Steiner Kristóf szerint jobb Jacksonnak, hogy meghalt

2009. június 26., péntek 14:00 |
Michael Jackson hirtelen halála nem csak a külföldi hírességeket lepte meg, a magyar előadók is döbbenten állnak az egyre rejtélyesebb haláleset előtt. Gáspár Laci már azt is eltervezte, kimegy Jackson egyik londoni koncertjére, mert még egyen sem járt előtte. Steiner Kristóf ugyan nem volt nagy rajongó, de azért az ő tinédzserkorát is átjárta a Thriller koreográfiája. Ennek ellenére úgy véli, Jacksont már úgyis csak sajnálni lehetett, így jobb, hogy meghalt.

Michael Jacksont - magyar idő szerint - péntek hajnalban szállították be a kórházba, miután Los Angeles-i otthonában leállt a szíve. A hírek szerint ezután kómába esett, majd röviddel ezután elhunyt. Az énekes halálának okát talán már pénteken megállapítják, de az is elképzelhető, csak hetek múlva derül ki, mi is történt Michael Jacksonnal, aki a nagy visszatérésre készült. A tragikus gyorsasággal bekövetkezett halál kapcsán már több külföldi ismert személyiség - köztük Madonna - kifejtette, nem tudják elzárni könnycsatornáikat. A rajongók pedig virrasztásokat szerveznek.

A Velvet ezért magyar hírességeket keresett fel, mondják el, hogyan érintette őket a pop királyának halála. Az exmegasztáros Gáspár Laci megtörten nyilatkozott az énekesről, hatalmas veszteségként éli meg, hogy példaképe, Michael Jackson elhunyt. Azt ugyan Steiner Kristóf sem vonja kétségbe, hogy a zenei életre nagy hatással volt az ötven évesen elhunyt énekes, ám a volt műsorvezető szerint jobb ez így neki, hiszen rossz egészségügyi állapota miatt már úgyis mindenki csak sajnálta volna a tisztelet helyett.

Nincs már példakép

inx 05

Az exmegasztáros Gáspár Laci már több alkalommal kifejtette, mennyire meghatározta az életét Michael Jackson zenéje. „Minden fiatalkori emlékem hozzá fűződik. Az egész életemet meghatározta már gyerekkoromtól kezdve. Az egész zenéje, mindene hatott rám. Ő volt a legnagyobb. Ő a pop királya. Úgyhogy nem is tudom, hogy mi lesz most. Nagyon nagy veszteség, nincs még egy ilyen előadó, mint amilyen ő volt. Csak most, Jackson halálával érzem azt, hogy már nem vagyok fiatal. Mert már nincs Jackson. Nincs az, aki mindig ott volt, példakép lehetett, napról napra csinálta az új zenéket. Nagyon rossz érzés, hogy meghalt" – fejtette ki belső nyugtalanságának okait Gáspár Laci. Az énekes elmondta, sokakkal egyetemben ő is szeretett volna ellátogatni a londoni koncertek egyikére, bár a jegyet még nem vette meg. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen hirtelen és váratlanul fog távozni az élők sorából"- tette hozzá Gáspár.

Jobb neki, hogy meghalt

38FU9523

„Michael Jackson a populáris kultúra szerves része, és megkerülhetetlen történelmi alakja. Nemcsak a szórakoztató ipar, de a kultúra is nagyot veszített azzal, hogy meghalt" - mondta a Velvetnek Steiner Kristóf, aki logikus elmélkedés után úgy gondolja, talán sokkal jobb, hogy az ötven éves énekes elhunyt. „Lehet, hogy furcsán hangzik, de valószínűleg sokan így gondolják, csak nem merik kimondani. Ha ugyanis összehasonlítjuk Marilyn Monroe-t és Liz Taylort, akkor arra jutunk, hogy ez a két nő egyforma legenda volt, egyformán gyönyörűek voltak, de míg Liz Taylor a szemünk láttára hullott atomjaira, addig Marilyn Monroe mindenkinek úgy él az emlékezetében, mint egy szexszimbólum. Michael Jackson is már erősen abba az irányba haladt, amikor az emberek nagy része sajnálni kezdte. Tudom, hogy ez nagyon tiszteletlenül hangzik, de távol álljon tőlem, hogy tiszteletlen legyek, mert nagyra értékelem a művészetét, de véleményem szerint ez a legjobb dolog, ami történhetett vele" – tette hozzá Steiner, majd összeszedte Michael Jacksonnal kapcsolatos emlékeit.

„Ugyan nem voltam rajongója, de voltak dalai, amiket nagyon szerettem. Emlékszem, még a gimiben volt egy ilyen thrilleres időszakunk, amikor állandóan nyomtuk a koreográfiát. Nagyon emlékezetes volt az 1991-es Oscar-díjátadó, amire Madonnával együtt érkeztek. Fantasztikusan néztek ki. Michael Jackson gyémántokkal kirakott zakóban volt, Madonna ruháját is drágakövek borították. Azt mondták, minden idők legdrágább gyémánt összeállítását viselték akkor" – mondta a homoszexualitását nyíltan vállaló exműsorvezető, majd az utózöngékre is kitért. „Nagyon kíváncsi leszek, hogy pár év múlva, amikor a gyerekei már szabadabban kezelik az életet, mi fog kiderülni Jackson életéről. Azt hiszem, lesz még néhány olyan részlet, amire sokan kíváncsiak, és talán lesz pár olyan is, amiről már annyira nem szeretnénk tudni"

Undorítóak a hirtelen szervezett emlékkoncertek

kiraly viktor

A Megasztár 4 győztese is átmeneti depresszióba zuhant, amikor értesült a példaképének tekintett ötven éves Michael Jackson haláláról. Király Viktor két alkalommal is járt koncerten, édesanyja szerint az első alkalom határozta meg igazán, hogy később fanatikus rajongó lett. „Édesanyám úgy gondolja, azért szeretem ennyire Jacksont, mert elment az egyik koncertjére, amikor velem volt várandós. Kiskoromban is szerettem, édesapámat mindig megkértem, hogy hozzon nekem olyan bőrszerkót, mint amilyet Michel Jackson viselt a Bad című klipben. Igazán fanatikus rajongó azonban csak az utóbbi időben lett belőlem, közrejátszott ebben a Megasztárban előadott Billie Jean is. Akkor kezdtem jobban utánanézni az életének, a zenéinek, azóta már szinte kívülről fújom az összes számát, tanulom a koreográfiákat" – mondta a Velvetnek Király Viktor, akinek már a jegye is megvolt a londoni koncertre.

„Édesapámék ismerős producerektől szereztek jegyet a londoni fellépésre, úgy terveztük, hogy az egész család kimegy. Hát, így nem. Nem baj, majd biztos lesznek emlékkoncertek" – tette hozzá cinikus felhanggal Király, majd kifejtette, miért zavarják az ilyen jellegű megemlékezések. „Nem tetszik, hogy ha valaki meghal, rögtön rendeznek egy nagy produkciót, csak, hogy dőljön a pénz. A későbbi, igényes, megszervezett előadások nem tartoznak ebbe a kategóriába, egy olyanban én is szívesen részt vennék." Király Viktor azt tervezi, a szombati Kapcsolat koncerten is megemlékezik a hirtelen elhunyt énekesről, ha már lehetősége nyílik rá, hogy a nagyközönség előtt rója le tiszteletét. „A Billie Jeant is elő fogjuk adni, azzal zárjuk majd a fellépést. Remélem, megfelelő produkciót tudunk biztosítani. Egy néma megemlékezésre is gondoltam, bár nem tudom, hogy 200 ezer embert hogyan lehet rávenni erre" – fejtette ki terveit az énekes, aki szerint a világon mindenhol ismerik Jacksont. „Statisztikailag is kimutatták, hogy a világon két nevet ismernek mindenhol a világon: Michael Jackson és Michael Jordan nevét. Ha elmész egy törzsi közösségbe, még ott is tisztában vannak vele, kik ők" – tudtuk meg Király Viktortól.

Számíthattunk a halálára

molnar ferenc

A Velvet Molnár Ferenc Caramelt is megkereste, aki elmondta, nem döbbentették meg annyira a történtek, mint Gáspár Lacit. Sőt, számított rá. „Kisgyerekkorom óta ő a kedvencem" – hallottuk ismét a korábban már lejegyzett mondatot. „Egész évben éreztem, hogy neki ez lesz az utolsó éve a földön, így nem ért igazán nagy meglepetésként a dolog, a barátaimmal már felkészültünk rá, hogy bármikor bekövetkezhet, így a koncertre sem terveztem menni" – mondta a Velvetnek Caramel, majd megindokolta megérzését. „Nagyon beteges volt az utóbbi időben, a közelmúltban készült felvételeken is látszik, hogy már alig bír menni. Ráadásul szerintem lelkileg sem volt a topon, már évek óta nem alkotott" – tette hozzá az egyébként ugyancsak Jackson-rajongó énekes, aki szerint a legutóbb, 25. évfordulóra kiadott Thriller-lemez már nem volt az igazi. „Csapnivaló feldolgozásokat csináltak, szerintem meg sem hallgatta. Ebből gondolom, hogy lelkileg talán már roncs volt" – nyilatkozta lapunknak a zenész.

A szeretet tiszafürdei nagykövete gyakran énekel Jackson számokat koncertjein, sőt, dalba is öntötte gyerekkori emlékeit. „Az egész gyerek – és felnőttkoromat meghatározta, írtam is erről egy dalt Majdnem műszerész címmel, amibe egy-két klasszikus Jacko-féle zenei motívumot is belecsempésztem" – tudatta Caramel, majd felsorolta, mely számokat adja elő leggyakrabban fellépésein. „A Rock with you-t minden alkalommal játszom, sokszor sorra kerül a Rock my world, az Off the wall vagy a Remember the time. A közönség nagyon szereti, de persze nem ugyanúgy adom elő, ahogyan ő. Nem is akarom utánozni, mert nem lehet."

Újabb cikkünk ebben a témában:

Michael Jacksont túladagolhatta az orvosa - 2009.06.26.
Az énekeshez kiérkező mentősök újraélesztés nyomati látták Jackson testén. A család szerint túladagolták a napi fájdalomcsillapítóját. Jackson orvosa a haláleset után eltűnt. A zenész gyerekeit lehet, hogy szétválasztják.
Szúrásnyomok, műtéti hegek és sérülések borították Jackson testét - 2009.06.29.
A zenész gyomrában gyógyszereket, testén injekció nyomait találták, szinte teljesen kopasz volt, súlyosan alultáplált, és az újraélesztéstől eltörtek a bordái - írja a boncolási jegyzőkönyv. A rendőrség bűnügyi nyomozássá minősítette a rutineljárásként indult vizsgálatot.
Közszemlére teszik Michael Jackson holttestét - 2009.07.01.
Neverlandben ravatalozzák fel Michael Jacksont, ahol pénteken a rajongók is személyesen búcsúzhatnak el tőle. A hírek szerint az énekes két idősebb gyermekének, Prince Michaelnek és Parisnek sem Debbie Rowe az anyja.
Tóth Gabi: sokan fojtják alkoholba Michael Jackson miatti bánatukat - 2009.06.27.
A vasfüggöny lebontásának 20. évfordulójára érkező küldöttségek zavartalan közlekedése fontosabb volt a magyar Jackson-rajongóknál, de Tóth Gabi is a szállodánál siratta meg a pookirályt, hiszen gyermekkorában ő volt a képzeletbeli barátja.

Kommentek

  • 2009.06.26 16:53:09Peppone Botazzi elvtárs

    Lehet van benne egy vonóval is. De a szívlapát se biztos hogy jó megoldás mert lehet hogy buzi, zsidó, valamint ahogy trollkotze mondta cigány is lehet benne és még mozohista is :D
    Kifelejtettem valamit?

  • 2009.06.26 16:56:23k13

    ...örökre...

  • 2009.06.26 16:56:23trollkotze

    Ironizáltam.
    Bár eleinte azért akartátok pofánverni, mert baromságot mondott, csak kibújt a szög a zsákból - azaz bármit mondhatott volna, akkor is az agyonveréséről fantáziálnátok.

  • 2009.06.26 16:57:31trollkotze

    Továbbra is tartom:
    "Amikor megláttam a cikk címét, az jutott eszembe, hogy talán épp azért kérdezték meg őt, hogy a hozzád hasonlóknak meglegyen a napi betevő hörögnivalója, és szépen kattintgassanak."

  • 2009.06.26 16:58:11k13

    én csak szimplán azért csavarnék le neki, mert látszik az arcán, h igényli...semmilyen hátsó szándékom nincs.

  • 2009.06.26 16:58:47mesés vesés

    Igaza van. Egy mászkáló múmia volt, az emberre a frász jött a szétcseszett pofájától.
    Ráadásul olyan sötét volt szerencsétlen Jacko,mint a befalazott alagút.

  • 2009.06.26 17:02:50Mr. Rochester

    "Ha ugyanis összehasonlítjuk Marilyn Monroe-t és Liz Taylort, akkor arra jutunk, hogy ez a két nő egyforma legenda volt, egyformán gyönyörűek voltak, de míg Liz Taylor a szemünk láttára hullott atomjaira, addig Marilyn Monroe mindenkinek úgy él az emlékezetében, mint egy szexszimbólum."

    Mi??? Aki nem néz ki szexszimbólumként, annak mindjárt jobb ha megdöglik? :O:O

  • 2009.06.26 17:06:16HgGina

    Pákót kellene megkérdezni, mi a véleménye kristófról.
    Megtippelem a választ: kocsog.

  • 2009.06.26 17:14:30karacsi_maci

    Frederic Hanry: 95 óta nyomatom az internettón, és itt is, már mint a fórumon, és bezony ha lassan is,de megtanultam, hogy a személyeskedés akkor jön, amikor az ember már nem tud mit mondani...

  • 2009.06.26 17:14:45Góliát2

    Újabban a fartúrásból élő Steiner lett a haza bölcse? :)

  • 2009.06.26 17:21:24Malacorr

    Aki arcát adja ahhoz a zajhoz, ami ma popzene címen fut a zenecsatornákon, az nálam nem hiteles, így marhára nem érdekel a véleménye MJ-nal kapcsolatban.
    De Caramel véleménye például érdekelne, őt persze nem kérdezték meg...

  • 2009.06.26 17:23:07roziamopsz

    én csak azt nem értem,hogy miért kell mindenhol emlegetni,hogy meleg mikor köze nincs a cikk témájához,hogy milyen beállitottágú.ennyi erővel megemlithették volna Gáspár Laciról is,hogy nyiltan felvállalta heteroszexualitását.

  • 2009.06.26 17:25:04oramac

    Kérdezzék meg Szalacsit is!!!!

    A nőőővérgye a Latojaaa egy évvel időssebb töllem....
    A sáttorból szedte ki a zokszigént...
    Kb ezen a szinten vannak

  • 2009.06.26 17:27:38indatag

    Ez a Kristof tiszta szegyen,hogy magyar es nem azert mert meleg,hanem mert egy Bunko!
    Isten veled Michael!We love you forever!!!

  • 2009.06.26 17:29:45marcelllus

    Bakker, nem igaz, hogy nem jön le a kommentelőknek:
    trollkotze = Kristóf :)

  • 2009.06.26 17:34:35Góliát2

    marcelllus! Szóval Steiner Trollkotze?

  • 2009.06.26 17:36:08Góliát2

    Amúgy Steiner azért nem ment ki Izraelbe, mert ott nem élne meg ebből a szarból, amit itt csinál. Ott gondolom le is kell tenni valamit az asztalra és édeskevés a köcsög mivolta.

  • 2009.06.26 17:37:39marcelllus

    Steiner Trollkotze Kristóf

  • 2009.06.26 17:41:03somogg

    En nem voltam oda a zenert amit jatszott, de az biztos, hogy nem veletlenul volt a csucson annyi ideig. Gondolom az se veletlen, hogy ez a kristof gyerek meg soha nem volt a csucson.

  • 2009.06.26 17:41:41marcelllus

    Amúgy én még ott lemaradtam, hogy Kristóf esküvőre készül (egy nővel). Ez akkor nem jött össze? Fogalmam sem volt, hogy homokos.
    Amúgy tényleg gáz a hozzászólása, mivel ahogy fent írták az ÉLET mindenek előtt van. Nincs olyan, hogy egy embernek jobb meghalni...

    A hozzászólásáról amúgy Geszti Petyka jutott eszembe, amikor Freddy M. halálakor azt nyilatkozta: nem sajnálom, mert nem különösebben szerettem.... Ettől még tisztelettel kellett volna adózni a "kollégának".

  • 2009.06.26 17:49:17FogtunDave

    Kristófról és a véleménye fontosságáról nem írom le megint a véleményem, mert ismét moderálnak, de lehet következtetni... (pedig nem volt olyan durva)

  • 2009.06.26 17:56:21Baszkurátor

    Látom kiválóan működik a cenzúra.

    A szabad véleménynyilvánítás az egyik alapvető emberi jog, a szólásszabadság része. (Lat.: ius murmurandi = a mormogás joga).

    Éljen kurvaország ( sic! )..

  • 2009.06.26 17:58:38gipsykilla

    Trollkotze egyértelműen a fartúró "barátunk"...

  • 2009.06.26 17:58:39leon, a proli

    ha kristóf 15 évvel ezelőtt találkozik Jackóval, még ma is emlegetné azt az éjszakát!

  • 2009.06.26 17:59:13bluebanana

    Kristóf! Jobb lenne ha befognád a pofádat. Sehol sem voltál mikor ez az ember a csúcson volt.Az hogy ide jutott, az sok dolog miatt történt. A pop királya halt meg. Ha régen is volt az,de az volt! Ugorj be a Belgrád rakpartra egy kis villogó cumival és az jobban fog állni neked.

  • 2009.06.26 18:00:05FogtunDave

    Így van. Kristóf felé meleg üdvözlet hiányában moderálnak, ez van.

  • 2009.06.26 18:02:32kénesbácsi

    miért is vettétek ki a hozzászólásomat? Olvastam az enyémnél pár fokkal durvábbat is. Még egyszer leírom: KRISTÓF EGY NULLA EMBER!!! Én nem buziztam és nem zsidóztam, mert nem szokásom. Csak egy dolog háborít fel, amikor tehetségtelen senkik több pénzt keresnek, mint én!

  • 2009.06.26 18:04:00Koordinátor

    Felkérném a velvetet az indexen nevelkedő generáció (melybe én is beletartozom) szellemi fejlődése védelmében, hogy azonnal távolítsa el a címoldalról ezt az iszonyú irreleváns cikket, vagy menjetek és szerkesszétek inkább a Bors c. fennkölt napilapot!!

  • 2009.06.26 18:04:13kénesbácsi

    bluebanana! miért most hol is van Kristóf???

  • 2009.06.26 18:06:04kénesbácsi

    Király Viktor meg átmeneti depresszióba zuhant! Szegényke!

  • 2009.06.26 18:09:18beiglee

    Kedves Kristófka!
    Te a hatalmas nagy élettapasztaloddal már csak tudod kinek mi a jó!Neked is jobb lenne ha végre örökre eltűnnél a francba!Sőt!Neked nem lenne jobb meghalni?Nekünk jobb lenne nélküled!Vele a zenei világ hatalmasat veszített!Lehet még alkotott volna valami maradandót!Ha te nem lennél,észre sem venné senki kisgyerek!Max egy két homár!

  • 2009.06.26 18:14:00morrisal_

    Hahhhhhhhaaa, most látom, hogy az én kommentemet is kimoderálták. Csak tényeket írtam. Sebaj, piti kis bulvármajmok, véditek egymást - és ez így helyes. Mindig megtérül a seggnyalás. (És egyéb farműveletek.)
    Kristófkán röhög már évek óta az egész ország, szerintem jobb lenne neki meghalnia. Nem igaz? Vagy ilyet csak ez az ánusz-szkarabeusz mondhat?

  • 2009.06.26 18:14:08Góliát2

    kénesbácsi! átmeneti? akkor még nem lesz öngyi? :)

  • 2009.06.26 18:15:29Góliát2

    morrisal_! Lehet, hogy Steiner a moderátor. :)

  • 2009.06.26 18:20:59kénesbácsi

    Reméljük nem lesz öngyi! Apukája majd intéz még neki egy-két albumot és jobban lesz! Visszatérve a témára, nem is értem, miért olvastam el ezt a cikket? Valószínűleg azért mert a barátnőm itt hagyta nyitva! :) Mit várunk egy olyan embertől, akinek példaképe Paris Hilton! Persze ez az egész jól felépített marketing fogás, semmi több, mégis szomorú, hogy a fiatalok ezt kapják naponta a televízióból követendő példaként. És akkor a szexi vagy nem szexi műsort még nem is említettem. Itt álljunk meg egy szóra! Nekünk még a Tízen Túliak Társasága és Kölyökidő volt a példa, meg néha a Levente Péter bácsi! :) hasonlítsuk gyorsan össze, mit néznek ma a srácok? VIVA ripacsok, RTL ripacsok, TV2 ripacsok. És követik. Ahogy anno Vágó István követte Grécsi Laci bácsit!

  • 2009.06.26 18:25:25FogtunDave

    "Ostobenkó ..va készlet, mutasd meg, mekkora ...rva vagy!"(Southpark)
    Ugye? :D pf

  • 2009.06.26 18:25:53Baszkurátor

    @ 2009.06.26 18:20:59kénesbácsi

    Hogy a versmondó lányt már ne is említsük.Ők még értéket közvetítettek.Ezek a mai sz**kupacok meg csak a nagybüdös semmit.

  • 2009.06.26 18:26:19stabika

    Ez a Kristof mekkora egy hülye buzi!

  • 2009.06.26 18:27:40beiglee

    Ja,még valami kicsi Kristóf!:):):)

    "Ha ugyanis összehasonlítjuk Marilyn Monroe-t és Liz Taylort, akkor arra jutunk, hogy ez a két nő egyforma legenda volt, egyformán gyönyörűek voltak, de míg Liz Taylor a szemünk láttára hullott atomjaira, addig Marilyn Monroe mindenkinek úgy él az emlékezetében, mint egy szexszimbólum"

    Nagyon okos dolgokat mondtál.Szerintem ha te is mondjuk holnap meghalnál még mindenki így emlékezne rád!Pfúj milyen lenne ha ronda öreg homárként maradnál mindenki emlékezetében!!!!

  • 2009.06.26 18:29:29FogtunDave

    beiglee:

    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD Van benne valami.

  • 2009.06.26 18:31:11Dorje

    Kristóf! HOGY-TUDSZ-ILYET-MONDANI!!!!!!?????????? Ember vagy te?????????????????????
    M.Jackson annak idején lett volna annyira úriember veled szemben, hogy ne fejezze ki örömét hogy "a melegfront elhagyta a Viva stúdióját".
    Elemben te!??????? Ember! Halálos betegnek csodás gyógyulást szokás kívánni! Akármikor!.. ..Van benned együttérzés????? Ismered a fogalmat?..
    Remélem soha többé nem hallunk rólad mint a tévés média aktív szereplője. Jobb lesz úgy nekünk!..
    .........Ha meg igen, azonnal csatornát fogok váltani ahogy meglátlak vagy meghallom a hangodat.
    ..Ha ez kijut a külföldi médiába, te leszel az egyik utolsó alja magyar -már ha az vagy..- aki miatt mélységesen szégyenkezni fogunk.
    Süllyedj el! Szégyelld magad!

  • 2009.06.26 18:38:36m.j.

    steiner egy taigetos + kis pocs, hat bizony mindenkinek jobb lenne ha r.i.p.

  • 2009.06.26 19:25:36Xav

    Ha van kedvetek nézzétek meg, két kedvencem Jackotól:

    Itt még kisfiúként, Ben c. számát énekli:

    http://www.youtube.com/watch?v=mmNCxs_8liE

    Ezt a koncertfelvételt pedig már egy éve szinte minden nap megnézem, wanna be starting something

    http://www.youtube.com/watch?v=xg0AsWruz4k&feature=channel_page

  • 2009.06.26 19:29:43kénesbácsi

    "(...) Steiner Kristóf, aki logikus elmélkedés után úgy gondolja, talán sokkal jobb, hogy az ötven éves énekes elhunyt." LOGIKUS ELMÉLKEDÉS!!! Hogy nem szégyellik ezt leírni!

  • 2009.06.26 19:31:09Dorje

    ..Nem értem a Velvet szerkesztőit, hogy egy ilyen botrány után -szépítendő valamelyest a szarvashibát- hogyan nem veszik ki azonnal Kristóf interjúját a cikkből.
    ..Én sűrű bocsánatkérés közepette ezt tenném!..
    Szégyellni való amit az az ember nyilatkozott!
    ..Vagy ezzel neki játszottak rá a hülyeségére talán nemigen titkolandó nem kis rosszindulatból? ..Hát nem tudom.. :/)
    ..Az biztos hogy egyebet alja megnyilatkozást nemigen vártam volna attól az ember..szerű lénytől. ...Jobb hogy itt tette ezt mint a Viván, főműsoridőben. ...Még ez is csak múló viharocska ahhoz képest amit úgy okozott volna.

  • 2009.06.26 19:36:46ksbrck

    Xav, ezeket nem lehet kibírni bőgés nélkül... ;( mondjuk, most 1iket sem... ;(;(;(

  • 2009.06.26 19:37:34Senta

    Komolyan 10-20 év agóniát kívántatok volna inkább gyógyíthatatlan beteg "imádottatoknak"? Hát, tényleg szerethettétek, becsülhettétek... tényleg... anyáááám...

  • 2009.06.26 19:44:50ksbrck

    Xav, érdekes, nekem is ez volt az abszolút favorit, csak nekem a bukaresti... ezt néztük gyerekkoromban ronggyá az unokanővéremmel... :)
    http://www.youtube.com/watch?v=KErRLqp10J0&feature=related

  • 2009.06.26 19:47:11kénesbácsi

    figyelj ide Zenta! vagyis Senta mert szerbül írtad! nem, nem kívántunk volna 10-20év agóniát, de a halálát sem. Vagy, aki igen, annak sem kell kimondania! Főleg nem egy ilyen oldalon, ahol azért vannak látogatók bőven. Szépen kussolni kellene és visszautasítani a felkérést a nyilatkozásra, ahogyan ezt Steiner úrnak is tennie kellett volna! A mondat így hangzott volna: "Sajnálom, nem vagyok kompetens a témában, ahogyan másban sem. Nem voltam Jackson rajongó, nem tudok mit mondani, nem is értem miért engem kerestetek?"

  • 2009.06.26 20:01:44Bangó Tarzan

    Szerintem meg Steiner Kristóf egy igazi élő faszkalap, ezért jobb lenne ha elhunyna. Nekünk is jobb lenne és neki is. Legenda nem lesz, még esélye sincs rá, viszont egy barommal kevesebb lenne...

  • 2009.06.26 20:05:06Senta

    kénesbácsi... semmi bántót nem mondott Steiner, nem kívánta a halálát, csupán úgy gondolja, hogy méltatlan lett volna hozzá - és minden gyógyíthatatlan, súlyos beteg ember számára - a hosszú, gyötrelmes szenvedéssel teli éveken át tartó haldoklás. Ezzel 100x inkább letette a voksát Jacko mellett, mint az itt fröcsögô alakok. Meggyôzôdésem, ha nem pont Steiner nyilatkozott volna így, akkor az itt hôzöngô emberek nagyrésze a lelke mélyén egyetértett volna a megszólalóval.

    Mellesleg ... csak a szerb Sentáról hallottál? Az nem sok.

  • 2009.06.26 20:08:59duofi

    Igazából nem értem, hogy miért kell Steiner Kristófot szidni.. ő elmondta a véleményét, amivel nem azt mondta ki, hogy milyen jó dolog, hogy meghalt, hanem így lehet, hogy jobb lesz neki, mivel így is elég rossz dolgokat kellet Jacko-nak átélnie, mégha sokat nem is tudunk róluk. A másik, hogy minek kell egymást szidni?...mindenkinek megvan a véleménye.. akkor nem értem mér kell itt kurvaanyázni, meg stb :O.. sztem nem pont azzal kellene törődni, hogy kinek mi a véleménye..nem mindenki szerette őt.. aki meg rajongója volt azt meg tartsuk már tiszteletben, hogy nem szivesen olvassa az ilyen undorító beszólásokat..
    R.I.P Jacko ♥

  • 2009.06.26 20:14:27brigi321

    Először is ki ez a Steiner Kristóf ???Mert szerintem egy senki házi !!!Azt se tudja hogy mi fán terem !!! A szerencsétlenje !!! Michael Jackson már a 70 -es években király volt ő még akkor a béke seggibe se volt !!! Akkor miért ő beszél?,Szeretne ő ilyen Király lenni !!!!A kis buzi !! ha rád nézek is hányingerem van tőled !!!! Remélem hogy ezek után örökre eltűnsz a midiából !!!Az egész ország rajtad nevet!mekora egy bunkó paraszt vagy !Téged senkise fog így sajnálni !!!Azért teted ezt a kijelentést szégyeld el magad ! Isten veled Michael Jackson Nyugodj Békében SOSE FELEJTÜNK !!!!

  • 2009.06.26 20:20:27Senta

    brigi, ezt milyen nyelven írtad? Hasonlít a magyarhoz, de csak nyomokban... kis gyakorlást még igényel az írás, fogalmazás, aztán utána majd parasztozhatsz... talán...

  • 2009.06.26 20:21:54cephalalgia

    én meg akkor nyilatkoznék így, ha steiner elhunyna. Ja bocs, hogy nem szép ilyet mondani? .... pff

  • 2009.06.26 20:23:58Bangó Tarzan

    Én leszarom hogy buzi ez a Kristóf gyerek. Viszont hányok amikor megszólal. duofi: ugye nem várod el tőlünk hogy elmagyarázzuk. Bár ha akarod szívesen megteszem.

  • 2009.06.26 20:27:12kénesbácsi

    Most hirtelen más Senta nem ugrik be bocs! Viszont a lényeget nem olvastad csak ki a kommentemből! "...annak sem kell kimondania..." Ennyi.

  • 2009.06.26 20:28:51kénesbácsi

    ja, és akárki mondta volna, nem biztos, hogy ma kellett volna neki tudod? Mert bár teljes joggal gondolhat bárki bármit, annak kimondásának megvan a maga ideje és helye. Szerintem.

  • 2009.06.26 20:31:34meivllaa

    Sztem Steiner Kristóf havi díjat fizet a médiának, h szerepelhessen, mindegy hogy hol és mi kapcsán csak legyen mindig mindenhol...

    Miért hagyjuk ezt?

  • 2009.06.26 20:35:56Bangó Tarzan

    Mert vagyunk olyan hülyék hogy ide jövünk fórumozni, ahol ha Kristófról van szó, a cikkíró mindig belinkeli hogy "homoszexualitását nyíltan vállaló" Kristóf pofázta a hülyeséget. Így sokaknak kedve támad lebuzizni. Ezt Kristóf is tudja, mármint h belinkelik. És mivel női lelke van, hajlamos az "önsanyargatásra". Tehát Kristóf azért pofázik baromságokat, hogy lebuzizzák. Ennyi. :D

  • 2009.06.26 20:38:50Bangó Tarzan

    Te most zsidózol?

  • 2009.06.26 20:42:04kénesbácsi

    meine Gurke hat Vorhart te egyszerűen egy fasz vagy! Menj vissza a kurucra és ott írogassál! És a magadfajták kerülnek az EU parlamentbe! Szégyen!

  • 2009.06.26 20:42:19smirgli

    Ez a kis gyík! Neki meg meg sem kellett volna születnie!

  • 2009.06.26 20:56:41cephalalgia

    minden baromagyú, aki a steinert és mondatát védi: akárhogy is, ki ez a senki, hogy BÁRKIRŐL ilyet mondjon, "jobb, hogy meghalt"???? az Anyaúristen?????

  • 2009.06.26 21:08:49groove

    Hogy az életbe jelenthet meg ilyen cikket az index??? Ez már szinte a halál reklámozása. Az indexesek főnökének a helyében kibasznám a picsába azt a szerkesztőt, aki ezt lehozta.

  • 2009.06.26 23:50:41beiglee

    Én is írtam már ezelőtt ide ehhez a nyilatkozathoz,de arra gondoltam,hogy egyszerűen nem gondolta át ez a kisgyerek amit mondott.Mint ahogyan eddíg is most is valami olyat akart nyilatkozni amit más nem.Remélem majd ha átolvassa elgondolkozik,hogy mekkora baromságot mondott!Őszintén szólva talán még amit Michael Jacksonról mondott,talán nem is olyan felháborító(dehogy nem!),mint amit Liz Taylor ról!Hihetetlen,hogy olyat mondjon valaki,hogy jobb fiatalon szépnek meghalni,mint idősnek szétesettnek!Ezek szerint John Lennon,Jimmy Handrix és a többiek is marha nagy mázlisták!Kristóf!Nem kell mindíg különcnek lenni!Van amikor a szürkeség is ugyan olyan bölcs dolog!Talán majd amikor tényleg bölcsebb leszel nem csak beképzeled magadnak,megérted ezt a pár sort te is:):):):)Puszi édes:):):):):)(blö)

  • 2009.06.27 00:07:54meivllaa

    vagy egyszerűen direkt botrányt akart, amire mindenki felfigyel és megint az a vége h hívják mindenhova, amiből jön neki a sok pénz...

  • 2009.06.27 01:06:20maseny

    Kristóf, a szétszolizott, agyonsminkelt arcod is bizony hamarosan atomjaira hullik. Te már rég azon az úton vagy, hogy a szánalmas kategóriába soroljon egy értelmes ember. Ha Jackot ,,sajnálták'', téged maximum kiröhögnek.
    Hála az égnek vannak nálad különlegesebb,egyedibb és értékesebb emberek (pl. Michael ), akik egy "jól csak a szívével lát az ember" idézetes tetkónál eredetibbre is képesek.

  • 2009.06.27 01:27:35bizso

    Ritkán hallott felvétel került elő Jacko-ról és egy másik legendáról!
    http://www.zene.hu/20090626_jackofreddy_mercury_duettdemot_talaltunk

  • 2009.06.27 01:47:32veso

    Steiner Kristóf szerint a legjobb, ami tortenhetet Michael Jackson-nal az az volt, hogy meghalt, mert mar sajnaltak az emberek.

    En is sajnalom ez a Steinert, amiert ilyen bunko.

  • 2009.06.27 03:43:52Clarissamia

    Az a baj a mai kor emberével, hogy nem tud már igazán semminek se örülni, és nem képes már semmit sem méltósággal kezelni.Meg kéne tanulni egy kicsit újra embernek lenni...

  • 2009.06.27 11:22:34meivllaa

    Steiner Kristóf gazdag zsidó kisfiúból vett magának szegény nő külsőt. És akkor még bőven nem ezzel van nála a probléma...

  • 2009.06.27 14:52:47bubu1978

    Kristóf: képzeld magad Michael gyerekei, szülei, és testvérei, barátai helyébe. Gondolom biztosan ugyanez lenne a véleményed, sőt még tapsolnál is igaz? Hogy akadna fel a szemed amikor beakasztanak neked hátulról. Nem vagyok meleg gyülölő, de Kristófka leírta magát nálam.

  • 2009.06.27 15:17:07bubu1978

    Steiner Kristóf jöhetne ide Miskolcra is, beverném neki....

  • 2009.06.27 15:18:34bubu1978

    a nagy büdös pofáját.

    -------------------------------------------
    Azért én a helyébe visszavonnám a nyilatkozatát, ami abból az okos fejéből pattant ki.

  • 2009.06.27 16:01:22bubu1978

    Tök jó olvasni a reakcióitokat. Kristóf helyében elásnám magam. Jó mélyre, vagy kilőném a napba.

  • 2009.06.27 17:12:391hope

    Nagyon sajnálom, hogy ilyen országban kell élnem ahol ennyi idióta fogyasztja a drága levegőt! Mert ugye nem Kristófka az egyedüli hányinger. Mindenesetre kedvem lenne beverni neki egyet, hogy visszaszálljon a drága jó anyukájába és ott is maradjon. - örökre!!!

  • 2009.06.29 17:41:29sziszi15

    Én értem, hogy Kristóf mit akart ezzel mondani. Annyit, hogy ne szenvedjen tovább. És tényleg voltak emberek, akik sajnálták pl. azok miatt, amik történtek vele (gondolok itt a gyerekkorára, a hamis vádakra). Szóval megértem, mit akart, de ezt a megnyilvánulást, hogy "jobb így neki", mindig fájdalmasnak éreztem, hiába akartak ezzel vigasztalni.

  • 2009.06.29 23:06:50Gonzika

    Kristóf!

    Te mekkora gyökér vagy!Apád is inkább kis széket csinált volna helyetted...

  • 2009.06.30 21:53:57joyee

    Sziasztok!
    Értem Kristófot (ennek ellenére nem kedvelem), biztos úgy akart fogalmazni, hogy lehet, hogy jobb neki...csak lehagyta a "lehet" szócskát, hiszen ez csak egy feltételezés lehet a saját szemszögéből. Nem ismerte JAckot, nem tudhatja, hogy Jackonak mi volt a jó. Nem akart meghalni, túrnéra készült. Ilyen kijelentéseket egy abszolút kívülálló erkölcsi okból sem mondhat.

    A másik a Viktor gyerek. Mi az,hogy undorító az emlékkoncert? lehet,hogy rosszul tudom, de sok esetben az emlékkoncert jótékonysági céllal rendezik, és a bevételt arra fordítják. Rosszul tudom?

  • 2009.06.30 22:12:55joyee

    Cöcke, Russel! Rosszul olvastátok el a cikket! Nekik, a gimiben volt Thriller időszakuk, és 91ben nézte az Oscar díjat, csak ennyit mondott.
    Ok, hogy nem volt szép tőle, amiket mondott, de ha érveltek, akkor az legyen normális, rendezett, tényeken alapuló.
    Amúgy én sem kedvelem Kristófot, Király Viktort meg végképp! Szomorú, hogy pont az ő véleményüket kérdezték. Hol vannak az igazi zenészek? A közélet meghatározó vezéregyéniségei?

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés