A kéthetes felkészítő tábor fontos napja volt a szerdai: a mezőnyt lefaragták és kihirdették a háziversenyek győzteseit. A táborlakók egyszerre három szépségversenyen vesznek részt: közülük kerül majd ki Miss World Hungary, Miss Universe Hungary és Miss Earth Hungary győztese. Nem csak a verseny mibenlétéről, a helyszínről is pontos tájékoztatást kaptunk: állítólag ez az egyetlen kastélyszanatórium az országban. A szálló profiljához hűen a lányokat terheléses EKG-vizsgálatnak is alávetették, és ők „nagyon hálásak, hogy vigyázunk rájuk” – mondta el az egészséghotel vezérigazgatója.
Belenéz a zsűri szemébe, határozottan
A lányok egész nap tornáznak, táncolnak és tanulnak járni, de elméleti oktatást is kapnak, például pénzügyekről és kommunikációról. Nem mondták, de tapasztaltuk, hogy a szúnyogcsapkodás is jelentős napirendi pont: folyamatosan csípnek a vírszívók, abban meg csak reménykedni lehet, hogy a vörös foltok elmúlnak a döntőre.
A felkészítő táborban rendezett háziversenyek abszolút külföldi ihletésű próbák. Az egyik kategória a Miss Talent, melyben a versenyzőknek saját produkcióval kell bemutatkozniuk: ennek győztese a stand-up comedy-s előadást prezentáló Dobó Ági lett, aki így értékelte saját teljesítményét: „10 vers és 10 tánc után kiállni huszonegyedikként valami egészen mással – ezért nyerhettem szerintem.”
Választottak Miss Charity-t is: a világbéke már lejárt lemez, most a környezetvédelmi tippekkel lehet az élre kerülni. Vígh Diának a geotermikus energia hozta meg a sikert. „Figyeljünk arra, hogy kapcsoljuk le a lámpát, és amikor fogat mosunk, zárjuk el a vizet” – javasolta, majd nem habozott emlékeztetni arra, hogy mennyire „fontos, hogy észhez térjünk és elkezdjük kiaknázni a lehetőségeket, amiket a megújuló energia ad.” A Miss Sport cím Babinyecz Tímeáé lett, ami aligha meglepő, hiszen hároméves kora óta sportol versenyszerűen. Szerinte „nagyon fontos a kitartás, soha nem szabad feladni.”.
A Miss Bikini címet Kaló Jennifer vitte el, bár a Miss Sportért küzdött nagyon. „A Miss Bikininek is örültem – mondta –, mert most tudtam meg, hogy a tavalyi Miss Bikinit Serdült Orsi nyerte meg, és ez, remélem, jelent valamit.” A kedvező előjel mellett belső tulajdonságai is bizakodással töltik el. „A mosoly, a szemkontaktus is megvan. Bele tudok nézni a zsűri szemébe, határozottan” – mondta Kaló.
Az általunk megkérdezett versenyzők többsége szerint 6-8 olyan lány van, aki első helyezett lehet. Zeller Zita arról számolt be, hogy előző este név nélkül írásban szavaztak az esélyesekről, és végül holtversenyben mindegyik lány neve felbukkant győztesként. Dobó Ágnes, aki már olyan magabiztosan nyilatkozik, mintha megnyerte volna a Királynőt, viszont úgy emlékezett, hogy a Zeller által említett házi szavazásukon ő volt a befutó.
Szerdán csodanokedlit ebédeltek
Katus Attila, aki idén is a Királynő-jelöltek trénere, elmondta: "Ezek a lányok azok, akik mindamellett, hogy szépek, nem dőlnek hátra, és az élettől mégiscsak akarnak valamit, nem a szépségükkel akarják megoldani a sikerességüket, hanem a szorgalmukkal.”.Felmerült bennünk a kérdés, hogy akkor mit keresnek szépségversenyen, de nem akartuk a trénerbe fojtani a szót, igaz, nem is lehetett volna. Katus jelmondata idén így szól: én a szorgalomban hiszek. A szépségversenyzők azt pletykálták el ebéd közben, hogy Katus-féle csodaliszttel főznek a konyhán, így készül például az a diétás nokedli, amit szerdán ebédeltek. Nem kizárt, csodasütije is van, és csodasomlóival is kényezteti a lányokat.
Nem Katus szénhidrátcsökkentett lisztje az egyetlen varázslatos segédeszköz a táborban: leragasztott címkés, pink színű „szépségital”-t isznak a csodakajákra. Mi is kaptunk a Be Beautiful névre hallgató cuccból, megittuk, még nem érezzük a hatását, de nagyon várjuk. Míg a szépülésre vártunk, a lányok bemutatták, mivel telnek napjaik: volt járáspróba, edzés, és jacuzzis lazulás, bár némileg feszélyezően hathatott, hogy kisminkelve bújtak a pezsgőfürdőbe. Minisortjaikat még kisebb textilre cserélték és profin pózoltak minden helyzetben. Legtöbbjüknek van már benne gyakorlata, hiszen modellként vagy hostessként is dolgoznak amellett, hogy készülnek megváltani a világot. Vizinger Dia pedig onnan lehet ismerős, hogy az egyik esti műsorban őt próbálta Kozsó elcsábítani.
Meiczinger Barbara történelemből érettségizett, ezért csak a bemutató végére érkezett meg. A Balatonalmádin élő versenyző korábban azzal vétette észre magát, hogy bűnügyi nyomozó, vagyis rendőr szeretne lenni. „Nem tudom, miért; nagyon érdekel ez a világ. Nincs összefüggés benne, én rengeteg Helyszínelők-et nézek, és nagyon tetszenek, és így ezért érdekel” – foglalta össze karrierépítő törekvéseinek hátterét Meiczinger.
A királynőjelöltek még hétfőig maradnak, addig kell begyakorolniuk a döntő koreográfiáját, és a csodás étkeknek és italoknak is már csak pár napjuk maradt, hogy kifejtsék hatásukat.
- Címkék:
- celeb,
- katus attila,
- ördög nóra,
- kiralyno2010,
- meiczinger barbara,
- matus monika,
- major klara,
- kovecses petra,
- kocsis dorottya,
- bodri szilvia,
- kaló jennifer,
- himer krisztina,
- farkas zsuzsa,
- dobo agnes,
- farkas greta,
- breusz ljubov,
- beres evelin,
- babinyecz timea,
- zsar otilia,
- muki renata,
- pasztor krisztina,
- pocsai agota,
- somogyi zsofia,
- török zsanett,
- vida nikolett,
- vigh dia,
- vizinger diána,
- zeller zita,
- zsar otilia
Még több a velveten
- Miranda Kerr csupasz melle 3D-ben nyomulOrlando Bloom várandós felesége mellét és fenekét is megmutatja az olvasóknak, akik 3D szemüveg segítségével fokozhatják az élményt.
- Halálos ágyán vallott Madeleine McCann elrablásáról a korábban gyanúsított pedofilRaymond Hewlett halálos ágyán vallomást tett: azt állítja, ő ugyan ártatlan, de tudja, kik és miért vitték el a négyéves Maddie-t.
- Faroklevágás és fúrós koponyalékelés a glasgow-i bandaháborúbanEgy áldozat farkát vésővel csapták le, ikertestvére koponyáját fúróval lyukasztották ki némi hajtóvadászat után. A két áldozat ugyan túlélte, de mindketten válságos állapotban vannak.







Kommentek
2010.05.05 23:07:00Abraka
tyű
2010.05.05 23:07:30Abraka
..meg egy seb is van az orromban. Fáj..
2010.05.05 23:11:55Abraka
a második kép nagyon jó. Szép fekete.. de nem lep meg :D Velvet kvaliti.
egyebkent miért nem lehet kicsit nagyobb képeket feltenni? van erre logikus magyarazat?
2010.05.05 23:19:03ciccam21
Ördög Nóra a legszebb a csajok között.
Viszont a lyukas combjával semmi pénzért nem cserélnék, az valami hányinger.
2010.05.05 23:23:11Csípőből Derivált Ejakuláció
Milyen kis fiatalkák - és már most milyen kis ribancok... :(
2010.05.05 23:30:55BrianZ
A mai nap az utcán illetve a boltban 2 szuper jó nőt láttam, mind a kettő sokszorosan szebb volt mint közülük bármelyik! Az utcán ugyanis szebb nők mászkálnak, de azok meg nem annyira idióták, hogy egy ilyenre elmenjenek...
2010.05.06 00:10:49ColT
A képken szereplő csajok 99%-át blokkolnám 8P
2010.05.06 00:15:57fagzal
Meglep, de vannak szépek is közöttük... pedig az szépségversenyen ritka.
2010.05.06 00:44:44Megdobbent
Ha nullara lehetne redukalni meg kepernyon kivul, mar megerne az egeszet elkezdeni.
2010.05.06 05:52:10kakaósbögre
ezek valami borzasztóak.
2010.05.06 06:37:57teknősbéka
kakaósbögre: Ne legyél ennyire kritikus! Talán fotós vagy, vagy tökéletes?
(igaz, ha ilyen fiatalon is narancsos a kis cicamintás bikini, milyen lesz később)
2010.05.06 06:50:15kakaósbögre
mint nőkkel semmi bajom.sunapozitív a javarészük.de mint szépségkirálynőjelöltek....
2010.05.06 07:19:51DR. Lombrázó
Celeb utánpótlás biztosítva.Az arabok is csemegézhetnek.Bravó.
2010.05.06 07:26:01Oblivion82
Egyik ocsmányabb mint a másik, viszont jól látható a fürdőrucis képeken, hogy az egyik kis csaj imádja a popószexet!!! :D
2010.05.06 07:35:09Orcsány_Virenc
Az 5. képen meg jól látható, hogy az egyik kiscsaj imád térdepelni.
2010.05.06 07:46:36MortálWombat
@ciccam21
ami hányinger az az összecuppanó, kidörzsölt zsírcombok, nem ÖN lába. (és rühellem a nőt, ezt úgy mondom)
A picsák meg mind egyformák, semmi különös.
2010.05.06 07:54:50siravat
van köztük egy-két aranyos, de a legtöbb elég hitvány.
2010.05.06 08:12:35Ancient Methods
néha azért enni is kaphatnának... kettő azért így is kifejezetten tetszik.
2010.05.06 08:14:49Italo Balbo
Na jó, de miért minden csaj 14 éves?
2010.05.06 08:14:54fuckin frank
ó hogy én itt mennyi patront el tudnék lőni, istenem...
2010.05.06 08:16:59sandlover
de miert kell oket ocska utszeli ribancnak oltoztetni?? ennyi izlestelen szoknyat,otvar ronda cipot es szar sminket egy SZEPSEGversenyen...a labukrol mar ne is beszeljunk
2010.05.06 08:31:18oriza triznyák
Lehet, hogy nyaktól lefele csinosak, de egy sincs köztük a képek alapján, akinek az arca is szép. Megint kiküldünk majd három világversenyre olyan csajokat, akik repülnek az első válogatón
2010.05.06 08:40:01Edward Nygma
10-es képen mit gyakoroltat Nóra? Sieg Heil?
Miss Sport meg stipi-stopi! Hoppá, most látom, falumbéli...
2010.05.06 08:41:27Charly McCoor
hmm a light prostitúciós ipar újabb remekei
2010.05.06 08:48:05FrancescaJohnson
Nóra hogy a túróba kerül oda..szépséget illetően?
2010.05.06 09:05:37www.7kerulet.com
ficken
2010.05.06 09:11:30www.7kerulet.com
napbarnitott_combot_villantanak_a_jacuzzyban_piheno_kiralynok/
Aki ezt írta az teljesn hülye!
először is jacuzzi (magyarul pezsgőfürdő)
másodszor melyik napbarnított?
Én csak 1-2 dzsipót láttam, a többi hófehér....
2010.05.06 09:31:43nussancs1
Kaló Jennifer talán a legszebb. Helyes arca van és szép teste.
Többi csaj közül némemlyik elmehetett volna egy fogszabályzásra, vagy esetleg néha futni, hogy legyen rajtuk egy minimális izomzat.
2010.05.06 09:40:07Frucsasz, az őzikelány
Áááááááh. Mindegyiknél szebb vagyok, pedig nem is vagyok különösebben szép. Szomorú.
2010.05.06 10:14:57primula (the original)
átlagosak, semmi kirívó.
2010.05.06 10:17:38nussancs1
uhh. ezt érdemes megnézni.
[link]
Némelyiknek egyenesen katasztrófa a teste. Van köztük bombázó...de néhány átlagon alulii
2010.05.06 10:32:06Atro
Sunáznám! :-)
2010.05.06 10:52:35Díjjja
A 9-es képen lévő hölgyikétől még a reggelim is visszafordult... Ilyen fejem lenne, zacskót húznék és nem illegetném magam.. :D
2010.05.06 10:57:03Senta.
Egy két szebb arc akad, amúgy rém közönségesek a lehánykák... meg ez a levágott prolifarmer ... arról már ne is beszéljünk, hogy a jakuzzis képek bármelyik orosz prostikatalógusban megállnák a helyüket... a szépen terített asztal 4 ásványvizes üveggel se kutya...
2010.05.06 11:00:11Senta.
És kérdezném, hogy ez a kivert kutya tekintetû lány, aki Katus Attilára néz karikás szemeivel a kókány haja alól, ô királynô jelölt e?
2010.05.06 11:17:58Díjjja
Hogy a viharba ne! :D Bár lehet, azt zavarták haza tegnap! Meg egy hirtelen szőkét is hazarepítettek tegnap.. :D
2010.05.06 11:26:30MissMacsek
29-es képen az arany színű bikinis lány szép. De biztos, hogy nem ő fogja megnyerni, ez általában így van :)
A többi tényleg olyan, hogy az utcán sétálva szebbeket látni. Oké, hogy én nem vagyok a képen, de ha már egy országot képvisel majd az illető, legalább esély lenne, hogy nagyon szép nő legyen.....
2010.05.06 11:32:58Demotivation postah
Én nem sunáznám őket.[link]
2010.05.06 11:37:57@babuci@
a szőke lány, aki kiesett, határozottan szép. simán verné a mezőny 1-2 tagját :(
2010.05.06 11:38:18burma!!
A hosszú, szemöldökhöz és bőrszínhez nem passzoló festettszőke lobonc rém unalmas. És az mikor lesz már meg, hogy a Croydon facelift típusú frizurával még az is szarul néz ki, aki amúgy szép?
2010.05.06 11:45:00Dorcy#1
jakuzzis képből ítélve, pornósnak is elmehetnének :) má bocsika
2010.05.06 12:13:58Lámpa Lajos
demoralizáló a képsorozat.
2010.05.06 12:39:03kisRita
Húúú, az egyiknek milyen iszonyat feje van, aztakva.
most azért tényleg van egy két szép lányka, de mind nagyon fiatal, nem azok a nőies nők, na.
2010.05.06 12:50:02ged
Ezek mitől szebbek, mint bárki más az utcán aki szembe jön velem?
Az csak magánvéleményem, hogy fejre mindegyik randa.
2010.05.06 12:59:28Abraka
3. kép feketéit nagyon meg.. fekete haj rulez :D
2010.05.06 13:11:45Kacora
Jó frizurával meg sok sminkkel akárkiből királynőt lehet varázsolni! Sok haszontalan liba, mennének inkább dolgozni, hogy valami hasznuk is legyen. Ezeket is mi fogjuk eltartani...
2010.05.06 13:51:08Acapulco
HETEK ÓTA DOBÓ ÁGNEST NYOMJA A MÉDIA. A mai Borsban is kizárólag róla szól egy cikk, a többi lány meg sincs említve.
Már hetekkel ezelőtt a Blikkben is ő volt a "NAGY VISSZATÉRŐ", mint tavaly Serdült Orsi. ( Egyébként barátnők, Orsi biztos ellátta jó tanácsokkal...)
A Királynős beharangozóban is övé a főszerep.
Úgyhogy előre lehet tudni, hogy ő fog nyerni.
Pedig olyan jó lenne, ha egyszer a zsűrinek is lenne érdemi szerepe a döntésben és nem csak bazári majmoknak raknák oda őket, hogy azért a látszat mégis meglegyen....
2010.05.06 13:51:59Senta.
de szar lehet neked kacora
2010.05.06 14:11:28Acapulco
A szépségversenyen induló lányok azért nem lehetnek a legszebbek, mert ott elsősorban a vékonyságot, a testalkatot nézik.
Hiába van valakinek gyönyörűszép arca, ha a teste nem vékony. A vékonysághoz pedig kemény diéta és rendszeres edzés kell.
A szépségversenyen pedig elsődleges szempont a vékony testalkat. Kiválogatják a vékonyakat és csak ezután jön a második rosta, azok, akiknek a feje is oké.
Ezért van az, hogy nem nagyon látni igazán szép arcú lányokat, mert általában ők nőiesebb formákkal rendelkeznek és az itt hátrány. Ide modellalkat kell, ami ugye nem a nőies domborulatokról szól. Az arc csak másodlagos szempont, úgyhogy ezért lehet az itteni jelölteknél sokkal szebbeket látni az utcán.
2010.05.06 14:35:58Charly McCoor
ezért hívják szépségversenynek , bár neéelyiküknek a bányalovakhoz több közük van
2010.05.06 15:08:58chris313
max. testszépségversenynek lehetne hívni...
2010.05.06 16:01:13Oblivion82
sok törtető cafka..megvannak az idei celebribancok..hurray!!!!
2010.05.06 16:02:36Oblivion82
ja és szerintem kiment a divatból ez a szarrá fogyózom, mert ez a szép cucc...én speciel szeretem ha van mit fogni, van mibe kapaszkodni:))) na azért nem kell félreérteni:))))
2010.05.07 10:23:48MG- Tünde
Versenyek versenye. Királynő jelölt:
[link]