Közszemlére teszik Michael Jackson holttestét

2009. július 1., szerda 07:43 |
Neverlandben ravatalozzák fel Michael Jacksont, ahol pénteken a rajongók is személyesen búcsúzhatnak el tőle. A friss hírek szerint az énekes három gyerekéhez még a spermájával sem járult hozzá, és nem csak harmadik gyereke, a most hétéves Prince Michael II. fogant mesterséges megtermékenyítéssel, de az első kettő is. Ráadásul Debbie Rowe, akit eddig Jackson idősebb gyerekeinek anyjaként emlegetettek, állítólag csak béranya volt, a petesejt sem volt az övé, a válásuk utáni összeget pedig fizetségként kapta.

Michael Jackson gyerekeit az énekes csütörtöki hirtelen halála után átmenetileg a nagymamánál helyezte el a bíróság, bár egyre inkább úgy tűnik, a nagyszülőknek biológiailag semmi köze a hétéves Prince Michael II-höz, a 11 éves Parishez, és a 12 éves Prince Michaelhez. A valóságot általában szabadon kezelő News of the World vasárnap egy interjút tett közzé, melyben a két idősebb gyerek anyja, Debbie Rowe úgy nyilatkozik, Jacksonnak semmi köze első két gyermekéhez, az ő méhébe mesterséges eljárással egy ismeretlen férfi spermiumát jutatták be, így fogantak meg a gyerekek.

Rowe jelenleg egy farmon él, lovakat tenyészt, az interjúban pedig azt mondja, nem tart igényt a gyerekekre, mivel soha nem is volt valóban az életük része. Az asszony ügyvédje hétfőn cáfolta a megjelent interjút, állítása szerint nem egyszerűen meghamisították ügyfele szavait, de az egész interjú meg sem történt. A cikket azóta eltávolították a honlapról, most azonban úgy tűnik, talán mégse teljes kitaláció.

Rowe alig ismeri gyerekeit

Rowe 1996-tól 1999-ig volt Jackson felesége. Az 1999-es gyermek-elhelyzési per során önként lemondott a gyerekek felügyeleti jogáról, mint később kiderült, előzékenységéért kapott egy tisztes, több milliós csekket és egy házat. Az asszony azért 2003-ban megpróbált gyermekei közelébe jutni, de 2006-ban végül egy - egyelőre ismeretlen tartalmú - egyezséget kötött Jacksonal és ismét eltűnt a képből.

Főleg, hogy csak béranya volt

Bár a NOTW egy szó nélkül eltüntette a hamisnak mondott interjút, a szintén nagy erőkkel nyomozó TMZ.com szerdára meglepően hasonló eredménnyel állt elő, mint a meg sem történt interjúban foglaltak. A portál azt állítja, Jacksonnak biológiailag semmi köze három gyerekéhez, sőt, a gyerekek születéséhez kötődő – vélhetően kórházi - források szerint nemcsak az énekes, de Debbie Rowe sem örökítette tovább a génjeit: a nő által kihordott két idősebb gyerek petesejtdonortól született. Így tehát már nem csak a - szintén mesterségesen fogant - legfiatalabb gyerek, Prince Michael II. anyjának kiléte ismeretlen, de az első két gyermeké is, akiknek születéséhez Debbie Rowe-ra csupán mint kihordó béranyaként volt szükség.

A nagymama nem tudta, mikor született harmadik unokája

Valószínűleg az elhunyt énekes szülei sem tudnak sokat a gyerekek származásáról, Kartherine Jackson, az énekes anyja ugyanis Paris és Prince Michael Jackson esetében is Debbie Rowe-t jegyezte be anyaként a gyermekelhelyezési papírokra, míg Prince Michael II. esetében az édesanya rubrikája kitöltetlen maradt, akárcsak a TMZ által felkutatott születési anyakönyvi kivonatán. Ott azonban legalább szerepel a születési dátum, Jackson anyja ugyanis azt sem tudta, legifjabb unokája mikor született.

A most hétéves Prince Michael II. béranyjának kilétéről azóta sincsenek információk, a TMZ úgy tudja, az ismeretlen nő egészen biztosan nem tudta, kihez kerül majd a gyereke. Az énekes személyesen végig kimaradt az ügyből, a három napos Prince Michael II-ért is az ügyvédje jelent meg a San Diego megyei Grossmont Kórházban, hogy leszállítsa az énekesnek. A TMZ-nek arról nincsen tudomása, hogy vajon a pop koronázatlan királyának tartott énekes választotta-e ki a sperma -, valamint petesejt-donorokat, illetve egyáltalán érdekelte-e kiktől kapja a géneket.

Jackson testét nyilvánosan ravatalozzák fel Neverlandben

Michael Jackson testét Neverland nevű birtokára szállítják csütörtökön reggel – értesült a TMZ. A lap hivatalos forrásokból úgy tudja, a holttestet egy 29 autóból álló karaván kíséri majd Los Angelesből a Neverland nevű birtokra, a kocsisor csütörtök reggel 10 órakor indul. A CNN információi szerint az énekes holtteste nyilvánosan is megtekinthető lesz pénteken, ami véget vethet a változatosabbnál változatosabbösszeesküvés-elméleteknek (vagy nem). A család Michael Jackson temetését csak a keddi, második boncolás eredményei után kezdi el szervezni, ám az már egészen biztos, hogy az énekest nem Neverlandben temetik el.

Kommentek

  • 2009.07.01 13:06:59Kukutyin

    Az ABC?Jaj, ott még kis aranyos volt(később meg nagy aranyos lett:) )
    Ezt az I've gotta be me-ezt nem ismerem, a Duffy-s reklámot is csak plakáton láttam.Egyébként: mostanában sűrűn nézek
    tv-t. :D
    A "mindenevőség" rám is jellemző.DE 20 éve nagy kedvencem: Madonna.

  • 2009.07.01 13:08:25Csacsika

    Ezen meg elnevettem magam. Pont az ellenkezője. A BAD-et adja elő Sammy Davis Jr. :-DDDD
    http://www.youtube.com/watch?v=agYS1za9TNc&NR=1

    Remélem más is néz most ilyeneket! ;-D

  • 2009.07.01 13:10:28Csacsika

    Na igen! Madonna a másik nagy ikon! Tőle is vannak kedvenceim. Ledöbbentem, mikor a csókjukat megláttam! :0
    Nem is tudom, hogy ők ketten pl. jó páros lehettek-e volna. Zenében biztos. Kár, hogy nem lett belőle semmi! :-(

  • 2009.07.01 13:11:54Kukutyin

    Csacsika, igen, szép mosolya volt.És olyan ártatlan arca.Egyébként mint férfi nekem a Smooth Criminal-ban jött be nagyon.Szombaton, és vasárnap egész nap a magyar vivá-t néztem(ami egyébként jó ideje nem jellemző rám), ott újra láthattam rég nem látott klipjeit, így a Smooth Criminal-t is. :)
    Smooth Criminal?Vélemény?

  • 2009.07.01 13:14:44Kukutyin

    Én is nézném, Csacsika.Hiányzik a youtube. :(
    Milyen csókra gondolsz Madonnával kapcsolatban?A Britney-s csókról tudok, azt láttam. :)
    Vagy: volt más is?Lehet, hogy lemaradtam valamiről...

  • 2009.07.01 13:19:44Csacsika

    Szeretem azt is. Szerintem Michael a BAD korszakban volt a leghelyesebb... A legtöbb tuti kép is akkoriban készült róla. De tulajdonképpen a Dangerous korszakban is nagyon jó pasi volt!
    Mikor Brooke-kal összejött, akkor is nagyon tetszett. Bár tulajdonképpen belegondolok, végig vele volt, mikor nekem férfiként nagyon tetszett! :-DDD

  • 2009.07.01 13:23:03ksbrck

    jajjj, ezek a videók zseniálisak! :D kösziköszi!

  • 2009.07.01 13:23:05Csacsika

    Akkor ezek szerint lemaradtál a Madonnás csókról. :-( Sebaj rákeresek, hátha itt megtalálom. Manapság már minden fent van, nem igaz? ;-D
    Brooke-ot nagyon szeretem, de szerintem Titiana-val voltak együtt a leghelyesebbek! (Remélem jól írom a neveket!)

  • 2009.07.01 13:26:54epresfánk

    Cacsika, nekem Jackotól a Dirty Diana, Earth song, They don't really care about us, Smooth criminal, Beat it, Bad, Jam, Give in to me, Billie jean a most eszembe jutó kedvenceim tőle.

  • 2009.07.01 13:28:36epresfánk

    Ja, szerintem is a Bad album korszakban nézett ki a legjobban.
    Nyugodjék békében!

  • 2009.07.01 13:29:16ksbrck

    áááááááá, végre a give in to me-t is említi vki!!! dejó! alap nekem! :)

  • 2009.07.01 13:32:12Csacsika

    http://www.youtube.com/watch?v=HgfvrcpOOyE&feature=fvw Ha már Britney-nél tartunk! :-D
    http://www.youtube.com/watch?v=HgfvrcpOOyE&feature=fvw Baccus!!! Itt nagyon érezni, hogy zene nélkül is gyönyörű volt a hangja!
    Nem találom Madonna csókját! ;-(

  • 2009.07.01 13:33:53Kukutyin

    Milyen Brook?Brooke Shields? :O Milyen Titiana?Szégyellem, de csak nagyjából ismerem Michael életrajzát.Liza Marie-ről, és erről a Debbie-ről tudok csak.
    Give in to me?Hm, abban is jól nézett ki.:)Régi szép idők!Szegény Michael...

  • 2009.07.01 13:34:10Csacsika

    Nagyon-nagyon sok számot lehetne említeni!!! 5 éves korától kezdve énekel! ÉN is néztem a hétvégi emlékműsorokat, nekem annyira nem tetszett... Azért 40 évről többet is lehetett volna mondani, másokat is meg lehetett volna kérdezni, és csalódtam, hogy csak pár számát adták le, de azt állandóan. Mintha csak az a 10 száma lett volna! :-(

  • 2009.07.01 13:35:40Kukutyin

    Black or white?És, Remember the time?Ezek olyan vicces videók voltak tőle...nem? :)

  • 2009.07.01 13:36:13Csacsika

    Ja-ja!!! Brooke Shields!!! Majdnem 10 évig tartott! Titiana (remélem jól írom) az egyik klippjében is szerepelt. Azért volt pár nő az életében, mindről nem is tudhatunk. ;-D Azért ő nagy titokban élte az életét, nem igen lehetett róla tudni semmit. Én ezt sajnálom, szeretnék többet is megtudni róla. Persze csak az igaz dolgok érdekelnek.

  • 2009.07.01 13:37:25Kukutyin

    Csacsika, igen, sajni állandóan ismételgettek.EGyszer megfigyeltem: a Smooth Criminal-t 20 perc alatt 2-szer adták le...

  • 2009.07.01 13:38:07Csacsika

    A remember the time-ból van az a fénykép, mikor fehér trikóban áll, és lehajtott fejjel mosolyog!!! Na ott meg tudnám zabálni! Olyan édi!! Szerintem a mosolya volt benne a legszebb, nem?
    Black or white... hát nem hiába nagy vihart kavart dal! Mindegy, hogy fekete vagy fehér, nem? :-D

  • 2009.07.01 13:38:41ksbrck

    hogy britney-nek mennyire nincs hangja..., főleg az angyalkánk mellett..., meg amúgy se... :)
    az emlékműsor tényleg nagyon szegényes/összecsapott volt... 1000x többet lehetett/kellett volna róla/tőle! :S

  • 2009.07.01 13:39:52Kukutyin

    A Titiana nem az, aki a The way you make me feel-ben volt? :)
    Azt a számát is de imádtam!

  • 2009.07.01 13:40:30Csacsika

    Ne is mond kukutyin. Leültem én is tévé elé - pedig kis gyerkőctől igen nehéz - de megoldottam; mondván, hogy azért ez mégis egy emlékest, és mennyi meg mennyi száma lesz..... Nagyon csalódott voltam! ;-( Nem hittem el, hogy "csak" ennyit tudtak összeszedni 40 évből! ;-(

  • 2009.07.01 13:42:36Csacsika

    Hát össze sem lehet hasonlítani kettejük hangját. Ahogy mondták is, nincs hozzá fogható! De azért hagyjuk meg, Britney-nek is jól áll, ha olyan rekedtes hangon énekel! Szerintem azért arik voltak így együtt a színpadon.
    Az viszont biztos nagy veszteség, hogy Mike nem lépett fel Madonnával... Nagyon sajnálom, az biztos a világ legeslegjobb dolga lett volna!

  • 2009.07.01 13:43:32epresfánk

    Jut eszembe szeretem a What's up with you-t is. Ezt Eddie Murhy-vel közösen énekli. Csak, hogy ne csak a mindenki által közismert, sláger számok közül válogassak csak.

    http://www.youtube.com/watch?v=D9cQOcAC_K8

  • 2009.07.01 13:45:08Kukutyin

    Nekem is eszembe jutott, pl. ahogy táncol az indiai nővel a Black or white-ban.Igen, annyira cuki volt. :)
    Lehet, hogy megvettek érte, de én Britney-t is kedvelem(a zenéjét). Mint mondtam (sok)mindenevő vagyok:)

  • 2009.07.01 13:46:23Csacsika

    http://www.youtube.com/watch?v=1r42Abu_IF8&feature=related Isteni ez a kis srác!!!! Sugar Daddy?? Ben?
    Az "én időmben" gyakran játszott szám volt a discó-kban! :-D http://www.youtube.com/watch?v=vjW1iq4IO2k&feature=related Helyesbítek, szinte mindenhol nyitószám volt, nem?
    És igen, Titiana abban a klippben szerepelt.

  • 2009.07.01 13:47:33Kukutyin

    Ez a what's up with you mikor készült, epresfánk? :o

  • 2009.07.01 13:48:15OmegA404

    Hho is it?
    Dangerous.

  • 2009.07.01 13:49:14Csacsika

    Hát itt is nagyon édes volt!!! S ez is nagyon jó szám, Eddie-vel. Viszont tőle picit rosszul esett, hogy ő volt az első, aki paródiát csinált Mike-ból. Azért is esett nagyon rosszul, mert őt is nagyon-nagyon szeretem. :-(

  • 2009.07.01 13:49:41epresfánk

    Kukutyin: azt sajnos nem tudom, szerintem néhány éve, de nem vagyok biztos benne.

  • 2009.07.01 13:50:05Sully

    Sziasztok!

    Igazából nem szoktam kommentezni itt, csak csendben néha elolvasom az olykor szánalmasnál szánalmasabb és érdektelen cikkeket, de MJ ez alól kivétel.
    Üzenném a sok rosszindulatú embernek hogy ha nem tetszik neki MJ munkája vagy bármi problémájuk van vele akkor ne olvassanak róla és főleg ne osszák meg másokkal a hülyeségeiket.
    Egy dolgot szomorúnak tartok és egy picit szégyellem is magam emiatt. Szerintem nem csak a halála után kellene az "emtívin" és más zenei csatornákon emléknapot tartani hanem korábban is lehetett volna MJ napot tartani. Napok óta nem megy más csak hogy mennyire megemlékeznek róla, holott! egy reklámjukban amelyben sztárokat parodizálnak ki Jacko egy kisgyereket kerget épp. (sztár szomszédos reklám, nem tudom ki emlékszik rá). Kicsit álszent dolog, de mindegy, a fő hogy ezzel az emléknapokkal is tisztelegnek a Király előtt.
    Bevallom, én magamtól szerintem nem kezdtem volna el hallgatni a napokban a számait, nem azért mert nem szeretem, hanem mert egyszerűen nem voltam ráhangolódva. Most viszont szívesen meghallgatom az összes számát, emiatt egy kicsit rosszul is érzem magam hogy én is csak halála után vettem újra elő a jobbnál jobb slágereit.
    Tény hogy nincs még egy hozzáfogható személyiség. Szerintem a Földön nincs ember aki ne ismerné és ne szeretné Őt. A mai diszkókban kortól és nemtől függetlenül ha berakják a számait mindenki egyaránt jót bulizik rá és ez is azt bizonyítja hogy milyen tehetséges előadó is valójában.
    Sajnálom ami vele történt, de egyszer mindenkit utolér a végzete, kit így kit úgy. Most még pár bőrt lehúznak szegényről a jobbnál jobb kamu sztorikkal, de szerencsére neki ezt már nem kell megérnie.

    Bocs hogy leírtam de nem tudtam szó nélkül hagyni.

    Szép napot mindenkinek, Jackonak pedig RIP!

  • 2009.07.01 13:50:55Csacsika

    http://www.youtube.com/watch?v=KOhhBxgPBY8&feature=related
    Ezt ismeritek? Ez nagyon sok klipp és film alapja lett aztán! :-D

  • 2009.07.01 13:52:29Kukutyin

    Hátt....öööö...nem tudom melyik számra gondolsz, Csacsika. :)
    Én kb. 6 éve nem voltam discóban.Azelőtt is csak pár évig.DE JAckson-os számot nem is játszottak discóban akkoriban.

  • 2009.07.01 13:52:44epresfánk

    Kukutyin: pontosítok. Én nem ismerem túl régóta a What-s up with you számot. Szerintem csak idén év elején, vagy tavaly bukkantam rá véletlen. Persze ez nem jelenti azt, hogy más nem ismerheti régóta. Most én is kíváncsi lettem, hogy ez mikori száma lehet. Majd utána nézek.

  • 2009.07.01 13:56:34Kukutyin

    Szia Sully, koszi, amit leirtal, nehany sorodtol konnyes lett a szemem...:(

  • 2009.07.01 13:57:21Csacsika

    Sully! Én sem szoktam beirogatni, de muszáj volt, mert sokan nem tudják, hogy kell megemlékezni. :-(
    Nekem azt mondta a párom, hogy én megéreztem, hogy ez lesz. Évek óta alig hallgattam MJ számokat. Május elején azonban el kezdtem keresni egy számot a youtube-on és rábukkantam ugye a régi kis kedvencemre, és elkezdtem hallgatni. (ABC) Aztán egyre több Jacko számot találtam, és hetekig más se ment, mint Jacko. Pár napig volt "csönd" itthon, de mikor pénteken meghallottam mi történt, azóta megint Mike dalaitól "hangos" a ház. Dehogy "éreztem" én meg... Mindig szerettem a dalait, de mostanság nem volt úgy a "szemünk" előtt. Erről pedig nem mi tehetünk. :-(

  • 2009.07.01 13:57:40p!nkinside

    hehe, átvették a hatalmat a rajongók a fanyalgóktól :)
    csak megragadván az alkalmat, hogy elmondjam, az én két kedvencem egyébként a Dirty Diana és a Give In To Me. egyszerűen döbbenet, hogy milyen hangja volt.

  • 2009.07.01 14:01:10Kukutyin

    köszi, Epresfánk :)
    Amúgy nagyon érdekes, hogy annyira nem voltam Michael Jackson rajongó, csak szerettem hallgatni a számait, és most mégis nagyon megviselt a halála: nem tudom ezt a tényt kiverni a fejemből, és még mindig olyan hihetetlen az egész... :(
    Más is van így ezzel?Lehet, hogy mindig is rajongója voltam, csak nem tudtam róla?Bár ez elég hülyén hangzik...

  • 2009.07.01 14:02:51Sully

    Én pedig tényleg nem hallgattam már egy számát sem meg nagyon régóta. Még kis gyerek voltam mikor a Black or white klippjét állandóan nyomták a tv-ben, és most megnéztem neten megint hát egyszerre boldogság és öröm lett úrrá rajtam. Visszaidézte a gyerekkoromat és elcseszte a napomat hogy akarva akaratlanul is de foglalkoztat és elszomorít MJ halála.
    Nem is nagyon merem hallgatni hangosan nehogy megszóljanak érte hogy: " bezzeg most mindenki ezt hallgatja mert meghalt, Te is biztos ezért".. áhh igazából nem érdekel más, meg különben is.. MOST MINDENKI ŐT HALLGATJA!
    Írok is egy Jacko válogatás cd-t a kocsiba. ha már életében nem tiszteltem meg azzal hogy (sűrűbben) meghallgassam.

  • 2009.07.01 14:06:02Kukutyin

    p!nkinside, és döbbenetes, ahogy mozgott, táncolt!Ezt csak Michael tudta úgy csinálni, más nem fogja tudni soha többé! :(

  • 2009.07.01 14:06:24anett30

    Én se vagyok nagy MJ rajongó, de bizony az ő számain nőttem fel! Emlékszem, hogy a rendszerváltás után végre Mo-on is volt MTV és ott rengeteg Jacko klip volt! Az én kedvenceim:
    - Dirty Diana
    - Give In To Me
    - They Don't Care About US
    - Who Is It
    - Smooth Criminal
    - Will You Be There
    (most hirtelen ezek ugranak be)
    És akkor ott van még az a kurv@ szexi Naomi Campbell-es video, az 'In The Closet' vagy a Janet-tel készült video a 'Scream'! Hát egy biztos, hogy senki nem lesz olyan, mint ő! Az az angyali babaarc! Az a hang! Az a mozgás!

  • 2009.07.01 14:07:30Csacsika

    Kukutyin ugyanígy érzek.... Én sem voltam fan, soha eszembe nem jutott, hogy elmenjek pl. egy koncertjére, vagy aláírást szerezzek tőle, vagy ilyenek. Most viszont sajnálom, hogy nem láttam legalább egyszer az életben élőben. Mikor itt járt, én pont a Váci utcában dolgoztam. Ki is rohantam a boltból, mikor elhaladt a limója. Csak annyit láttam, hogy testőrök futnak a limó mellett.
    Epresfánk, szerintem - a hajából ítélve - valamikor a 90-es évek közepén-végén készülhetett. De ez csak tipp.
    Én a Blame in the Boogie-t mondtam, bocsi, el is felejtettem, hogy te most nem tudod megnézni ezeket! :-( Remélem otthon be tudod majd pótolni!

  • 2009.07.01 14:11:21anett30

    Kukutyin!

    "döbbenetes, ahogy mozgott, táncolt!Ezt csak Michael tudta úgy csinálni, más nem fogja tudni soha többé!"

    EGYETÉRTEK!!! Pedig annyian koppintják (pl az a szánalmas boyband-es Justin Timberlake. Csak nézzétek meg azt a videóját, amiben a Scarlett Johansson is benne van! Még Michael videóját is koppintják! Michaelnek voltak ilyen hosszú "történetelmesélős" video klipjei!), de SOHA nem lesznek, olyan, mint Ő!!!

  • 2009.07.01 14:11:42Csacsika

    Valaki írta a Who is it-et! Most azt nézem!!! Ezek a klippek döbbenetesek! Az biztos, hogy a klippekkel is új univerzumot nyitott meg! :-D

  • 2009.07.01 14:12:41Csacsika

    Hogy a klippekről egyszerre írjunk!!! :-D
    Magyarul ez megcáfolhatatlan.....

  • 2009.07.01 14:14:57epresfánk

    Sully

    30 körül már nem igazán nézek MTV-t, max. néhanapján.(Ettől független zenéket hallgatok ezerrel). De tini és kamaszkoromban még az MTV-n komplett Jacko hétvégék voltak. Akkortájt dinamittal se lehetett volna kirobbantani az MTV mellől (az eredeti angol verzós MTV-ről beszélve, nem amai magyarítottról). Pedig soha nem voltam fanatikus rajongója Jackónak, csak egyszerűen kedveltem a zenéjét (az övét is számos más előadó mellett). Tiniként lenyűgöztek a klipjei. Akkortájt még diszkókban is sokszor játszottak Jacko számokat.
    Bevallom Lady Diana óta egyedül Jacko volt az az ismert személyiség, akinek halálhíre megsiratott.
    A mai kamaszok szerintem Jackót jobban ismerik a médiák által felkapott kreált botrányokról, hiszen az utóbbi időkben ezekkel volt tele a vele kapcsolatos hírek és nem a zenéivel. Talán a mai tinik és kamaszok közül azok ismerik jobban, akiknek a szüleik hallgattak otthon Jackót rendszeresen, hiszen ők már mást láttak jó ideje MTV-n.
    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy talán számos sértő komment is onnna születik, hogy egy bizonyos körnek nem jelent semmit Jacko zenéje, max. néhány számot ismernek tőle, az életéről már nem sokat tudnak. Abba nőttek bele, hogy média negatívumokat nyomat róla, meg láttak a plasztikai műtétjei miatt egy "szétesni készülő" embert.
    Talán fel sem fogják közülük sokan, hogy nem véletlen érdemelte ki a pop királya címet, egy ikon volt.
    Egészségi állapota miatt kérdéses, hogy hány koncertet tudott volna végigcsinálni, de talán ha megéri, felfigyelhettek volna rá, megérthették volna volna a számos esetben tőlem szerintem fiatalabb, üygeletes fikázók is, hogy Jackó miért legendás, nagy dolgokat tett le az asztalra.

  • 2009.07.01 14:15:53Csacsika

    Visszatérve a We are the world-re, azt tényleg nem lehet felülmúlni.... :'-(
    És mikor meghalt Mike, volt egy olyan kép, hogy a földgömb, rajta egy sebtapasszal! No comment.... :'-(

  • 2009.07.01 14:16:48anett30

    Csacsika!
    Te is a youtube-on lógsz? Én is most néztem meg a Who Is It-et és a Smooth Criminal-t! Kurv@ jóóóóó.... videói voltak!!!!

  • 2009.07.01 14:20:09Kukutyin

    Anett30, tényleg, volt még az In the closet-es száma is. Az is milyen jó volt!:)

  • 2009.07.01 14:22:52Csacsika

    Tudod epresfánk, én 33 vagyok, van egy tündéri 3 éves kislányom. Mikor volt hétvégén a megemlékezés a tévében, el kezdte kiabálni a nevét, pedig még beszélni sem tud igazándiból! :-DDDD Nagyon cuki volt, szóval még beszélni sem tud, de azt már tudja ki Ő! Azért azzal nem értek egyet, hogy kevesen tudják a mai fiatalok közül, hogy igazából ki volt ő. Persze sok a poén az orra körül, meg ilyenek, de nagyon sok fiatal rajongója van. Rengeteg átdolgozása is van, ami a mai fiatalok zenéjében is megállja a helyét. Pl: http://www.youtube.com/watch?v=SIzhIxTQ7DY

  • 2009.07.01 14:23:27killbill79

    Köszönöm az égnek, hogy végre nem kell senkivel vitatkozni! Hogy melyik a legjobb száma???? Na ezen hetekig kéne agyalnom. Én amiket ismerek tőle mind nagyon tatszik! Nem tudok dönteni! De az a videó mikor felmegy a csajszi és mind a ketten sírnak.....na az nálam is kiverte a biztosítékot!!!
    Megérzés?? Nem tudom. De a múlt héten kezdtem az Jackson albumokat rendezgetni, sorba rakni, némelyik ramaty állapotban volt újra írtam a CD-t. Erre pénteken....áááá nem akarom újra felidézni mert kész leszek!

  • 2009.07.01 14:25:46Csacsika

    Még az előzőhöz: http://www.youtube.com/watch?v=p_8t-e-F2qs&feature=related
    Ez isteni!!!!

  • 2009.07.01 14:26:54Sully

    Igazából Én is elég fiatal vagyok a magam 22 évével, viszont kis srácként arra én is emlékszem hogy régen az MTV-n sokat adták a klippjeit, ezért is írtam hogy azóta szinte nem is hallgattam Őt. (Nagy hiba, de most bepótolom :))
    Abban igazat adok hogy van egy bizonyos kör aki a média által felállított negatív oldaláról ismerte, de azért ép eszű ember ne írjon már ilyeneket, mint amiket feljebb lehet olvasni.
    Egyébként meg most töltök egy MJ Greatest Hits
    albumot melynél ezt látom: "8059 seeds, 1649 leechers" előbbi a feltöltők, utóbbi a letöltők aránya. (tudom nem szép dolog, de most nem szaladok el ezért a lemezboltba a legközelebbi nagyvárosba hogy megvegyem, meg különben is az általam kedvelt zenéket szeretném összeválogatni)
    Másik... halálakor, írták hogy a google és a nagy keresők majdnem felmondták a szolgálatot a túlterhelés miatt.... még tovább megyek... keressetek rá a youtube-on egy klippjére, zenéjére akármijére is.. Nézzétek meg a legutolsó komment állítom nektek nem lesz régebbi egy órásnál. És még sorolhatnám.

  • 2009.07.01 14:27:33lilla84

    Szerintem is azok fikázzák, akik már csak kb. 40-es éveiben látták egészen a haláláig, 50-ig. Amúgy meg láttátok azokat az állítólag "utolsó fotókat" róla, amik a próbán készültek? Szerintem még így is kurv@ szexi volt! habár a haja a régi hullámos, fekete, de gondolom, hogy az paróka. De lesz@rom, hogy paróka! Még egy ilyen fura figura mint Ő NEM lesz a földön!
    Smooth Criminal, They Don't Care Abou Us, Beat It, Who Is It, In The Closet, Thriller, Earth Song, DIRTY DIANA (Úr Isten! Ez a videó!!!! Itt szinte a lelkét kiénekli, mint a They Don't Care About Us-ban)
    http://www.youtube.com/watch?v=7Hg-IRZk4D0&feature=PlayList&p=D7C635EDE6109E08&playnext=1&playnext_from=PL&index=9
    ... aztán tovább: Scream, Will You Be There, You Rock My World... (így most hirtelen ezek ugrottak be)

  • 2009.07.01 14:27:41Kukutyin

    Csacsika, köszi, tanultam tőled egy új szimbólumot.Pont arra voltam kíváncsi: karakterekkel hogy lehet megjeleníteni a sírást. :'-(

  • 2009.07.01 14:28:03Csacsika

    ÁÁÁ!!! Killbill79!!! Ne is mond!!! Mikor párocskám mondta, hogy ezt megéreztem, el sem tudom mondani, mit éreztem!!! Nagyon szégyelltem magam én is, hogy pl. az új albumáról nem is tudok semmit, mert mindenevő lévén inkább a régi számokban vegyültem el! Én is csak pár hete kezdtem el kutakodni, és akkor láttam, hogy igenis még sláger Jacko!

  • 2009.07.01 14:30:35Csacsika

    Sully! Ne szégyelld magad! Ő pont azt mondta, hogy nem nézi le a letöltőket! Ő egy nagyon kedves ember volt! S mivel ő nem haragudott volna ezért, így én sem haragszom! :-DDDD
    Egyébként meg már üresek a polcok, hiába is próbálnád.....

  • 2009.07.01 14:31:57Sully

    NA az meg a másik hogy elkapkodták mindet:D

    SZóval megspórolok egy oda-vissza utat:D

  • 2009.07.01 14:32:10epresfánk

    Kukutyin:

    "Lehet, hogy mindig is rajongója voltam, csak nem tudtam róla?Bár ez elég hülyén hangzik..."

    Én fanatikus rajongója soha nem voltam Jackónak, eszemebe nem jutott volna koncertjére elmenni. Nem szeretek tömegben nyomorogni, nem azért, mert nem néztem volna meg szívesen ;). Azt hiszem olyan mezei rajongója voltam, aki ha élőben láttam volna, nem ájultam volna el, nem kaptam volna sírógörcsöt...stb, se egyéb tüneteket, amiket képesek emberek produkálni, de jól éreztem volna magam a koncertjein. Sőt, ha élőben lett volna lehetsőégm beszélgetni vele, akkor nem a nyakába borúlós, síró rajongóként tettem volna, hanem mint ahogy az ember a barátaival kommunikál.

    Viszotn mindig is felvállaltam, hoyg szerettem Jackó számait mások előtt is. Érdekes az, hogy van olyan fiatalabb ismerősöm, aki cikinek tartja Jackót, meg fújól rá, de mikor Jackó szám ment, és megfeledkezett magáról ütemesen dobolt, meg bólogatott rá... ;)

    Talán többen szeretik számos számát valójában, mint ahányan ezt be merik vallani :)

    Csacsikához csatlakozva utólag azt mondom, talán már én is bánom, hogy nem mentem el anno egy koncertjére megnézni...

  • 2009.07.01 14:33:39Kukutyin

    A You rock my world, fuu, az is olyan jó kis szám volt!Szombaton még táncikáltam is rá, a tv előtt. :)

  • 2009.07.01 14:35:47Csacsika

    De a Destiny's Child is énekelte a dalait. Nem is csoda, hisz Beyonce példaképe. (A táncot és a zenei alapokat tőle leste. Bár csúnya ezt így mondani, az ő számain nőtt fel, és belenőtte magát a szívébe.) És még nagyon-nagyon sok előadónak ő a kedvence-példaképe. Timberlake-nek is. Ő szerintem még most is sírhat, akárcsak Madonna! Justin-nal kapcsolatban: http://www.youtube.com/watch?v=A56U2KbNO2o&feature=related És még nagyon-nagyon sok számot találtok itt!

  • 2009.07.01 14:36:35Kukutyin

    A fiatalok között is van rajongója, ott van pl. a Tóth Gabi...de láttam más képeket is tinikről, ahogy sírnak az Erzsébet térnél...:(

  • 2009.07.01 14:39:14Kukutyin

    Lehet, hoyg Justin Timberlake csak próbálta utánozni Michaelt, de ez is csak az iránta érzett szeretetét, és tiszteletét jelentette.ÉN nem vetem meg JUstint, az ő számait is imádom!
    Most megyek, köszönöm az Égnek, hogy vannak még emberi emberek a földön...Magyarországon....sziasztok!

  • 2009.07.01 14:40:11Csacsika

    Epresfánk! Te fogalmaztad meg eddig legjobban, amit én is érzek. Én is valami ilyen "rajongója" lettem volna! Nem hiszem, hogy elájultam volna, ha látom, de bizony otthagytam a kisboltot, az akkori melóhelyemet, mikor az utcán sikítoztak, kiabáltak, üvöltöztek és tapsoltak, hogy "itt van Michael Jackson"! :-DDD Úgy szaladtam fel, mintha puskából lőttek volna ki! :-DDD
    De ugyanígy szaladtam volna, ha Madonna az, vagy bárki más. Még sosem láttam híres embert közelről, de szerintem én sem ájultam volna el tőle. Viszont azt is be kell ismernem, hogy lehet, hogy egy koncertélmény másképp hat az emberre, főleg, ha egy lassú számot énekel nekem a popkirály! :-DDDD Szegénykééééém! :'-(

  • 2009.07.01 14:41:24Csacsika

    Szia Kukutyin! És ne felejtsd el bepótolni a youtube-ozást! ;-D

  • 2009.07.01 14:42:31killbill79

    Az én szerelmem Michaellel 6 éves koromban kezdődött, és az bizony 24 éve volt. Suliba fehér ing, fekete naci, fehér zokni és kalap, ez volt a kötelező :) :) Azóta imádom! Nekem az új album is meg van és azért figyeltem mi történik vele. Persze, ha szórakozni mentem, meg társaságban sajnos már nem az ő számai szóltak. De otthon az utóbbi időben régi zenéket hallgatok és rá kell jönnöm, hogy jobbak voltak, valahogy az új zenék nem adnak annyit....

  • 2009.07.01 14:43:41p!nkinside

    a sok szemét helyett, amit összeírkálnak róla, én szívesebben venném, ha a bulvármédia inkább arra fordítaná az erejét, hogy hamis boncolási jegyzőkönyvek helyett mondjuk felkutatnák a tervezett koncertsorozat setlistjét, mert szerintem már létezett. és én kíváncsi vagyok rá, hogy legalább gondolatban összerakhassuk a show-t. :(

  • 2009.07.01 14:44:40Csacsika

    Killbill79, ebben van valami... Szerintem is a régebbi számai jobban voltak. És szerintem tudod miért? Mert akkor még nem volt ennyi vádaskodás ellene, és még több parázs izzott benne, hogy talán meg tudja változtatni ezt a mocskos világot! Utána már lehet, hogy úgy volt vele, nem érdemes annyi energiát ebbe fektetni... Nem tudom, lehet erről más jobban tudna mesélni....

  • 2009.07.01 14:46:37Csacsika

    p!nkinside
    Sajnos ez szerintem nem fog bekövetkezni... A pénz abból van, hogy nem Michael spermájából vannak a gyerekek, nem pedig az általad felvetetettekből...

  • 2009.07.01 14:47:39p!nkinside

    igen, úgy néz ki. és ez baromira elkeserítő. hova tart ez a világ....? :(

  • 2009.07.01 14:49:07epresfánk

    Kukutyin: én nem azt mondom, hogy a fiatalabbak között nincsenek rajongói, vagy csak olyanok, akik szimplán szeretik a zenéjét, értékelik a munkásságát. Dehogy nem. Sokan is. Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy van egy olyan fiatal réteg szerintem, akik nem hallgatták a számait, hiszen jó ideje nem ezeket játszák gyakran, nem ismerték nagyon, csak média által sugárzott botrányokról és jókat röhögtek a palsztikai műtéjei eredményein (saját ismerősömre célozva). Ezen körből sokan nem ismerik Jackó munkásságát, életéről is keveset tudnak, ha szüleik sem nagyon hallgattak mondjul Jackót. Mindezek ellenére Jackó fikázásához nagyon értenek.

    Lehet valakit szeretni vagy nem szeretni, de úgy negatívumokat kommentelni valakiről, ráadásul halála után, hogy sok mindent nem is tudnak az illetőről, az szomorú. Csak feltételezem, van egy ügyeletes beszoló, megmondó ember kör, akik e rétegből származhatnak-szerintem. Ezen emberek megjelenése, meg nem csak ezena poszton, hanem bárhol előforduhat...

  • 2009.07.01 14:49:47Csacsika

    Erre emlékszik valaki? Can you feel it?
    Már akkor is milyen hatalmas volt!!!!
    http://www.youtube.com/watch?v=xW1fXL3s7bk&feature=related

  • 2009.07.01 14:56:02Csacsika

    Az biztos, hogy MJ az elmúlt évtizedekben a legtöbbet szóba hozott sztár volt. Volt aki azért hallgatta róla a híreket, mert szerette, és volt olyan, aki azért, mert nem. Mivel nem a nyilvánosság előtt élte az életét, ezért leginkább csak a légbőlkapott pletykák jelenhettek meg. Minden újság tudta azt is, hogy ha csak pár sort is írnak Jacko-ról tuti, hogy többen fogják venni a lapot. A baj csak az volt, hogy jobb lett volna, ha inkább őt kérdezik, és nem találnak ki mindenféle hüllleséget róla. Ez vitte a sírba szegényt, biztos vagyok benne! :-(

    http://www.youtube.com/watch?v=kioul-p1nZ8&feature=related Ez a profizmus már akkor is!!!! Tényleg isteni csoda volt!!!!

  • 2009.07.01 14:56:07p!nkinside

    húúú a Dirty Diana klipjét annyiszor megnéztem, és eszembe jutott, hogy akkor kellett volna körülötte megállítani az időt, és akkor nem érte volna ennyi támadás. még tele volt erővel és életkedvvel, amennyire látszott, rendben volt testileg is (értsd: az orrát még nem rontották el), és a zenéje mesés volt.

  • 2009.07.01 14:56:22killbill79

    Csacsika! Keress rá a neten a magyar szövegkönyvekre! Ha elolvasod azokat a szövegeket amiket fiatalon és azokat amiket később írt, megértesz mindent! Előre szólok, hogy szívszaggató némelyik!

  • 2009.07.01 15:01:49Csacsika

    Epresfánk... Amit írtál igaz, én is ismerek ilyen embereket. Ismerek olyat, aki nem ismeri Mike-ot, nem szerette a számait, így ki is maradt az érdeklődési köréből. Szenzáció viszont minden róla készült hír, azt hallottad mostanában a csapból is folyni, tehát olvassák, hallják és csak ennyit tudnak. Ez szerintem a sajtó hibája. Aztán vannak olyanok, akiknek meg bármit mondasz, mulatságos vagy szánalmas, de nekik mindegy, mert minden az. Legtöbbjük ha megnézed még komolytalan, és a legtöbb vád is a tudatlanságból születik ugye, tehát ők sem jól informáltak. De aki ismerte, szerette, az tudja, hogy milyen ember is volt ő. Ez a fontos.

  • 2009.07.01 15:01:59Sully

    Epresfánk kollégához csatlakoznék Én is.
    Jó olvasni, és tudni róla hogy más is hasonlóan áll a dologgal mint Én. Én zeneileg mindenevő vagyok, szóval nincs meghatározott kedvenc zenei stílusom, vagy előadóm, bár így Jackót újra elhallgatva lehet ezt át kellene gondolnom. De nem teszem mert akkor megint az lenne hogy biztos azért mert meghalt.. De másrészt meg mégis csak be kell látnom hogy talán Ő az, mert már nem tudom hányadik zenéjét hallgatom de ugyanúgy jár a lábam az asztal alatt az ütemre és mindegyik ugyanúgy megfog és a hideg ráz ki tőlük. (a szó jó értelmében gondolom, már ha van neki ilyen)
    És megint csak azt tudom mondani hogy sajnálom és kicsit szégyellem is magam hogy ezt halála után kellett belátnom. Persze ezek után sem leszek Jacko fun, de biztosítok neki helyet a közeljövőben akár itthon zene hallgatás közben a kocsiban vagy a telefonon vagy akármilyen zenelejátszón, mert megérdemli!

  • 2009.07.01 15:08:20Csacsika

    tudsz küldeni linket? Hol keressem? Most épp bőgök, de nagyon-nagyon!!!!
    http://www.youtube.com/watch?v=R9DDTiPzJCk&feature=related

  • 2009.07.01 15:14:45Csacsika

    Találtam ezt a kincset! http://www.michaeljackson.hu/szovegkonyvek_magyarul.html Remélem mást is érdekel!

  • 2009.07.01 15:16:50anett30

    Killbill79!

    "Ha elolvasod azokat a szövegeket amiket fiatalon és azokat amiket később írt, megértesz mindent! Előre szólok, hogy szívszaggató némelyik!"

    Szerintem az egyik ilyen a They Don't Care About Us! Az nagyjából arról szól, hogy "hagyjatok már békén a p...ba"!
    "hate me
    You can never break me" - vagyis "utálhattok, de soha nem fogtok megtörni" stb...
    Hát tényleg valamelyik szívszaggató! És menyire lehet azt érezni, hogy Ő írta a szövegeket és a szívéből! Nem úgy, mint a mai "sztárok"/celebek (Pl. Britney stb..), akik segge alá odarakják a kész szöveget.

  • 2009.07.01 15:24:18Csacsika

    http://www.youtube.com/watch?v=vRSSymKsiw4 Ezen is elbőgtem magam... ez az édes, ártatlan, három pici cseppség hiányolja, siratja!!!! :'-( Én 14 voltam mikor meghalt az apám, az egyik öcsém 13 a másik meg 5, de ez más világ, így el sem tudom képzelni, mi lehet most a pici lelkükben... :'-(((

  • 2009.07.01 15:27:26Csacsika

    Baccccmeeeeeg Anett30!!! Ez a rész, de durva:
    "Mondd meg mi történt az életemmel
    Feleségem van és két gyerekem, akik szeretnek
    Most meg a rendõrség brutalitásának áldozata vagyok
    Belefáradtam, hogy az utálat áldozata legyek
    A büszkeségemmel alázol meg
    Az Isten szerelmére
    A mennytõl várom, hogy beteljesítse a jóslatát
    Engedj el" :'-((((

  • 2009.07.01 15:31:37Csacsika

    Vagy ez!!!!
    Magánélet
    (Privacy)

    Nem elég a kép, miért teszel meg annyi mindent,
    Hogy megkapd a sztorit, amire szükséged van, hogy eláshass engem,
    Összezavarod az emberket, azt a sztorit mondod el, amelyiket akarod
    Próbálod velem elveszítettni azt az embert, aki igazából vagyok
    Állandóan utánam kutakodsz, belefolysz a magánéletembe,
    Miért nem hagysz engem már élni
    Mert a kamerád nem tudja azok agyát irányítani, akik valóban tudják
    Még a lelkedet is eladod, hogy eladd a sztoridat

    Kórus
    Szükségem van a magánéletemre, szükségem van a magánéletemre
    Hát paparazzi, hagyj engem békén

  • 2009.07.01 15:32:03epresfánk

    anett30

    Bevallom, amikor még angol tudásom gyérebb volt, akkor csak szimplán a hangzás, a zenéje fogott meg. (Meg a videók). Később meg ahogy fejlődött nyelvi készségem (még mindig van hova fejlődnie), akkor figyeltem fel rá, hogy jé, számos dalának mély mondnadója van. Onnatól kezdve már nem csak szimplán kedveltem a dalait, hanem őszintén tiszteltem, mint embert. (ez nem azt jelenti, hogy előtt nem tiszteltem, csak nem tudom éppen másképp megfoglamazni, mondjuk úgy, azóta még jobban tiszteltem).

    Csacsika, az általad linkelt szövegkönyvből:

    Why you wanna trip on me

    "Azt mondják, más vagyok
    Nem értenek meg,
    De van ettõl nagyobb probléma.
    Az sokkal súlyosabb, hogy
    Éhezik a világ,
    Nincs elég ennivaló
    Hát, nem sok idõ van
    Rajtam tapodni!
    Az iskolában olyan tanárok vannak,
    Akik nem akarnak tanítani.
    Felnõtt emberek élnek úgy,
    Hogy nem tudnak írni-olvasni
    Különös betegségekre
    Nincs orvosság
    Sok orvos van,
    Aki nem biztos magában
    Hát mondd el nekem
    Miért velem vagytok elfoglalva?
    Miért velem vagytok elfoglalva?
    Állítsátok le magatokat!
    Sokkal több bajunk van,
    Mint amennyire szükségünk lenne!
    Bandaháborúk dúlnak,
    Az utcákon vérfürdõ van.
    Hajléktalanok
    Étel és ital nélkül,
    Alig van ruhájuk,
    És lábuk is mezítelen.
    Kábítószerfüggõk vannak
    A gyengék elméiben.
    Tele vagyunk korrupcióval,
    Rendõri erõszakkal.
    Rengeteg utcalány
    Sétál be a sötétbe.
    Mondd el,
    Mit tesztek,
    Hogy mindezt megfékezzétek?
    Miért velem vagytok elfoglalva?
    Miért velem vagytok elfoglalva?
    Miért velem vagytok elfoglalva?
    Miért velem vagytok elfoglalva?
    Állítsátok le magatokat!"

  • 2009.07.01 15:32:41lilla84

    anett30!

    Vagy most olvastam el a 'Who Is IT', a 'They Don't Care About Us', a 'Black Or White' vagy a 'Will you Be There' magyar szövegét! Hát... szívszaggató!!!
    Szívszaggató, amikor a Will You Be There-ben énekli:
    "Azt mondják
    Az embernek hinni kell
    És akkor is menni, ha már alig bírsz"
    :'-(((

  • 2009.07.01 15:35:02epresfánk

    Vagy a Jam egy részéből idézet:

    "Nemzetrõl nemzetre
    Az egész világnak
    Össze kell fognia,
    Hogy szembenézzen a bajokkal,
    Amiket látunk,
    S talán akkor valahogy
    Legyõzzük õket.
    Megkértem szomszédomat
    Egy szívességre
    Késõbb azt kérdezte
    Mivé lettek az emberek?
    Elvesztettük a felebaráti
    Szeretetet?
    Meg kell találnom békémet, mert
    Úgy tûnik senki sem hagy élni!
    Álpróféták énekelnek a végzetrõl.
    Mik a lehetõségek?
    Elmondtam a testvérnek, hogy
    Lesznek gondok,
    Nehéz idõk és könnyek,
    De minden napon úgy kell élnünk,
    Mintha az lenne az utolsó!
    Oldd meg
    Oldd meg
    a bajt
    Nem olyan nagy dolog
    Nem olyan sok
    Nem nekem sem olyan sok
    Megoldani
    Nem olyan nagy dolog
    Nem ám
    Nem gondolod?
    Nekem sem olyan sok
    A világ folyton változik
    Átrendezi az elméket
    És a gondolatokat.
    Jóslatok szállanak a végzetrõl
    A túlnépesedés
    Már megtörtént"

  • 2009.07.01 15:38:29Csacsika

    Igen, erről beszéltem én... hogy engem a lelki világa fogott meg, a mosolya, a gyermekek iránti szeretete!!!! Persze a zenéje se kutya!
    Az ő lelki világát volt a legkönnyebb kifigurázni.. mindig azt a legkönnyebb bántani, aki érzékeny, mert az nem vág vissza... :'-(

  • 2009.07.01 15:46:57Csacsika

    http://www.youtube.com/watch?v=qR8Vc2cOOnk&feature=related Én már csak sírni tudok?

  • 2009.07.01 15:59:49Csacsika

    Lilla84... ha még itt vagy.. elárulnád hol leltél a próbák felvételeire?

  • 2009.07.01 16:00:57anett30

    Jaj Csacsika! Ne mond már! Már én is mindjárt bőgök! Még a végén kiderül, hogy tudat allatt fanatikus Jackson rajongó vagyok! :D
    De szerintem ez az ember még azokat sem tudta gyűlölni, akik b@szogatták! Olyan kis ártatlan szemei voltak és az a babaarc!!! De attól függetlenül, hogy volt 2 pedofil botránya, az emberekben NEM ez maradt meg, hanem a dalai, a dalok mondanivalója, azok a kurv@ jóóóó... videó klippek vagy azok a dögös táncmozdulatok, az a színpadi CSÚCS, utánozhatatlan előadásmód:

    http://www.youtube.com/watch?v=XWOBHVPvi-s

    vagy

    http://www.youtube.com/watch?v=bdjqcSCObuc

    Hát kíváncsi vagyok, hogy a mai "puncimutogató", "énekhangmentes" celebek közül majd mi marad meg (Pl. a "hangmentes" Paris vagy a "megcsinált" Britney...)

  • 2009.07.01 16:06:45anett30

    CSACSIKA!!!
    Én is láttam a képeket! 2 nappal a halála előtt készültek a színpadi próbán! 4 db képet közöltek.
    http://www.rtlbulvar.hu/kep/40278

  • 2009.07.01 16:07:27anett30

    Na sziasztok! Most már megyek!

  • 2009.07.01 16:14:01Csacsika

    Black or white!!! Ne is mondd!!! Nekem mondjuk soha egyik énekessel nem volt bajom... Ha valakinek nem tetszett az énekhangja, hát nem hallgattam. Ha valaki odavolt érte, megmondtam neki, hogy nekem meg nem az esetem, és kész...

    Why? 3T vel.....
    Vagy "ez"? http://lyric.blog.hu/2009/05/26/michael_jackson_we_are_the_world

  • 2009.07.01 16:22:55Csacsika

    Szia Anett! Sztem én is búcsúzom! http://www.youtube.com/watch?v=jAxbUztkfHM&feature=fvw Sziasztok! És MJ nyugodjon békében! Remélem tudja, hogy nagyon sokan szeretjük! :-D

  • 2009.07.01 16:23:38anett30

    Na még itt vagyok, de most már tényleg megyek!

    Csacsika!

    Megnéztem azt a videót. Hát nem semmi! Ezt láttam már 2006-ban. Azt a zakót meg jól darabokra tépték (amit bedobott). Gondolom, hogy nem maradt belőle semmi. Mindenki akart belőle egy kis cafatot.

  • 2009.07.01 16:38:32SQL Error

    uncsi

  • 2009.07.01 19:43:43lilla84

    Kedves 'SQL Error'!
    Ha "uncsi", akkor minek a fenének kattintottál ide???

    Csacsika!
    Itt találtam a fotókat a próbáról:
    http://www.rtlbulvar.hu/kep/40278

  • 2009.07.01 20:18:17Csacsika

    Köszi, közben már megtaláltam... Itt nem is annyira Jager-es, mint az utolsó beszédében... Megnyugodtam! :-)

  • 2009.07.01 20:37:33Csacsika

    http://foxtracker.files.wordpress.com/2009/03/michael_jackson_new.jpg
    Csak hogy világos legyen, én erre gondoltam... Itt megrémültem, hogy mennyire megváltozott. :-( De az is lehet, hogy a frizkó miatt tűnt annak. Meg olyan "sután" mozgott, mintha nem is táncos lenne.... Hát ezért volt.... szegénykéééém!!! :'-((( No ismét tűnök. Kiváncsi leszek a folytatásra... Állítólag fehér színű kocsin, üvegkoporsóban fogják utolsó útján kísérni. Remélem láthatom majd....

Michael Jackson gyerekeit álarc mögé rejtette

CímkékCímkék

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
hirdetés