Bár a táncosnő reméli, hogy az ő segítségével szép helyezést érnek el a németek a moszkvai döntőn, egy fogadóiroda szerint erre meglehetősen kicsi az esély. Von Teese mindenesetre mélyen dekoltált fűzővel és leragasztott mellbimbóval próbálja feltornázni a duó népszerűségét. A jelenlegi állás szerint ez azonban nem biztos, hogy elég lesz a saját számmal induló norvég fiú legyőzéséhez.

Míg másfél hónappal ezelőtt csak találgattuk, hogy vajon levetkőzik-e majd Dita Von Teese, amikor májusban fellép az Eurovíziós Dalfesztiválon, most már biztosak lehetünk abban, hogy Marilyn Manson exneje alig fedett domborulatait is beveti majd annak érdekében, hogy a német versenyzők nyerjenek. A moszkvai döntő pénteki próbáján ugyanis a táncosnő egy mélyen dekoltált fekete fűzőben jelent meg a színpadon, és mellbimbóját csak egy-egy csillogó tapasz fedte el.

Von Teese reménykedik

Dita Von Teese a német színekben induló Alex C és Oscar Loya Miss Kiss Kiss Bang című száma közben adja majd elő táncát, amivel a próbáról készült képek alapján teljesen magára vonta a duó egyik énekesének figyelmét. "Remélem győzelmet hoz az együttműködésünk. Az utóbbi években Németország gyengén szerepelt, mert a kelet-európai országokból kevés pontot kaptak" - nyilatkozta Von Teese a német Bildnek, amikor áprilisban kiderült, hogy ő lesz a németek sztárdvendége.

Nincs sok esély

A Daily Mail szerint nem túl sok esély van arra, hogy a táncosnővel kiegészült német csapat győzni fog. A Ladbrokes internetes fogadóiroda szerint nem sok esélyük van a győzelemre, és a számok azt mutatják, hogy nincsenek benne az első tízben, legalábbis, ami a közönség kedvenceit illeti. A cikk szerzője hozzáteszi, valószínűleg nem múlják alul a tavalyi indulókat, a No Angels ugyanis csak a 23 lett a maga 14 pontjával. Ráadásul Németország utoljára 1982-ben lett első, akkor Nicole vitte az országot győzelemre Ein bißchen Frieden (Egy kis béke) című dalával.

A közönség kedvence

A nagy többség ugyanazon a véleményen van, mint a csütörtökön kiesett magyar versenyző, Ádok Zoltán. Vagyis nagy valószínűséggel a norvég versenyző, azaz a 23 éves Alexander Rybak nyer majd, aki maga szerezte Fairytale című dalát. A második legesélyesebb induló a Görögországot képviselő Sakis Rouvas, aki egy igazi sztárnak számít hazájában.

A népszerűségi listán a harmadik helyen a török versenyző foglal helyet. Az Eurovíziós Dalfesztivál történetében Hadise az első olyan versenyző az országot képviselő indulók közül, aki nem Törökországban látta meg a napvilágot. Szülei ugyan törökök, de ő Belgiumban született - írja a Daily Mail. A briteket Jade Ewen képviseli majd. A It's My Time című dal 21 éves előadója meg van győződve arról, hogy ő fog nyerni. Úgy véli, akiben van egy kis versenyszellem, az nem elégszik meg az ötödik hellyel, vagy azzal, hogy bekerül az első tíz közé.