Bár a Sláger Rádió vasárnapi koncertjén a rajongók szinte a mennybe menesztették Bochkorékat, bőven akad olyan, akiket egyáltalán nem érdekel a sajtót napok óta foglalkoztató téma, és vannak, akik kifejezetten örülnek mindkét rádió megszűnésének. Így van ezzel Hajós András is, aki a juj.hu kamerájába alkotta meg a véleményét, ami nagyban hasonlít Jáksó Lászlóéhoz, már ami a feleslegesnek tűnő hisztériát illeti. A tévés azonban kissé keményebben fogalmazott: szerinte az utóbbi húsz év egyik legcsodálatosabb fejleménye a két rádió eltűnése.
„Bochiban elsősorban a kollegát látom, aki kapott egy kis sokkot, hogy most mi lesz vele, és szerintem lehet, hogy egy kicsit túlreagálta” . magyarázta Hajós. Én nem tudom, hogy mi történne például velem, ha holnap a Heti hetes megszűnne. Az is furcsa, hogy végül is ez egy olyan megszűnés volt, amire lehetett számítani, hiszen a törvény által előírt napon és módozaton került erre sor. Ehhez képest kicsit műbalhénak éreztem, de hát ahhoz meg joga van egy műsornak, hogy magát egy kicsit turbózza meg sajnáltassa. Elmúlik percek alatt. Ami megmarad, az az, hogy a Danubius és a Sláger rádió megszűnik, ami ezt, mint könnyűzenész mondom – az utóbbi húsz év egyik legcsodálatosabb fejleménye.
Hajós szerint ugyanis ez a két rádió a két legfőbb felelőse annak, hogy a magyar könnyűzene ma ilyen állapotban van. „Iszonyatosan sokat ártottak a magyar könnyűzenének, miközben persze tudom, hogy sok-sok millió embert szórakoztattak. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy ahhoz, hogy milyen zenét játszanak, ahhoz joguk volt, és biztos, hogy üzleti és kereskedelmi és rádiózási szempontból helyesen jártak el. Ettől függetlenül ő és még néhányan nagyon utálták ezeket a rádiókat, és nagyon örülnek annak, hogy ezeknek a Sláger és a Danubius zenei kínálata megszűnik. „Annak nem, hogy munkahelyi nehézségei lesznek egyeseknek, de mint tudjuk, ez is megoldódik, mintegy két hét alatt.”
Ami a műsorvezetőket illeti, úgy tűnik, reális a meglátás: a Neo FM vezetői ugyanis már tárgyalásokat folytatnak Bochkorral és társaival, Boros Lajossal és Voga Jánossal a Bumeráng megvásárlásáról. A hírek szerint pedig a Danubius helyén induló Klassz FM is hasonló taktikába kezdett, ők Sebestyén Balázsra és Jáksó Lászlóra tartanak igényt. A Neo főszerkesztője a Hajós András nevével fémjelzett Emil.Rulez! zenekar szövegírója, Hegyi György lesz. Az eddigi pletykákkal ellentétben viszont Hajós András nem kap műsort a rádióban. "Semmilyen hivatalos felkérést a NEO FM-től nem kaptam, és soha semmilyen tárgyalások közöttünk nem zajlottak. Ennek egyébként biztos az is az oka, hogy ottnemdolgozási szándékomat már hónapokkal korábban a pályázatírás kapcsán informálisan közöltem velük" - nyilatkozta a Velvetnek Hajós.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.



Kommentek
2009.11.10 20:27:18mrs. white
Sanimának. A jó zene kulcsa a hangszerelés. A legjobb zenéket is hallottam már feldolgozva borzalmasan. A dallam ugyanaz volt. A jó hangszereléshez viszont, képzett zenésznek kell lenni, nem elég a computeren állítgatni a dobgépet hogy disco vagy klasszikus ritmust nyomjon.
2009.11.10 20:28:16Pite70
Nos, azokkal ertek egyet, akik nem sajnaljak, hogy ket hasznalhatatlan radio megszunik. A reggeli musoron kivul semmit az eg vilagon nem tudtak adni a halgatoknak. Elegge visszataszito volt az elmult hetek onsajnalata, sirankozasa. Egy csepp meltosag nincs ezekben az emberekben. Az hogy orszagos szinten egyetlen halgathato radio letezik (MR2) ez az ortt szegyene. Remelem az uj radioknak sikerul valami normalis es valtozatos zenei musort osszehozni. Nemreg jartam Nyiregyhazan, ahol a helyi kedvenc radio a Sunshine. Minden tiszteletem az ovek, eszembe nem jutot mashova kapcsolni. Sok sikert az uj adoknak!
2009.11.10 20:31:29Kremyyy
,,2009.11.10 15:18:04topferi
Mindenki csak Bochkorról és Balázsról beszél, pedig nem ők az igazi vesztesek, hanem azok a névtelen rádiós alkalmazottak, akik a sztárműsorvezetők kiszolgáló személyzete voltak...."
Ugyanezt akartam beírni,utánuk nem fog senki könyörögni,hogy jaj gyertek át az új rádióhoz..Boros meg Bochkor pedig nem hinném,hogy éhen fog halni ha 1 hónapig nem talál munkát.
Hajóst bírom,igaza van sok mindenben. Ezek az adók mindig ugyanazokat a sokszor igénytelen X éves sz*rokat nyomják,és sajnos van is rá igény.
A Petőfit néha, meg kisebb rádiókat hallgatok ha nagyon muszáj,de olyan nincs,amire azt mondanám,hogy igen,ez kell. Semmi újítás,semmi frissesség,csak évek óta ugyanaz.
2009.11.10 20:31:34Alizé
Hajósnak igaza van. Mindkét rádió belekényelmesedett a párszázas zenetárukba, nem is beszélve a maguk köré mesterséges nimbuszt épített műsorvezetőikbe (pl. Boros-Bocskor), az igénytelenséghez szoktatott közönség pedig fogyasztotta... mert nem volt jobb. Én szívesen hallanék új hagnokat is... De úgy tűnik félelmükben ahelyett, hogy új, saját brandeket fejlesztenének, inkább a már bevált marketingarcokat használják. :(
2009.11.10 20:35:01lokkoLori
szerintem a mai zenét nem az gyakta le, hogy nem játszották a kereskedelmi rádiók, hanem az hogy nincs a mai zeneiparban annyi pénz hogy megérne bármit is befuttatni kereskedelmi alapon. És az hogy a magyar zenében nincs semmi pénz, az köszönhető az internetnek és a mp3-nak, és annak hogy online zeneeladás magyarországon szinte nincs, pedig tőlünk nyugatabbra pont az online eladási formák hoztak újra életet a zeneiparba, bár ez az élet még közel sincs a 90-es évek színvonalán, de majd lesz valahogy ...
2009.11.10 20:35:08hogyhogy
Jaj gyermekeim, hol voltatok tavaly? Akkor mindenki kussban volt,mert nem hallottam azt, hogy milyen szar zenét játszik a Danubius és a sláger. Bezzeg most, hogy a két kereskedelmi rádiót felváltja két új, mindenkinek megnőtt a pofája. Habzó szájjal szapuljátok a két régit, valami kulturális fölényből adódik ez? Fogadni mernék, ha tízőtöket összeengednék, hogy csináljatok egy rádiót, egy félnap után már egymás nyakát fogdosnátok, hogy milyen zenét játsszon a rádiótok. Sajnálom, hogy egyszerre szűnik meg a régi kerrádiók. Ha egy maradt volna és 1 új lenne, akkor legalább némi verseny alakulhatott volna ki. Így is sokan lesznek közületek akik majd visszasírják a slágert és a danubiust, s most meg még óbégatna.
2009.11.10 20:35:40petbecks
1, ez a ket radio szar volt, ugy ahogy van. alacsony szinvonalu beszelgetesek, igenytelen zenei kinalat,de ennek ellenere ( bar inkabb pont emiatt) sokan szerettek.
2, hajos elveivel alapbol nem ertek egyet, muvei zeneileg igenyesek, humora kicsit faraszto, es nem ez az elso megnyilvanulasa, amivel tokeletesen egyetertek, sot, kicsit olyan erzesem van, hogy vegre valaki kimondja a lenyeget.
2009.11.10 20:42:40Der Beste
Ahogy észreveszem, azoknak, akik örülnek a Sláger s a Danubius eltűnésének, baromira nem egységes az ízlésük. Van aki rap-et akar, más metált, harmadik angolszász popzenét, megint más elektronikus zenét. Viszont egyetlen olyan adó sem lesz, amelyik ezeket az igényeket maximálisan ki tudja elégíteni. Lesznek a kielégítetlen metálosok/"technosok"/rapperek+ az ex Sláger hallgatók, akiknek szintén nem lesz kielégítve a zenei ízlése, s az lesz a végeredmény, hogy nőni azok száma, akiknek a zene terén hiányérzetük támad, s így növekszik az országban a boldogtalanság.
2009.11.10 20:43:24Bering
Volt 10 évük ha jól tudom, én örülök neki hogy két másik rádió kapott lehetőséget a sugárzásra. Bochkor átmenetileg kevesebbet keres....elsirom magam... remélem az elöző két adónál igényesebb rádiózásban lesz részünk..aki pedig média fekáliát keres továbbra is annak van lehetősége bőségesen válogathat.
2009.11.10 20:44:12Roltii
hibrid:
az én pénzemből inkább értéket sugározzanak mint kortárs könnyűzenét. A falra tudok mászni P.Bori féle zenéktől. Sokan szeretik, nem bántom őket, de nem vélem úgy, hogy a magyar államnak kéne ezt támogatnia.
Egy apróság még a Slágerről: baromira nem ismételtek már olyan sokat mint az elején, teljesen hallgatható volt. Eléggé demagóg szöveg ez a brutális ismétléses dolog, meg Abbázás és Demjénezés. Nagyon nem ilyen, kurva sok szám szól rajta. Igaz, 7 év alatt több ezer számot is ellehet unni. Én speciel a slágernél hamarabb megunok 1-1 CD-t tele a kedvenc mp3-jaimmal, de nem vagyunk egyformák.
2009.11.10 20:46:18Margit bácsi
hogyhogy:
hallgass otthon fos zenét.
és különben is, ne legyetek már büszkék arra, hogy ti a szar zenét szeretitek!
évek óta nem hallgatta ezt a két szennyet az, aki szereti a zenét, ezért nem is volt szó róluk. érted?
2009.11.10 20:47:40joschkaF
Vicces akik politikai mutyit emlegetnek. Persze , hogy az mint minden MO-on, de ezért jött létre a sláger rádió is gábor györgy igazgatósága alatt , aki véresre nyalta az akori MSZP-és ORTT elnök seggét, hogy megkapják a frekvenciát, akkor is volt jobb ajánlat. Most elejtette Őket a kedvenc pártjuk megint nyalhatnak...
2009.11.10 20:47:48momo65
Én itt voltam, csak sajnos nem igazán érdekelt sehol, senkit, hogy elmondtam vagy 1oo x a munkahelyemen, ilyen szemetet egyszeűen nem tudom hogy hallgathattok x éve. Egyszerűen számomra fel nem fogható, hogy nem vették észre az állandó ismétlést, hogy kb. ugyanaz a 1oo db. szám ment éveken keresztül. Ezt magyarázom, hogy agymosottak vagyunk, tiszta Mátrix.
2009.11.10 20:49:11max_headroom
Valóban rengeteget ártott a közízlésnek a Sláger és a Danubius zenei szerkesztése, de a probléma jóval korábban; a Z+, illetve a VIVA tv-kkel kezdődött.
2009.11.10 20:52:25Milton
Ti ismertek olyat, aki valaha is betelefonált és kért egy számot?
2009.11.10 20:53:03bárónaftalin
Miért baj az, ha beszédhibás műsorvezetők távoznak az éterből?
2009.11.10 20:53:39Kegyetlen
nem szép dolog felháborodni egy készpénznek hitt, de mégsem megvalósuló, korántsem biztos, határozott időre szóló jog lejárta után hőzöngeni és áldozatnak beállítani magukat. nem szép dolog pártkasszákba tolni azt a pénzt, amelyet verseny nélküli frekvenciakiosztással lehet keresni. melyik a gusztustalanabb? én Bochkort, Répásit meg Bajnait is utálom. bár nem hinném, h ők szeretnek engem.
2009.11.10 20:55:28fraulein praxa
Der Beste:
nem kell metálrádiót csinálni, vagy elektronikus zenei rádiót, nem ezt akartam írni. nekem nagyon jó az mr2, szeretem.
2009.11.10 20:58:19Kyletroy
"2009.11.10 18:20:35Der Beste
Sajnos ezek közül egyiknek sem értem a szövegét, kedves Fraulein. Ezért inkább maradnék a magyar zenéknél."
1. 99%-ban angol(szász) formációk esetén ez szerinted kit minősít 2009-ben?
2. Persze vannak magyar nyelven szóló zenekarok és ez jól is van így. Fontos ápolni a nyelvet, hagyományokat.
Alapvető, hogy aki zenében (vagy bármilyen művészeti ágban) fejezi ki magát, szeretne mind szélesebb körben ismertté válni. Magyarország ilyen szempontból nem sokaság, nem piac.
Be kell látni, hogy a könnyűzene nyelve az angol a világban (persze néhány kivételtől eltekintve /pl world music témában számos előadó/). Aki a világban, de legalábbis Európában ismertté akar válni, angolul fogja a szövegeit írni. Ami nem jelenti azt, hogy ezen a nyelven nem lehet a mondanivalót megfogalmazni.
Úgy tapasztaltam, hogy azok a formációk, amik nemzetközi érdeklődést váltottak ki a közelmúltban nem a mainstream érából kerültek ki. Lásd pl Yonderboi.
De a magyar vonalból néhány hasonló: a már említett Heaven, vagy a Zagar, Beat Dis, Colorstar, említhetném a Barbarot is, vagy Bootsie-t.
2009.11.10 20:58:33há zé
András! Már régen megfogalmazódott bennem a gondolat: te egy idióta vagy! Egyetlen normális szereplést láttam tőled: a Magyar Vándorban.
2009.11.10 21:01:24fraulein praxa
hogyhogy:
"Habzó szájjal szapuljátok a két régit, valami kulturális fölényből adódik ez?"
tudod ez valami olyasmi, mint amikor elbukja a választásokat egy olyan párt, amelyik 2 ciklus óta kormányoz. vannak ugyan mellette kisebbek is a parlamentben, de mégis ő határozza meg alapvetően, mi legyen. de már mocskosul unja ezt jónéhány ember, és egyszercsak veszítenek, jön két új párt. akik az előző kettőre esküdtek, elmennek tüntetni, szitkozódnak, h biztos csalás volt az egész, szavazatújraszámlálást kérnek, stb., akik meg unták őket azok örülnek az újaknak. a változás jó dolog. és kell.
2009.11.10 21:02:06Abrash1965
ha engem kérdeztek (mint ahogy nem), akkor a legnagyobb kárt a könnyűzenére e TV és rádiócsatornák ingyenes road-showi jelentik.
AKi jóban van velük (rádiótévé), az telezenéli az országot, aki nincs, az semmi lehetőséghez nem jut.
AZ ingyenességre bemegy a jónép, naná hogy fizetni más helyen sem akar majd egy jó koncertért.
Hooligans rulez, és a hasonló nívó alattiak.
2009.11.10 21:02:11Patreides
Az egy dolog, hogy megszűnnek, de a lényeg a hogyan. Úgy, hogy kiütik őket az irreális pályázatot beadó, a nagy pártok által érdekből támogatott pályázók. És itt felmerülhet a gyanú, hogy ezek később ezen pártok finanszírozásában a háttérben, stikában talán jelentős szerepet fognak játszani. Az egy dolog, hogy arra lehetett számítani, hogy újra pályázni kell. De hogy egy jó pályázattal veszítenek majd...?
2009.11.10 21:07:10Kopi3.14
ktari: azt a kurva kibaszott kiabálós caps lockot nyeld már le végre, és tanulj meg pár alapdolgot a netes etikettből.
vectorsector: Na és? Sok százezer ember pedig hangosan röhög a két csodacsatorna megszűnésén. lehet többen, mint akik bőszen siratják. miért rontjátok el ti, bőgőmasinák a mi szórakozásunkat?
hogyhogy: neten hallgattam külföldről a Petőfit, Jazzyt, s mellé néha-néha a német 1liveot, leginkább nyelvtanulási célból-illetve mert még mindig ők adták a legváltozatosabb zenét az általam elérhető csatornákon német kultúrkörből.
A Danubius színvonaltalanságához annyi, hosszabb külföldi élet után hazalátogattam, s hallgattam megint. elsírtam magam, mert fél évvel korábban teljesen ugyanazon számokat adták, amik már akkor is ezerévesek voltak, de vadonásúj lágerként harangozták be.
Személy szerint a bridge fm-et hiányolom nagyon, változatos zenét adtak, jazz, rock, minden volt különböző stílusban, tematikusan, beszélgetéssel, feltörekvő magyar zenekarok bemutatásával. Pl Hajósékat is ott ismertem meg, de sok más együttest is. És jó volt. Petőfin imádom a koncerteket. És hiányolom azt, amit németeknél, osztrákoknál tapasztaltam, komplett koncertet rádión is leadnak, spec. autóban hallgattam Placebot, úgy Linztől Győrig, amíg az osztrák csatornát tudtam fogni. Előző este meg az 1live adott élőben Placebo koncertet németeknél.
Az új csatornának megérné Jáksónak egy komoly beszélgetős műsort adnia, mert abban jó lenne, jobb, mint az ökörködős, agresszív, szexuálisan kielégítetlen, elvonási tünetektől szenvedő perverz állat pózban.
2009.11.10 21:12:15Kopi3.14
Roltii: amennyiben a magyar állam pénzéből nem támogatjuk a különféle alternatívnak nevezhetőket, akkor egy P-mobil, Máté Péter, stb. kaliberű, vonalú zene nem tud kinőni, mert máskülönben nem találja meg a közönségét. Erre jó a Petőfi, bár az is sok külföldit játszik, ami a népcsatornákon is elmenne, plusz kissé sokat ismételnek ők is. Tehát rajtuk is lehetne reszelni.
2009.11.10 21:18:53kekfrankos
Akik siratják oly' hangosan a slágert, érdemes lenne utánanézniük, hogy annak idején a frekvenciára kiírt pályázatuk miről szólt. Köszönő viszonyban sincs a jelenlegi vállaltaknak, azaz nagyjából hasonló vállalhatatlant ígértek mint a mostani nyertesek. Nem véletlenül nem szapulják a nyerteseket.
2009.11.10 21:22:50nephrin
A legjobb akkor is az a bojler ott a háttérben
2009.11.10 21:26:49jojoka
Hajós biztos azon van kiakadva, hogy nem játszottak emil rulezt..
Ami szar lássuk be. Dehát valaki biztos szereti.
2009.11.10 21:42:08prim reborn-habkő rulz
Jaj, hol fogok én ezután TnT-t Ákit és V-tech Kefírt hallgatni?
2009.11.10 21:42:10Vad.Korte
Hajósnak igaza van! A rádió nem csak kiszolgálja a közönség ízlését, de formálja is. Hála elsősorban a Slágernek, ma már gáz, ha valaki szereti Chris Reát (igen, aki a Road To Hell-t játsza, meg az Auberge-et, bár nem csak ezt). Hála nekik a szerelem rímbe szedett szívküldi giccs, a humor pedig ordenáré, unintelligens polgárpukkasztás. Bochkor for president... Sírnom kell.
2009.11.10 21:43:20nothing_fancy
prim reborn-habkő rulz: ha pesszimista lennék, azt mondanám: ugyanazon a frekvencián, ahol eddig :-D
2009.11.10 21:43:29Der Beste
Kyletroy
Szerintem még van rajtam kívül pár ember ebben az országban, aki nem beszéli annyira az angolt, hogy minden egyes nemes gondolatot megértsen a Franz Ferdinand-tól, viszont tökéletesen átérezze a Kölyköd Voltam-ot.
2009.11.10 21:57:09lastech
Egyetértek a Hajóssal ebben. Van még néhány rádió tippem, de nem is ez a lényeg. Van ez a balhé, hogy most mindenki nyomja a kék meg piros szalagokat. Politikai ügy van, csúnya zsarolás meg minden. A sztori szerintem a következő lehet (kb): a két rádió tulaja "becserkész" parlamenti pártokat, képviselőket, hogy hadd ne kelljen pályázni má. mert a pályázatuk egyébként rém occsó lenne, helyből rálicitálna valaki. na azt inkább ne... de kitör a balhé. mégis pályázat van. Kezdődik a 2. menet, kit kell megkenni. De ekkor már a mások is kenegetnek a pártok delegátjai meg hallják a fülesbe, hogy megdumcsizta főnökség kit kell... Na a rém gagyi pályázat még egy fordulót megér másoknak, hátha... megzsarolják a rádiókat, hogy ki akar nyerni de magas az ár. Na akkor eldőlt, csakhogy a külföldi tulajok nem nyugszanak és megpróbálnak a világsajtóban henteregni kicsit... a kicsi pártok ahaláltusa közben még jól beszállnak, hátha akad valami a deficitből, talán az 5%-ra is kitelik... a hülyék meg kötögetik a szalagokat. Kiváncsi lennék mit tennének ha pályázat nélkül megmarad a két rádió?
2009.11.10 21:57:52Roltii
2009.11.10 21:46:20Kütyüuniverzoom
ha ezt így tudod, akkor hallgattad...miért tetted ezt ha szar? vagy annyira nem is rossz? Ha meg nem hallgattad, akkor honnan veszed? Mert néha odakapcsolsz és ismerős dallam szól? Hát igen, a Sláger sose az újakat játszotta, nem is akarta sose mondták. Ha meg egy régebbit nóta ismerős akkor az már ismétlés? nem értem:(
2009.11.10 21:58:54Töklámpa
Osztom Hajós véleményét, de tartok tőle, hogy az új rádiók sem mernek mást adni a zenei kínai piachoz szokott hallgatóknak.
2009.11.10 22:06:41Gabor970
Egyetértek Hajós Andrással! Én sem hullajtok könnyeket a két adóért. Ha már takarítunk, takarítsunk rendesen! Javaslom a TV2 és az RTL eltüntetését is, ennyit megérne a Magyar nép jobb jövője!
2009.11.10 22:08:03Kid Tolerance
Bagoly mondja...
A Hajos meg felelos azert ahol tart a televizios media. A Heti 7es megszunese pedig az utobbi 10 ev egyik legcsodalatosabb fejlemenye lenne.
2009.11.10 22:10:23blueberry
Bandikám, megint sokat tettél a népszerűtlenségi indexed emeléséért. Részemről a te eltűnésednek tudnék örülni. De erősen.
A mai popzene témában meg én mélyen hallgatnék a helyedben. Mert ugye te megtetted ami tőled telt... a 2 akkordos pengetéseddel és a szellemesebbnél szellemesebb dalszövegeiddel. Kár, hogy a rokonokon kívül a kutya sem volt kíváncsi a zenéd(?)re. És a műsoraidra sem.
Na, valahogy így lesz ez a jövőben is. Azért ne csüggedj el nagyon; egy csomó műfaj van, amiben még kipróbálhatod magad. Csak használd a fantáziád, ahogy a mai celebek teszik... ;)
2009.11.10 22:23:19Aladár69
na ja, a ker tv-ben is van néhány tapló, aki eltünhetne már a süllyesztőben. Pl. Fábri, Mónika, meg hasonló eccerű emberek, akik a mégeccerűbb embereket hülyítik nap mint nap...
akkor megint lehetne műbalhé a műjégen és lehetne még sok elnökjelöltünk :))
2009.11.10 22:30:44petbecks
jaj,
"A mai popzene témában meg én mélyen hallgatnék a helyedben. Mert ugye te megtetted ami tőled telt... a 2 akkordos pengetéseddel és a szellemesebbnél szellemesebb dalszövegeiddel."
volt az tobb akkordos is, zeneileg kifejezetten igenyes, a szoveg pedig a sajatos humoran bukik el legfeljebb, (de meg igy is sokkal kifinomultabb humora van, mint a boros-bochkor duonak..)
de ha mar a hajost kell szidni, akkor a gyalazatos tv musorait, vagy a heti hetest emlithetned. (bar ott is inkabb a musor a szar, a hajos meg a legjobb benne..)
2009.11.10 22:34:14TD223
Most melyik a Fideszes rádió? Mert az biztos nem amiben Bochkor meg Boross van, de az sem lehet, amiben Jáksó meg Sebestyén van.
2009.11.10 22:38:28Kopi3.14
blueberry: látszik, hogy Hajós munkásságát a Heti Hetesen túl nem ismered. Pedig csak ott van neki igazán. A rokonokat tekintve meg elég bőséges lehet a család, ha a fél Pannon Egyetem ott csápolt rájuk...
2009.11.10 22:39:55Cemi
Hajós mint könnyűzenész?!
Naneee..én kérek elnézést.Azt az elvont baromságot amit énekel jóformán egyik rádió sem játsza.Asszem tudom miért...mert nem LGT,Demjén,Zorán...satöbbi.Egyszóval szar..DD
2009.11.10 22:45:17Pisti-KSK
Az egészben az a borzasztó hogy az emberek (TI) nagyrésze azt mondja hogy egyetért vele, vagy hogy ez jó. Itt nem arról van szó, hogy sajnálni kell a rádiót vagy nem, pedig ő pont erre hegyezi ki (t.i. ő nem sajnálja.) De itt nem ez a lényeg! Hanem az, hogy hogy a tökömbe kerülnek POLITIKUSOK olyan helyzetbe hogy KERESKEDELMI rádiókról döntsenek. És itt most az egész népnek kellene ezért utálnia a politikát, főképp a két nagy pártot, mert ha a rádiókkal megcsinálják ezt, akkor ezután a tv-vel is megfogják, aztán majd lehet sírni ha nem lesz többé barátokközt..
2009.11.10 22:47:35kvadrillio
Ugyanmááá Hajós ! :)
Az én zenei palettámon nincs Hajós nevezetű.
Van viszont Dream dream dream = Everly Brothers
vagy Greenfields* The Brothers Four pillanatnyilag !!! meg a hozzájuk hasonlók.....:)
2009.11.10 22:50:49nothing_fancy
...akkor én most leveszek a polcról egy jó könyvet...
na meg nem idegeskedek olyan dolgok miatt, amikről nem én döntök...
legalábbis megpróbálom...
2009.11.10 22:54:20rexter
teljesen igaza van. pirosbetűs ünnep kellene hogy legyen mikor ez a két szutyok radio lehuzza a rolot. a baj csak az, hogy 2 ugyanolya vicceskedo, kommersz gagyit szart ado radio lesz helyette.
2009.11.10 22:58:58vmaast
mrs. white
Nos, a jó zene kulcsa a matematika.
Aztán ezen most lehet gondolkodni :)
2009.11.10 23:03:54kvadrillio
Sláger, akkor születik, ha valamely zene, dal fülbemászó, dallama könnyen megjegyezhető,énekelhető, fütyülhető és ezért sokáig megmarad az ember emlékezetében, meg persze szívesen hallgatja meg újra meg újra.
Ha valaki (hajós) nagy hévvel veri kanállal egy lábos fenekét, időnként 2 fedőt összecsap, haccójjon !, és közben átszellemülten néha-néha brekeg egyet, nu ebből soha nem lesz SLÁGER !
:O)
2009.11.10 23:11:51vmaast
lokkoLori
Zöldeket írsz :)
A zeneipar pénztelensége nem az internet és az mp3 miatt van, hanem az ország népessége miatt.
Számolj egy kicsit!
Ha egy ország potenciális zenehallgatóinak 10 százaléka hallgat szar tucatzenét, az mennyi az USA-ban, mennyi a németeknél, és mennyi nálunk? Ha egy ország potenciális zenehallgatóinak 0,001 százaléka hallgat fúziós Jazz-t (kortárs zenét, klasszikust, stb), az mennyi az USA-ban, mennyi a németeknél, és mennyi nálunk? A százalékok nagyjából egyformák mindenhol, csak 50 eladott lemezből nem igazán lehet továbblépni.
Szóval dőreség azt hinni, hogy Magyarországon nincs igény a minőségi zenére, csak épp hiányzik a felvevőbázis.
2009.11.10 23:13:15imco
Én még emléxem arra amikor Kovács Kati, Korda + Klárika, Cini és a Szűcs Juci szólt egész nap!
..és a Stones büncselekmény volt. Van egy rakás adonk. Miért kell mindig fikázni a másikat.
Majd lesz megint Sz. Europa meg Amerika hangja! :D Ti meg elégedetlenek, hallgassátok a Klassz és a Neo pártsemleges sugárzásában Antit a gitár virtuozt! :D
2009.11.10 23:16:07vmaast
kvadrillio
Ne keverjük azonban össze a slágert, a jó zenével! Legalábbis szakmai alapon.
Üzleti szempontból viszont egy, és ugyanaz.
Ezért gáz az ilyen szűk piac, mert kizárólag üzleti szempontok döntenek, és nincs helye a rétegzenének. Hol van már az EST FM...
2009.11.10 23:18:54agyramegy
Hajós a nagy megmondó ember. Valóban van kivetni való a két rádió zenei kínálatában, de szerintem neki az fáj leginkább, hogy ő maga nem szerepelhet ezekben.
Nem kár. Van 1-2 zenekar, akit szívesen látnék a palettán. Ezek megtalálhatók a Petőfi rádión. De az sem különb. Egy ideig szívesen hallgattam, aztán elegem lett abból, hogy naponta pont ugyanazokat a számokat hallottam. Az sem egy változatos zenei adó.
Bármi jön, főleg mert országos, a közízlést fogja kiszolgálni. Értsd közízlésen Julis mamát és Péter ifjoncot.
Hajós egy rétegzene, ahogy a sok sértődött egyéb nyilatkozó (lásd Tóth "Seholnincs" Vera).
Annak van igaza, aki valahol a Móúnikasót és társait említi.
Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a Sláger megszűnik. Szerettem, de különösen Kalácska hajnali műsorát. Viszont a szombati és vasárnapi reggeli műsorok, meg a Lali király az kiborított. Bár ott van a Danun a Jáksó hót tventi is. Szóval szombat este rádiót hallgatni tök fölösleges. Egyiken egy agyament van, a másikon egy beképzelt ripacs. Mindenki ossza le a szerepeket ízlésének megfelelően.
2009.11.10 23:37:58glad az egyetlen
"... Van 1-2 zenekar, akit szívesen látnék a palettán. Ezek megtalálhatók a Petőfi rádión...."
Most már pár éve igen és ezért nagyszerű dolog a Petőfi változása (amit 93 éves öregapám elitélt), de azért elötte el kell ismerni jó pár éve elnyomták a piacot, amit nehéz pár év alatt rendbe hozni.
"...Bármi jön, főleg mert országos, a közízlést fogja kiszolgálni..."
Ez egyáltalán nem biztos. Nekem volt Danubiusos ismerősöm, aki elmonta már cégen belül is volt vita, hogy nem biztos, hogy ez a közizlés amit nyomnak, inkább a vezetőség izlése.
Kb ennyire nem vagyok meggyőzve, hogy a Mounikaa só a közizlés.
2009.11.10 23:46:52Bambano
Sokan az mr2 petőfit dicsérik, hogy a megújulása óta milyen jó rádió és ennek a megújulásnak az egyik szószólója Hajós András (hogy neki mennyi köze van a végrehajtáshoz, nem tudom, de ő mindig pozitívan szól róla). Kipróbáltam, hallgattam egy darabig.
Hát ekkora fos szinvonaltalan tüctüc gagyit, amit a petőfin nyomatnak, hogy a retekbe lehet egy napon emlegetni a slágerrel? Sehol nem játszott, nevenincs világvégéről szalajtott előadók nyomják fél órákon át ugyanazt a ritmust. Senki nem ismerte őket korábban, meg ezután se fog rájuk ismerni senki.
Ne ujjongjon már Hajós, aki a 7i7-esen kívül eddig midnen műsorával megbukott (mégha nem is feltétlenül a szinvonaltalanságával, de azzal biztosan, hogy a tömegigényt messze nem találta el), hogy az esetleg saját maga megfaragott új arculat milyen... Milyen lenne? Ahogy Kiss Ádám mondta a sóderklubban: szarcsi. foscsi.
Sírok, ha még egyszer valaki a petőfit pozitív példaként hozza fel a sláger helyett... Annál még jobban sírok, ha a petfőinek több köze van a közízléshez, mint a slágernek...
2009.11.10 23:52:54fehér liliom
Jellemző bocskorék közönségére,hogy még a nekik szóló köszöntőn is jókat mulatnak és nem is értik: "Üdvözöljük a kedves bumeráng (=bunkó) hallgatókat!" :D
2009.11.11 00:47:55pösti
A helyzet az,hogy ez a két "csoda adó" az országban mindenhol fogható frekvenciáival(!!!!) a rádiós hirdetési piac minimium 70 százalékát(!) lefedte cserébe nem resteltek aprópénzt dobni a közös perselybe és eddigi sikeres lobbizásuknak köszönhetően a szabad verseny(van ilyen?) sem índulhatot meg és ahogyan az előttem szólók jelezték kb 150 szám és egy pár ripacs elég volt ahhoz,hogy 2009-ig kihúzzák(azért kellett az ORTT azaz a politika asszisztálása is)! A kérdés hogyan tovább!?Nem vagyok túl optimista a jövőt illetően-bár az eddigiek alulmúlhatatlanok-azért bizakodom a szabad frekvenciaversenyben és a tematikus rádiózás jövőjében...
2009.11.11 01:42:15glad az egyetlen
Bambano
"...Hát ekkora fos szinvonaltalan tüctüc gagyit, amit a petőfin nyomatnak, hogy a retekbe lehet egy napon emlegetni a slágerrel? Sehol nem játszott, nevenincs világvégéről szalajtott előadók nyomják fél órákon át ugyanazt a ritmust. ..."
1, Az hogy most kifogtál egy olyan blokkot az nem jelenti, hogy az egész rádió olyan. Hallgasd egy napig, azután itélj.
2,Tudod minden zenekar, kivétel nélkül "Sehol nem játszott, nevenincs világvégéről szalajtott" előadóként kezdte. Aztán kapott lehetőséget és befutott. A Sláger/Danobiusal pont ez volt a baj, hogy nem adott lehetőséget ezen zenekaroknak.
2009.11.11 02:30:27kéjenc
a slágerben meg a danuban az a csodálatos,h hajós szar zenéjét nem játszák
2009.11.11 03:05:24knowledge tree
radio cafe for prezident... csak ne okoskodnanak annyit
2009.11.11 05:38:22Senara
A Tibi csoki most jól megmondta ! Szerintem ő sem tud többet náluk .
2009.11.11 06:39:08Gelomaster
www.youcarbonfiber.com
2009.11.11 07:03:34berne
Milyen bátor, meg jól odamondós ember ez a Hajós! Ez igen.
Mondjuk úgy nem olyan nehéz, ha ahaverja lesz a főnök. Az biztos, hogy a magyar zenének ártott az, amit a két rádióban toltak, de hát azért Hajós sem a magyar könnyűzene klasszikusa.
Meghát ne feledjük, mikor neki is megszünt a beszélgetős műsora, volt ám ottt is kaparás, helyzkedés.
Bandi-Bandi, Te sem tudhatod, neked mit hoz a jövő! S a legszebb az egészben, hogy egyik celeb fikázza a másikat. Merthogy Bandi te sem vagy egy szállal sem különb tőlük. De nem ám!!!!
2009.11.11 07:08:02berne
Ja és még annyit: nekem meg az utóbbi húsz év legcsodálatosabb történése a Heti Hetes eltűnése lenne. BANDI!
2009.11.11 07:22:10BatPista
Inkább a regionális rádiókat hallgatom.Sokfelé járok, szerencsére van miből válogatnom.A Danubius a talán '86-os indulása óta nem nagyon vásárolt új zenéket.:) A Sláger meg azt játssza,ami után már nem kell jogdíjat fizetni.:)
2009.11.11 07:24:35Roltii
ezt honnan veszitek, hogy a Sláger olyanokat játszik ami után nem kell jogdíjat fizetni? Ha ez így lenne, miért érnének ennyit a Beatles jogdíjak?
2009.11.11 07:50:08gftamas
Ez is bölcsebb lett volna, ha nem szól semmit se.
2009.11.11 08:36:13Dr. Dugó
A Bocskor miatt sokan távoztak a Sláger csapatából. Én csak rosszat hallottam róla idáig. Ő uralta a rádiót egyszer ki is jelentette adásban Ő tart el mindenkit a slágernél. Régen a Juventus is jó rádió volt, aztán elvették tőlük az országos frekvenciát senki nem reklamált. Ilyen az élet egyszer lent egyszer fent. De én nem vennék át egy régi műsorvezetőt se ha új rádiót indíthatnék. Új hangok, arcok kellenek.
2009.11.11 08:53:55Rücsök
Szia András!
Mélyen csalatkoztam Benned, s nem sajnállak pánik-betegségért - melyet Magad "termeltél ki" Magadnak. Hogy be tudjál azonosítani, Botond "barátod" anyja vagyok, Dr. Bognár Éva a hivatalos nevem.
Celeb lettél, a rosszabbik fajtából. Meg kövér is. Szegény feleséged! Szegény gyerekeid! Milyen modellt adsz át utódainak? Milyen felnőttek lesznek utódaid? (Kérdéseim költőiek - mert jól tudom a választ - mindegyikre. Újratermelődsz, mert elkapott a műanyag-világ "varázsa", ja, hogy ne feledjem a PÉNZ varázsa. Szégyelld Magad!
éva
2009.11.11 09:21:16Luigimamma
Amióta van az MR2 nem is kapcsolok el máshova. Már úgy kellett nekem mint egy falat kenyér, mert a többi - élükön a Sláger meg Dan- olyan unalmas volt, hogy már hányingerem volt tőle, inkább nem hallgattam semmit.
Nagyon szar a felhozatal és semmit nem tettek azért, hogy népszerűsítsék a hazaiakat, pedig bőven vannak iszonyú jók, amiket pl én is csak az MR2 által ismertem meg. Ilyenkor mindig kérdezem magamban, hogy ezek az előadók hol vannak? HOl voltak? Miért nem játszották őket soha mert annyira állati jó számaik vannak és magyarok.
Bocsiékat meg ezer éve nem hallgatom szándékosan mert utálom őket, erőltetett, unalmas számomra. EGyáltalán nem bánom én sem a két rádió megszűnését.
2009.11.11 09:31:42blah
Én sem sajnálom, hogy megszűnnek, azt viszont már igen, hogy 2 ugyanolyan fos lesz helyette.
2009.11.11 09:39:58Sanima
Képzeljétek, olyan ember is van, aki nem bánja, ha sokat ismétlik a kedvenc számait, épp azért, mert szereti azokat.
Ja, és olyan is van, aki azért hallgatja Sebestyén Balázsékat reggelente, mert szórakoztatónak tartja a műsort, és szeret vidáman ébredni.
És nem akar emelkedett beszélgetéseket, mert nevetni akar, és nem akar P. Borit, meg Zagart, meg mittudomén kiket hallgatni, mert neki az nem tetszik.
Érthetetlen, mi?
2009.11.11 09:44:18ajajj
Szeretem Hajóst, mert önállóan gondolkodó, és ami még fontosabb, ezt fel is vállaló egyén.:)
2009.11.11 09:50:42vectorsector
Kopi3.14
Több alternatíva is van (ez persze leginkább a nagyvárosokat érinti) át lehetne tekerni, de nem. Nos akkor ujjongjál a hasonlóan sznobokkal együtt akiknek a Cserháti, vagy a Demjén nem zene (Csak azért mert júúj hát ez régi és nekem nem megy az egyetemi tarisznyám színéhez, és tök ciki hogy ezt a szüleim is szeretik) ! Élvezz el a 30Y-ra, a Vad Fruttikra, vagy a szanaszét szívott Belgára. Én nem ujjongok akkor sem ha ezeket mindenhonnan kitiltják. Akkor azzal a táborral fogok egyetérteni aki Öket hiányolja.
Miért? Empátia bmeg, EMPÁTIA!
2009.11.11 10:32:37nolan72
Részben igaza van Hajósnak. A két adó reggeli műsora valóban szórakoztató volt. Nem lehet összehasonlítani a Kossuth krónikával, márpedig országosan nincs más reggeli műsor. Viszont a reggeli műsorok kivételével, a hatalmas reklámáradaton kívül nem tudtak igényesen szórakoztatni. Felelősek azért, hogy a vidéken élőkhöz csak a Gombay Dance Band meg Shakira jutott el. Az MR2-t nem tartom jó rádiónak mivel csak "ráöntik" a hallgatókra a zenét és nincs értékelhető műsorvezetés. A középút valahol a Radiocafe-MR2 között van
2009.11.11 10:38:27kussssssssss
dögölj meg hajós
2009.11.11 10:46:21fraulein praxa
Bambano:
"Hát ekkora fos szinvonaltalan tüctüc gagyit, amit a petőfin nyomatnak, hogy a retekbe lehet egy napon emlegetni a slágerrel? Sehol nem játszott, nevenincs világvégéről szalajtott előadók nyomják fél órákon át ugyanazt a ritmust. Senki nem ismerte őket korábban, meg ezután se fog rájuk ismerni senki."
ezekért a nevesincs senkikért össze szokott szaladni 30-40-50 ezer ember koncerteken... azért, mert te nem ismered őket, még nem jelenti azt, h a világban senki más nem tud róluk. tüc-tüc alatt nem értem, mire gondolsz, technora? mert azt nem adnak. sztem véletlenül rádió1-et vagy risefm-et hallgattál.
és igen, én is sírva fakadok, ha még mindig az abba, szűcs judit meg a boney-m a közízlés.a változás jó dolog, pozitív, az viszi előre az emberiséget.
2009.11.11 11:06:03mayagold42
Brrrr.....
Enyi szemét egyrakáson!!!
Már régóta köztudott dolog, hogy a sávváltó és a távirányító egy demokratikus eszköz. Én döntöm el, hogy mit akarok hallgatni vagy nézni. A fennt említett rádiók közül már évek óta nem hallgatom egyiket sem. Mert nem érdemes.
Ettől még másnak tettszhetnek ezen csatornák, de ez az Ő dolguk.
Az, hogy a milliárdos éves bevételükből csak tizednyi részt ajánlottak fel, az meg az Ö bajuk. Hogy ezért elbukták a frekvenciát, ez is az Ő bajuk. Ettől még forog a világ!
2009.11.11 11:34:14Karlitosz
"Én nem tudom, hogy mi történne például velem, ha holnap a Heti hetes megszűnne"
HAJÓS! Kezdhetsz gondolkodni, május után úgy megszűnik mint a picsa.
2009.11.11 11:45:30vernarancs
Karlitosz, csak hiszed...
2009.11.11 12:19:06Kerek Perec
Teljesen korrekt volt Hajós véleménye :)
2009.11.11 12:24:22Kerek Perec
"Ne ujjongjon már Hajós, aki a 7i7-esen kívül eddig midnen műsorával megbukott"
Nekem többnyire tetszettek.
"(mégha nem is feltétlenül a a szinvonaltalanságával, de azzal biztosan, hogy a tömegigényt messze nem találta el),"
Pont ez volt a lényege, hogy nem a tömeg igényt akarta kielégíteni. Ezért kell nézni a Mónika show-t és társait mert a többség azt igényli. Aki pedig egy aprócska magvas gondolatot is megejt, az t meg szanálják a népszerűség esése miatt.
2009.11.11 12:31:29Bambano
fraulein praxa: attól nem lesz színvonalas valami, hogy összeszalad 50 ezer ember... Elég, ha csak a párt gyűlésekre és a windows felhasználói táborára gondolunk...
A slágeren elég ritkán van Abba, Szűcs Juditot talán egyszer sem hallottam, de pl. Pressert gyakran játszanak, hol saját néven, hol lgt néven. Amit a petőfin eddig hallottam, azok kilométerekre voltak például Pressertől is.
glad az egyetlen: kétségtelen tény, hogy mindenki lent kezdte, de egyrészt nem biztos, hogy szeretném, hogy rajtam fussanak be, mikor van már sok befutott zene is, másrészt meg normális rádióban van olyan műsor, ahol kezdőket mutatnak be, meg van, ahol befutottak zenélnek, és egyik irányba sem jól nagyon elcsúszni. A petőfinek sem jó nagyon elcsúszni.
2009.11.11 12:41:06vernarancs
Radiobol zenet hallgatni? Noooormalis?
Ott a beszelgetos musorokat kell hallgatni, zenet az mp3 lejatszobol.
2009.11.11 12:48:45blueberry
Kopi3.14
Sajnos ismerem Hajós munkásságát; ha nem így lenne, nem alkotnék róla egyéni véleményt.
Különben meg én is voltam egyetemista, és ha a tévémaci zenélt volna egy-egy ereszd el a hajam! típusú buliban, akkor annak csápoltunk volna.
2009.11.11 12:58:10pcr
KARLITOSZ
"HAJÓS! Kezdhetsz gondolkodni, május után úgy megszűnik mint a picsa."
Ezen a zindex is kezdhet gondolkodni
2009.11.11 13:02:55vernarancs
pcr, es a kiralyi TV a hirTV lesz? :)
2009.11.11 13:06:24pcr
Miért érdekel annyira vérfarkas?
2009.11.11 13:49:54delphi_jos
Különösebben nem érdekel se a Sláger, se a Danubius de amit az ORTT művel az enyhén szólva is szégyen, és nevetséges is egyben. Nem véletlen hogy gyakorlatilag azok a TV adók akik megtehették más országba jegyeztetik be magukat és leszarják az ORTT-t. Csak az a baj hogy ezzel itthoni munkahelyek is szűnnek megfele...
2009.11.11 13:58:12fraulein praxa
Bambano:
hál' istennek mérföldekre vannak pressertől és az lgt-től, mint mondtam, a változás JÓ dolog.
ezzel nem pressert és az lgt-t minősítem, biztosan a maguk idejében nagyon jók voltak, de most 2009-et írunk, választhatsz hogy mit kívánsz hallgatni, és nem az erdős határozza ezt meg neked. lényeges különbség...
2009.11.11 14:03:16vernarancs
delphi_jos, az ORTT-t akkor sem tudod megkerulni, mert a magyarorszagi eterben valo sugarzashoz engedely kell, amit az ORTT szabalyoz.
2009.11.11 15:02:44Roltii
2009.11.11 13:58:12fraulein praxa
akik fikázzák a S-t és D-t, azok akarják meghatározni hogy mit hallgassunk, te is azzal, hogy megmondod, hogy a régit már ne, mert szerinted vannak újak, amik méltók a hallgatásra. Na ez az amiben nem értünk egyet, de nem is kell! Ki ezt szereti, ki pedig azt, ne erőszakoljuk már rá a másikra. Ker. rádiónak nem feladata a népművelés semmilyen szinten. (igen, tudom, hogy pályázat szerint kell annak is lennie, de minimálisan, kb úgy, ahogy az RTL-en is kb hetente 2-3 óra közszolgálati a 168-ból...
2009.11.12 13:12:18brinke
ha a 7i7-ben nem lenne ott a másik 6 Anráskám te csak dadognál.te zenei pályád sem világra szoló
2009.11.12 18:43:42lacko01
Hajós egészen egyszerűen irigy! Ez csak kárörvendés a részéről mivel az ő "humoros" műsorai sorra elbuktak! Röviden ennyi!
2009.11.12 23:24:44Simön
Nagyot nőtt a szememben a Bandi! Teljesen igaza van abban, hogy a mai magyar könnyűzenei állapotokért és egyáltalán a mai zenehallgatási kultúráért a Sláger és a Danubius nevű szennyadók a felelősek. A zenei felhozatal mindkét rádióban kritikán aluli, ezredszerre játszott olcsó rágógumi popslágerekből állt, amivel önmagában nem lenne baj, ha volna ennek az elcseszett országnak egy valamire való rock, metál, jazz rádiója. Országosan fogható persze. Amellett aztán bőven megférhetnek a poprádiók. Az is szomorú, hogy Magyarországon ez a zene az igény, de ezt a két rádió idézte elő. Nem tudom, hogy a két új rádión milyen zenék lesznek, viszont azt tudom, hogy milyen korszak ér (végre) véget.
Mellesleg MR2-t se hallgatok, de azt még mindig ezerszer többre becsülöm, mint a két nagy gagyit. Ők legalább valóban próbálják egy kicsit nyomni a kevésbé ismert magyar bandákat (még ha a legtöbbjük sajnos rádiókompatibilus egyetemista altrock is).
Az egyedüli sajnálnivaló az Bochkorék, de azok meg - ahogy Hajós is mondja - mire megszűnik a Sláger, már rég új szerződést kötnek.
2009.11.13 14:44:49Kövér ellenőr
Abból a szempontból felejtsük már el a Hajóst, hogy ő is zenész, meg hogy hetente látható-hallható és bizonyos színű állásfoglalásai, véleményei vannak.
Azt kell csak most észrevenni, hogy van végre valaki, aki a magyar rádiós „szakmának” megmondta, hogy silány szinten teszi a dolgát és él belőle jól, miközben formálja nagyon rossz irányba a zömmel amúgy is igénytelen hallgatóság zenei ízlését. Hallott-e valaha egy átlag Danubius hallgató ilyen neveket: Phil Carmen… Lee Aaron… Def Leppard… Pink Floyd…Slade…Carpenters…Moody Blues… Little River Band…
Milyen érdekes, hogy bármelyik irányba hagyjuk el az országot, a külföldi rádióadók sokkal színvonalasabb, változatosabb zenei kínálattal rendelkeznek. És a repertoárjuk nem csak a tuc-tuc diszkótakonyból meg a techno közeli, szintetizátor alapú primitív zenékből áll.
Sokkal bátrabban és sűrűbben vesznek elő rock, country, blues, metal, jazzközeli zenéket.
És nem próbálják elhitetni a hallgatóval, hogy pl. Tina Turner, Bryan Adams vagy az Ultravox, a Rolling Stones életműve 2-2 zeneszámból áll. Azok közül, akik vastagon beírták magukat a rocktörténet nagykönyvébe, kb. ennél többet nem is ismernek. És ugye most a hallgatható kategóriában vagyunk, nem a death, trash, meg mittomén milyen metal irányzatokat hiányolom.
Úgyhogy minél több kereskedelmi rádióadó szűnik meg, annál jobb lesz az országnak.
A Sláger meg a Danubius után nyugodtan mehet a Rádió 1, a Roxy, a Pilis, a Rise FM is.
Becsülendő a Jazzy és az új Petőfi. A Sztár FM-nek is vannak jó pillanatai, csak akkor dobom el a parókám, amikor a Led Zeppelin után megszólal Aradszky László…