David Carradine második boncolása is a fulladásos szexjátékot bizonyítja

2009. június 11., csütörtök 21:07 |
A második boncolás előzetes eredményei is azt támasztják alá, amit az elhunyt színész családja annyira szeretett volna kizárni: igen, David Carradine valóban fojtogatós szex közben fulladt meg. Hogy egyedül volt-e, vagy élvezte valaki társaságát mindeközben, az egyelőre még mindig találgatások tárgya. Ahogy az is, viselt-e neccharisnyát.

A 72 évesen, bangkoki hotelszobájának szekrényében felakasztva elhunyt színész családja vitatta a thai hatóságok baleseti teóriáját, ezért kérték fel Dr. Michael Badent, a New York-i rendőrség vezető orvosszakértőjét arra, hogy Carradine hazaszállított testén újabb boncolással próbálja meghatározni a halál okát. Baden szakmája sztárjának számít: annak idején ő boncolta O.J. Simpson meggyilkolt nejét és Anna Nicole Smith holttestét is. Carradine teste hétfőn érkezett meg az Egyesült Államokba, és bár azóta elvégezték az újabb boncolást, a hivatalos eredményekre – az ilyen esetekben megszokott módon – még várni kell. Az előzetes vizsgálat azonban azt támasztja alá, amit a család annyira szeretett volna kizárni: hogy Carradine valóban a fojtogatós önkielégítésbe fulladt bele – állítja a New York Post.

"A halál pontos körülményeinek megállapításához azonban még további adatok szükségesek a thai hatóságoktól, mivel a helyszíni bizonyítékokat még vizsgálják, és a laboratóriumi tesztek valamint vizsgálatok eredményei még mindig nem készültek el" - írja Baden hivatalos közleményében. "A boncolás csak része a teljes analízisnek" - mondta el az orvosszakértő telefonon az AP Hírügynökségnek, az első, öngyilkossági teóriát azonban ezek alapján már kizárhatónak látja.

Ez egybevág a thai hatóságok eredményével, akik az első hivatalos boncolás során már megállapították, hogy a színész halála baleset lehetett, oka hirtelen oxigénhiány, testén pedig nem találhatóak olyan nyomok, ami küzdelemre utalnának. Ez utóbbi azért lényeges, mert a család ragaszkodik ahhoz a teóriához, hogy Carradine-t meggyilkolták, és ezért is sürgették, hogy az FBI is szálljon be a haláleset nyomozásába.

20040516 sim m82 187

A színészt csütörtökön találták holtan bangkoki hotelszobájában:feje fölött összekötözött csuklókkal, nyaka és nemiszerve körül kötéllel lógott gardróbszekrényében. Az első híradások után felmerült az öngyilkosság teóriája, a hatóságok azonban már akkor úgy vélték, véletlen baleset történhetett és Carradine fojtogatós maszturbálás közben fulladhatott meg. A színész családja természetesen ezt az elméletet sem támogatta, szerintük titkos, alvilági kapcsolatokkal is rendelkező harcművészeti szekta bérgyilkosai ölték meg a színészt.

Újabb botrányt generált, amikor a Thai Rath közzétett egy rendőrségi helyszínelői fotót a szekrényben csüngő Carradine-ról, ami a felháborodáson túl további pletykáknak adott alapot. A fotón ugyanis durva raszterezéssel takarták ki a színész testének nagy részét, melynek köszönhetően az újabb hírek már neccharisnyáról beszéltek, az ezekre hivatkozó még újabbak pedig már egyenesen női ruháról. Ezt akár alá is támaszthatná, hogy Thaiföldre utazása előtt a színész állítólag nagybevásárlást rendezett: köteleket, női fehérneműket, akasztásos szexszel foglalkozó DVD-ket vásárolt szokott szexshopjában. Ugyanakkor ellentmond a szép elméletnek, hogy a felszerelés ilyen tárháza esetén miért a függönyzsinórral kötötte fel magát, és miért a cipőfűzőjét használta a csuklója rögzítésére.

Az is sok találgatásra adott okot – és a családdal együtt többen a gyilkossági teória alátámasztásának vélték –, hogyan tudja valaki egyedül összekötözni a saját csuklóját. Robert Dunlap filmrendező 2002-ben „Beyond Vanilla: An Unforgettable Journey Into the Wilder Side of Sex” címmel a bizarr szexuális játékokról forgatott dokumentumfilmet, ennek során több száz emberrel készített interjút a témában. „Számomra az az igazi kérdés, hogyan kötözhette meg magát így, hogy a saját kezei is össze voltak kötözve? Szerintem ez egyáltalán nem tűnik egyszemélyes feladatnak. Ha orgazmust akarsz, ahhoz szabad kell legyen a kezed” – véli az ABCNews-nak adott interjújában a rendező, aki a jelek szerint a nőiruhás pletykáknak is beugrott. „Senki sem öltözik fel csak a saját szórakoztatására. Ez általában egyfajta előadás része, és kell hozzá közönség is. Talán az történhetett, hogy mikor látták, hogy mi történt, leléptek”. Carradine menedzsere, Chuck Binder is így gondolja: „Kellett hogy legyen közreműködő. Bangkokban rengeteg ferde dolog történik, az nem Los Angeles vagy New York” - hangoztatja Binder némileg naiv és egyszerű elképzelését a világ szexuális felosztásáról.

abaca 45868 05

A thai hatóságok szerint azonban a szállodai személyzet kihallgatása és a biztonsági kamerák felvételei alapján kizárható, hogy bárki is lett volna Carradine-nal, vagy távozott volna a szobájából. A TMZ által megszólaltatott BDSM-szakértő szerint pedig a kiszivárgott helyszínelői fotón látható mutatvány minden további nélkül végrehajtható egyedül, és egyben gyakran alkalmazott fogás is a fojtogatós szexuális játékok során: az alany lazán összeköti a csuklóit maga előtt, majd a feje fölé emelve húzza szorosra. Brent Turvey szerint ebből a helyzetből a szabadulás is gyors és pofonegyszerű, Carradine pedig tényleg csak peches volt: „A félig ülő pozíciójából látható, hogy könnyedén fel tudott volna állni, hogy a fogával kikösse a csuklóján a kötelet. Ebben a testhelyzetben a fulladás csakis baleset lehet, ami azért következik be, mert a nyakát pár pillanattal tovább szorította el a kötél, mint kellett volna”.

A színész amúgy is kellő tapasztalattal rendelkezett a különféle csomók terén, egyik korábbi neje elmondása szerint igen, nagyon is szerette kikötözni magát, és ezeket a performanszokat akár napokig is tervezgette gondosan. Gail Jensen ugyanakkor azt is hozzátette: bár exférje kifejezetten szexuális céllal szerette kikötözni magát, akasztásról vagy fojtogatós szexről szó sem volt.

Kommentek

  • 2009.06.11 21:31:53tokcsi007

    hát lehet, hogy szexjáték volt...azt viszont nem túl gyakran játszák egyedül...én még ÖNfolytogatós maszturbálásról nem hallottam...

  • 2009.06.11 21:59:17Kúrcsány Ferenc

    Hány cikk lesz még erről a vén faszról?

  • 2009.06.11 22:33:22arx

    hard

  • 2009.06.11 23:37:32Michael Collins

    Érdekelne, ki tud úgy rejszolni, hogy a feje fölött össze kötve van a keze! ZHa meg nem rejszolt, akkor volt ott valaki mási is. Ez már viszont gáz!

  • 2009.06.11 23:37:50EkiEkiHopp

    ...Ilyenkor sírni vagy nevetni kell?

  • 2009.06.12 06:53:02Macko

    Nos igen....
    Azért a családot is megértem, hogy ezt el akarta tussolni...

  • 2009.06.12 07:39:50gftamas

    Második boncolása? Miért, megint meghalt? :)

  • 2009.06.12 07:48:44mîkæl

    valamivel el kell ütni az időt, ha az embernek 72 évesen van egy kis szabadideje...

  • 2009.06.12 10:11:33dicsakbuksi

    sajnálom, nyugodjon békében! :((

  • 2009.06.12 10:11:43orv

    72 évesen sokaknak a vizelés is túl bonyolult,ez a jóember meg Thaiföldön csomózgatja magát egy szállodai szekrényben!Agyrém.Meddíg élt volna,ha nem sikerül túl jól ez az akció?"97 éves korában D.C.-t holtan találták az Antarktiszon,140 kilóméterre a Déli sarktól.A neves színész pingvincsőrökkel önmaga által véresre csípkedett testére egy 3500 méteres csúcson,mínusz 42 celsius-fokos hőmérsékletben bukkantak helikopteres felderítők.A holtest mellett több sokkoló valamint egy fallosz alakú kézigránát feküdt.D.C. valószínüleg szexuális játék előkészületeinek lett áldozata."

  • 2009.06.12 10:50:52Logan Grimnar

    David Carradine rest in peace! :-(

  • 2009.06.12 11:19:31énis

    Pedig azok az emberek is elélveznek,akik felkötik magukat, valszeg ebből jött ez is..

  • 2009.06.12 11:21:53lOc (a pasztafáriánus)

    ÖNfolytogatós maszturbálásról még én sem hallottam, ellenben önfojtogatósról már igen.

  • 2009.06.12 11:23:53KarbatettKezűZoltán

    Igen-igen, hogy veri ki magának, haa feje fölött van az összekötött keze?

    Szakértői választ kérek!

    Én is kipróbálnám:-)

  • 2009.06.12 11:46:19Valleypond

    De mér volt egy szekrényben???!

  • 2009.06.12 12:19:40Ebzon

    Hát ez mi ?Az index nemnézi ,hogy a velvet mit rak ki ,vagyy fordítva?1 címlapon kétkülönböző állítás ,azért ez ellégé láma dolog.Vagy melyikük nemtud angolról fordítani ?Fönt indexen kizárják az önkezűséget ,itt meg kizárják a gyilkosságot.OLVASSÁTOK MÁR EL LEGALÁBB EGYMÁS CIKKÉT!!!!!!!!!

  • 2009.06.12 12:23:27suze

    Ebzon, olvass te is, a halottkém az öngyilkosságot zárta ki, ahogy mi is írtuk, ami szándékosságot jelent; a valószínű megoldás az, amit a thai halottkémek is megállapítottak, miszerint baleset történt

  • 2009.06.12 13:11:58C.I.C.A.

    Erdekelne biztositasban es/vagy jogban jartas emberkek velemenye, hogy a biztosito fizet-e ilyen esetekben? Nem ongyilkossag, nem gyilkossag, hanem baleset. Elvileg kellene, nem?

    Csak kivancsi...

  • 2009.06.12 14:38:19Shadow75

    Most nem azért, de szerencsétlen Nicole Brown Simpsonon mit kellett boncolni, nem volt nyilvánvaló, hogy mi történt vele?

  • 2009.06.14 22:27:52Umbrella Corp.

    Szegény Bill, a "five point palm exploding heart technique" azért kicsit méltóbb lett volna...

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
Thaiföld - csodás pihenés
Egzotikus üdülés egy gyönyörű helyen 169.900 Ft / fő / 7 éjtől.
hirdetés