Szandika féltékenységből leszbizett VV Évával

2011. február 5., szombat 21:42
A szerelmi háromszög bonyolódni látszik a Villában, Olivér kiszedte Anikóból, hogy bejön neki. A riportszobában később azzal hűtötte le a most épp Olivérbe szerelmes lányt, hogy bár biológialag és kémialiag nem közömbös Anikó iránt, neki Enikő a mindene. Akit persze nem szeretne megalázni ország-világ előtt.

A szombat esti összefoglalóban VV Olivér kiszedte az új körmöket kapott VV Anikóból, hogy bejön neki. A riportszobában később azzal hűtötte le a VV Béci után most épp Olivérbe szerelmes lányt, hogy neki Enikő a mindene.

Kit dugjon Olivér?

Az iskolás hetet vizsgával és bankettel zárták a Való Világ 4 játékosai. A leszbifétis videós Gigi büszke volt magára, hogy tudja, a piros szó melléknév, VV Jerzy pedig senkit nem lepett meg azzal, hogy egyetlen főnevet sem tudott mondani. Erőszakból Diplomázott László szerint József Attila mamája “csak ment és rettegett némán” teregetés helyett, Olivér szerint a “giccs túlspilázott ék”.

A komoly vizsgát bulival zárták, a szerkesztők Silent Discót szerveztek a játékosoknak. Az este alkoholmámorban telt, bár hamar elfogyhatott, mivel a játékosok együtt berontottak a riportszobába, és az “alkoholt” skandálták. Stolh Buci nagyon lett mérges ezért, úgy tűnik elfelejtette, hogy nemrég kokózva piásan okozott balesetet, és hamarosan a bíróság elé áll ismét. Mindenesetre a szombat esti összefoglalóban arra szavazhatnak a nézők, mennyi ideig ne kapjanak piát a játékosok.

VV Anikó megőrül VV Olivérért

Kapjanak alkoholt?

A buli legérdekesebb része VV Olivér körül zajlott. Stohl Buci úgy konferálta fel a jelenetet, hogy a szemüket kell nézni, nem az a fontos, amit mondanak.  VV Olivér a Silent Disco alatt rákérdezett VV Anikónál, ki az a faszi a Villában, aki a legjobban bejön neki most. VV Anikó megmondta, hogy őt tartja a legjobb pasinak, majd hozzátette “viccből”, hogy szerelmes belé. Később elvonultak, és tisztázták a helyzetet: Olivér többször elmondta Anikónak, hogy nagyon jó csajnak tartja és ő is odavan érte, ölelgette is, de van az Eni és ezt nem lehet. “Szeretem Enit. Mindenkinél jobban szeretem. Még ha esetleg a biológia és a kémia azt kívánná, hogy tegyük fel vonzódom hozzád, itt ország világ előtt megaláznám őt?” – mondta VV Olivér a riportszobában Anikónak, aki ettől teljesen hülyének érezte magát – még nem esett le neki, hogy már mindegy, mert ezt látni is elég ahhoz, hogy "Eni" a tévé előtt kiboruljon.

Szandika annyira féltékeny volt, hogy Alekosszal és Évával is smárolt

Szandika az egész helyzetet utálta, a bulin annyira féltékeny lett Anikóra, hogy inkább Alekosszal és Évával smárolt. “Azt akarom, hogy csak velem beszélgess, megölnélek mind a kettőtöket. Ha legközelebb a kiválasztáson azt mondod, hogy Anikó áll hozzád legközelebb, úgy eltöröm az orrnyergedet, hogy plasztikáznod kéne” – mondta Szandika Olivérnek, aztán Alekosszal és Évával vigasztalódott.

A jelenetet bemutatva a csatorna rendszere lefagyott, ahogy Stohl Buci arca is egész este, így csak másodszorra sikerült végignézni a kialakuló szerelmi sokszöget.

Kommentek

  • 2011.02.05 21:49:03tailorka

    első?

  • 2011.02.05 21:49:55vent

    Hát az adás legpoénosabb része az volt, amikor mindenki kiment búcsúztatni a tanárokat, Éva meg közben sutyiban a többiek MARADÉK pezsgőjét beleöntögette a saját poharába, meg még az utolsó cseppet is, ami az üvegben volt:DD Na ez sztem már alkoholizmus :))

  • 2011.02.05 21:57:14Büszke_troll

    Maradjunk már kérem. Kapott 10 ember egy üveg likört és egy palack bort bulizni.

    Egy palack jó bort egyedül elfogyasztok egy este alatt, ha jó a buli. Ezt talán az enyhe spicc.

    Erre ez a józanéletű szavaztatja az embereket az alkoholtilalomról? (már az USA-ban se jött be).

  • 2011.02.05 21:58:04Celebkiller

    Az alkoholszavazás megint manipulálva volt és a 3 hetet folyamatosan növekvő és támogató számok a vége előtt "rejtélyes" módon visszaugrottak az addig hátrányban lévő 1 hétre.

    Olivér provokálta Anikót és a gesztusnyelven meg is dugta többször. Az Enikős duma csak a kamerának szóló nagy monológ volt és a közelgő párbaj miatt van rá szüksége.

  • 2011.02.05 22:06:04Peremartoni Krisztina

    Rohagymeg Kolosihomár

  • 2011.02.05 22:06:52Menyus67

    Oli helyében én már rég megmásztam volna Anikót.......Remélem Bécit viszi magával ahogy igérte :D Hajrá OLI ALEKOSZ ÉVA

  • 2011.02.05 22:10:48nickname error

    Olivér a nagy szerelmét Enikőt is csak manipulálta úgy ahogy mos Anikót is!
    Megdöglök a kíváncsiságtól,hogy mi lesz Oli és Anikó közt!
    Érdekes még az is,hogy Anikó havonta másba szerelmes,lehet lassan Laci és Gombi van soron ?!

  • 2011.02.05 22:16:29Pécsi bölcsész

    ...évát basznám meg...

  • 2011.02.05 22:17:19OOOracle

    Olivér tisztában van azzal, hogy nem lehet mindig ugyanazt játszani.
    Eddigi játéka volt: kesergek, hiányzik az Enikő, kijárok a budira könnyíteni magamon.
    Új játéka: a nők körülzsongnak, megvesznek értem, de csak Enikő számít.
    Az a baj, hogy hülye picsákat talált új játékához.

  • 2011.02.05 22:19:31queensryche

    Aha, a göndörhajú évszámbajnok láncdohányos az Éve, a felfújtszájú olivérbaszó lómániás meg a Szandika. Oké, eddig vágom. Van még valami Gigi, vagy akiről bár nem nyitottam meg, valami fojtogatós-megkínzós filemk keringenek. Fasza, ezt is tudom. Van a Laci, az a kopasz, nagydarab, aki asszem légiós volt? Vagy valami terrorellenes arc? És doktorátusa is van. Van az a J betűs, aki melegpornózott. Vagy csak a faszát verte ki...ezt nem tudom pontosan. Akkor van az Alekosz gyerek. Meg van még egy feketehajú faszi, akiről semmit nem tudok, de a képeken sokszor láttam.

    Na, gyerekek, ezt CSAK a kedves, aranyos, informatív VELVET-posztok miatt tudom úgy, hogy egy, azaz 1 adást sem láttam. Profik vagytok.

  • 2011.02.05 22:21:17Pécsi bölcsész

    ne nagyzolj b+!!
    én sem láttam egyet sem!

  • 2011.02.05 22:23:02Kicsirigó

    Éva egy alkohol búvár,sok sok férfin is túltesz!

  • 2011.02.05 22:24:34queensryche

    A tények makacs dolgok, bölcsészkém, nem lehet velük "nagyzolni". Én vagyok rá a bizonyíték, hogy elég hulladék cölöpmagazinok posztjait még csak nem is követni, csak bele-beleolvasni, hogy az ember képben legyen ezzel a szarral. Húsz év múlva, amikor majd eljutunk arra szintre, hogy ez is tétel lesz, erre már egy ketteskét lazán kapnék.

  • 2011.02.05 22:25:34Píter

    @Celebkiller: ,,Az alkoholszavazás megint manipulálva volt és a 3 hetet folyamatosan növekvő és támogató számok a vége előtt "rejtélyes" módon visszaugrottak az addig hátrányban lévő 1 hétre.

    Olivér provokálta Anikót és a gesztusnyelven meg is dugta többször. Az Enikős duma csak a kamerának szóló nagy monológ volt és a közelgő párbaj miatt van rá szüksége." - Ezek szerint egy műsort néztünk! AZ online szavazás, akkora kamu, mint maga a VV4. Folyamatosan emelkedett a 3 hét, már 58% fölött volt, mikor hirtelen a szavazás zárás közeledtével egyik pillanatról a másikra lecsökkent negyvenvalahány %-ra, és persze, hogy az 1 hét nyert. Megint nem a szavazók akarata érvényesült, hanem az RTL megírt forgatókönyve. Gusztustalan!

  • 2011.02.05 22:28:13zsemel

    Buci miért nincsen a listán?

  • 2011.02.05 22:33:59Ma Ő, holnap Te vagy Én ?

    "Stolh Buci nagyon lett mérges ezért, úgy tűnik elfelejtette, "

    csak szépen magyarul !!!

  • 2011.02.05 22:36:04Tpancs

    Ha Anikó Alekoszba szeretne bele, mennyivel egyszerűbb lenne az élet.

  • 2011.02.05 22:36:20faszomtuggya

    Sunáznám Cheryl Cole-t:)

  • 2011.02.05 22:36:36Megdobbent

    Ot zartabb helyek listajara fogjak felvesni, ha minden klappol ;)

  • 2011.02.05 22:37:06Tpancs

    2011.02.05 22:25:34Píter:
    Az.

  • 2011.02.05 22:38:09faszomtuggya

    Ez a műpicsájú Kacsacsöcsű Emlős eccerűen okádék.

  • 2011.02.05 22:38:53faszomtuggya

    Bocs, a picsája lehet, h nem mű. Bár ki tuggya:)

  • 2011.02.05 22:59:32fuck anál

    Olívia a vörösfejű bőgőmajom a fajtársaira jellemző minden negatív tulajdonsággal rendelkezik..

  • 2011.02.05 23:42:07Fekete Pákó

    olivér takarodhatna haza. anikót tolnám, mint cigány a lopott biciklit.

  • 2011.02.05 23:58:01MVP#6

    Én még a cikket sem olvastam végig.

    Ez az egész hatalmas NYOMORÉKSÁG !

  • 2011.02.06 00:01:11Hableány

    Hát szerintem Olivér is beleesett Anikóba. Lehet, azért is akar már kimenni, mert az Enikőt nem akarja megalázni.

  • 2011.02.06 00:16:46god shave the queen

    millen furcsaság, tanyatársak! hirtelen "véletlenszerűen" ez a kispöcsű vörhenyes bőgőmajom lett a nők bálványa.
    én is lassan úgy érzem, megőrülök érte. megkaptam a forgatókönyvük egy példányát, biztosan emiatt. forró vágy önt el (3. oldal, 5-10. sor), amikor meglátom.
    lassan könnyezem is (5. oldal - instrukciók).

  • 2011.02.06 00:19:23god shave the queen

    Btw, ha - ad absurdum - az én pasasom lenne ez az olivér gyerek, dobnám ki a picsába ezek után.

  • 2011.02.06 00:31:49surda69

    kolossy a kurva anyád! már én is ezt mondom.elég volt ebből a rohadék nekedvaló kurvaanyjátvilágból!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2011.02.06 00:33:00surda69

    KOLLOSSY A KURVA ANYÁD! MÁR TÉNYLEG ELÉG VOLT EBBŐL A FOSBÓL.

  • 2011.02.06 00:33:35surda69

    ELÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

  • 2011.02.06 00:52:17wendriner úr

    a webes szavazás szaftos sztorija 2M+ Ft áron eladó bizonyítékokkal. garantált botrány. jelentkezni privát mailben lehet.

  • 2011.02.06 01:23:48Tengerészlány

    --EZT ALKOHOL NÉLKÜL NEM LEHET KIBÍRNI. SEM BENT, SEM KINT--

  • 2011.02.06 01:53:45boonita

    Undorító Éva és Szandál is!

  • 2011.02.06 01:55:13boonita

    Olivér csak azért nem dug Anikóval, mert tudja figyelik. Kamera nélkül már rég rámászna sunyi Anikóra!
    Ennyit a nagy szerelemről!

  • 2011.02.06 03:36:54Injan Joe

    Mint egy doboz hörcsög. Mindenki mindenkivel.

  • 2011.02.06 05:22:55tomtolom

    Undor , amit az Olivér csinál. Ennyire baleknak hinni mindenkit, az állítólagos barátait, akik, minden szavára ugranak,-de ugyanakkor bizonyos helyzetekben akár rátennék a jelüket. Van itt barátság?Itt csak ellentétek és érdekek vannak.Az iskola megmutatta, hogy minden van, csak értelem nincs.Tisztelet a kivételnek. Szandika?Hibázott.-kapjon büntetést. A Zsuzsi miért nem kapott lehetőséget? Neki azonnal mennie kellett.Ezt is kiprovokálta ki? Olivér. Ez az ember, remélem kint marad.A Béci kell, hogy legyen olyan erős, hogy legyőzi, Olivért. A Béci és Gigi testvérpárosnak kell lennie olyan csapatának, hogy megerősítsék Bécit. Béci én azt gondolom, tisztán, őszintén játszik.

  • 2011.02.06 06:41:25El-kúrom

    Éva pont ezt a retket kívánta meg?
    vírsliszájú csalánszopó!

  • 2011.02.06 07:11:09SecunDoom.

    "2011.02.05 21:58:04Celebkiller

    Az alkoholszavazás megint manipulálva volt és a 3 hetet folyamatosan növekvő és támogató számok a vége előtt "rejtélyes" módon visszaugrottak az addig hátrányban lévő 1 hétre."

    Akkor csak nem én vagyok a hülye baffameg!! Amikor volt a szavazás Ildire és Nikire, hogy ki menjen be Zsuzsi helyett, akkor is ez volt!!
    Szavaztam Nikire, de nagyon (mert egy állat nagy arc), kattintok, kattintok, már 1 kattintásra voltam az 50%-hoz, és ÉRDEKES MÓDON visszaugrott 42%-ra, haaaaggggyyjanakmáár!

  • 2011.02.06 07:13:37vastagarcufantomtroll

    én kaját se küldenék nekik és a villanyt és a vizet is lekapcsolnám, minek pazarolni? Olivér meg a vakok között a féleszű király...

  • 2011.02.06 07:17:10vastagarcufantomtroll

    ja és a nagy szerelem mennyire, hiteles mintha (forgató) könyvből olvasnák! Kolosi gecit meg bassza már agyon valaki végre!

  • 2011.02.06 07:20:28Morsx

    2011.02.06 00:33:35surda69

    Ki kényszerített, hogy kapcsold be a tv-t? Nincs elég könyved, adjak kölcsön?

  • 2011.02.06 07:36:36Remete03

    Hánynom kell ettől a két bi ribanctól.UNDORÍTÓ!Remélem másról nem derül ki a villában hogy buzi.

  • 2011.02.06 07:38:26BládiMéri

    Olivia lesz az új Majka. Szerencsétlen Enikőnek annyi.

  • 2011.02.06 07:51:11guzuke

    Szar Az egész!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2011.02.06 07:56:37jocek65

    Most már szavazzák ki ezt a görény olivért!ennyire aljas,sunyi,férget,nem igaz hogy tetszik az embereknek!

  • 2011.02.06 08:05:25jocek65

    Ja és arra lennék kíváncsi,ha ennyi embernek nem tetszik az a 5-ös .oli,ani,alek,éva,szand.akkor még mi a fa...keresnek bent.a videók,a cikkek,amikor élőben megy a műsor szórás,szinte mindig olivér.de nem azért mert színes egyéniség.talán azért mert meg van már a vv-győztes.a szerkesztő az tudja!

  • 2011.02.06 08:36:48Milánó

    Élvezettel olvasom a jelzőket!
    De a csúcs az alekos sötétsége, ha nem fosná a szót jobban járt volna.

  • 2011.02.06 08:59:47HúszTíz

    Tényleg ilyen perverz a többség, hogy egy Olivér/Alekosz homopartit nézne ? :-DDD

  • 2011.02.06 09:52:05Liquid_Night

    Az internetes szavazás nekem is gyanús. Amikor a Niki vs. Ildi szavazás ment, napokon át Niki vezetett 60-70%os fölénnyel, majd a zárás napján ez reggel lement 50re, később pedig 42re...ezt csak úgy kevesebb mint 20 óra alatt.

    EZT kéne bemószerolni a médiahatóságnál, undorító, pláne, hogy Niki egy eredeti, szerethető lánynak, és valóban "hatalmas arcnak" tűnt a bemutatkozó alapján...talán attól féltek hogy ő borítaná az elképzelteket? Fogyasztók megtévesztése itt nem áll fent?

  • 2011.02.06 09:56:40Pippike

    Jól láttam, vagy csak a szemem hajított, hogy éva összeöntözgette mások poharából az alkoholt, és azt itta nagy élvezettel?

  • 2011.02.06 10:05:30Rodzservotersz

    Éva egy idegbeteg, faszszopó, ótvar kurva.

  • 2011.02.06 10:08:09marhaszív

    jó lecsót tudnék csinálni az egész díszes társaságból, a nézőik biztosan jót zabálnának ebben a formában is belőlük!

  • 2011.02.06 10:08:31ibsen

    Szerintem az egész egy előre megírt forgatóköny alapján megy. Olivér pedig egyértelműen látszik, hogy beépített ember (ahogy a legtöbb Való Világ 4-ben bentlévő, riportszobából irányított egykori RTLKlub alkalmazott is)... ő (igaz a többi is) ráadásul NAGYON NAGYON ROSSZ színész.

  • 2011.02.06 10:13:26ibsen

    Utóirat:
    -Olivér műsorvezető volt a Viva TV-nél
    -Anikó az RTLKlub Királynő című műsorában szerepelt
    -Alekosz nevét megtalálni a Balázs és Mónika show-k vendéglistájában
    -Zsófika a Házon kívül-ben szerepelt
    -Béci a Cool-on
    -Laci a "Pokol hete" készítésénél működött közre
    -Ildikó pedig a "Barátok közt"-ben kapott 1 mondatot...

    Akkor most miről beszélünk...

    Szerintem mindegyiket a riportszobából irányítják, igaz ez az Olivérnél tűnik fel a legjobban (már a többi villalakó is említette, hogy Olivér egyfolytában a riportszobába futkoz.

  • 2011.02.06 10:20:59Kriszty84

    Kérdezném, hogy ti nem unjátok egyébként a két moret? nem értem mért érzik erősnek őket, mivel halál unalmasak, és olyan színjátszósak is, hogy majd a álszent takarítónőt játszó szadomazo leszbi kurva Gigi fejére is kíváncsi lennék, ha kijön és a képébe nyomják a felvételét, mi lesz a reakció, játsza bent a szentet, olyan kibaszott ellenszenves. a kedves testvére is, gyönyörű lenne, ha egy tetves bűnöző more nyerné a versenyt. olyan egy kurva nagy színész mindkettő, nem is értem mért vannak még bent, még unalmasak is

  • 2011.02.06 10:27:19vakkmerő

    sok deviáns mocsok, unatkozó ribancok.
    az a baj, hogy a ferdék mint a kolosi vagy alföldi ezt élvezik, hogy az ő nyomi világukkal fertőzik az embereket. k o r cs torzszülött műsorukba is olyan ü rül ék embereket válogattak be, akik az anyjukat eladnák a pénzért.

  • 2011.02.06 10:47:39vakkmerő

    egyébként azért ennek a göndör ribinek is van gyomra, hogy az ürülék szájút lesmárolta. nulla picsák!

  • 2011.02.06 11:37:48odamondo

    Kedves Szerkesztőség!!
    Az Önök hozzászólásából világosan kiderül,hogy ez tényleg egy bundázott műsor.Továbbra is fent tartom,hogy ne olyan ember osztogasson "észt"aki maga is,,,,,, múltú,,,mint az egész műsorban szereplő gárda.
    És most kitiltanak?????

  • 2011.02.06 12:23:11pityipalkó

    miért nem adnak nekik vagy 5 kg méretes sárgarépát. Le tudnának minden gondot(vitamin,ennivaló,díldó , stb)Olcsóbb is lenne

  • 2011.02.06 13:14:19tisztótüz

    szerintem az lenne a megoldás hogy senki nem küldene egy hivást sem a szavazásra és akkor észre venék hogy hoppá nem tudjuk bolondá tenni a kedves nézőt akiböl élünk

  • 2011.02.06 13:17:11tisztótüz

    mert már a tököm televan hogy folyamatossan azt nyomják hogy szavazzon ez a tv már csak ebböl áll akármilyen müsoról beszélünk szavazz mondják mint a hülye gyereknek mint aki nem tudja mit kell csinálni már megalázó hogy gyogyosnak nézik az embert

  • 2011.02.06 13:31:55tahó

    Sok idióta szavaz,hadd keressenek még többet ez a sok naplopó média szemályiség!

  • 2011.02.06 13:32:32Τücsi

    jóállapotu 1200-as zsiguli, motor nélkül, áron alul eladó. ugyanitt zaporozsec alkatrészek is.

  • 2011.02.06 13:34:43Τücsi

    van egy wartburg karburátorom is.

  • 2011.02.06 13:48:30Bodzaszedő Manager

    Dughatná Olivér mondjuk Kolosy urat.

  • 2011.02.06 14:08:02Nosztre

    Néha jó a csapat de ezt a peremes szájú ribancot ki szavaztam volna már , és a szarkeverő Olivért is !Alekosz olyan mint a kelfej Jancsi! oda húz ahol jó érezheti magát és van előnye belőle és stabilitást érez Oli latyi mellet! Ősze válogatták őket rendesen ! És kit b....szon meg Olivér? Alekoszt!!!! mert ez egy játék, de még lesznek egymás eleségei Olivérrel itt minden a pénzről szol ez a Való világ! és nem a barátságról mert addig lesz a barátja míg előny nem kovácsol Alekoszbol lehet hogy őt viszi ki majd mert ők maradnak bent de még messze van a vége!!

  • 2011.02.06 14:26:06Új választásokat,Orbán Gyurcsány nélküli nagykoalí

    Ennél szarabb csak az orbán kormány!

  • 2011.02.06 14:44:04doktor.dikhed

    "A Zsuzsi miért nem kapott lehetőséget?"

    Pár percet láttam abból a nőből és elég is volt. Gusztustalan egy állat. Legalja...

  • 2011.02.06 15:54:35zeus666

    Hajrá Guliver! Tegnap statisztika vizsgára való készülés helyett ezt a szart néztem. Meg is lett ma az eredménye...Ja és Anikót tolnám!

  • 2011.02.06 16:05:29nickname error

    Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal,
    De a testem gyönyörű, fáradt lázban ég.
    Hozzád bújok tiszta égő, forró testtel,
    Kérlek feküdj nyugodtan, csak én mozdulok,
    Csak én mozdulok, csak én mozdulok.

    Őstől örökölt a tűz, amivel átölellek,
    Őstől örökölt a szenvedély, amivel követellek.
    Vágyom, hogy érezd a szerelmemet,
    Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd.

    Ref.:
    Nekem nem kell más, csak téged akarlak.
    Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.
    |:Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
    Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.:|

    Ahol én voltam a szívedben, a lelkedben.

  • 2011.02.06 16:11:36kisfiam te jol vagy?

    nem nyer itt senki a végén.a játek arra megy ki,hogy a végere betiltsák ajátékot,a retekklub igy megsporolja az 50ft-ot.a szutykok meg mehetnek a faszomba,vissza ahonnan elokaparták oket.vicc az egész

  • 2011.02.06 16:34:58soproni1

    Rendes volt Bucitól, hogy nem köpte be, ki szállítja az anyagot az RTL-be.

  • 2011.02.06 17:06:47Pécsi bölcsész

    évát basznám meg

  • 2011.02.06 17:08:45Lici81

    NEm értem miért lángolt fel Oli vére egy saját bevallása szerint frigid p***ára.....

  • 2011.02.06 17:13:52fercsibercsi

    Olivérnek a picurkája metszett, Szandikának meg a pofája! Takarodjanak Izraelbe és ott kavarjanak a fattyúk!

  • 2011.02.06 18:27:33ebenbry

    Olivér szerepeltetése fel fogja szítani az antiszemita hangulatot a néző körében, ezt gondolom a szerkesztők is tudták. Egyébként jól hozza a szarkeverő, cselszövő figurát, ezzel is igazolva az antiszemiták minden tézisét. Sajnos.

    Az egész VV4 minden fordulata előre meg van írva, de csöppet sem mesterien irányítják a szerkesztők a játékosokat... Annyira látszik valakin, akikor utasításra cselekszik, betanult szöveget mond. Még valódi színészek sem tudnák ilyen hosszú időn át játszani az amatőr valóságshow szereplőt, nemhogy pornósok, prostik, nyolc általánost végzett senkik.
    Mind rendelkezik RTL Klubos tapasztalattal, mind ismerték egymást már régről. Ez így nem egy valóságshow, a spontaneitás látszata is hiányzik belőle.

  • 2011.02.06 18:36:25Kivlov

    olinnyó remélhetőleg hazaküldi bélukát, aztán végre jó lesz a villa...

  • 2011.02.06 18:56:30Caldera75

    Szánalom, amit érzek :)
    Az RTL helyében, beküldenék 3-4 keményen bepipázott afroamerikait 25 centis farokkal, hogy rendezzék le a csajokat. Ha marad energiájuk, akkor a pasikat is.

  • 2011.02.06 19:01:00Caprica99

    Ez az ócska, repedtsarkú luvnya először a Bélába volt halálosan szerelmes, aztán ájult a Király L.Norbiért, most meg picsig az Olivér miatt!
    Szerelmes egy szart!
    Viszket már a pin@ja!

  • 2011.02.06 19:08:19Caprica99

    Celebkiller, Piter:
    Ez az!
    A "Kapjon-e büntetést Anikó" kérdésnél is pont ez volt!
    Vagy most, egyetértenek-e a nézők, hogy Szandálka kapott egy esélyt - naná, hogy egyetértettek, hiszen a retekklub nem égetheti be magát (a szavazás lezárása előtt ott is magasan a NEM értünk egyet állt nyerésre).

    Retek banda a retekklub!

  • 2011.02.06 19:16:07Kivlov

    2011.02.06 19:01:00Caprica99

    nem lehet, ez egy frigid nuni...

  • 2011.02.06 19:25:29CsárliFirpó

    A t*k*m kivan hogy ezt a sz*rt tolják még a neten is a képembe, nem elég, hogy sokadik éve nézhetetlen szintre süllyedtek a tévék, még itt sem hagyják a netezőket békén.
    Mikor tiltják már be azt a reteklubot az összes nyomorék valóságsójával együtt?

  • 2011.02.06 19:43:00Τücsi

    ez egy igazi dráma volt ma.
    sajnálhatja aki nem látta és igy megörzött rengeteg agysejtet.

  • 2011.02.06 19:49:54parnalarva

    Mindig van lejjebb!

  • 2011.02.06 19:59:01mbaye

    Anikó senkibe nem szerelmes, egyszerűen a kiválasztások, kihívások előtt mindig előveszi a könnyes szemeit és a női vonzerejét, hogy a villában erős pozícióba kerüljön és a nézők is érdekesnek találják.
    Gyönyörű teste van, de mivel frigid, ezért nem tudok mit kezdeni vele. Egy száraz muffot nem vagyok képes nőnek tekinteni, mert pont a legelemibb nemi funkciói nem működnek. Innentől kezdve csak egy manipulatív ribanc lehet.
    Olivér meg egy beépített RTL klubos ember, ez nyilvánvaló. A VV4 után majd lesz műsorvezető a csatornánál vagy a Cool-on. Tényeleg lemásolják a Majka receptet és minden buta néző eredetinek tartja.

  • 2011.02.06 20:15:33Parasite

    éváááát? jéézusom, buta hisztérika, elviselhetetlen nyomoronc! ki akarná még akár csak bottal is megpiszkálni?

  • 2011.02.06 20:25:26Kivlov

    én telepakolnám évikét, tisztességesen.
    csak előtte betapasztanám a száját, mert ha megszólal, a falat csikargatom...

  • 2011.02.06 21:18:36fercsibercsi

    Ne merjetek Olivérre szavazni!!! Takarodjon!!!

  • 2011.02.06 21:44:07nickname error

    Aki Olivérre próbál szavazni az seggbe lesz kúrva derékra csatolható műfasszal !

  • 2011.02.06 23:41:15queensryche

    2011.02.06 19:59:01mbaye

    Újabb fontos infóval lettem gazdagabb, beszarás :)

  • 2011.02.06 23:47:26queensryche

    2011.02.06 12:00:12Morci úr

    Na, megint épültem kicsit :) ( megnéztem a gumibelső vs. évszámbajnok-láncdohányos csókját )

  • 2011.02.06 23:51:01boonita

    ...és mit szól ehhez Éva Ádámja?

  • 2011.02.08 16:08:54Cheryl

    Mit szól Ádám???Hát igen,ezt én is szeretném tudni.Úgy kihajítanám Évát,hogy az orra súrolná a földet!A leszbi mindenüket!

CímkékCímkék

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés