoltázsa kapcsán hallunk, Mendes kiábrándítóan a 9 évesen elszenvedett csalódásairól beszél, míg Longoria karaktere a Született feleségekben teljesen lerongyolódott. Reméljük az idei nyertesek nem végzik hasonlóképpen.

Kommentek

  • 2009.05.12 15:13:04Dude

    Tizenharmadik!

  • 2009.05.12 15:36:17Cliff

    nf vsz

  • 2009.05.12 15:39:13_Thomas_

    Akkor is Megan Fox az über-woman!

    http://csajblog.hu/megan-fox-dt-magazin

  • 2009.05.12 16:20:24victor vacendak

    Az összes műnő. És a média csinált belőlük "valakit". Feltűnő, hogy mindig az aktuálisan futó sorozatok, vagy mozifilmek vagy éppen címlaplányok tűnnek fel az ilyen listákon. Akkor is, ha éppen bűn rondák. Mi több, ezek szerint nincs is időtlen szépség, csak eldobható PVC báj...

  • 2009.05.12 16:26:35Dyo

    kurvák

  • 2009.05.12 16:35:41Bockó

    Olivia Wilde tényleg nagyon szép, és jó színész is.

  • 2009.05.12 16:50:40Editor Bob

    Ez a Jordana Brewster mit keres a listán? Bántóan középszerű. Olivia Wilde viszont tényleg nagyon jól néz ki szvsz.

  • 2009.05.12 16:52:25MissMacsek

    Szerintem bar rafaeli a legszebb, de olivia is nagyon szép......
    Azt meg nem is tudtam, h a filmben biszex... :-)

  • 2009.05.12 17:25:39Bongyi

    Oliviának nagy a feje.. vagyis hát olyan széles..
    megan fox a legszebb!!!
    a szellemekkel suttogó Jennifertől meg kiráz a hideg.. az arckifejezései.. a mimikája.. ha ránézek röhögnöm kell és nem találom szexisnek
    Leo nője néz jól még ki, meg Adriana Lima a többi nem tudom mit keres a listán :)

  • 2009.05.12 17:44:48moaner

    Az elsőnek kicsit paripaarca van, a többi se nagy szám, egyébként kik ezek????

  • 2009.05.12 18:36:41Ronald

    Én csak érdeklődnék, hogy Olivia Wild valóban Michelle Wild unokahuga-e?
    Merthogy azt beszélik.

  • 2009.05.12 20:55:35Dr Minimum

    13... szép arc, anorexiás, deszka test. fürdőruhában harmad olyan szexi sincs, mint orvosi köpenyben. erről megbizonyosodhattunk annál az ócska horrorfilmjénél is. bár ahogy nézem, a top10 alapból elég ócska színvonal...

  • 2009.05.13 08:37:29Sierpe

    Nálam Ackerman, Dushku és Refaeli az első 3 ebből a tízesből, nem feltétlenül ebben a sorrendben. :)

  • 2009.05.13 08:42:19Afi

    egy jó pillanat, egy jó gumi

  • 2009.05.13 10:34:45te-is-megnézed-a-linket?

    http://xrl.us/berxjg

    valószínűleg én sem kergetném el itthonról, ha becsöngetne, egy üveg borral a kezében... :)

  • 2009.05.13 11:26:12Wita.hu Joe

    Furák ezek a listák. Nagy baj lenne a világgal, ha Jennifer Love Hewittnél csak 9 jobb nő létezne :)

Megan Fox ezúttal is második

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés