Lindsay Lohan továbbra is rajong a miniszoknyáért, és bár korábban már megtanulta, illik alá bugyit venni, szerdai londoni kiruccanása alkalmával még így is túl sokat mutatott magából. A színésznő, aki biszexualitásának bevallása óta - és egyben karrier hiányában - egy ideje már leginkább csak párkapcsolatával került a címlapokra, három évvel ezelőtt mellet már villantott, nem sokkal később pedig hivatalos keretek között, egy fotósorozaton is bemutatta őket. Ezúttal azonban sikerrel múlta alul magát, a félrecsúszott fekete bugyiból kivillanó szeméremajka megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk: ide kattintva kell vigyázni.
Bugyiban is megy
Nem tudni, miért érezte szükségét Perez Hilton, hogy kiposztolja a fél szeméremajkat, mely egy sikertelen kiszállás után már nem csak a belső combok számára volt látható. Lohan mindenesetre nem a legjobb formáját futja mostanság, ha még bugyiban is képes villantani.
Persze, senki sem állította, hogy annyira könnyű lenne miniszoknyában kiszállni egy autóból, nem véletlenül készítettük fel ilyen kihívásra a Velvet Arca szépségversenyzőit is. A lányok azonban szerencsére képesek rendeltetésszerűen viselni a bugyit, így nem kellett saját pucér bőrükön érzékelni, milyen nehéz a celeblét. Főleg, ha még a lesifotósok is a megfelelő szögben helyezkednek el, mint Lindsay Lohan esetében. Perez Hilton nem is igazán kommentálta a színésznő intim fotóit, inkább gyorsan diagnosztizált nála egy herpeszt, majd kommentelői közé dobta a gyeplőt, akik további lehetséges kórságokat olvastak ki az apró kis pöttyökből.
Herpesz, szemölcs, vagy kiütés?
Az egyikük szerint Lohan szeméremajkán a humán papillómavírus (HPV) következményei fedezhetőek fel, amely egyébként az egyik leggyakoribb szexuális fertőzés. A HPV a bőrön és a nyálkahártyán okoz elváltozásokat, több esetben szemölcs, bőrdaganat alakulhat ki, de gyakori a méhnyakrák és a genitális rák is. Persze olyan kommentelő is van, aki inkább szőrtüszőgyulladásra gyanakszik az apró pöttyök láttán, de nem zárja ki a pattanást sem.
Természetesen az egészségügyi állapotfelmérés mellett felböffentek a kollektív kommentelői tudatalattiból az „úristen, hogy néz ki" vagy „hány százszor dugták meg?"- típusú bejegyzések is, melyeket nyilván azok a hírek is gerjesztettek, amelyeket pár éve Lohan egyik állítólagos szeretője lebegtetett meg a sajtónak: hogy a színésznő nemcsak alkohol – és drog-, de szexfüggőségben is szenved.
Ha színészi teljesítményben nem is, valamiben mégiscsak jeleskedik Lindsay Lohan, aki nemrég apja nagy örömére szakított DJ barátnőjével, Samantha Ronsonnal, bár azóta újra és újra kapják rajta lesifotósok, amint hajnalonként a DJ-lány lakásából távozik. Az Advocate.com oldal felmérése szerint Lohan a leggyakrabban guglizott meleg híresség, ami a villantásainak számát és zűrös magánéletét tekintve annyira nem is meglepő. A második helyre szorult vissza Perez Hilton, míg Elton Johnnak csak a harmadik helyre futotta.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.


Kommentek
2009.06.06 00:59:16T2006
Naponta 18796 nővel történik hasonló baleset, csak körülöttük nem ólálkodik a sok kedves, aranyos fotós, aki anyát is eladná egy buta képért!
Megint fontos híreket olvashattunk!
2009.06.06 01:00:10zZz
Első?
2009.06.06 01:00:46borovi
Na erre a nőre is a micsodája és nem a szerepei miatt fognak emlékezni később, ha ugyan.
2009.06.06 03:03:00Tavimajom
őőő... csak én nem látok semmi különöset?
2009.06.06 08:16:52Bannor
Próbált már valaki, aki több mint 170+x cm magassarkú cipőben/szandálban rövid (térd fölött végződő) ruhában/szoknyában úgy kiszállni egy kocsiból, hogy ilyesmi ne forduljon elő vele ... hát attól tanácsot kérek...
2009.06.06 08:33:35Vituska
Milyen jó csaj volt, most meg úgy néz ki mint egy vén zombi. Nem így kell kinéznie egy 23 éves lánynak. Már csak a smink és a photoshop segít a bőrén.
2009.06.06 09:07:19wiener
ki ez a csaj? mindig hallom a nevet de meg sose lattam semmibe
2009.06.06 09:07:24FENTEtente
Hova rohan az a Lohan?Haza?Ezért a nőért van oda a világ?
2009.06.06 09:33:38tüske nélküli sertéssün
Lohan bőre, mint a 100 éves teknősbékáé...
2009.06.06 09:41:18Shihoin Yoruichi
Bannor, kérdezd Anne-t:
http://perezhilton.com/2009-06-02-exiting-a-car-gracefully-101
2009.06.06 10:29:05Hivatásos beszólóművész
Rém egyszerű a megoldás.
Ha tudod hogy előfordulhat az ilyen kiszállás közben, és tudod h a sok paparazzi mind figyel és fotóz, akkor nem kell miniben menni. Természetesen ez csak akkor igaz, ha ez zavar valakit! Persze csak, ha nem zavarja h lekapják a nem sminkelhető testrészét. Ám, jelezném ez nem jellemző ezekre a lényekre.
2009.06.06 12:40:43pinky, the brain
először is a képen én sem látok semmit...(nem mintha annyira kíváncsi volnék...)
másodszor mi a szarság ez a sok villantós, villanós cikk??(hogy a picsába helyes, nem tudom)
harmadszor ez a Perec Hilton buzi lévén nagyon sokat foglalkozik a pinával, és a hülyeségekkel... valaki nem döngeti már meg (hátha villant egyet közbe..)
2009.06.06 12:57:09Olizatriznyák
Én csak egy óriási fekete lyukat látok, de ezt miért nem a csillagászati hírek között közölték? :)
2009.06.06 14:15:36xk2spv
Miért is kell ide erős idegzet? Szeretem ezt a velvetes-nőundoros-prüdériát. Úristen pina! Undorító mi? Mikor belekukkantasz a saját bugyidba abba is beleokádsz?
2009.06.06 14:24:14duofi
én sem értem mit kell itt szemölcsnek vagy begyulladt szörtüszőnek vagy akárminek látni..csak egy feketeség van ott.. hm, érdekes ;]
2009.06.06 16:47:18Malacorr
Ez a csaj akkor volt aranyos utoljára, mikor abban a ikres-táboros-összecserélős filmben játszott (az eredetijét A két Lotti címmel olvashattuk mi, lányok).
2009.06.06 18:23:07.syl.
Hello, en nem tudom, hogy rakattintottatok-e erre a linkre, de az ominozus kep itt lathato, ahogy jeleztem is: "csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk: ide kattintva kell vigyázni."
http://perezhilton.com/2009-06-04-wanna-
see-lindsays-firecrotch
Tovabbi kellemes nezelodest!
2009.06.06 23:29:26NoAngel24
nem láttok semmit.. mert nem ezt a képet kell nézni ami ide van rakva hanem a szövegben a megfelelő linkre/kiemelt szóra kattintani.