Néhány nappal azután, hogy bejelentkezett a Jennifer Thompson nevű prostituált, és elmondta, Wayne Rooney többször is megcsalta vele az akkor éppen terhes feleségét, most megjelent a képben kolléganője is, aki azt állítja, hármasban voltak együtt Rooney-val.
(Forrás: Facebook)
Míg Jennifer Thompson állítása szerint hét hónap alatt hétszer feküdt le a sportolóval, az újabb jelentkező, Helen Wood nem árulta el, hány alkalommal vette igénybe szolgáltatásait a focista. Csak azt mondja, hármasban voltak Jennifer Thompsonnal és Wayne Rooneyval még tavaly a manchesteri Lowry Hotelben - írja a Daily Mail.
Wood elmondása szerint néhány héttel azután került képbe, hogy Wayne Rooney összeismerkedett kolléganőjével. "Wayne azt mondta nekünk, hogy még sosem csinálta hármasban. Félénk volt és furcsa" - emlékezett vissza Thompson. A húszéves Thompson emlékei szerint egyébként a szex meglehetősen unalmas volt a focistával.
Wayne Rooney-nak egyelőre nem igazán volt módja megszólalni a házasságát valószínűleg romba döntő események miatt. Egyrészt azért, mert Anglia válogatottjával éppen külföldön volt, amikor a hétvégén megjelentek a hírek a félrelépésekről, másrészt azért sem, mert ismerősök szerint nagyon tart feleségétől, Coleen Rooney-tól. A Daily Mail egy másik cikke szerint a focista szombaton SMS-ben értesítette feleségét a kirobbanóban lévő botrányról, hogy ne az újságokból kelljen megtudnia a dolgot. Coleen Rooney állítólag épp a fodrásznál ült, amikor megkapta az üzenetet, reakciója nem ismert, de állítólag a botrány óta szülei otthonában tartózkodik. Az ismerősök szerint az sms-vallomás mellett az is igazi gyáva jellemre vall, hogy a házapsár a péntek estét még együtt töltötte úgyhogy Rooney akár be is számolhatott volna a dolgokról.
(Forrás: Facebook)
A házaspár várhatóan a napokban találkozik majd először a botrány kirobbanása óta, de szintén ismerősök azt álítják, Rooney nem igazán akarja megmenteni a házasságát: úgy van vele, hogy ha a felesége el akarja hagyni, hát akkor hagyja csak el nyugodtan.
Amennyiben válás lesz a dologból, Coleen Rooney akár tízmillió fontot, azaz kb. 3,5 milliárd forintot is kaphat. Legalábbis ezt mondja Ellen Kerr válóperes ügyvéd. "Ha a két Rooney együtt nagyjából 35 millió fontot ér, akkor tízmillió font Coleen számára fair összegnek tűnik. Van egy gyerekük, akinek elég pénzt kell biztosítani a felnevelésére, és ha eladnák a házukat, akkor az eladási ár nagyobb fele is őt illetné. Azokért az estékért a másik nőkkel drágán meg fog fizetni" - nyilatkozta a Sunnak az ügyvéd. Adam Johns pénzügyi szakértő szerint a focista több millió font értékben bukhat reklámszerződéseket is - ahogy az a sorozatos hűtlenséggel lebukó Tiger Woods golfbajnokkal is történt.
A focista tehát rengeteg pénzt bukhat abban az ügyben, ami egyre inkább hasonlít Tiger Woodséra, amikor elég volt egy prosti nyilatkozata ahhoz, hogy beinduljon a lavina. Rooney esetében egyébként, amikor Jennifer Thomas szülei megtudták, hogy mit tett a lányuk, elnézést kértek a nevében Coleen Rooney-tól. "A lányunkkal, Jenniferrel foglalkozó újságcikkek hatására, legőszintébb sajnálatunkat szeretnénk kifejezni Coleen Rooney és a családja számára. Kicsit üresnek hangozhat, de a feleségem és én nem fogjuk megbocsátani azt, ami megtörtént vagy megtörténhetett. Fogalmunk sem volt egyik megjelent állításról sem" - írták közleményükben a szülők.
A két prosti mellett viszont megjelent még legalább két nő, akik azt az elméletet támasztják alá, hogy Wayne Rooney fejét nem volt különösebben nehéz elcsavarni, sőt leginkább magától kereste más nők társaságát.
A Sun talált egy stewardesst, akit Rooney akkor próbált meg felszedni, amikor Ibizán bulizott a haverjaival. "Nem volt hozzászokva, hogy nemet mondanak neki, és nem akarta elhinni, hogy nem akarok vele elmenni. Pontosan tudtam, hogy mit akar, de határozottan nemet mondtam neki. Nagyon próbálkozott. Nemet mondtam, de nagyon meglepettnek tűnt, mintha már jó ideje nem hallotta volna ezt a szót" - nyilatkozta a Mirrornak Rebbeca Hayes, a British Airways stewardesse.
A 24 éves nő elmondása szerint Rooney először egy üveg pezsgőt küldött az asztalához a San Antonióban található Eden klubban, majd próbálkozott, végül nemes egyszerűséggel utasította őt és egy barátnőjét, hogy menjenek vele, mert ő azt akarja. A stewardess és barátnője viszont nem akarták, hiába erősködött a focista, hogy ő mindent megkap, amit akar. Rooney végül feladta a dolgot, és odaszólt egy pár másik lánynak, akik a stewardessnél és barátnőjénél készségesebbnek bizonyultak.
(Forrás: Facebook)
"Nagyon szánalmas volt. Reggel hat óra volt, és ott voltak ezek a lányok, akik azért harcoltak, hogy visszamehessenek Wayne-nel meg a haverjaival a szállodájukba. Nyilvánvaló volt, hogy nem társasjátékozni akarnak" - mondta a stewardess.
A stewardess mellett egy másik lánnyal is hírbe hozták Rooney-t, egy Samii Darnley nevű szépségversenyzővel, aki jelenleg a Miss Preston szépségverseny egyik indulója. A húszéves Darnleyt a focista még a klubja, a Manchester United egyik karácsonyi buliján ismerte meg tavaly decemberben, egyik csapattársa, Rio Ferdinand Rosso nevű éttermében, ahol nagyon próbálta felszedni - írja a Daily Mail.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a közeledés pontosan mit jelentett, de a Daily Mail szerint Darnley ismert arca a manchesteri éjszakáknak, egyik kedvelt szórakozása, hogy ismert emberekkel pózol, általában elég kevés ruhában. Az is különös egybeesés, hogy Darnley egész véletlenül jó barátnője az egész botrányt kirobbantó prostituáltnak, Jennifer Thomasnakl.
Még több a velveten
- Tíz évet kapott a diákjával drogozó és szexelő tanárnőA másik pedagógus bűnsegédlettel megúszta, mert ő csak a 16 éven felüli diákjaival szexelt.
- Taxi viszi a forró teát az utcaseprőknekBudapesti taxicéggel szerződött a közterület-fenntartó, hogy forró teát szállítson fázó munkásainak.
- Popzenében komolytalan a Megasztár 6 zsűrijeA Megasztár 6-ra már meg sem próbáltak olyan zsűrit keríteni, aminek számít a véleménye, ha popzenéről van szó.




Kommentek
2010.09.09 19:27:20kerdesek05
az miért van, hogy tehetséges sztárok, akik buták, mind úgy viselkednek mint a patkányok?
2010.09.09 19:30:55Pacman
Remélem tönkremegy az élete ennek a féregnek.
2010.09.09 19:32:57Müller? Az meg ki?
valszeg ennek a kikötői suttyóra hasonlító focistának nulla kisugárzása lehet
2010.09.09 20:03:44hapcibenő
most hirtelen több dolog is eszembe jutott. legelőször is, mi a fészkes fenének nősül valaki 23 vagy 24 évesen? másodszor, ezeknek a qrva ronda, gazdag majmoknak semmi sem elég? ezt a rooney senki bottal se piszkálná meg, ha nem lenne gazgad...
2010.09.09 20:07:11buddha
ki az aki egyáltalán szóba elegyedik ezzel a shrekkel?
2010.09.09 20:10:59másenyká dzseni
alfahím FAIL.
egy hivatásos leánnyal megcsalni a terhes feleségedet 10 pontos szaremberség :D bár, egy valamirevaló fehérnép nemigen állna le ezzel a kromanyoni sráccal a bezsebelhető anyagi haszon reménye nélkül. ha tényleg igaz, véjn megérdemli, hogy felkoncolja a sajtó :D
2010.09.09 20:12:55robot_
ki a f*szt erdekel h kivel dug?
ez egy focista. Igaz ugyan, h ha nem lenne gazdag, akkor kevesebb lehetosege lenne a sex-re, de ha nem lenne jo focista, akkor nem lenne gazdag. Tehat hagyjak mar a hulyeseget. Ez focista, nem playboy, ha elvalik, akkor se megy tonkre az elete, majd mindig tud ugyis dugni valakivel, max meggondolja 100x is hogy ujranosul-e, de ez meg mindig maganugy, es nincs koze a labdahoz.
2010.09.09 20:22:13rega
tetszik Rooney..nem álszent, lebukott, fizetni fog érte..oszt jónapot :))
2010.09.09 20:34:50Torrente2
Rooney golftudása nem rossz, igaz, nem hagyományos módon használja az ütőt:[link?]
Katt a skip ad gombra.
2010.09.09 20:35:21Torrente2
[link?]
2010.09.09 20:35:54Torrente2
Na harmadszorra?
[link]
2010.09.09 20:59:02gyagyás
Megvan a következő " paul gascoigne " kb ugyanúgy fogja végezni a barma .
2010.09.09 21:13:52kyskalacs .
azért mentségére legyen mondva hogy olyan nöket választott akik a feleségére hasonlitanak.
amugy meg leszarom oszt jó´van.
2010.09.10 06:05:48dömdödömbácsi
huszonéves, egészséges fiatalember. az intenziv mozgás miatt is erős hormonális késztetéssel. a lányok meg utaznak az összes ismert személyre, ahogy a példa is mutatja, ez jó business. ilyenek az ángliusok. a csajok hétvégén berúgnak, és versenyt sexelnek...
ez a Coleen nem is néz ki rosszul, szeretem a teltebb idomokat. megvárom azé, mennyi pénzhez jut.
2010.09.10 08:10:34Nina Skye
Az a kérdés feszül bennem ha meglátom, hogy ENNYI pénz birtokában MIÉRT NEM csináltatja meg a randa fogait?
2010.09.10 08:19:09angyalB
Megnéztem az asszonyt a google-ban, hát Rooney feleségéhez képest mindkettő egy dögös nő!
2010.09.10 10:50:45zsof.berg
kerdesek05: a kérdésedben ott a válasz. Mert buták. Erről a csávóróm ráadásul messziről lerí.
2010.09.10 11:35:49lillush
A férfiak férgek és földöntúlinak hiszik magukat, főleg ha még pénzük is van!Minden nőt csak megvesznek maguknak!Akit meglehet!
De jól jönne is az a tízmillió font, azaz kb. 3,5 milliárd forintocska!
A feleségnek ez élete legjobb üzlete!!!! válljon el és vigye a pénzt! 2év házasságért simán megérte!
2010.09.10 11:42:21dömdödömbácsi
nina, azé nem csináltatja meg a fogait, már bármikor kirúghatják, akkor meg minek. mi több, még biztosítást se nagyon tudna kötni rá, ott nem hülyék ám. majd a pályafutása végén. amikor sportriporter lesz, lásd Gary Lineker. bár neki előtte is jó fogai voltak, asszem.
2010.09.10 14:32:26Barbiexxx
Atyaég mekkora feje van ennek a Samii Darnleynak.
2010.09.10 15:25:32oceán
A férfiak nagy része csalja a feleségét, akik meg megengedhetik maguknak, gyönyörű fiatal prostikkal lépnek félre -- csak aki nem híres, nem kerül be az újságba... nem kellene szegény buta fiúra olyan dühösnek lenni, semmi szokatlant nem tett, csak a tehetsége miatt jobban megfizet érte, mint Sanyi a szomszédban.