Catherine Zeta-Jones férje, Michael Douglas a tegnapi David Letterman showban beszélt először pár hete diagnosztizált rákbetegségéről, és itt mondta el azt is, hogy daganatát már csak az igen előrehaladottnak számító IV. stádiumban fedezték fel. Bár a színész mindezt kedélyesen elbagatellizálta a beszélgetésben, a rákbetegségek különböző fázisainak leírása szerint állapota nagyon is súlyos.
Douglas eredetileg új filmje, Oliver Stone Tőzsdecápák című filmjének most bemutatott folytatása miatt érkezett volna Lettermanhez, de mivel időközben megállapították nála a rákot, így viccelődött egy sort azon, hogy éppen azt teszteli, hogy milyen messzire lehet elmenni egy film reklámkampányában. Aztán persze komolyra vették a figurát: "Ez a kezelés első hete, innentől kezdve csak rosszabb lesz az állapotom" - válaszolta Douglas Letterman azon megállapítására, hogy nem is hallatszik a hangján, de nem is látszik rajta, hogy rákja van. A kezelés miatt azonban várhatóan egyre nehezebben tud majd enni, a rákos területre irányuló sugár- és kemoterápia ugyanis roncsolja majd az ép szöveteket is. "De legyőzöm" - zárta a beszélgetést a színész, akinek a fentiek miatt akár a hangja is rámehet a dologra.
Nem vették észre időben
A 66 éves színész nyár elején kezdett el a torkára panaszkodni, de akkor elmondása szerint a felkeresett orvosok nem találtak nála semmit. Augusztus közepén végül szóvivője bejelentette: Douglasnél torokrákot diagnosztizáltak, és azonnal megkezdték a daganat sugár- és kemoterápiás kezelését. Bár a szóvivő nem tért ki a betegség előrehaladottságának fokára, abból, hogy a színész mindkét kezelést kapja, már akkor is sejthető volt, hogy nem kezdeti stádiumú daganatról lehet szó.
A színész a David Letterman show-ban elmesélte, hogy eléggé zavarja, hogy az orvosok a nyár elején nem találtak nála semmit, augusztus közepére meg azt állapították meg, hogy IV-es stádiumban van, ami még a derűs Douglas szerint is minimum úgy aposztrofálható, hogy "nem túl jó" diagnózis. Ő ennek ellenére bizakodik: "Elég jók az esélyeim. Nem szeretném elkiabálni, de olyan 80 % lehet az esélyem, a legjobb kórházakkal meg mindennel meg még ennél is jobb".
Nem ennyire jó a helyzet
Douglas optimizmusával szemben azonban egy tumor IV-es stádiuma - ami elsősorban a daganat nagyságát jelzi - a felmérések szerint ötéves szinten mindössze 1-2 százalékos túlélési arányt jelent, a torok- és gégerák esetében pedig azt is, hog a rák már legalább egy helyre át is terjedt. A fej-nyak régióban az áttétek jellemzően a nyirokrendszerben vagy a nyelőcsőben képződnek. Douglas esetében is hasonlóról lehet szó: Lettermannek azt mondta, csak nyak fölött van rákos elváltozása.
A színész esetében a sugár- és kemoterápia mellett felmerülhet a sebészi kezelés is, bár erre inkább a rák korábbi stádiumaiban van nagyobb esély, amikor a daganat még nem épült be annyira a szövetekbe. A túlélési esély természetesen nagyban függ a páciens életkorától és általános fizikai állapotától is.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.



Kommentek
2010.09.01 21:38:03EURO
egy drogos legalább csak saját magát nyírja ki.
egy dohányos-drogos, viszont másnak is árt. ezért sokkal rosszabb.
az én befizetett tb-mből meg a dohányos tüdő és gégerákosokat (próbálják) gyógyítani...
milyen világ, ahol a tiszta szenved és finanszírozza a drogosokat.
2010.09.01 21:43:23nyünyőke
2010.09.01 20:52:17vazernovszkaja
Te idióta, és pl egy autóvezető átlagosan hány embernek árt? Az a bűz, amit a többezer autó ereget egy városban, na az hány embernek árt? Mert szerintem ÁTLAGOSAN kurvára többnek, mint a szálló cigifüst(arról ne is beszéljünk, hányan halnak meg utakon - karambolok, elütnek). És a kipufogógázhoz is hozzászokik az orrod, hamarabb, mint a cigifüsthöz?
Bazdmeg, költözz egy erdő közepére, vagy a világ végére, vagy akaszd fel magad még most, ha szerinted a cigi a legnagyobb probléma, meg a leginkább egészségkárosító anyag.
2010.09.01 21:44:04calvin&hobbes
2010.09.01 20:52:17vazernovszkaja
Gondolom ha rokonod ilyen helyzetben lenne akkor is így pampognál mi? Sajnálom a kis egysíkú fekete-fehér életedet...
2010.09.01 21:44:32A nép fia
Ezek szerint Catherine hamarosan újból facér lesz.
2010.09.01 21:47:15nyünyőke
2010.09.01 21:38:03EURO
Azt nem te finanszírozod, az bőven kijön a saját tb-ből, meg abból a kurvasok adóból, ami a cigarettán van.
Vagy hogy gondolod, csak a nemdohányzók fizetnek tb-t, a dohányzók meg nem? Vagy mi ez a szarság, hogy minden nemdohányzó ezzel jön?
De örülök, hogy ez a legnagyobb gondod a világgal, engem sokkal jobban zavar, hogy mire megy még el az én befizetett adóm, ennél kicsit drágább és durvább dolgokra...
2010.09.01 21:55:37SakmaN
Csípem Douglast, jó színész - valaki korábban Joe Esterhas-t említette, akkor ugye Elemi Ösztön... Remélem sikerül neki, és legyőzi a rákot. Fletónak is sikerült :-D Mellesleg én kb 10 éve tettem le a cigit, simán, egyszeri elhatározásra. De csak azután jössz rá, hogy mennyire ocsmány, undorító és gusztustalan szokás, miután sikerült kiszállnod. Hajrá!
2010.09.01 21:58:42Húúúúúhaaaa
Nos, én NAGYON sajnálom! Őt is, családját is! Ez egy borzasztó, alattomos betegség. Tudom. Nekem is - remélem - volt. Kemo. 16. Nem dohányzom, nem iszom alkoholt, csak eszem, (a vegyszereset,a szennyet, ki tudja mit) s élem az életemet (ki tudja, mit szívok be naponta).
Ismerősöm 79 évesen napi 1 doboz cigit szív, iszik, mint állat, és - hál'Istennek semmi baja.
NEM TÁMOGATOM A BAGÓSOKAT! - de nem lehet mindent ráfogni. Ha valaki bagózik, akkor az már biztos, hogy attól lesz beteg? NEM! Sajnos egyre többen, bagó nélkül, 50-60 körül rákosak lesznek. A környezet teszi, amit megeszünk, amit megiszunk, amit beszívunk, a hajtás, a stressz, stb. Lassítani kell, s elgondolkodni azon, hogy mit eszünk-iszunk-szívunk, s EGYÜTT tenni ellene, s a jó érdekében. Az emberek megölik magukat - cigi nélkül is.
Szívből kívánom, hogy javuljon az állapota, s legyen velünk még nagyon sokáig!
2010.09.01 22:02:57lávalány
Sajnálom. Remélem, meggyógyul és látja felnőni a gyerekeit.
2010.09.01 22:04:21vazernovszkaja
...szállj már le rólam, hülye p....
2010.09.01 22:04:40bolek
olvasom a kommenteket: némelyik buta és rákkeltő dohányos, hogy felháborodik az igazságon. a cigi, hahó, rákkeltől !!! annak is, aki passzívan kénytelen elszenvedni.
persze ezt nehéz elismerni, mert kib*szott nagy kognitív disszonanciát okoz, vagyis rohadt zavaró a tudata (javaslat: Leon Festinger idevágó könyve). mivel a cigiről leszokni qrva nehéz, inkább elhazudják a káros hatását, és habzik a szájuk a kommentekben. bravó!
a kocsival való párhuzam meg eléggé sántít, mert az autót azért használják az emberek (nagyobbrészt), hogy el tudjanak jutni valahová viszonylag gyorsan, a cigi meg önörömszerző szopóka. az egyik funkcióval rendelkezik és hasznos, a másik értelmetlen és hedonista. ez elég nagy különbség, hiába káros mindegyik.
gáz, hogy a dohányosok között ilyen fröcsögő sötétek is vannak, mint amiket ide írkálnak.
Douglasért meg akkor is kár, ha az alkohol b*szta szét a torkát. Ha a cigi b*szta szét a torkát, akkor kevésbé sajnálom. de mindentől függetlenül jó színész (volt).
2010.09.01 22:05:36justitia.
Douglas tudtommal soha nem dohányzott.A velvet meg kivételesen jól írta,hogy max. egy év.Családon belüli tragédia miatt tudom igazolni.Egyébként gége és tüdő rákot nem a dohányosok kapnak legtöbbször.Ez tévhit.De nektek parasztoknak mindegy,hogy ki mit mond.
2010.09.01 22:06:02lávalány
Sajnálom. Remélem, meggyógyul és látja felnőni a gyerekeit.
2010.09.01 22:09:03kommentfelület
Szeretem.
Zseniális színész.
A legjobbakat kívánom Neki. Legyen az az 1% között, aki 5 éven túl még él, megérdemli.
2010.09.01 22:09:33Beatriceaprodja
Ha megtörténik a legrosszabb, az apja, az öreg Douglas, meg túléli a fiát???
2010.09.01 22:09:40Visegrádi
Tényleg szánalmas a cikk.
2010.09.01 22:10:02maim
Apósom is ebben halt meg.Erős dohányos volt
és házi pancsolású pálinkát ivott.Még a halálos ágyán is cigit kért a hospice-ban.
Nagyon sokat kértük,hogy hagyja abba a cigizést.A pálinkára még gyermek korában szoktatta rá a mostohaanyja,hogy ne fázzon a mezőn munka közben.Csak sajnálni tudtam,a cigit meg útálom,de hiába jártatom a számat a
barátaimnak,nem érdekli őket.
2010.09.01 22:10:39Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP)
Még azért ne temessük. Pénze van a normális ellátásra, ez növeli az esélyeit.
2010.09.01 22:12:37Húúúúúhaaaa
Most akkor mi is történik? Mi az igazság?
Lent:
[link]
"A 65 éves hollywoodi veterán egy hete kezdte el a kemoterápiát és a sugárkezelést. Bizakodó, mivel a rákot még korai szakaszban sikerült felismerni, így jó esélyei vannak a gyógyulásra. Elmondása szerint szakaszokban érzi az ezzel járó fájdalmakat.
Douglas elismerte, hogy valószínűleg életmódja is hozzájárult a betegség kialakulásához, hiszen sokat és rendszeresen dohányzott illetve ivott.
A híres színész azt is elárulta a közönségnek, hogy utálja a statisztikát és kirázza a hideg attól, hogy számokkal dobálózzon, de az orvosai szerint 80%-os esély van arra, hogy meggyógyul."
2010.09.01 22:16:39520d Touring
22:10:39 Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze
Patrick Swayzenek is volt elég pénze.
2010.09.01 22:18:00hebab
a dohányzás gyilkosság.
ettől függetlenül sajnálom Douglast, ahogy a csúnya halállal szembenéző gyilkosokat, pedofilokat, egyéb bűnözőket is, mert természetesen a gyilkos is ember. de a szánakozás embertársunk felett nem törli el a bűneit. attól, hogy megszánom, még gyilkos marad.
2010.09.01 22:18:08yyy9
nyünyőke te szerencsétlen barom! Képtelen vagy különbséget tenni BALESET és SZÁNDÉKOS EMBERÖLÉS között? Húzz zacskót a fejedre és bagózz úgy. Utálni fog a saját kölköd is, ha felnő és megjön az esze. Már ha nem korcsosul el teljesen a bűzödtől, mint te...
2010.09.01 22:23:15jalil
Nem tudom miért álltatja magát sok kommentelő azzal, hogy az emberek a cigi meg a pia miatt lesznek rákosak. Az életmód egy tényező a tucatból, amik a rák kialakulásáért felelősek. Volt olyan ismerősőm, aki csak bioételeket evett, sportolt, kiegyensúlyoozott élete volt, és mégis meghalt rákban. Van sok élsportoló is, akik életükben rá se néztek a cigire, mégis rákosak lettek. Ez ilyen egyszerű népi hitegetés, önnyugtatás, hogy persze, csak azok kapnak ilyen szörnyű betegséget, akik cigiznek meg piálnak...
2010.09.01 22:29:39nyünyőke
2010.09.01 22:23:15jalil
Jajjj ne mondd már, hát ők azért lettek rákosok, mert passzív dohányosok voltak, tuti... :D:D
2010.09.01 22:18:08yyy9
Szándékos emberölés? A dohányzás? Te teljesen hülye vagy, ember? :D:D
Nincs kölyköm, az én szüleim viszont cigiznek (a terhesség alatt nem cigizett anyám, és hosszabb leszokásai is voltak), és képzeld, nem utálom őket... Elég beszűkült, korlátolt idióta lehetsz, ha te ilyenek alapján osztod a szeretet, vagy ilyenek alapján szereted vagy utálod a szüleidet... Ennél nálam sokkl mérvadóbb dolgok is vannak, dehát te tudod.
2010.09.01 22:37:45yyy9
Nagymama, miért látszol 20 évvel öregebbnek?
Nagymama, mitől olyan büdös a szád?
Nagymama, miért köpködsz az utcán?
Nagymama, mitől sárga az ujjad és a nyelved?
Nagymama, miért krátyogsz reggelente?
Nagymama, mi az a barna lé, amit felharákolsz?
Nagymama, mitől vagy olyan büdös, mint egy borz?
- Kuss Piroska, képzelődsz!
2010.09.01 22:59:51abc987
Miki bácsi hajrá, gyógyulj meg ! A sok magyarisztáni meg aki itt egymás torkának ugrik nem érdekes. Ettől szép ez az ország gyerekek....
2010.09.01 23:37:49Rainf0r3st
Egy ujabb peldaja annak, hogy mindeki viccnek veszi a cigit amig valameik ismerose vagy o nem lesz rakos, de visszanyalhat a fagyi, vagyis a cigi :)
Mindenestre kitartast meg jo egeszseget MD-nek csak a cigirol is illene leszokni.
2010.09.01 23:43:07Mikrobi
Kár lenne, ha máris meghalna. Pár filmet még készíthetne.
De a dohányosok észbe kaphatnának! Sajnos nem csak a saját életüket veszélyeztetik, hanem mindenkiét, akinek az orra alá füstölnek! És milyen undorító szokás!
2010.09.01 23:50:00====== vadparaszt ======
bassza meg ez a szemét rák
2010.09.02 00:35:34nácivadász tűsarkúban
2010.09.01 19:11:33fehéregér
köszi, hogy visszaadtad a hitem, hogy emberek is kommentelnek itt néha, akik látják a lényeget. Ugyanezt éreztem én is, olvasva a cikket és néhány kommentet. Tényleg köszi.
A cikket kommentálni sem tudom, olyan szomorú.
2010.09.02 01:12:17ex
Nekem is van ismerősöm, aki soha nem dohányzott és tüdőrákja van, és olyan is, aki 8 éves kora óta cigizik, ma 78...Azt nem értem, hogy lehet, hogy ebben valahogy nem halad az orvostudomány...
Sajnálom, remélem megússza! Bár kicsi az esély!
2010.09.02 01:37:27DeToXXX
túléli a faterja? az durva lenne
2010.09.02 02:03:15SzocsO
Sok erőt és kitartást, nehéz út lesz, bármi is legyen a vége, de sok minden itt marad velünk belőle, ha mégsem sikerül.
A sok nemdohányosnak:
ok, igazatok van, károsít a cigiző mást is, figyelhetnénk jobban másokra, de.
Hogy kártékony... J. S. Bach, Davis, Einstein, Edison, Bell, Orwell, Tolkien, Lennon, Pavarotti, Camus, Sartre, Vonnegut, Twain; csak egy néhányat a példa kedvéért. Micsoda irtóztató károkat okoztak az emberiségnek.
2010.09.02 05:21:57don-kanyar
biztos hogy bagózott? Én nem vagyok biztos benne, a cikk sem említi
2010.09.02 07:13:30Bruti
Én csak annyit tudok egy klinikai dolgozótól, hogy a torok-gége rákosok 90%-a az alkohol és dohányfogyasztók közül kerül ki. Biztos nem véletlen. Nagyapám is így ment el 60 évesen, hát tett is érte.
2010.09.02 07:22:43schwarze sonne
Na akkor a habzószájú antidohányosoknak:
1. Dohányozni kultúráltan is lehet. Pl. Csak az erkélyen, gyerek közelében soha, tömegben soha, zárt térben nem dohányzóval soha.
2. Azt hiszitek ,hogy ti nem vagytok függök? Tudjátok hány függőség létezik? Kezdve az internet függőségtől, a társ függőségen át, az különböző étel függöségig?
3. Van egy biblia mondás: Ne ítélj , hogy ne ítéltessél.
4. Ritkán kommentelek, de gyakran olvasok kommenteket. Lassan szent meggyőződésem ,hogy
marhára kéne egy világégés, mert annyi együtt érzés sincs már az emberekben, amit egy kutyától megkaphatsz.
5. Ez az ember beteg. Te is lehetsz az, és nem csak dohányosként. Egyed csak a kommersz mérgeket, idegesítsd magad halálra, és majd te is elsorvadsz a picsába, na akkor kedves embertársam, rájössz, hogy egy jó szó többet fog neked érni, mint a saját igazad. De könnyebb ismeretlenül fröcsögni levezetve a saját életed minden fusztrációját. Végül is csak a világ tehet arról, hogy te is olyan szörnyen szerencsétlen vagy, hogy az egyetlen esélyed a mindennapi túlélésre, hogy érzéketlen egyenzombiként éled a kis kommersz életed, és az egyetlen örömöd, hogy fikázol mindenkit.
4. De végül is, igazad van dögöljenek meg a dohányosok. Sőt akkor már dögöljenek meg a kontoroll nélküli zabálók (agyvérzés, szívinfarktus, cukorbetegség rendelve.), dögöljenek meg a munkamániások, depressziósok, homokosok, dögöljön meg aki hitelt vett fel, a nagy családosok, a szinglik, az elváltak, a nyuggerek, és a vezérigazgatok, a parasztok, politikusok.Cigányok, zsidók, arabok, indiaik, egész amerika. Mindenki aki különbözik tőled. Milyen szép lesz, ha végre egyedül maradhatsz.
2010.09.02 07:24:01Giraffa
@Ex: "Nekem is van ismerősöm, aki soha nem dohányzott és tüdőrákja van, és olyan is, aki 8 éves kora óta cigizik, ma 78..."
Ja. Csak tízszer több dohányzó tüdőrákos van, mint nemdohányzó...
2010.09.02 07:24:39woof woof
nagy dohányos volt.
2010.09.02 07:25:23woof woof
illetve még él, nem temetem túl korán:) remélem túléli, és tanul belőle, nem csak ő, hanem minden dohányos. Még a gyerekei is tök kicsik....
2010.09.02 07:45:18joker555hu
amit mar elottem is irtak, azt furcsallom, hogy nevetnek a poenjain/rajta a showban. bar elkepzelheto, hogy konnyebb igy elpoenkodva beszelni rola neki.
viszont en pedig pont az ilyen betegsegek miatt nem dohanyzom egyetlen szalat se es probalok mindenkit lebeszelni az ismerettsegemben es tok fura, hogy kb. teljesen lehetetlen.
en azt azert megkerdeznem tole, haver meg ha csak 0.1% ban felelos az eszetlen szivarozasa a betegseged kialakulasaban, akkor is dohanyoztal volna?
2010.09.02 07:58:05Minden kedden megmosom a pöcsömet
2. Azt hiszitek ,hogy ti nem vagytok függök? Tudjátok hány függőség létezik? Kezdve az internet függőségtől, a társ függőségen át, az különböző étel függöségig?
Ez speciel még kurvára büdös is. Rágózz.
2010.09.02 08:00:22standup
A dohányosok túlzott támadásáról mindig az az idézet jut eszembe, hogy "Érdekes módon az állatvédők mindig csak a szőrmebundás öreg hölgyeket öntik le festékkel, a bőrkabátos Pokol Angyalait soha. Vajon miért?"
2010.09.02 08:15:14Brigante
A halál az a halál! Tök mindegy, hogy hogy hal meg az ember. Ez az egyik legszörnyűbb dolog.
Sajnáld ezt az embert, meg a többi haldoklót is a világon, mert akkor TALÁN ismétlem talán, valaki ott lesz melleted is a halálos ágynál.
Nem kívánom senkinek, hogy ezt átélje. Mivel én már néhányszor látta ezt közzelről.
2010.09.02 08:16:41verpistike
bagózik bagózott hát istenem... de legalább nem nyomorban élte le a 66 évet hogy leszoktam bazzeg de azóta tiszta szraul érzi magát és 44 évesen nem halt meg szivrohamban amit a lezsokás utáni stressz okozott..
ahogy house mondaná attól hogy valaki 10 éve nem iszik vagy nem bagózik az nem leszokott csak tünetmentes..
a cigi közel se egyenes út a rákhoz.. aki akar dohányozzon.. aki akar szokjon le.. aki meg nem akar ne dohányozzon..
aki szeret piázni tegye.. valszeg tovább fog élni mint az aki befordulba hajtogatja hogy az ital rossz.. időnként nem árt kieresztenia gőzt..
az emberi dns-be 120 év van minden tevékenységünkel rövidítjük ezt az időt...
inkább haljon meg valaki 70 évesen de úgy hogy élt.. és ne várja meg a bepisi bekaki időszakot... haljon meg 70 évesen de úgy hogy nem saját önmegtartóztatási nyomorában tengette az időt.
2010.09.02 08:25:28lostrider
A habzó szájú antidohányosokról pont a mostani modoros bejegyzés jutott eszembe. Tessék olvasgatni! (Nyilván agyament a tartalma: tömeggyilkos a dohányos, de persze az autós az nem, miközben egy kövérebb gázfröccsben több a káros anyag, mint pár karton cigarettában, de lehetne itt a hőerőművekről, tonnaszám termelt szemétről, stb. habzani. De nem, a dohányos a tömeggyilkos!)
Itt nem a dohányzásról van szó, hanem hogy egy kőgazdag amerikai színész rákos lett. Annak ellenére, hogy a nyár elején semmi nem találtak. Hát, ez több, mint elgondolkodtató. És érdekelne, hogy vajon USA-ban is elmennek egy vállrándítással emellett, vagy a nyakába akasztanak egy olyan pert az intézménynek, ami miatt megroggyan. A másik, hogy milyen kedélyesen elviccelődnek. Mert a filmet ugye reklámozni kell, a figyelmet fenn kell tartani, mert színház az egész világ...
2010.09.02 08:33:23c
Amit ebből az esetből én levonok:
Ha úgy érzed gondod van, ne egy orvoshoz menj!
Ha a 2. vagy inkább a 3. is azt mondja, hogy minden OK, akkor dőlhetsz hátra, hogy minden OK!
Egy ismerősünk (szintén jómódú) halt meg nemrégiben rákban. Bízott az orvosában aki csak akkor diagnosztizálta a rákot, amikor már menthetelen volt.
2010.09.02 08:34:18eino.
2010.09.01 19:35:33timewriter
remelem a kommentek nem a magyar tarsadalom altalanos velemenyet tukrozik,de ha megis akkor tenyleg eljott az ido kimondani es tudomasul venni:irigy,onzo,szar-kocsog nep lett a magyar.
-----
Szerintem még mindig nem ez az átlag vélemény, de van abban valami, hogy a magyar elsilányult. A java ugyanis rég elhagyta az országot, több kivándorlási hullámban. Nyilván nem minden jóérzésű ember ment el (és nyilván volt görény a kivándorlók közt is), de azért eléggé meghatározó ez az ország jövőjét tekintve. Én 2004. dec. 5. óta nem bízom abban, hogy ennek az országnak van jövője - függetlenül a mindenkori kormánytól.
--
A színésznek meg csodát kívánok, hogy ne kelljen kínhalált halnia, esetleg látassa felnőni a gyerekeit.
2010.09.02 08:37:15beebeebee
Szerintem szerencsétlen nagyon szarul néz ki, feladtak rá egy régi ill. 2 számmal nagyobb öltönyt. Uszik benne a csóka, mert rengeteget fogyott. 3 hét alatt.
A dohányzás undorító szokás, de ettől még nem kellene egymás torkának esni. Én nagyon utálom, de nem mondom azt, hogy dögöljön meg minden bagós, de egyik se bagózzon a közelemben!!!
2010.09.02 08:44:53Flaggx
A kommenteket végig nézve: Undorító állatfaj az ember.
M.D.: Nem rég kapott életműdíjat, megérdemelten.
Remélem sikerül felgyógyulnia, és még pár sikeres évtized előtt áll.
2010.09.02 08:49:15sótartó
2010.09.02 07:22:43schwarze sonne
Köszönöm az általad leírtakat.
A habzó szájúaknak üzenem : a fej-nyak tájékot érintő rosszindulatú daganatos betegségek esetén az okok között jórészt olyan vírusok szerepelnek, mint a HPV.Vagyis elég egy partner, egy orális aktus és ott is van a nyálkahártyán. Ezért aztán vissza az agarakkal. Minél több orális aktus, minél több emberrel, és nagy valószínűséggel be is nyeled a szájüregbe, melyet aztán ki is mutatnak ha a halál előszobájába kerülsz.
Mégis leginkább a stressz, a depresszió, a feladás betegít.
2010.09.02 09:17:43Goompah
2010.09.02 07:22:43 schwarze sonne
"Na akkor a habzószájú antidohányosoknak:
1. Dohányozni kultúráltan is lehet. Pl. Csak az erkélyen,"
De csak akkor, ha a legfelső emeleten laksz. Különben csak annyit érsz el a nagy "kulturáltságoddal", hogy a fölötted lakók lakásába száll be a füst.
2010.09.02 09:19:42szép új világ
"Milyen szép lesz, ha végre egyedül maradhatsz."
Nem is lenne rossz:
nem ölnék állandóan egymást a szomszédok,
nincs fűnyírás este nyolctól hetente háromszor,
nincs rockkoncert mindennap 22-től 1-ig,
nincs fúrás napközben,
szemét a szemetesben,
graffiti nélküli világ
Nem is fojtatom, nincs értelme.
2010.09.02 09:29:39for-avar
MD-t sajnálom,lehet hogy nem vette komolyan a jeleket,lehet nem figyelt fel rá,fáradságnak tudta be...de az hogy hamarosan hátrahagy egy családot gyereket szép okos befolyásos feleséget...és persze filmrajongóit minket...ez nagyon lehangoló...
Temetem?Igen mert későn vatték észre,oly csekély esély maradt hogy,kimondható:Douglas haldoklik hónapjai vannak,felesége 41. születésnapját igen(09.25)de a 42.nem :(
Nemdohányzó ismerőst 25évesen vitte el a rák
2010.09.02 09:30:46Geolány
2010.09.01 18:52:31yyy9: Hát te jobban tennéd ha legközelebb csöndben maradsz..... Egy halom láncdohányos él vígan még 100 éves korában is (lásd pl. Kubában), miközben szintén rengeteg olyan ember hal meg pl. tüdő- vagy gégerákban akik életükben nem láttak cigarettát, csak képről. Nem védeni akarom a dohányosokat, mert gyűlölöm a cigit és örülnék ha végre itthon is kitiltanák a szórakozóhelyekről, de nem csak ezen múlik a betegség.... Ez alapján elítélni egy embert pedig......
2010.09.02 09:32:05bangyika
Nálam 48 évesen, 1994.márciusában diagnosztizálták a nyelvgyöki rákos daganatot, ami már áttétes volt. Nem dohányoztam, nem ittam, viszont minősített 1.osztályú sportoló voltam.
Nem is az orvosok vették észre, hanem én, borotválkozás közben, megakadt a borotva a nyirokcsomón, a nyakamon. Ez már áttét volt.
Azt mondták, 10% az esélyem az életre, ha megműtenek. Ha nem, akkor kb 3-4 hónap, mert nagyon gyorsan terjed.
Az isten áldja meg a dokinőt akinek a kezébe kerülte, a Kékgolyó utcai klinika Fej-Nyak sebészetén. A világ legjobb sebésze!!! Volt vagy 8 órás műtét.
Azóta eltelt sok-sok év, és élem most a nyugdíjasok aktív, és gondtalan életét.
Borzalmasan sajnálom ezt a szinészt, a kedveceim közé tartozik.
Csak ajánlani tudnám a pesti klinikán az a dokinőt. Kiváló egy teremtés. A jóisten tartsa meg nagyon-nagyon sokáig. (mindjárt elsírom magam, ha rá gondolok...)
2010.09.02 09:32:13fehérzaj
Ha már nem operálják, akkor óriási baj van.
Végstádium.
Sajnálom.
Néha azért történnek csodák.
2010.09.02 09:45:39Baatkaa
Azert meg nem kellene temetni!!!!
Szivbol mielobbi gyogyulast kivanok!
2010.09.02 10:03:12mojszipupi
Nyáron elment orvoshoz de nem találtak semmit....na itt a gond. Ez egy ember életébe kerülhet. 100% h akkor az orvos hibázott, mert olyan nincs, hogy azóta meg IV-es stádiumig fejlődik a daganat
Nagyon kár érte, bár gondolom nem keveset dohányzott, ezt ne felejtsük el!
2010.09.02 10:04:44SÜN
tegnap meg 80% felett volt az eselye .. elmult a kokainmamor a velvetnel vagy mi van?
2010.09.02 10:24:24SzocsO
szép új világ:
senki nem szól be, hogy a folytat az y-os ly.
2010.09.02 10:34:21pop38
timewriter: "irigy,onzo,szar-kocsog nep lett a magyar."
Szerintem mindig is az volt.
2010.09.02 10:36:50Goompah
Szocso: Miért, van y nélküli ly is?
Geolány: Szánalmas ez a szöveg az egész életében dohányzó, mégis makkegészséges 80 éves bácsiról, meg a 25 évesen rákban meghalt nemdohányzó emberről.
Ehhez tényleg nagyon egybitesnek kell lenni.
2010.09.02 10:40:10katamara
Az autók kipufogógáza is rákkeltő. Tiltassátok kis az összes autót a városokból. Ne egyetek össze minden vegyszerezett szart és majd egészségesebbek lesztek. A legkönnyebb ítélkezni. Sok bunkó. Dougles-nek meg minden jót kívánok, és drukkolok neki.
2010.09.02 10:45:51subidubinemértem
mért megy el lettermanhez? miért???
amúgy nagy színész.
2010.09.02 10:45:58hannibal22-73
"De ugyanilyen egyszerűen megállapítható az is továbbá, hogy a dohányos embernél kevés kártékonyabb fajzat van. Ő ugyanis mindenkinek ártalmára van, magának és másoknak is, ráadásul közvetve és közvetlenül egyaránt, stb. stb., tulajdonképpen felsorolhatatlan, hányféle módon és értelemben."
A te környezetedben sem lehet egyszerű élni/dolgozni! Te hány embernek vagy ártalmára a hülyeségeiddel? Hány embert stresszeltél már a rákba?
Hozzáteszem,én is undorító,káros szokásnak tartom a dohányzást de amit itt olvasok néhány nemdohányzó "én megmondtam/dögöljönmeg/kártékony fajzat..stb" embertől .hát attól a belem fordul ki.Inkább füstöljön az orrom alá egész nap egy jó kedélyű,jó fej bagós mint,hogy egy percet is ilyenekkel kelljen egy légtérben eltöltenem!
2010.09.02 10:50:19szép új világ
SzocsO,
örülök, hogy ijen könnyen bearanyoztam a napodat.
Csók és őlelés, szépújvilág
2010.09.02 11:29:03hannibal22-73
R. Daneel Olivaw!
Érthető az indulatod! Ha a nemdohányzástól én is ilyen öntelt,érzéketlen,gyűlölködő fasszá változnék mint néhány ide okádó nagyon okos, akkor inkább rászoknék!
Azért ha végigolvastad a kommenteket láthattál normális megnyilvánulásokat is.(sajnos bennem sem azok maradtak meg)
2010.09.02 11:38:25rega
drukkolok!!!!!!!!!!!!!!!
2010.09.02 11:49:56önző dohányosok
A dohányosok mérhetetlen korlátoltságáról tanuskodik, hogy az antidohányosokat folyamatosan támadják, halálukat kívánják, elítélik CSAK AZÉRT, mert egészségesen szeretnének élni és ezt ki is mondják (de eközben senkit sem mérgeznek meg, senkinek sem bűzölnek az orra alá). A dohányosok ezalatt belefüstölnek mások képébe, a buszon felszállva fújják ki a halált, az erkélyről is bejön a lakásunkba a büdös cigiszag és azt szívják a gyerekeim, szeretteim és mindenki. Ez persze TELJESEN NORMÁLIS szerintük.
2010.09.02 11:53:51egy hülyemagyar
Nagyon jó szinész(az apja jobb volt).Szervezetünk hosszú távon benyújtja a számlát ha nem vigyázunk tudatosan az egészségünkre.
A gyorshajó is megbánja hogy gyorsan hajtott miután súlyos sérüléseket szenved vagy mások halálát okozza.A legtöbb dohányzó is csak akkor hagyja abba amikor az orvos azt mondja hogy ha élni akar hagyja abba.
Nem vagyok dohányos de különösebben nem zavar a füst.Ami zavar,de nagyon,ez a rengeteg csikk szerte a városban,de főleg a buszmegállókban.
2010.09.02 11:56:22Macropus Rufus
mennyi onkológus van a hozzá szólók közt.
A bibi ott van, hogy senki nem tudja miért alakúlnak ki a különböző rák fajták. Igen a dohányzás lehet az egyik forrása, de ez sem 100%-k, max a kockázatot növeli, de ugye mindenki ismer olyat aki két pofára bagózik és nem halt meg rákban. Azért könnyű ítéletett mondani mások felett. Csak a városi emberkék kedvéért: egy műsorban szó volt a tüdő betegségeiről. Két tüdő volt egymás mellett, és a rákosra azt mondta a doki, hogy a) vagy erős dohányos volt b) forgalmas út mellett lakott. A fenti okos ítélzekők logikáját követve: dögöljön meg az összes autós is. Na ezt azért nem fogják mondani mert nekik is van autójuk.
A rák nem válogat és nem nagyon lehet megmondani, hogy mi váltja ki.
Nekem 2008-ban hererákot diagnosztizáltak. Na az mitől van? És nem árt odafigyelni ui. a rák ez a fajtája a 40 év alatti korosztájt támadja elsősorban. A kemon aki bent volt fiú, mint hererákos volt. (igaz a nőknél meg mindegyik mellrákos)
Szóval a fenti inkvizítorok inkább halgassan és lapítsanak, mert esetleg majd amikor ők kernűlének hasonló helyzetbe esetleg hasonló szövegeket is fognak kapni...
Engem nem érdekel, hogy ki mit tett vagy tesz az egészség rontása érdekében. De azért egy kis empátia! Emberek, empátia!!!
Amúgy meg rohadtúl nem érdekelnek a passzív dohányosok, őket sem érdekli pl. az, hogy gyerek feje mellett nem mobilozok, nem üvöltetem a tv-t és nem pörgetem feleslegesen a leszakat kipufogójú autómat. Ezek ugye meg mást embert zavarnak, és speciel a mobil még jót is tesz a fejlődésben lévő agynak...
2010.09.02 12:03:26hannibal22-73
"A dohányosok mérhetetlen korlátoltságáról tanuskodik, hogy az antidohányosokat folyamatosan támadják, halálukat kívánják, elítélik"
Ez meg a te mérhetetlen korlátoltságodról tanúskodik!
2010.09.02 12:04:38önző dohányosok
A dohányosokat védők még HAZUDNAK is! Itt fröcsögnek, hogy a halálukat kívánjuk. Nem akartam elhinni, hogy írt valaki ilyet, ezért a kommentekben rákerestem "dögöljön", "haljon" szavakra. Ilyet KIZÁRÓLAG a DOHÁNYOS hazugok írtak le és azt is az ártatlan nem dohányzóknak írták. Antidohányos nem kívánta senki halálát sem. Kizárólag a dohányosok kívánják a mi halálunkat. Lásd pl a mérhetetlenül primitív R. Daneel Olivaw -ot.
2010.09.02 12:11:47akimondja
önző dohányosok:
a.) troll vagy - őstehetség
b.) nem vagy troll - get a life
2010.09.02 12:21:20march23rd
nem a dohányzásról kell leszokni, hanem a cukor mértéktelen fogyasztásáról, ugyanis köztudottan a cukor táplálja a rákos sejteket.
Michael-nek meg kitartás, innen is megy a drukk. remek színész!!
2010.09.02 12:38:44GGG77
2010.09.02 07:22:43schwarze sonne
nem tudok mit hozzáfűzni, csak egyetérteni.
a Művész Úrnak pedig gyógyulást, még sok filmben szeretném látni!
2010.09.02 12:48:26mbazs
"2010.09.02 12:21:20march23rd"
Igen, a répacukor is egy kurva erős méreg, csak a legtöbben nem is tudnak róla. Helyette gyümölcscukrokat kéne fogyasztani, persze gyümölccsel.
Ugyanez a többire is igaz - nem szintetikus taknyokat ("művitamin" stb) kéne bevinni, hanem normális zöldséget, gyümölcsöt. Aztán mindenki bőg, hogy a seggéből is daganat lóg ki. Persze. Ezt akartuk, nem? Erre volt jó a civilizálódás - fürdeni a mérgekben.
2010.09.02 13:18:55Deathstick
A torok az egyik olyan regio, ami nehezen vizsgalhato meg a modern szaloptikas muszerekkel is. Fokent akkor lehet mellenyulni, ha a rak nem a felszin fele, hanem rogton a melyebb szovetek fele nyomul. A CT persze meglatja, de egy negativ elso vizsgalat utan ohatatlan az idoveszteseg, mire CT-hez jut a beteg. Bizonyosan mar az elso alkalommal is IV. stadiumu volt a rak. Nyilvan azert nem mutik, mert tul messzire terjedt, igy viszont realisan 0,5-1,5 eve maradt hatra. Filmet mar bizonyosan nem forgat es nyilvan mostanaban o is tobbszor elgondolkodik, vajon tenyleg olyan jo elete volt-e. Nagy veszteseg ez.
2010.09.02 13:27:57Goompah
2010.09.02 11:08:38 R. Daneel Olivaw:
Az édesapádat minden jóérzésű ember sajnálja, még ismeretlenül is, akár mindenki mást, aki hossza szenvedés után hal meg. A fröcsögésed azonban édesapád szomorú halálának ismeretében sem válik rokonszenvessé, talán magad is rájöttél.
Amúgy régóta ismeretes, hogy a dohányzás súlyos betegséget, halált okozhat. Aki ennek ellenére vállalja a kockázatot, az sajnos úgy járt. Ilyen egyszerű ez.
Nem érdemes abban bíznia senkinek, hogy ő éppen azon genetikailag szerencsés kevesek közé tartozik, akik nem betegszenek meg a dohányzástól. Ez végeredményben egy hazárdjáték, amelyben az ember élete a tét és veszíteni is lehet.
2010.09.02 13:32:50bruticsello
Nem kell különösebben sajnálni, sok jót kapott a sorstól, sztárként kiélhette magát rendesen, élvezhette az életet: ivott, dohányzott, megdugott majdnem minden muffot, emellett gazdag, befolyásos, Oscar-díjas, és talán van egy-két maradandó értékű filmje is. Nem volt rossz élete.
2010.09.02 13:58:42Don Bandi
2010.09.02 07:22:43schwarze sonne
ennél többet nem is kell hozzátenni a témához. csak azt, hogy hajrá douglas!
2010.09.02 14:01:25Don Bandi
üzenem minden dohányosnak: 10 év cigizés után leszoktam, és qrva jó érzés! szakértők szerint a több év dohányzás könnyebb leszokást jelent (több niko marad a szervezetben amivel elvagyunk egy darabig)
próbáljátok ki ti is, nem fogtok úgy járni mint a posztban említett művész úr.
ha esetleg nem sikerülne, akkor meg szoktjatok le a velvetről. szerintem még károsabb! (csak a douglases cikk miatt néztem be ide)
2010.09.02 14:43:31butterfly, butterfly
Azoknak üzenném, akik szerint a dohányosok rosszabbak, mint a pedofilok, és akiktől sajnálják a befizetett TB-jüket a gyógyításnál:
1. Lehet kulturáltan dohányozni, pl. otthon a teraszon, ahol senki nincs a közelben.
2. A cigaretta adótartalma piszok magas, így ebből még az alkeszek gyógykezelésére is futja.
3. A dohányosok ugye korán halnak, ezért nem terhelik a nyugdíjrendszert.
Utálom, hogy a dohányosokat úgy kezelik, mint valamai páriákat. Igenis vannak jogaink!!!
2010.09.02 15:02:19szovirag
Nncs itt (megint) masrol szo, mint hogy egy par frusztralt ember ellensegkepet keres (es talal), hogy bizonyitsa a sajat letjogosultsagat masokkal szemben. De azert aki MD (vagy barmely dohanyos) halalat kivanja, az elmehetne egy pszichologushoz vagy mas lelekgyogyaszhoz, hogy kerjen onmagarol egy diagnozist. Persze ahhoz oda kell allni nevvel es orcaval. Mennyivel konnyebb itt egy nick moge bujva masokra acsarogni.
2010.09.02 15:53:57önző dohányosok
szovirag: itt kizárólag DOHÁNYOSok kívánták a nemdohányzók halálát (de ez téged nem zavar), illetve DOHÁNYOS rágalmazza meg a nemdohányzókat, hogy mások halálát kívánják. Egyetlen nemdohányos sem írt olyat, hogy más halálát kívánja.
2010.09.02 16:17:33Goompah
2010.09.02 15:02:19 szovirag:
"aki MD (vagy barmely dohanyos) halalat kivanja, az elmehetne egy pszichologushoz"
Egyetértek veled, valóban ocsmány dolog Senki nem kívánja a dohányosok halálát. Gondoskodnak a haláluk siettetéséről ők maguk.
2010.09.02 16:24:56szovirag
Most mar en is rajottem, hogy felreolvastam. Nem kivanjak a halalukat, csak az a velemenyuk, hogy megerdemlik, hogy belehaljanak.
2010.09.02 16:36:19Goompah
szovirag: Frászt, értelmes ember nem mondja, hogy megérdemlik a korai halált.
Csupán azt mondják sokan, hogy mindenki vállalja a tudatos döntéseinek veszélyeit és következményeit.
2010.09.02 16:54:15szovirag
2010.09.02 16:36:19Goompah
Ertem en ezt is, csak nem ugy mukodik am hogy valaki tudatosan ugy dont, hogy inni v. cigarettazni kezd, hanem hogy jol esik, aztan raszokik es nem tudja abbahagyni. Aztan meg remenykedik, hogy o lesz az, aki "megussza". A rosszabbja meg azt mondja, hogy ugyis belehalunk valamibe, tehat tesz is erte. De ez csak olyan filozofalgatas. En nem dohanyzom, de a jofele bort szeretem.
2010.09.02 17:59:49Mufurc Manó
Csendben csatlakoznék azokhoz, akik úgy gondolják, nem a dohányzás a legegészségkárosítóbb, legrosszabb, és legelvetemülhebb dolog a világon. Mindenféle függőséget lehet kulturáltan, mások véleményét nem sértve űzni, de ha szerintetek egy cigi elszívása, vagy a füst belégzése rosszabb, mint egy rövid séta Pesten két villamosmegálló között, utóbbiból kívánok jó sokat. (Ja, nem dohányzom. ;))
Annak milyen lelkivilága van, aki azt mondta, hogy egy pedofil jobb? Nem akarom tudni.
Lassan rosszabbak lesztek, mint a rasszisták, nem veszitek észre magatokat? Hihetetlen, hogy minden témának megvannak a véresszájú elkötelezettjei, de legalább rögtön látni, hogy kik az agyalágyultak.
2010.09.02 19:12:21Capucchino Vanilla
Manó!
Sok dologban igazad van, de nem lennénk emberek, ha mindig mindent objektiven tudnánk megítélni. Senki nem isten. Még te sem.
2010.09.02 19:52:02Balettbetta
Egyetértek azokkal akik azt mondják a kocsi károsabb mint a cigi bár aki nem dohányzik de autót vezet azok szerint az autó jó a cigi nem...bár mindkettő saját örömforrás hisz azért van autód hogy ne kelljen tömegközlekedéssel járnod...
nem kell sajnálni mert dohányzott és megérdemli?nos traumatológián dolgozom majd ha behoznak autóbaleset miatt semmi empátia nem lesz bennem hisz szerintem az autó káros és önnön célok miatt használod örömszerzésre...
persze ezen mindneki felháborodna :D hogy is van ez?
2010.09.02 21:55:21Cliff
en drukkolok neki!!!!kitartas!
2010.09.03 11:40:36butterfly, butterfly
Különben sajnálom, életem egyik első szerelme volt...
A másik meg a Patrick Swayze, úgyhogy a csőd teljes!