Ozzy Osbourne 25 éves lánya az Emmy-díjátadón már megmutatta, hogy egyrészt sikerült egyszínűre festetnie a haját, másrészt, hogy jól néz ki estélyiben, harmadrészt, hogy talán túlságosan is sovány lett a nagy életmódváltásban. Azóta egy Pussycat Dollssal közös fellépésén fűzőben is meggyőzte a kétkedőket erről.
Az Osbourne-testvérpár, Kelly és Jack húszas éveik elején még arról voltak ismertek, hogy ők a Black Sabbath-énekes Ozzy Osbourne elkényeztetett és rendes amerikai tinédzserekhez méltóan rettentően elhízott gyerekei. A cikk jobb oldalán látható, kövér Kelly Osbourne-t ábrázoló kép is körülbelül öt évvel ezelőtt készült.
Aztán először Jack Osbourne fogyott egy komolyabbat, olyan hirtelen, hogy az is felmerült, hogy esetleg anorexiás lett. Mostanra visszaszedett magára jó néhány kilót, de így is egészségesebbnek néz ki, mint kövéren, vagy mint teljesen beesett arccal. Ebben a videóban egészen friss, néhány napos képet kaphatunk róla.
Kelly Osbourne esetében viszont nem ilyen ívet látunk, hanem azt, hogy sokáig pár kiló le-pár kiló fel állapotban volt, aztán úgy három éve drasztikus fogyásnak indult.
A 160 centis Osbourne-lány az elmúlt bő másfél évben nagyjából húsz kilót adott le, és az is felmerült, hogy esetleg plasztikai sebész segítette ebben. Kelly Osbourne elég kerek magyarázatot adott arra, hogy miért nem plasztikáztathatott: korábbi drogfüggésegei miatt nem szedheti be azokat a fájdalomcsillapítókat, amelyeket a plasztikai műtétek után adnak a pácienseknek. Drasztikus fogyását ugyanakkor azzal indokolta, hogy a Dancing With The Stars showműsorra edzve, tánccal sikerült ennyire formába hoznia magát. Minderre pedig nyilván rátett még pár lapáttal az is, hogy pár hete szakított vőlegényével.
Az Emmy-díjátadó után végül Kelly Osbourne a Pussycat Dolls csütörtöki, Viper Roombeli koncertjén mutatta meg, mi maradt belőle néhány év alatt. Ehhez a színpadon viselt fűző mellé még fel vett néhány, még a vékony nőknek is előnytelen ruhadarabot, kezdve az ezüstösen csillogó ruhától a rojtos aljú miniszoknyáig. Nem tudjuk, hogy Kelly Osbourne mennyit fogyott az elmúlt öt évben, de az szinte biztos, hogy ő azon kevés híresség egyike, akiknek a melle öt év alatt drasztikusan kisebb lett, nem pedig nagyobb.
Még több a velveten
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.


Kommentek
2010.09.03 19:32:18qwertzuiop05
Rusnya ez a lyány most is...
2010.09.03 19:47:52purutja
hát, szebb nem lett...
2010.09.03 20:12:05mackensen
Mondjuk az apját sem a testi szépségéért rajongták.
2010.09.03 20:37:00bwaldorf
azért ez nem az ijesztő kategória... szerintem teljesen normális
2010.09.03 20:42:21nyuszihusi
nagyon csini lett! nem hiszem hogy ez anorexia.
2010.09.03 21:01:41másenyká dzseni
végre nem úgy néz ki, mintha szét akarna szakadni. szerintem igenis jól áll neki ez a súly.
aki számára ez az "ijesztő", az meg nézzen ducipornót, vazzeg.
2010.09.03 21:13:43Krazy Kutter
a feje ugyanakkora tök.
2010.09.03 21:22:09Viktor H
Tipikus amerikai idiótaság ... amikorkövérvolt basztatták ,mert kövér és emiatt depressziós meg mittudomén milyen divatbetegsége lett, most hogy végre jól néz ki normális az alakja mindenki bazstatja hogy biztos anorexia meg drog ...
2010.09.03 21:28:20Hopscotch
Most van súlyánál, gratula neki. 21 kilót dolgozott le, edzéssel és életmódváltással (tuti nem drogok, amikor nyomta olyan volt mint egy kismalac), szerinte most 118 lbs-en (53,5kg) áll a mérleg. Nem egy szépség de most már érdekes - mint az anyja, akire kezd hasonlítani (nem biztos hogy szerencsés, neki kissé csirkefeje van most hogy megöregedett) de mindegy a lényeg hogy mindketten tudnak vicceseket mondani. Szoktam olvasni a szösszeneteit valamelyik angol pletykamagazinban, tök normális csajnak tűnik.
2010.09.03 21:29:52csodatévő dzsagodar
Monty Pyton után szabadon: Tokos koshugyhólyag feje van az Osbourne gádzsinak. Nem kicst, nagyon.
2010.09.03 21:40:46málenykij robot
A mai napig azt mondom: veszélyes lehet az a halálfejes lábfej.
Nem tenném az orrom közelébe.
2010.09.03 21:50:53csodatévő dzsagodar
Be van sajtosodva az a lábújköz. Nem kicsit, nagyon.
2010.09.03 22:19:37vakond32
És?, majd vesz magának.
2010.09.03 22:40:19tcom
20 évesen úgy nézett ki, mint a VC-s néni. Mindenképpen egészségesebb lehet vékonyabban.
2010.09.03 22:45:34tavaszi fingok érkeznek a széllel
"A cikk jobb oldalán látható kép is körülbelül öt évvel ezelőtt készült"
Kép alatt meg: "Kelly Osbourne 2004-ben"
Értem. A hat az körülbelül öt.
2010.09.03 22:58:15kerekbilincs
állati jó csaj lett, sajna nálam ez idő alatt pont fordított lett a tendencia.
2010.09.04 00:33:27Hebes
Na és eddig miért nem jutott eszébe 25 év alatt, hogy kurva ronda? Most már legalább hányni nem kell tőle, bár az a tetkó a karján még mindig szánalmas.
[link]
2010.09.04 00:47:16kihanemén
tiszta annya.
2010.09.04 00:58:12ërgërbërgër
Na így már megpörgetném a fhaszomon!
Dagadtan nagyon undorító volt!
2010.09.04 02:25:22MagusRainbow
[link]
Mondjuk Ozzy sem volt mindig így leamortizálva
2010.09.04 03:15:41Albert.Spica
haat olyan lett mint volt
2010.09.04 08:19:07GONOSZ
Amikor zsírdisznó volt legalább arányosan nézett ki a fejével, (ami nem kicsi)
Most ez aránytalanul buflon. A feje javára.
Biztos nem valami titkos kísérlet eredménye, hogy így néz ki? Vsznleg, ha nem az lenne a papa aki, a csaj nem lenne senki-sem.
Ezzel a formával, max a legtöbb pasit leszopó világcsúcs megdöntésével tudna címlapra kerülni.
2010.09.04 09:03:10Yvettebabacool
csinos, szep arca volt mindig csak az a bolondos korites mindig...
2010.09.04 09:17:56Pemegény
Szerintem cuki csaj.
Egyébként nem amerikai, angol.
2010.09.04 09:43:46Mashenka
ijesztőnek nem ijesztő, szerintem normálisan néz ki. csak valami más háttér meg ruha kéne, mind kettő fekete. mondjuk a mellét azt sirathatja.
2010.09.04 09:54:55georgia
miért nincs középút?
és miért muszáj kurvának öltözni?
szerencsétlen, az önértékelési problémát 10ből 10esre tenném
újabb 5 év múlva katasztrofálisan fog kinézni...így vagy úgy
úgy utálom ezt a megfelelés görcsöt
hajrá csajok:
[link]
2010.09.04 10:17:12Marr
szerintem nem ijesztően vékony. ami ijesztő még midnig az a feje, de azon nem tud változtatni.
2010.09.04 10:53:02karlitoszka
nem mindegy hogy néz ki, attól még egy buta elkényeztetett semmirekellő mihaszna milliárdoscsemete marad.
2010.09.04 11:01:20Szőkeherceg-bombanője
A 2004-es képen egy teljesen normális, ám nem sovány nő látható. A másik képen, ha nem erről a hölgyről lenne szó, akkor azt írtátok volna, hogy egy bombázóról beszélünk. 100 másik ilyen nőről írtatok már ilyesmit. Szóval akin van 10 kiló az egy tehén, ha viszont lead véletlen 15 kilót a 10 helyett, akkor egy rém. Értem. Meg kéne pontosan határozni, hogy pontosan hány kilótól hány kilóig tartja a Velvet objektív bírálóbizottsága a nőket normálisnak.
2010.09.04 11:15:34degerely
2010.09.04 10:17:12Marr
"szerintem nem ijesztően vékony. ami ijesztő még midnig az a feje, de azon nem tud változtatni"
Dehogynem...:)Manapság a megfelelő mennyiségű pénz birtokában mindent lehet:)
2010.09.04 12:16:05nemvagyokkreatív
Háát nagyságrendekkel jobban néz ki!
2010.09.04 13:10:50Hiissaa
S+
2010.09.04 16:11:25daavid
nem kellett ahhoz lefogyjon, hogy ijesztővé váljon...
2010.09.04 17:03:06hurkatona
Hát szerintem az durva hogy a velvet szerint 2004 be DURVÁN el volt hízva... Bár most már tényleg az anorexia közelében van :D Bár ahogy végignézed Ozzy Osbourne pályafutásának képeit ott is vannak érdekes dolgok. Főleg a '80-as évek :D
2010.09.04 17:49:07ET-nick
Malackából nő lett.
Anorexiának semmi jele. Azt én is utálom. Karcsú lett, de ha megnézzük a combját, nem csont és bőr, van ott még husi és pont így jó.
Ha tovább fogyna jelentősen, akkor kell majd farkast kiáltani.
2010.09.04 18:33:42bitang rondák a gyerekeket megrontó tanárnők
Szanaszéjjel kúrnám a valagát!
2010.09.05 01:58:04march23rd
szoval eddig dagadt picsa volt, most meg kicsi a melle?
elmentek a picsába most már :D
amiota kinőtte a lázado korszakát, azota semmi baj vele. meg már jobban is néz ki. mondjátok h nem..