Laetitia Casta melle volt a César-gála főszereplője

2010. március 2., kedd 13:58
A francia modell is belépett azon celebnők táborába, akik szándékosan, vagy véletlenül egy áttetsző ruhában jelentek meg egy nyilvános eseményen. Bár a szombaton megrendezett César- gálát a francia Oscarként emlegetik, Laetitia Casta merész ruhaválasztásának köszönhetően most nem annyira a színészi teljesítmények, hanem inkább melle kapcsán emlékezett meg a nemzetközi sajtó a jeles eseményről. Az már csak hab a tortán, hogy a modell/színésznő egy feltűnő frizurával is megfejelte a tollcsomóval is díszített, igen sokat mutató ruhakölteményt.

A francia modell és színésznő egy igazán érdekes, és főképp feltűnő ruhában jelent meg szombaton a francia Oscarnak számító César-díjak átadóján, amit immár harmincötödik alkalommal rendeztek meg. Bár a gálán Harrison Ford életműdíjat kapott, a lapok inkább a színészettel is kísérletező Casta melleiről tudósítanak, mivel a modell egy áttetsző fekete ruhában jelent meg az eseményen, ami alatt csak bugyi volt rajta.

Casta közszemlére tett mellei senkinek nem kerülhették el a figyelmét, ugyanis a Dior, a Chanel és a L'Oreal reklámarca a színpadra is felvonult díjat átadni, és a vörös szőnyegen, valamint székében ülve is lelkesen pózolt a fotósoknak. Hogy a koncepció még döbbenetesebb legyen, a ruhán a felsőrészt díszítő minta mellett egy tollcsomót is elhelyeztek, Casta méhkaptárt idéző frizurájáról már nem is beszélve.

És még sokan mások...

Nem a 31 éves modell az egyetlen híresség, aki áttetsző ruhában jelent meg a nyilvánosság előtt, és akinek keblét a fotósok meg is örökítették sokak örömére. Liz Hurley például a Love Ball adománygyűjtő, jótékonysági estjén szintén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kicsit többet mutatott a kelleténél, mert a szárija alá nem vett fel semmit , és a vakuk kereszttüzében az anyag alól elősejlő mellbimbójáról is készült pár remek fotó.

Míg Laetitia Casta bizonyára számolt azzal, hogy domborulatai igen szembeszökőek lesznek, addig Padma Lakshmi, Salman Rushdie volt neje valószínűleg nem tudta, hogy az a ruha, amit a Fehér Ház tudósítóinak megrendezett vacsorájára vett fel, sok fejfájást okoz még neki. A modellként és szakácskönyvíróként is ismert Lakshmi ugyanis szintén nem vett melltartót estélyije alá, ami ugyancsak nem volt vakubiztos; ahogyan az a ruha sem, amit Sharon Stone vett fel tavaly februárban az Oscar-gálát követő bulikra.

Visszaesők

De 2008-ban hasonlóan „figyelmetlen” volt Lindsay Lohan és Kate Moss is, akik rendszeresen bojkottálták a fehérnemű viselését annak ellenére, hogy egy-két ruhájuk bizony nem bízott sokat a férfiak fantáziájára. Ettől függetlenül nem mindenki örül a látványnak, Kate Moss például egyáltalán nem volt népszerű, amikor amikor egy törökországi galériában jelent meg áttetsző holmiban.

Kommentek

  • 2010.03.02 14:30:31ehhh

    valamikor regen jo no volt. igy mulik el a vilag dicsosege....

  • 2010.03.02 14:31:35safranek

    régebben jó nő vó't... vó't valamiko'...

  • 2010.03.02 14:43:13kamarti

    hát, a ruha nem szép, a frizura randa, a bőre színe és a rúzs együtt inkább vámpír sztájl - a wegjelenés összességében ízléstelen, tükröt neki, de hamar!
    amúgy ez a ruha még melltartó bevetésével is inkább más jellegű díjkiosztókra való sztem. tényleg mekkora tuskóság kell már ahhoz, hogy úgy jelenjen meg valahol egy magára valamit adó nő, hogy aki ránéz, kénytelen legyen a mellét is látni (ami egyébként szintén nem az a feszes kamaszmell). egyet kell értsek blah megjegyzésével

  • 2010.03.02 14:48:51soney

    Hogy néz ki??? Atyaég....:D

    Tényleg, mint a parizer....

  • 2010.03.02 14:49:17steve007

    csoffadt szar.

  • 2010.03.02 14:51:11Ancient Methods

    ijesztő a feje, a melleit meg nem mutogatnám a helyében. persze megdugnám.

  • 2010.03.02 14:55:18zZz

    Mondjuk a mellbimbóudvaráról tehet a legkevésbé, csak minek így közszemlére tenni...
    Ill. az okot tudjuk: most mindenki róla beszél. 10 percig.

  • 2010.03.02 14:56:09Attilajukkaja

    Msadmin
    :o)))))))))

    Amugy nincs baj a nenivel, csak az izlesvilagaval. Ha nem mosolyog, meg szepnek is mondhato. A melle is rendben van. Minden cici egyedi, az ove ilyen!

  • 2010.03.02 14:57:06Attilajukkaja

    zZz

    "minek így közszemlére tenni"
    Miert ne tegye?

  • 2010.03.02 15:01:10zZz

    2010.03.02 14:57:06Attilajukkaja
    "Miert ne tegye?"

    Te miért nem lógatod ki a Blahán közszemlére, amid van?

  • 2010.03.02 15:01:35ohohohó

    Ótvar ribi.

  • 2010.03.02 15:03:43ErEr

    már most ilyen öreg ez a nő??? Ez gyorsan ment ehhez képest:
    http://images.google.hu/images?q=laetitia+casta&um=1&hl=hu&tbs=&lr=lang_hu&ei=qRqNS8G5J5CL_AaH-9jqBg&sa=X&oi=lrtip&ct=restrict&cad=9&start=0#start=0&imgsz=l&tbo=1

  • 2010.03.02 15:04:51legyen ez

    otvar, ahogyan kinez.
    es nem mondta neki senki, hogy talan ezt nem kene. hihetetlen. nem muvelt joizlesu emberek ezek, hanem sznob senkik.

  • 2010.03.02 15:05:03Funkerman

    A legdúrvább okádék is kiskutyafasza ehhez képest.

  • 2010.03.02 15:05:55legyen ez

    2010.03.02 15:01:35ohohohó

    hehe. ugyanaz a szo jutott eszunkbe

  • 2010.03.02 15:06:03Attilajukkaja

    zZz

    "Te miért nem lógatod ki a Blahán közszemlére, amid van?"
    Mert en szegyenlos vagyok.

  • 2010.03.02 15:07:30Ancient Methods

    ezek alapján a képek alapján, a végén még kiderül, hogy ez a kép meg akár rólam is készülhetett: http://www.wallpaperbase.com/wallpapers/celebs/laetitiacasta/laetitia_casta_28.jpg

    mert ennek a cicusnak az életben nem voltak ilyen mellei.

  • 2010.03.02 15:07:37gizdapacsirta

    mer ha meg szep melle lenne, de hat csunyacskak azok na!

  • 2010.03.02 15:15:49SumQuiSum

    Nézzétek már meg rendesen... Minden baja csak annyi, hogy lefogyott. Ha visszaszedné azt a kb 5-8 kg-t, egyből arányos lenne a bimbó a mellhez és nem lógna (aránytalanul).

  • 2010.03.02 15:17:17yola

    Ez már undorító szerintem, ennyire feltűnőségi viszketegségben szenvedni... ennyi erővel meztelenül is mehetnének!

  • 2010.03.02 15:19:29bextrem

    Vele van kiplakátolva tini korom óta a szekrényem, de ezeken a képeken szörnyen néz ki!!!

  • 2010.03.02 15:21:16bextrem

    Ja, és amikor a Guess-nek volt még a reklámarca, pont attól a -mostanihoz képest- plusz 7-8 (kb) kilótól volt annyira szexi és hús-vér nő!Csalódtam benne... :(

  • 2010.03.02 15:25:10I.puntschu

    Az a baj, hogy ő is öregszik...ojvé...

  • 2010.03.02 15:31:03kathren

    Ez a nő úgy néz ki, mint egy ufó :D

  • 2010.03.02 15:35:44btomi1980a

    Lehet, hogy Én élek szatyorban. Na most komolyan... Tényleg nem tudom, hogy ki ez!!!!????

  • 2010.03.02 15:37:04littlered

    Egyrészt blah megragadta a lényeget, másrészt én is csatlakozom azokhoz, akiknek eddig tetszett, mint nő. Belegondolva, csak mosolytalan és szemből készült képet láttam eddig róla, talán maradjon ez így továbbra is.

  • 2010.03.02 15:41:10csibra

    Ti hülyék vagytok baszki. Teljesen rendben van a melle, ennél rondább egy nőnek se legyen.

    (a sexhell hirdetőinek meg a kurva anyját)

  • 2010.03.02 15:41:56gastro vazze

    mai napig a világ legszebb nője, de a fotó nem mindig sikerül tökéletesen:)

  • 2010.03.02 15:48:40Klájd

    nem volt ennek jobb melle régen?
    tudom,öregedet is,de régen teltebb,nagyobb volt.

  • 2010.03.02 15:49:21Klájd

    öregedett

  • 2010.03.02 15:52:05kalloskrisz

    amikor ránéztem a képre, nem olvastam el kiről szól a cikk, így ránézésre azt hittem, hogy az Orosz Barbika van a képen. aztán láttam csak meg, hogy ez az alberkeksz csöcsű ez francia...

  • 2010.03.02 15:52:40koschwarz

    engem nem is a melle lep meg, hanem az hogy valamelyik élőszereplős asterix-ben valami iszonyat szépséges volt (ahogy emlékszem), itt meg inkább mint valami magyar kiszeltünde szintű celeb lenne...

  • 2010.03.02 15:54:11Attilajukkaja

    Csibra

    Egyetertek!

  • 2010.03.02 16:07:18tom sailor

    Csak a mekiszacskó hiányzik a fejéről.

  • 2010.03.02 16:08:25iamnobody

    @joeramirez

    Zalai az, nem parizer!! :D Egy szelet zalai! Broáf

  • 2010.03.02 16:23:21kyskalacs .

    szarul néz ki na....a haj, a smink, a ruha úgy ciki ahogy van.
    ultragáz ahogy krapy mondaná

  • 2010.03.02 16:28:19Attilajukkaja

    Kyskalacs

    A cicijevel akkor sincs semmi gond. Ilyen, oszt kesz.

  • 2010.03.02 16:32:07Tommy30

    log a csocse!!!

  • 2010.03.02 16:35:18Bogoj

    én mindig azt hittem, hogy a divatbemutatókra készült ruhákat a büdös életbe nem veszi fel senki csak az ottani modellek azon egy alkalomkor. azok a ruhák nem csak hogy kurv@ drágák, de bűnrondák is...
    tévedtem. van, akinek van elég pénze, hogy minőségi (azaz drága) hányást borítson magára olyan alkalomra, amikor 'de jó lenne valami szép ruhát felvenni'...

  • 2010.03.02 16:35:46Attilajukkaja

    Dehogy log! Csak a ruhan keresztul nez ki ugy, mert rosszul esik ra az arnyek.

  • 2010.03.02 16:38:41Gua4

    Oooo, ez gázos. eddig Leticiaról csak jó képeket láttam, csalódás na.

  • 2010.03.02 16:42:24kyskalacs .

    szia Attilajukkája...nincs a cickójával semmi gond csak az hogy prosztó módon mutogatja ;)

  • 2010.03.02 16:45:52Tonohaver

    Nem ájultam el a kebleitől, de tuti, hogy nem az arca szépségével is komikus frizurájával hódít. Ezek után nem csoda, valamit kínálnia kellett...

  • 2010.03.02 16:46:55kyskalacs .

    elég randán vicsorit is...nekem nem tetszik oszt kész.

  • 2010.03.02 16:51:49Attilajukkaja

    Kyskalacs

    Nekem sem nagyon tetszik a megjelenese, en csak a melleit vedem :o)
    Szerintem meg hadd mutogassa, ha neki ez jol esik.

  • 2010.03.02 16:52:49evicacica

    Sose tartottam szépnek, ízlések és pofonok. Viszont nem is öreg, 31 éves, nem?
    Az tény, hogy sokszor a szép, vagy annak tartott nők igyekeznek elvonni a figyelmet a szépségükről, hogy nem emiatt ítéljék meg őket és akkor csinálnak ilyeneket. Amikor inkább önmagát akarja kifejezni a viselettel, mint még szebbnek látszani. Ez szerintem egyrészt normális, másrészt visszaüt, mert mégis csak arról fognak beszélni még 2 napig, hogy milyen szarul nézett ki. Más úgyse érdekel senkit, hiába tör komoly színésznői babérokra.

  • 2010.03.02 16:56:29fougyesz

    kivancsi lennek, mit szolnanak ha egy ferfi ember jelenne meg teljesen atlatszo alsogatyaban egy ilyen partyn...

  • 2010.03.02 16:59:46kirúzsoz

    ízléstelen. nem a mellbimbója miatt, egyszerűen tré a cucc.

  • 2010.03.02 17:10:42Pályaelhagyó autóversenyző

    rovid tortenete: eleve nagy mellei voltak, de nem volt egy vekony alkat. kesobb lefogyott, ment plasztikaztatni (nyilvan nem volt eleg nagy) es szult ket kolykot.

    a kepen tenyleg fura, rossz haj, ruha, smink.

  • 2010.03.02 17:18:15404-es hiba

    Gyenge Nő, még gyengébb melle!!!

  • 2010.03.02 17:28:30for-avar

    A valaha volt legszebb korzikai modell.Tudtátok hogy anno elvették a Marianne(a francia köztársaság metaforája) tőle mert azt mondta hogy inkább korzikai mint francia...

  • 2010.03.02 17:36:22micz

    hm. méghogy nem dugnám...

    http://images.google.hu/images?client=firefox-a&rls=org.mozilla%3Ahu%3Aofficial&hl=hu&source=hp&q=Laetitia+Casta&btnG=K%C3%A9pek+keres%C3%A9se&gbv=2

  • 2010.03.02 17:38:49ful

    csak az igazság kedvéért, van neki 3 (és nem 2) gyereke. ahhoz képest jól néz ki. na de semmi máshoz képest nem...

  • 2010.03.02 17:42:19Gua4

    .03.02 16:56:29fougyesz

    kivancsi lennek, mit szolnanak ha egy ferfi ember jelenne meg teljesen atlatszo alsogatyaban egy ilyen partyn...

    alig várom, ugyanígy kicikiznénk a lógókat:)))

  • 2010.03.02 18:15:53odamondó

    Jesszusom :(((( Laetitia nagy kedvencem volt nagyon szép nő volt. DE EZ MI. úristen. ocsmány.

  • 2010.03.02 18:17:15kamarti

    hát, akár 2, akár 3 ygereke van, ez nem mentség a mellmutogatásra, sőt. na nem a lóg/nem lóg vagy a bimbóméret tengelyen, hanem mert egy exhibicionista (nem pornó) színésznőtől-modelltől is elég sok ez, na de egy anyától? biztos ez demagóg vagy minimum begyöpösödött, de a gyerekei biztos nem szívesen nézik, esetleg olvassák vagy hallják vissza ezt a dolgot

  • 2010.03.02 18:23:12Egyetemi docens

    lóg a csöcse

  • 2010.03.02 18:25:45Egyetemi docens

    ez 31 éves?
    mintha 61 lenne

  • 2010.03.02 18:47:40Nyekkk

    Csukott szájjal még elmegy,ha van mellé szóda.De ha ő egyszer kinyitja a száját....:D
    Ez a ruci egyszerűen lóg rajta.Két számmal kisebb kellett volna.

  • 2010.03.02 18:48:12Kádár Alíz

    Szegénykém...!

  • 2010.03.02 18:50:19Rekspa

    Ilyen szar melleket....

  • 2010.03.02 19:10:50AntiChrist

    2010.03.02 14:19:34 blah: Ennyi :)

    Valaki udvariasan kikísérhette volna:
    - Hölgyem! Rossz helyen jár. Ez a César-gála. A kupleráj az valahol másutt van...

  • 2010.03.02 19:12:57Penta-bá

    Hülye tehén!!!
    Nincs ruhálya???
    Sima Kurva.

    AztaKurva...........

  • 2010.03.02 19:13:47Penta-bá

    @Blah

    Király:)))

  • 2010.03.02 19:24:55Bangó Tarzan

    Penta-bá: ruhálya ???

  • 2010.03.02 19:28:00Shazzer

    Mi történt ezzel a nővel? A feje be van torzulva, a mellei meg lógnak. Eddig csak fotosoppolva láttam.

  • 2010.03.02 19:36:02Mamacica

    Egyszerűen döbbenet, ahogy kinéz most. Pár éve még az egyik legszebb nőnek tartottam, de most?!! Borzalmas a smink, a haj, a ruha...

  • 2010.03.02 19:43:23Abracadabra

    Ugye ti mind rohadt jól néztek ki?
    Lehet hiányzik az a melltartó, de miért kell folyton fikázni???
    Amúgy mi a baj a fogsorával?
    --->http://imstars.aufeminin.com/stars/fan/laetitia-casta/laetitia-casta-20060519-131380.jpg

  • 2010.03.02 20:04:28Zsiros B. Ödön

    ....a ló kirúgná kezéből a kockacukrot s csak úgy nyalna fel....sajna másképp nem ismernénk meg őt...

  • 2010.03.02 20:06:34Zsiros B. Ödön

    abracadabra... örvendek, hogy te annyira jóságos vagy, hogy te nem fikázol... de az, hogy szegény nagyon csúnya arról mi nem tehetünk...

  • 2010.03.02 20:10:12Abracadabra

    Zsiros B. Ödön
    ...dobj már ide egy fotót magadról, légyszi!!

  • 2010.03.02 20:12:15polgárpuki

    a premier plánnál az arcra közelítenek rá, a szuperplán az, amikor egy testrészt mutat a kamera... ejnye-bejnye

  • 2010.03.02 20:46:43dunduska777

    A ruha is szar ,+ a nő is.

  • 2010.03.02 21:03:21trafikuty

    http://www.youtube.com/watch?v=ZYJGs_yNOuI&feature=related

  • 2010.03.02 21:22:11ZZZZ

    Isler...

  • 2010.03.02 21:23:58Aladár69

    HUHHH! Megkönnyebbültem. A képet nézve először azt hittem, hogy bennem van a hiba. Itt egy félpucér nő, aki állítólag egész jó csirke, és bennem csak az ebéd kezdett mocorogni (szerencsére nem jött fel)
    De aztán elolvastam az első néhány kommentet és megnyugodtam, hogy nem csak én látom gusztustalannak ezt a tyúkot.

  • 2010.03.02 21:26:50Abracadabra

    neki is nagy...
    http://www.modelsblog.info/content/2006/06/helena_christensen.jpg

  • 2010.03.02 21:31:28Uzsimuzsi

    áááááááááááááááááááá

  • 2010.03.02 21:32:52Abracadabra

    csak kicsik a mellei hozzá, de sztem nem kell ennyire kiakadni ezen...

  • 2010.03.02 21:35:45múvemáccsó

    aztakurva!!!!
    mikor lett ez ilyen kurva ronda és ráncos?????

    pedig imádtam régen. olyan gyönyörű volt.

    lsd:http://www.entertainmentwallpaper.com/images/desktops/celebrity/laetitia_casta03.jpg

    mikor változott enervált mosónővé????

  • 2010.03.02 21:36:18múvemáccsó

    ÉS MEKKORA PARIZERE VAN?!?!?!??!
    vááááááááááááááááááá

  • 2010.03.02 21:46:18Abracadabra

    Iszonyat gázok vagytok...lehet, hogy szar a smink, frizura és nem szerencsés a ruha, de könyörgöm :S Ha kimegyek az utcára még ennyit sem nézek ki az emberek többségéből stb..
    Mégis milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy nőnek..valószínüleg huszonévesen frissebb volt az arca, de ha tényleg három gyereke van és harmincas, akkor mit kell így kiakadni...mindenkiről készülhetnek kevésbé jó képek stb..

  • 2010.03.02 21:51:06safranek

    "mikor változott enervált mosónővé?"

    két gyerek után,...a legutóbbi tavaly augusztusban.

  • 2010.03.02 22:01:41Koppi70

    baszki káddugó mellbimbó ultragáz

    akármilyen világsztár ilyet ne mutogasson.

  • 2010.03.02 22:05:13Csurár apuka

    hogy lógnak a csöcsei!!!

  • 2010.03.02 22:44:32Annipanni

    En is azt hittem elso ranezesre,hogy Orosz Barbara van a kepen.
    Tenyleg szep volt nehany eve meg ez a csaj. Hihetetlen,hogy csak 31 eves!
    Egyebkent a mellei nem rosszak,de az ilyen ruhahoz nem is eleg jok.

  • 2010.03.02 22:48:56dobbi

    Ezt csak saját felelősségre!
    Készüljetek fel, meglepő lesz! :)

    http://www.youtube.com/watch?v=wbiKAu7TjF0

  • 2010.03.02 22:49:11mbaye

    azért sunáznám, de az arca a baj! nem valami szép
    meg kár hogy francia, még amelyik szép, az is büdös tapasztalatom szerint

  • 2010.03.02 23:31:06cydonia

    jaj,a 2. képen még jól oda is hajol,hogy tutira lássa a szegény pali...nem lennék a helyében,mire gondolhat miközben dumálnak...biztosan elejtett egy-két "mellesleg"-et,azon rötyög a nő

  • 2010.03.02 23:39:30culák

    előfordul ez. sok nő - és a modellek pláne - csak addig szép, amíg mozdulatlan. mert szabályos az arca, és az már önmagában szép. aztán ha elkezd gesztikulálni, meg lesz arcmimika, akkor ronda lesz, mert ezekben már benne van a személyiség is. nem ő az egyetlen modell, aki csak a képeken szép

  • 2010.03.03 00:18:38chipshop

    na igen,valami ohatatlanul megvaltozott rajta es tulkepp semmi bajom a mellevel de nem az a kategoria amit mutogatni kene-de legalabbis nem igy.Van valami finom valasztovonal a sejtetes es a mutogatas kozott es ez most inkabb a mutogatas kategoriaja.
    Egyebkent mi a baj a mellbimbojaval?Engem pl: nem zavar h nagy,az is tud szep lenni(amig nem az enyem lol)

  • 2010.03.03 05:06:12ColT

    Anyám! Ez egy jó nő volt valamikor.
    És csak 31? Néz ki van ötvennek.

  • 2010.03.03 05:06:58ColT

    Ja a ruha meg bűn ronda.

  • 2010.03.03 07:56:12Tom1973

    Hát ezekről a képekről a Király új ruhája című mese jut az eszembe! :-)

  • 2010.03.03 08:00:46Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker

    Ha ilyen kikúrt randa fejem lenne, én is mutogatnám magam, hogy elvonja róla a figyelmet.

  • 2010.03.03 09:39:01Attilajukkaja

    A ruha, smink, frizura: szar volt a dizajnere, mert ezeket nem o maga talalja ki.
    Magamutogato? Persze, hogy az, elvegre ebbol elt eveken keresztul.
    Nem odavalo? Ez egy Cesar-gala, konyorgom, nem egy altalanos iskolai matek ora. Ez errol szol! Letitianak most ehhez volt kedve.
    Logo mellek? Holgyeim es uraim, a noi mellek egy bizonyos meret es kor felett bizony lognak, hacsak nem varrjak fel vagy szilikonozzak oket agyon. Ettol meg nem lesznek rondak es nem kell szegyelni oket.

    Amugy, ezt a ruhat en sem vettem volna fel a helyeben, de orulok, hogy o megtette es adott okot arra, hogy ennyien foglalkozzanak a temaval. Az ujsagarusoknal, a neten ennel vadabb kepek lathatoak, de a sok prud ember pont a Cesar-gala udvoskejen van ennyire felhaborodva. (Akinek nem inge, ne vegye magara! Aki csak sajnalja, az mas teszta.)

  • 2010.03.03 12:15:24C.Anagyal

    Szőke haj jobban állt neki! Az ilyen csüngő melleket meg inkább nézze csak a férje! Felvehetett volna egy sexy melltartót, mondjuk rácsosat, szivacs nélkül! Úgy jobb lett volna!

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés