Mi ez, hogyan működik? Celebhatározó - Magyar Hírességek Adatbázisa

Paris Hilton nagyon jó egy éjszakára

2009. szeptember 4., péntek 16:10
Paris Hilton számomra nem nő, ő arcon köpése annak, amit ez a szó jelent - mondta Gianni Annoni a Coin divatház hivatalos megnyitója alkalmából rendezett divatbemutató közben. Az eseményen a Sziget Fesztivált idéző tömeg volt, az örökösnőt elszigetelték, és csak a VIP-szalagos celebek láthatták. Azoktól, akiket nem hatott meg a Paris-hisztéria, azt kérdeztük: Paris Hilton mit adott a világnak.

„Paris Hilton egy pillanatnyi hullám, és ő is meg fog öregedni. Lehet, hogy úgy, mint Brigitte Nielsen. Elmegy egy plasztikai sebészhez, amit talán majd elad a televíziónak. Paris Hilton számomra nem nő, ő arcon köpése annak, amit ez a szó jelent. Ne haragudjon rám Paris Hilton. Úgy tartom, vannak nála sokkal szebbek. Persze biztos nagyon jó egy éjszakára. A házi szexvideójának a címe találó, nem véletlen, hogy Paris in Love helyett One Night In Paris lett” – nyilatkozta a Velvetnek Gianni Annoni az óriási tömegben, majd megjegyezte, ha egy olyan nőt találna az ágyában, aki ugyan egy szál bugyit visel, de olyan, mint Paris Hilton, vagy meglehetősen hasonlít rá, akkor csak kezet fogna vele.

A Coin divatház hivatalos megnyitója alkalmából divatbemutatót rendeztek az áruházban kapható márkák kollekcióiból. Az eseményre több száz meghívót küldtek ki, és mivel a sztárvendég Paris Hilton volt, akinek a kollekcióját szintén bemutatták a show végén, a több száz vendég el is jött. „Fura, hogy itt állunk az utcán, és óriási a tömeg” – konstatálta Szekeres Nóra tévés műsorvezető az épület előtt, a Sziget fesztivál péntekjeit idéző hangulatban, majd egy nő jött érte, hogy VIP-karszalagot adjon neki, és bekísérje.

Az este folyamán háromféle karszalagot láthattunk a vendégeken, a VIP-karszalagot javarészt a celebek viselték, akik pedig fehér, Press szalagot kaptak, azok utat törhettek maguknak a zöld szalagos, nem kiemelt vendégek áradatán, ha tudtak. Az épület halljában kialakított kifutó közelében már moccanni sem lehetett, látni pedig végképp nem, sokan a kezdés előtt feladták, és hazamentek.

Klikk a ruhákért és a hírességekért!

A divatbemutatót az épület több pontjára helyezett kivetítőkön lehetett a legjobban látni, így követték a legtöbben, amint Paris Hilton csillogó ruhában és hippi fejpántban megérkezett, és elkezdődött a show. „Épp mellettem haladt el Paris, amikor kiszállt a kocsijából, és egy pillanat múlva már ott sem volt. Még csak le sem tudtam fényképezni” – mondta Tatár Csilla a TV2 műsorvezetője, aki férjével, Gönczi Gáborral érkezett.

A divatbemutató ideje alatt az épületen kívül rekedt, vagy légszomj és tömegiszony miatt inkább a kivetítők köré csoportosuló celebeket arról kérdeztük, véleményük szerint Paris Hilton mit adott a világnak. Ebben a körkérdésben volt az első megszólalónk a fent már idézett Gianni Annoni, aki valóságos monológgal ajándékozott meg bennünket, de abból csak rövidebb részletet adtunk közre. A vendáglátós Paris Hilton magyarországi tartózkodása alatt a híresség étkeztetéséről gondoskodott, ezért is lepett meg minket, hogy ennyire rossz véleménnyel van a vendégéről. „Én azt mondom a fiataloknak, hogy ne kövessék ezt a példát. Nem azért, mert nem szimpatikus, vagy hasonló. Olvasni róla nyugodtan lehet, de nekem semmit nem mond, számomra nem érdekes” – mondta.

Az egyik kedvenc verziónk Szekeres Nórától származik. „Mindig szerettük a királylányt. A gyereknek a királylányról kell olvasni, aki szőke, kék szemű, ott lakik a várban és mindene megvan. Arról már sosem szól a mese, hogy egy királylánynak milyen egyéb tulajdonságai vannak.”

Kammerer Zoltánt első alkalommal fedeztük fel monstre divat és celebeseményen, ami nem véletlen, mert saját elmondása szerint még sosem volt hasonlón. „32 éves vagyok, és először járok ilyen helyen, ezért lehet, hogy alulöltöztem az eseményt” – mutat farmerjára és tornacipőjére a sportoló, akitől Paris Hilton mélységeinek az elemzését hiába vártuk volna. „Másfél éve hallottam róla először, és akkor is azt, hogy botrányhősnő. De hogy milyen botrányai voltak, nem tudom. Nem olvasok bulvárlapokat. Jóformán azt sem tudom, rólam mit írnak, csak az érdekel, ha a sportteljesítményemet elemzik” – mondta az utóbbi időben VV Anettnek köszönhetően bulvár szempontból aktív Kammerer Zoltán.

Így mutatta be kollekcióját Paris Hilton!

Szintén nem gyakori nyilatkozó Már Róbert stylist, aki a kollekcióján keresztül értékelte az örökösnőt. „Paris Hiltonnak annyi keresnivalója van a divatvilágban, hogy nem unalmas. Ez a divatban fontos, de ez az összes pozitívuma, amit fel tudok sorolni. Olyan, féktelen személyiségnek gondolom, aki valószínűleg folyamatosan feszegeti a korlátait, de ez sok embernek rossz példa. Nem kell őt követni, legfeljebb egyetlen dolgot érdemes átvenni tőle: hogy fogjuk fel az életet lazán.”

A Miss World Hungary idei győztese Serdült Orsolya, mint szépségkirálynő, a komoly küldetést hiányolja Paris Hilton nyilvános életéből. „Mivel hírneve van, és sokan figyelnek rá, emberek milliói követnék az életstílusát, gondolhatna arra, hogy példát mutasson. Az élj a mának elv egy darabig elég, és működik, de egy idő után kevés.”

Sokan úgy döntöttek, hogy a show alatt inkább ruhákat vásárolnak maguknak, ugyanis az egyetlen hely a próbafülke volt, ahol nem volt tömeg. Rába Tímea egykori szépségkirálynőt és Bálint Antóniát éppen gyerekruhák válogatása közben találtuk meg a körkérdésünkkel. „Inkább Paris Hilton nagyapja adott sokat a világnak: sok, szép hotelt” – mondta Rába Tímea. „Paris komolyzenét nem alkotott, maradandót egyelőre nem csinált. Lehet, hogy tíz év múlva benő a feje lágya, és csinál valamit, addig a szórakoztatóipar örül neki” – egészítette ki Bálint Antónia. Paris Hilton élénk színekben gazdag kollekcióját mindketten látták, de úgy érezték, „habár szeretjük a ruhákat, nem éreztük úgy, hogy meghalunk, ha valamelyik darabot nem szerezhetjük meg.”

I'M WITH PARIS 2009/2010 őszi-téli kollekció

A sajtóanyagból természetesen részletesen tájékozódhattunk arról a kollekcióról, amiért Paris Hilton meginvitálták Budapestre. Mint a szürreális sajtóközlemények nagy rajongói, ezt most megosztjuk olvasóinkkal is rövidített változatban: „Graziano Moro és Renato Pigatti, a kollekció stílusát kialakító “Magazzini del Sale” dizájn stúdió tulajdonosai azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy nők és lányok szélesebb körét érjék el, miközben a fiatalabb vásárlókat is megőrzik…A szezon főszereplői kétségkívül a kabátok. A tejfehér színű télikabátok szabása az 1960-es évek jólnevelt eleganciáját idézik fel, a tolldzsekik pedig élénk színekben tündökölnek és olyan varázslatos részletekkel kápráztatnak el, mint az extravagáns szabások és a szexi és romantikus hímzett szívek. A hideg évszak öltözékeit a nélkülözhetetlen és dögös ruhák teszik teljessé. Los Angeles városának hangulata inspirálta a Lolita stílusú pólókat, amelyek trendi szlogenekkel és kiskutyás motívumokkal jelennek meg. Paris hétköznapi életének elemei végigvonulnak az IT pólókon, amelyeken legújabb valóságshow-jának (“My new Best Friend Forever”) szlogenjei és ikonjai láthatók. Paris indul az amerikai elnökválasztáson? A legdivatosabb és legelhivatottabb “I’m with Paris” póló azt hangoztatja, hogy vele vagyunk. A flitterek a harmonizáló színek és anyagok kombinációjának köszönhetően éjjel-nappal egyaránt felragyognak, ami egy melegebb szezon érzetét adja. Ez a stílus a topoktól a maxi pólókig és a ruháktól a kapucnis felsőkig terjed….Szintén a legújabb trendet követik a 70-es évek koptatott színében megjelenő farmerek, pólókkal és blúzokkal párosítva, amelyek gazdag részleteket és meglepetés-üzeneteket tartalmaznak. …. A világ a lábunk előtt hever. Paris csivavájának sziluettje sok darabon látható. Annak érdekében, hogy a “Paris Hilton Clothing Line” márkanév ne maradjon észrevétlenül, egy elegáns fém címkére nyomtatták, összetéveszthetetlenné téve mind a ruhadarab azonosságát, mint viselőjének stílusát.

Eredetileg mindkét oldalt szerettük volna bemutatni a riportban, idézni Paris Hilton rajongóinak a véleményét is, és több kört tettünk a tömegben, hogy találkozzunk velük, de róluk időről időre ezt az információt kaptuk: „Állnak a VIP-részlegben és várnak arra, hogy közös fotót készíthessenek Paris Hiltonnal. Majd éjfél körül érdeklődjetek, hol tartanak.”

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Kommentek

  • 2009.09.04 16:18:20neménfingtam

    ki az az állat aki ezt végig is olvasta?

  • 2009.09.04 16:29:23HalivudEstevez

    Én hülye ide kattintottam.
    Talán ettől működnek a kelebek, hogy bosszantják a népet, hogy a semmitől is híresek, csapból is ők folynak, miközben tehetséges emberek maradnak névtelenül.

  • 2009.09.04 16:33:11ytike

    és ekkora volt a tolongás a kifutónál ,hogy nincs egy be nem mozdult kép?

  • 2009.09.04 16:37:37Hatványpatkány

    "Paris Hilton számomra nem nő, ő arcon köpése annak, amit ez a szó jelent"

    Tökéletesen egyetértek.

  • 2009.09.04 16:38:22Mr zz

    Minden magyar celeb fikázza, "leszarja" Paris.H.t, és mégis ottvan a buliján.
    akkor miert?? + 1blikk fotó miatt?
    amugy lehet vitatkozni ,hogy szép vagy sem, szerintem tucat, dehogy nagyon sok pénze van...:)

  • 2009.09.04 16:38:38Dr. Schwanzkopf Rudolf

    BRIGITTE Nielsen wazger, nem Bridget.

  • 2009.09.04 16:42:18Yann Le Pentrec

    Az a "Bridget Nielsen" ugye Brigitte Nielsen akar lenni? :)

  • 2009.09.04 16:42:54Muddy

    Jihááá, lehet sorba állni, hátha jut egy dedikált Ostobenkó Kurva Vido Készlet az úri közönségnek.

  • 2009.09.04 16:44:42Noname Cowboy

    Párom ott volt.
    De idejekorán eljött. Azt mondja, hogy ilyen kibaszottul szarul rendezettt party-t még nem látott.

  • 2009.09.04 16:44:44gitáros

    Nincs vele semmi baj. Mókás a csaj és még esze is van.

  • 2009.09.04 16:48:47valakitalánvagyok

    Ha ennyire fáj embereknek, akkor miért mentek el???

  • 2009.09.04 16:54:21kalannenikalandjai

    "Paris Hilton számomra nem nő, ő arcon köpése annak, amit ez a szó jelent - mondta Gianni Annoni"
    Ezt pont ő mondja? Muhahaha. Pöcs.

  • 2009.09.04 17:03:01Walmer

    Ennél az Dzsanni szövegnél szánalmasabbat én még a rohadt életben nem olvastam.
    Basszus pont ő????? A legnagyobb médiakurva/médiahímringyó VV Anikó/Győzike után.

  • 2009.09.04 17:04:04matyematix

    Itthon voltam, és megkérdeztem magamat vajon mit adott a Paris Hiltonról degradálóan nyilatkozó celebtömeg a világnak?

    Válasz: - Kammerer Zoltán talán jó példát mutatott pár gyereknek, hogy sportoljanak tévézés helyett, de a többi aztán kurvára ugyanúgy semmit, mint Paris Idiótaribi Hilton.

    De azért köszönjük a véleményeteket.

  • 2009.09.04 17:05:01Sadist

    Ha a velvet csak 1 forintot fizetne nekem minden egyes indokolatlan vesszőhasználatért, már gazdagabb lennék, mint Paris Hilton.

  • 2009.09.04 17:05:57aniriga

    Semmit nemadott a világnak!!!!!Ugyanolyan "urinő"mint a többi,csak neki már elötteis volt pénze,a többinek csak utánna lett miután elkezdte azt a szép ősi foglalkozást!

  • 2009.09.04 17:11:19Nerazzurri

    Gianni számomra nem olasz, ő arcon köpése annak, amit ez a szó jelent. Ne haragudjon rám Gianni. Úgy tartom, vannak nála sokkal olaszosabbak. Persze biztos nagyon jó egy éjszakára.....nyilatkozta a Velvetnek Paris Hilton az óriási tömegben, majd megjegyezte, ha egy olyan olaszt találna az ágyában, aki ugyan egy szál boxert visel, de olyan, mint Gianni, vagy meglehetősen hasonlít rá, akkor csak kezet fogna vele."

  • 2009.09.04 17:12:58Szünidei Matyiné

    Nem valami jó a cikk, a fotók egyenesen ócskák de a cím teszi fel az i-re a pontot.
    Enyhe csúsztatás, nem ezt mondta Gianni:
    "Paris Hilton nagyon jó egy éjszakára"
    hanem ezt:
    "Úgy tartom, vannak nála sokkal szebbek. Persze biztos nagyon jó egy éjszakára."

  • 2009.09.04 17:23:12ügyfélszolgálatos

    Dzsannika éhes disznó makkal álmodik mi?

  • 2009.09.04 17:26:52zombi

    A fotók egyenesen szarok és életlenek... ráadásul annyira látszik a gyenge utómunka...

    Ezt a sok kocsog celebet... egy fürdősqrváért így rajongani... mit csinált idáig, hogy ekkora celeb lett??? azonkívül, hogy örököl és fűvel fával dug egyet két dzsoint között

  • 2009.09.04 17:34:51Zahal

    luxuskurva
    viszont ronda és gebe. 500 Ft-ot nem adnék egy menetért nála. inkább ő fizessen, de nem biztos, hogy ráizgulnék.

  • 2009.09.04 17:39:06Chiacig

    Nahát, Gianninak tökéletesen igaza van a görényt illetően.

  • 2009.09.04 17:52:29xDEWx

    Gianni inkább hallgasson és koncentáljon a következő Lidl kampányra. Karrierje "csúcsán" van hehehehehehe

  • 2009.09.04 17:53:29zauberpferde

    például azzal a cumizós videóval igenis sokat adott a világnak...

  • 2009.09.04 17:53:35BMW ///

    Cuki mosolya van ennek a nőnek amúgy attól függetlenül hogy egy kicsikét lehet butácska.

    Gianni meg mi a fas...r nem ment oda hozzá hogy te szaros... Háta mögött beszél ez a cigány. A képébe mondja az jobb lenne,utána meg lehet kicsit összepakolnák.

  • 2009.09.04 17:53:49mxz

    nem vagyok en Paris rajongo, de Gianni Annoni miafrancnak ment el, ha ennyire fikazza?

  • 2009.09.04 17:55:52BMW ///

    Mert egy szardarab aki csicskát játszott és főzőcskézett neki és közben a seggecskéjét nyalizta.Aztán mögötte meg így beszél... Pf.

  • 2009.09.04 17:58:55Zahal

    BMWIII: jól tippelek, te a tipikus bunkó-agresszív-gengszter-utánzat béemvés troll vagy?:-)

  • 2009.09.04 17:58:58szerényke

    Megemlíteném, hogy celebjeink, mint Hajdú Péter, Zimány Linda, dacolva a hőséggel és tömeggel képesek voltak hosszasan várakozni, hogy közös fotó készüljön róluk Parissal, amit majd további önfényezés reményében lehet majd mutogatni a sajtónak és a haveroknak!

  • 2009.09.04 17:59:15gromek7

    Egy cikk amit nem volt türelmem végigolvasni. Viszont a képeket érdemes megnézni: rég láttam olyan divatanyagot ahol a ruháknál csak a fotós teljesítménye volt szarabb. Kedves Velvet! ez az anyag nagyon ciki.

  • 2009.09.04 18:04:03Doktor Kotász

    Re: 2009.09.04 16:44:44gitáros
    "Nincs vele semmi baj. Mókás a csaj és még esze is van."

    Ennek esze? :-DDD
    Egyszer nyilatkozott, és abból az derült ki, hogy azt hiszi, hogy egész Európa francianyelvű, franciák lakják, és Párizs a fővárosa. :-D

  • 2009.09.04 18:04:33BMW ///

    Zahal. Aha az vagyok,amúgy meg egy normális ember aki szereti a BMW-ket. Esetleg valami problémád van? Csak kicsit furcsa hogy egy ilyan patkány aki főz neki és jópofizik elötte az így beszél. Tegnap néztem a fókuszt is a téma miatt. Jajj hogy milyen ételeket kell készíteni neki..Jajjj Istenem... Csináld neki az ételeket,az a dolgod és szolgáld ki. Ennyi.

  • 2009.09.04 18:04:40asuncion

    A HP (hüje pitsa) és a szőke nős viccek alanyának ma élő legjobb példája.

  • 2009.09.04 18:12:21asuncion

    Szerintem Gianni tévedett....
    Egyáltalán nem biztos, hogy jó az ágyban....
    (bár, ha nagyon győzködne, talán kötélnek állnék :-)
    A vélemény többivel egyetértek.

  • 2009.09.04 18:14:16Dynojet

    Hülye picsa, kapát neki és dolgozzon a magyar celebekkel együtt egy szántóföldön úgy 30-40 évig.
    Utána majomkodhatnak is akár , azt már elnézem, de addig dolgozzon az összes munkakerülő celebmajom !!

  • 2009.09.04 18:15:25BMW ///

    Lányok?? Hajdú Péter az jól néz ki ,vonzó? Nem értem hogy a Sarka Kata hogy élhet vele..

  • 2009.09.04 18:15:44Detlef

    Javaslom lépjetek be az Anti-Cölöb (Celeb) klubba az iwiw-en. Most találtam. Mottója: Azoknak akik nem értik mitől celeb a celeb.

    http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2516139

  • 2009.09.04 18:16:56Sztravinszka

    Hajdú Pé és Andy Vajna for bjuti king!

  • 2009.09.04 18:19:11ügyfélszolgálatos

    @BMW /// : Pénz beszél kutyaszar táncol.. Azért. Amikor meg Katának szopni kell a gyémánt karkötőre gondol amit kapott érte. Ennyi. Ő is csak egy kurva csak az árfekvés magasabb, mint a kocsisoron.

  • 2009.09.04 18:21:40holdika

    Szánalmasak ezek a magyar celebek!Képes Horváth Éva, Zimány Linda , Dukai és Steiner ott állni és várni és kuncsorogni egy fényképért a hilton lánnyal.Szánalmasak

  • 2009.09.04 18:21:43Szünidei Matyiné

    BMW miért Sarka Kata szép? Végül is kiló vakolattal az átlagos (nem ronda és nem kövér) nőből is lehet aránylag szépet varázsolni. Tudod, fodrász, sminkes, jó cuccok és kész is a jó nő. :-P
    Sarka Kata lassan kereshet egy hajbeültető mestert, tényleg hullik elöl a haja. Nyilván Petyától.

  • 2009.09.04 18:24:48forhekset

    szerintem a 7-es képen a rózsaszín-legyezős pasi a legaranyosabb. :D

  • 2009.09.04 18:25:37Szünidei Matyiné

    BMW: A zsírdisznó annyira nem ronda, teljesen átlagos ÉS rettentően unszimpatikus. Sarka Kaka sem egy átlagon felüli nő, nyilatkozatai alapján agyilag zokni.

  • 2009.09.04 18:26:25Paul Viti

    Nekem Paris Hilton a világ egyik legegzotikusabb szépsége, legvonzóbb nője. Ugyanez a kiadás hajléktalanban egyáltalán nem érdekelne...

  • 2009.09.04 18:26:30Szünidei Matyiné

    Azt a legyezőset észre sem vettem. :-D
    :-D

  • 2009.09.04 18:27:35asuncion

    Hajdu Péter olyan, mint egy jóllakott napközis. Nem a kinézete a vonzó, hanem a pénze....
    Azért tényleg érdekelne, hogy van-e olyan nő, akinek Hajdu külseje esetleg tetszik....

  • 2009.09.04 18:27:38Szünidei Matyiné

    A 11-es kép viszont bejön.

  • 2009.09.04 18:28:01forhekset

    Pedig nagyon cuki:D

  • 2009.09.04 18:28:51Szünidei Matyiné

    asuncion: én már megválaszoltam a kérdést. Ha egy normális ember lenne akkor még tetszene is a jóllakott napkás kinézete.

  • 2009.09.04 18:29:41BMW ///

    Nem tudom,nem vagyok buzika csak valahogy más kategoriában vannak. Jah gondolom pénzecske kellett,így már érthető. Ennyi a nagy magyar celebekről, fikázzák aztán könyörögnek egy kis aláírásért. Szerintem még egy kis ajándék fekáliát is eltettek volna.:)Győzike miért nem volt ott??

  • 2009.09.04 18:30:19Szünidei Matyiné

    A 8ason is legyez. :-D
    Rettenetes az a fotó. Modell feje felénél levágva, áááááá!

  • 2009.09.04 18:30:51Szünidei Matyiné

    Bömös: Győzikét be sem engedték volna.

  • 2009.09.04 18:32:21Szünidei Matyiné

    forhekset: miattad már csak a rózsaszín legyezőket veszem észre a képeken. :-D

  • 2009.09.04 18:33:07BMW ///

    Sarka Katát egy filmben nézném meg szívesen. Izgató nő számomra.

  • 2009.09.04 18:33:57asuncion

    Sarka Kata gondban lenne, ha valamilyen "hagyományos" munkát kellene végeznie. A BKV ellenőr, napszámos, textilgyári segédmunkás vonal lenne a felső határ. Vagy a legősibb mesterség még 1-2 évig esetleg...

  • 2009.09.04 18:34:41gyémánttengely

    2009.09.04 17:23:12ügyfélszolgálatos
    Dzsannika éhes disznó makkal álmodik mi?

    Inkább éhes makk disznókat álmodik.

  • 2009.09.04 18:38:25asuncion

    Szünidei Matyiné: igaz megválaszoltad a Hajdu Péter féle talányt, de amikor írtam a kis "szösszenetemet" akkor azt még nem lát(ha)tam.

  • 2009.09.04 18:42:01Szünidei Matyiné

    asu: a zsírdisznónál sokkal rondább embereket is látok nap mint nap az utcán, szóval nincs nagy gond vele. Jó pasi persze soha nem lesz (a fejét nem tudja kigyúrni :-D).

  • 2009.09.04 18:45:28Bambano

    matyematix: te azt honnan is tudod, hogy kitől mit kapott a világ és annak mennyi értéke van?

  • 2009.09.04 18:47:45Bambano

    BMW ///: azon sírva röhögtem, hogy a szakás ott taperolta kézzel az alapanyagokat... vajon fertőtlenítette a kezét előző brunzolás után?:P

  • 2009.09.04 18:48:12asuncion

    Paris Hilton viselt dolgait nem ismerem, nem is különösebben érdekel. Egyszer láttam a Lettermann show-ban, úgy viselkedett, mint egy 10 éves ártatlan kislány aki rácsodálkozik a világra. Affektált, lesütötte a szemét, huzogatta a vállait...Egyszerűen borzasztó volt, alig alulmúlható. (bár a közönség egy részének láthatóan tetszett) Ilyet még egy magyar celebtől sem láttam, bár gondolom néhányuk 40-es IQ-jával nem lesz nehéz utánozni...

  • 2009.09.04 18:48:15édriennn

    a velvettel,meg hiltonnal meg az összes cölöppel ayz a bajom,h már megcsömörlöttem tőlük...már nem tudok hozzászólni komolyan,ez már mindennek a legalja...

  • 2009.09.04 18:48:46BMW ///

    Bambano: Gondolhatod..:D

  • 2009.09.04 18:49:39Bambano

    kétezer forint egy férfiing??? 100% műszál vagy mi?

  • 2009.09.04 18:52:06asuncion

    SZ.M. Lehet hogy igazad van, és Hajdu csak azért tűnik rondának, mert annyira unszimpatikus....

  • 2009.09.04 18:52:50Bambano

    Azt írja a képaláírás, hogy Hajdú Péter sem hagyhatta ki PH-t... nem is tudom, hogy ez félreérthető-e egyáltalán :P

  • 2009.09.04 18:53:43BMW ///

    Gondolom csak a celebeknek volt azon az estén 2000. Mert nincs mostanában pénzük. Én is csodálkozom hiszen 12000 alatt nincs nagyon minőségi ing.

  • 2009.09.04 18:56:46asuncion

    Ez a szegény paris aztán tudja-e, hogy a sok magyar celeb (akaik persze azért csak elmentek fényezni magukat)miket mondtak róla. Persze megértem őket, nagyon nehéz dícsérő szavakat találni...(pl milyen szép is a drogozás vagy az anorexia, vagy milyen jól áll a pillangómintás rózsaszín bukósisak)

  • 2009.09.04 18:57:32Bambano

    BMW ///: vagy az a verzió él, hogy ez egy olyan világmárka, aminek nagyobb a füstje mint a lángja és valójában egy ultragagyi sz.r.

  • 2009.09.04 18:58:50BMW ///

    Igazábol szerintem a babaarcú Paris-t nem érdekli hogy mit hablatyol egy ilyen Gianni róla. Még a barnáját se vihetné ki a nagy művész szakács.

  • 2009.09.04 19:05:39fricccska

    ..de ki a fene az a Gianni Annoni??????

  • 2009.09.04 19:08:06asuncion

    BMW3, sajnálhatod hogy nem voltál ott tegnap.
    Esteleg neked megengedte volna a babaarcú P, hogy kivigyed a barnáját....

  • 2009.09.04 19:10:53Ubuntufan

    Éljen, megint mindent tudunk, hogy mit gondolnak azok arról, akik nem tudnak azokról, akik rólunk bármit gondolnak :)Egyébként ennek a buta potyolinó szakácsnak a vélemény érdekel bárkit is?

  • 2009.09.04 19:20:58BMW ///

    asuncion. Én nem szeretném ,lehet nem is engedné:). Amúgy gondolom te meg megízlelnéd ,hogyha így kínálgatod hogy vigyem ki.

  • 2009.09.04 20:12:38Hazudtok1000rel

    Paris Hilton nagyon jó egy éjszakára

    Szódával elmegy.

  • 2009.09.04 20:22:37The_Genius

    Paris Hiltont BLOKKOLNÁM! De utána ATOMOT neki! :D

  • 2009.09.04 20:52:02glad az egyetlen

    "... örökösnőt elszigetelték,..."

    Csak a magyar média lehet ilyen balfék, hogy hamár ilyen gyík híreket lead, de még ebben is pontatlan és idejét múlt. Legalább az indextől elvártam volna hogy egy picit figyel.

    Könyörgöm, már NEM "örökösnő"!
    Már évek óta kizárták a végrendeletből és egy centet se kaphat a Hilton pénzből, csak a neve maradt!

  • 2009.09.04 20:54:07glad az egyetlen

    "...Paris Hilton nagyon jó egy éjszakára..."

    Ha egy numera neked megér egy életre szóló nemibetegséget....

    Még anno a börtönbe derült ki, hogy nemi szervi herpesze van és ugyebár az max enyhithető, de nem gyógyítható tudtommal.

  • 2009.09.04 21:02:57Paul Viti

    Jahh... és állatról, állatra terjed...

  • 2009.09.04 21:18:12mi legyen

    Paris nagyon ügyes lány, nagyon tudatosan és jól csinálja dolgait. Mindennel pénzt csinál, ti meg bunkók vagytok. Punktum.

  • 2009.09.05 05:06:24netsrot5

    Milliomos gecitartály!

  • 2009.09.05 07:38:43RobinWarez

    Hajdú Péter,Sarka Kata telibefotózva? Ez komoly??? ... de miért kell ilyet csinálni???

  • 2009.09.05 14:26:59Sirbrilla

    a 11. képen ki a srác?:D száma kéne ^^

  • 2009.09.05 17:24:26holdika

    most vagy a xarkata nagy vagy a petya kicsi .Valahogy ugy tünik,hogy a feketeőzvegy megeszi a párját... Jól meghizott ez a spiné

  • 2009.09.05 23:34:30F/

    Gianni pólóját figyelte más is a képen?
    Nem tudom eldönteni, hogy vicces, vagy inkább erőltetett.

    http://galeria.velvet.hu/celeb/2009/09/04/paris_hilton_a_coin_nyitobulijan/1090773_7063b5496bd1e059a959dd8af31935c2_m.jpg

  • 2009.09.06 09:48:00anett30

    Hát ez nagyon JÓ!!!! :D
    Az összes magyar celeb fikázza Paris Hilton, de közben meg majd agyon taposták egymást, hogy csak egy másodpercre is láthassák. :D :D :D
    Ítélkeznek egy olyan nőről, amilyenek ők is valójában!
    Én azt mondom: " egyik 19, a másik 1 híján 20"!!!

  • 2009.09.08 12:47:19tmpgenc

    Inkább megyek Gödre a Dunára horgászni.A ruha se érdekel,Paris sem villanyoz fel,maradnak továbbra is a halak.

(Fotó: Bakró-Nagy Ferenc)

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

C-travel ajánlatokC-Travel ajánlatok

hirdetés