Több tucatnyi aktfotó került elő Pápai Gyöngyi glamour modellről, akire már az amerikai Playboy is felfigyelt. A modell 18 éves korában vállalta a meztelen képeket, de azóta megbánta, főleg hogy aktfotói több internetes oldalon is fellelhetők. Hiába szeretné jogi útra terelni az ügyet, nincs rá lehetősége, a képek készültekor ugyanis lemondott jogairól.

A CKM áprilisi címlaplányáról, Pápai Gyöngyiről Sheila A, Gigi és Natasha Portman néven több tucat meztelen fotó kering az interneten – hívta fel figyelmünket egyik kommentelőnk, newstar99. Az aktfotókról a 22 éves Pápai Gyöngyi elmondta a Velvetnek, hogy ő szerepel a képeken, de hozzátette, szánja-bánja 18 éves fejjel elkövetett meggondolatlanságának eredményét. „Elképzelhető, hogy ezek pornóoldalakon vannak fent, nem tudom, de én maximum aktokat vállaltam. Sosem tagadtam le a képeket, a Fókusznak adott interjúim során is megemlítettem, de végül kivágták” – mondta a Velvetnek Pápai, hozzátéve, körülbelül fél-egy évig foglalkozott aktfotózással.

Lemondott a képmásához fűződő jogairól

„Fiatal voltam, másképp gondolkodtam. Az internetes oldalakon fellelhető képek egy görögországi fotózás alkalmával készültek, körülbelül 20 szettet csináltak. Abban állapodtunk meg, hogy a fotók egyetlen egy fizetős oldalon fognak megjelenni – ehhez képest szétszórták az interneten” – tudatta Pápai, aki nem tagadja, annak idején anyagi okok miatt döntött úgy, vállalja a meztelen fotókat, amelyekről édesanyját csak később informálta.

A képmással való visszaélést több egykori és jelenlegi playmate is megtapasztalhatta, és erre általában feljelentéssel válaszoltak. Pápai a Velvetnek elmondta, másokkal ellentétben nem terelheti jogi útra az ügyet, annak idején ugyanis aláírt egy szerződést, amiben lemondott a képmáshoz való jogáról. A magát glamour modellként és ingatlanközvetítőként számon tartó Pápai Gyöngyitől megtudtuk, baklövése eddig nem vezetett komolyabb kellemetlenségekhez.

Az amerikai Playboyt nem zavarták az aktok

„Volt olyan kollégám, aki megkérdezte tőlem, hogy valóban engem látott-e, én annyit mondtam, hogy igen, és aztán ennyiben maradt a téma. Nem értek nagyobb atrocitások emiatt – persze azért kaptam egy-két kellemetlen megjegyzést –, de egyébként is úgy gondolom, hogy akik ismernek és szeretnek, nem ez alapján fognak véleményt alkotni rólam.” A glammodell több merészebb felkérést is kapott az aktsorozatok után, de mint mondta, visszanézve már a meztelen fotókat is túlzásnak érezte, ezért úgy döntött, a Playboy-jellegű képeknél nem megy tovább.

A 22 éves modellt nemrég az amerikai Playboy is felfedezte magának, Pápai már alá is írta a szerződést. A lap egyébként tudott Pápai aktfotóiról, de nem zavarta őket. A többi modellhez hasonlóan Pápai is a dubaj-céltábla középpontjává vált, amin ő már meg sem lepődik. „Ki nem vádolnak meg ezzel? Természetesen nem igaz. Nem hiszem, hogy az én életvitelem – kezdve a párkapcsolatommal, folytatva a munkámmal – összeférne azzal a fajta életformával, amit azok a lányok űznek, akik kijárkálnak” – zárta le a pletykákat Pápai Gyöngyi.