„Egyértelműen perelhetne Bakács Tibor a biztonsági kamera felvételének nyilvánosságra kerülése miatt, hiszen azt nem lett volna szabad kiadni. Ezzel súlyosan megsértették a személyiségi jogait, amiért akár több milliós nagyságrendű kártérítést követelhetne. Amennyiben én képviselném őt, mind a Tescót, mind a rendőrséget felszólítanám. Elképzelhető, hogy már az első reakciókból kiderülne, hogy hol történt a jogsérelem, de ha mégsem, mert esetleg teljes elutasításba ütköznék, akkor mindkettőt beperelném, és akkor a perben derülne ki” – vélekedett a Velvetnek Ruttner György ügyvéd, majd hozzátette, természetesen áll Bakács Tibor rendelkezésére - ha beszélünk vele, értesítsük erről. Ezt már, sajnos, nem tudtuk megosztani Bakács Tiborral, mert miután közölte, hogy köszöni, nem nyilatkozik, letette a telefont.
Téliszalámi, felvágott, sajtok
Az újságíró február elején egy rúd téliszalámit próbált hazavinni fizetés nélkül a Budakeszi Tescóból, de lebukott. Bakács ezután átadta a szalámit a biztonságiaknak, akik feljelentést tettek. Még a hír kipattanásának napján sajtóközleményt adott ki a Klubrádió, amelyben közölték, egy hónapra felfüggesztették Bakácsot – a főszerkesztő cáfolta, hogy a felfüggesztés előtt hirtelen felindulásból előbb kirúgta -, majd a pihentetés mellett döntött a Komédium Színház is.
Közel egy héttel az után, hogy Bakács százezerért kitálalt Hajdú Péternek, kiszivárgott a Budakeszi Tesco biztonsági kamerájának felvétele, amelyen jól kivehető, hogy az újságíró nemcsak téliszalámit, hanem sajtokat és felvágottat is lopott. A rúd szalámival ellentétben azonban ezeket nem adta át a biztonságiaknak, hanem behajigálta az asztal alá.
A biztonsági cég emberétől szivárgott ki a videó
A felvétel, amelyen Bakács a földre helyez a zsebéből még néhány árucikket a Tesco állásfoglalása szerint a biztonsági cég embereitől szivárgott ki. A biztonsági cég a Tesco alvállalkozója, így nem tekinthető az áruházlánc alkalmazottjához.
A Tesco levelében elhatárolódott a kiszivárogtatástól, és azt írták, megtették a szükséges jogi lépéseket mind a biztonsági céggel, mind a biztonsági cég alkalmazottjával szemben.
A cég belső vizsgálatot rendelt el a kiszivárogtató megtalálására.
Az egyelőre nem derült ki, hogy rontott-e Bakács helyzetén a biztonsági felvétel, kérdésünkre a Klubrádió főszerkesztője, Vicsek Ferenc ugyanis úgy nyilatkozott: egyelőre nem foglalkoztak a kérdéssel, továbbra is a korábbi, egy hónapos felfüggesztés van érvényben.
Még több a velveten
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.



Kommentek
2011.02.17 15:18:34sprenczl
Tovj, hazug médiageci.
2011.02.17 15:19:05sprenczl
(a)
2011.02.17 15:20:44velorex-vezető
A személyiségi jog az egy véresen komoly dolog. Nem lehet viccelni vele. Most majd pert indít a két cigánygyerek, akik Miskolcon a megállóban rátámadtak több emberre, egy nőt fellöktek és ezt a térfigyelő kamera rögzítette, aztán aljas módon felrakták a felvételt az internetre, súlyosan megsértve ezzel a két roma úriember személyiségi jogait. Felháborító, milyen világban élünk! Megmondok az Amnesty International-nak!
2011.02.17 15:20:53hópapa
Lopás ide, lopás oda, a Tecsó biztonsági szolgálata egy gennyes, pénzéhes banda, aki megérdemli a fenékbe-kukit ezért a húzásért.
Válasszuk szét a két dolgot.
Tiborunk lopott, bűnhődjön.
De aki kiadta a felvételeket, az is szívjon már egy kicsit!
2011.02.17 15:24:30Haary Plotter
Ha nem tudnátok ki az a ruttner gyurka véres hurka-burka: az ajkai vörös vetélés után a timföldes "vétlen" vörös vezetőket védelmezi az áldozatok ELLENÉBEN. Többször is vígan véleményezte a kolontári "VÉLETLENÜL való világot" vulgár gyurinak a libbancs rádióban, a megb@száljuk című nyuggervakkancs műsorban.
Következtés: az aberrantok nagyon vonzódnak "vitapartnerük" váladékához.
2011.02.17 15:24:50joskafiser
mitol ilyen kurrrrva KOVER, ha ehezik?????? menne a sittre, oda valo!
2011.02.17 15:26:20Zorro2007
Aki lop annak ne legyenek személyiségi jogai!!
Ezt tényleg igy anyakönyvezték, hogy Settenkedö?
2011.02.17 15:27:51aule
ha lenne csepp eszed, akkor talán látnád,h tele van "vörös vezetőkkel" ez a banda is. de nincs neked csepp se. csak sajnos netre még így is telik.
2011.02.17 15:29:58énis
a kamera felvételén az sem látszik, hogy a sunnyogóról van szó. Bármelyik másik vízfejű cölöp is lehetne, akár a hajdú is.. egy lefülelt tolvajnak meg max. bocsánatkérés járjon, ne milliós kártérítés. Közismert ember elhelyezkedési esélyeit nem rontja, hogy tolvajjá válik?
2011.02.17 15:35:25aule
maradjunk abban, h az ország nem a zsidók miatt tart itt,hanem a magyarok miatt. ha lenne az agyadban némi működő szürkeállomány,akkor láthatnád,h a zsidók vezette országok sikeresek és gazdagok, ez az ország ellenben mindig vesztes, széthúzó, a rossz csapathoz csatlakozó, önös érdekek által vezérelt, népnyúzó ország volt.
2011.02.17 15:36:50Sеntа
2011.02.17 15:20:53hópapa
Látom, már nem kell beírnom, pont így gondolom: egyik ügyben bűnös/vesztes-kapja meg a büntetését, másikban pedig a kártérítését.
---
Egyébként meg naponta lop, sikkaszt egy halom ember legalább ugyanennyit, francért kell úgy hurrogni, meg nagyobb bűnözőként beállítani, mint akinél elcsusszan ugyanennyi, vagy akár a sokszorosa, sokszázszorosa is... ügyetlen volt. Kövesse inkább a becsületes magyart, bizniszeljen számlával, csaljon adót, legyen táppénzen 1 évig, csaljon biztosítást, apránként hordjon haza a munkahelyéről mindent ami mozdítható... stb. Ha ez már megy, induljon BÁRMELYIK párt színeiben politikusként...
2011.02.17 15:37:13joskafiser
btw nem serultek a szemelyisegi jogai egy cseppet sem, hiszen a felvetelrol nem derul ki egyertelmuen , h o ul ott.
2011.02.17 15:37:24yotta
2011.02.17 15:02:24BakterHouse
"A sokat emlegetett Selmeczi Gabriellát sem azért nem szerették/szeretik oly sokan, mert elfelejtett fizetni egy kifliért."
Csak azt nem értem, mi a rákért kell oly gyakran egy-egy hazugsággal alátámasztani valamely objektívnak tűnő mondanivalót????
Selmeczi nem felejtett el fizetni, mert még az eladótérben rágcsálta a kiflit, amit kifizetett volna a pénztárnál!!!!!! (Legalábbis remélem, de ezt már soha nem tudjuk meg! Mondom ezt olyanvalakinek, aki avval nyitja posztját, hogy:"Személyiségi jogai mindenkinek vannak, nem meglepő módon Bakácsnak is"!
Aztán... miért is állt ki Bakács vezekelni? Tán csak nem a szalámiért, de hát ember, volt ott ezek szerint sajt is meg is, akkor miért is állt ki ez a Bakács?
Abban pedig mindenkinek igaza van, hogy ezt a felvételt gusztustalanság nyilvánosságra hozni, amolyan igazi komcsi féreg tempó - noha kicsi a valószínűsége annak, hogy ezt egy libsibolsiballib nyomta fel neccre, inkább ellenoldali a sanszos, de akkoris: hernyóság!
2011.02.17 15:38:12joskafiser
na latom kozben alue-nek is feltunt ami nekem...
2011.02.17 15:38:46Appaloosa
Lehet, hogy a kiszivárogtatás is szándékos volt, ebből is lehet hasznot húzni.
Úgy látszik itt Magyarországon bizonyos szint fölött megengedett az ilyesmi, sőt még előnyös helyzetbe is kerülhet vele az ember.
Nálunk sajnos csak a csirketolvajokat fogják fülön.
2011.02.17 15:38:49Sеntа
De ha azt mondják, hogy ő, akkor igen. Ennyi.
2011.02.17 15:39:57tót, hacsak nem árpád
2011.02.17 14:33:45-putyin-
landeszmann gyuresz egykori főrabbi is megirigyelhetné a hozzászólásodat.
gondolom nagyon ügyeltél rá, hogy csak hobbitokat sorolj fel.
dést meg hagyjuk. aki összeáll egy vásárhelyi máriával, megdugja, gyereket csinál annak, az nemhogy nem művész, de embernek sem nevezhető szerény véleményem szerint...
2011.02.17 15:40:06panamacat
Én meg azt mondom, hogy baszok a személyiségi jogokra!
Lehet elmenni dolgozni, ha nincs mit enni, nem kell lopni. ja párdon...a kemény munka derogál, ugye művész úr....
És még védik is ezt az ingyenélő szarházit!
Mi az, hogy valaki, aki ismert még sajnáltatja is magát egy ilyen esetben!!!!
Húzza meg magát és keressen munkát!
2011.02.17 15:40:20belzebubhaver
Na libsikéim ez a ti HŐSÖTÖK, szónokotok, egy enyveskezű, "elveit" a pénzért bármikor feladó f*reg:)
2011.02.17 15:41:16fec2000
Ha perel, meg ne merjen jelenni a nyilvánosság előtt ő, mint közszereplő, véleményformáló! Mondjuk már így se,...
2011.02.17 15:41:18gorcsev54
Elítélem amit a Settenkedő tett,de "Inkább azon kéne háborogni, hogy egyes emberek S8-assal járnak havi 600ezer forintér bérelve és szerintem itt mindenki tudja kire/kikre gondolok... A lopás az valóban bűn, de hogy legyenek az ember becsületes, ha már egy rúd szalámit luxus megvenni??!!"-ebben is van igazság.Legjobb ha a "szalámit "leveszik a polcról,mert megnéztem a múltkor 6590Ft/kg-hát mit mondjak nagy a kísértés,bár szerintem még a fele árat sem éri meg.Én még emlékszem halványan az igazi Pick szalámira (gyerekkoromban 10Ft/dkg,párizsi 3,60Ft/dkg majd Őrsellátó koromban tele volt a laktanya raktára (mellette még igazi turista is létezett magyar húsból nem visszahozott zsíros nyesedékből)kb. 40Ft/dkg áron.Tavaly még "csak" általában 4490Ft/Kg. volt az ára év végére 10.000Ft/Kg.árat fogja verni,akkor már legjobb lesz ha oda láncolják.
2011.02.17 15:42:16tót, hacsak nem árpád
bakács nem először csinálta ezt, az tuti. csak most bukott le. de ahogy, és amit csinált, abból egyértelmű számomra, hogy rendszeresen lopni járt a TESCO-ba.
nem azért mert nincs pénze, hanem mert ő úgy gondolta, hogy miért ne hozhatná ezt ki a kabát alatt...
2011.02.17 15:43:27yotta
2011.02.17 15:35:25aule
Maradjunk abban, hogy nincs olyan, hogy "zsidók vezette ország" - illetve ez egy olyan kijelentés, amit meg se hallottam, de... és akkor most jön egy axioma: a sikeres országok csak úgy lettek sikeresek, hogy másokat eltapostak, nyomorba taszítottak! Ezen mélázz el egy kicsit! És ide kívánkozik a sikeresség ezen országok beli kritériumának bagatellizálására kitalált jelmondat, amely valahogy így hangzik: csak az első milliómat ne firtassuk...
Kapisgálod a lényeget?
2011.02.17 15:43:30tót, hacsak nem árpád
"egyes emberek S8-assal járnak havi 600ezer forintér bérelve és szerintem itt mindenki tudja kire/kikre gondolok."
tudjuk, gyurcsányra, aki még a kampányfilmjében is az audi hátsóüléséről hazudozott...
2011.02.17 15:44:03fehérzaj
selmeczi mindenki végigment rajta gabika nem is csak a kiflilopásról híresült el, hanem a Törökbálinti ingatlanpanama kapcsán, meg a grippenszex ügy miatt, most meg a magánnyugdíjlopás kapcsán van soron.
Lopás, csalás, hazudozás.
2011.02.17 15:44:07krokodilkönny
Ment volna papnak.Még sose találkoztam szegény pappal..
2011.02.17 15:44:16tót, hacsak nem árpád
"nincs olyan, hogy "zsidók vezette ország"
aham, tehát akkor izrael,USA, Németország stb stb nem is léteznek, ugye?
2011.02.17 15:44:40aule
lássuk csak, elvfeladás,hmhm...mintha beugrana vki, aki a hatralomért, pénzért feladta az elveit, persze azokat is a hatalomért és pénzért vallotta anno. mondjuk, jól is járt. a saját maga értékrendje szerint. de komolyan, már elfeledtétek,h ki volt a liberális internacionálé alelnöke? szánalomhegyek
2011.02.17 15:44:45krokodilkönny
Jaa...lopóssal már igen.
2011.02.17 15:47:36rugesz
bakacs te luzer fasz. maskor szoljal, szarok en neked szalamit, jo masszivat. INGYEEE!
2011.02.17 15:47:53mutant
"2011.02.17 14:45:52Fuximaxi" Szóval akkor minden 3.dolgozó ember lophat. Párom is, én is dolgozunk,nem telik Pickre, kaviárra,akármire,ami minőségibb baszd meg, akkor menjek be, vegyem el ami kell, mondván, hogy: "Jajj, ne legyetek ilyen negatívak, csak valami jó kajára vágyom!" Eszem-faszom megáll rajtad idióta!
2011.02.17 15:48:22aule
yotta
axioma az, h pl a párhuzamos egyenesek sosem találkoznak. amit te leírtál, az nem axióma, hanem egy részigazság. de aranyosan naív vagy, egyébként.
2011.02.17 15:50:48Captain Crash
Itt egyébként szerintem az alap büntetőjogi eseten túl beszélhetünk további jogsértésekről is. Az egyik büntetőjogi kategória az lehet, hogy a személyes adatokat (ilyen a felvétel is személyes adatnak minősül) valaki jogtalanul továbbította, a másik büntetőjogi kategória az lehet, hogy ezeket a felvételeket valaki(k) nyilvánosságra hozták, holott semmilyen felhatalmazásuk erre nem volt. (Legalábbis nincs róla tudomásunk, mert nem tudni mi játszódik le a háttérben ilyenkor.) Valamint egy külön polgári jogi per, amire az ügyvéd úr is célzott.
Szerintem nem lehet csak egyoldalúan a lopást elítélni, ugyanúgy el kell ítélni a többi jogszerűtlen cselekményt is. Azt pedig, hogy ki miért mekkora bűntetést érdemel a bíróságnak joga eldönteni.
Persze ki-ki vérmérséklete szerint véleményt formálhat az igazságérzete alapján, csupán csak jelezni kívántam, hogy szerintem mindent figyelembe kell venni, amikor egy ilyen véleményt megfogalmaz valaki.
2011.02.17 15:51:37Cloroform
na megyek, lopok egy plazmatévét, hogy a kártérítésből teljen hozzá házimozira.
2011.02.17 15:52:47.syl.
Egyedi Nick: vegyél vissza, köszi.
2011.02.17 15:52:51vidéki suzukis
"Amennyiben én képviselném őt, mind a Tescót, mind a rendőrséget felszólítanám. Elképzelhető, hogy már az első reakciókból kiderülne, hogy hol történt a jogsérelem, de ha mégsem, mert esetleg teljes elutasításba ütköznék, akkor mindkettőt beperelném, és akkor a perben derülne ki” – vélekedett a Velvetnek Ruttner György ügyvéd,"
Aztán ha a perben mindkét fél tagad, akkor hogy derül ki? Sehogy. És akko az ártatlanság vélelme alapján senkit nem lehet majd büntetni.
2011.02.17 15:52:51yotta
2011.02.17 15:44:16tót, hacsak nem árpád
Vannak dolgok, amik szinte megváltoztathatatlanok nyílt csörtetéssel, óbégatással, nem beszélve arról, hogy vannak mások, akik alig várják, hogy lecsaphassanak az ilyen hevületűekre, oszt az ebből keletkező csete-patéban minden egyébként jó ügy is elvérzik!!!!!!!
2011.02.17 15:53:41panamacat
Komolyan mondom kinyílik a bicska a zsebemben, ha arra gondolok, hogy az édesapám, és azt hiszem sokunk szülei, szinte vért izzadtak azért, hogy egy családot fenntartsanak, de eszükbe nem jutott lopni!!!itt meg egyesek védik ezt a senkiházi, szart?????
2011.02.17 15:55:29aule
ez az ország nem lesz sikeres soha, a magyarok erre képtelenek. a szarrá bombázott németországba bele volt kódolva, h talpraáll. a dolgok fejben dőlnek el. gyurcsány bűnei múlhatatlanok, ahogy orbán bűnei is. egyábként is ösztönösen gyűlölöm, akik imádják a hatalmat, és mindkettő ilyen. és van annyi eszük, h zombikkal veszik körül magukat. egyébként meg gyurcsány nem zsidó.
2011.02.17 15:55:40vettmalac
Emberek, tényleg ennyire nehéz a lényeget meglátni ebben a történésben? Régen nem a bakács-féle kajalopásról van szó. Azért meg fogja kapni, ami jár, és ez így van rendjén.
Csak nekem van rossz érzésem attól, hogy egy biztonsági kamera felvétele, ami ráadásul a biztonsági szolgálat belső irodájában készült, simán kereskedelmi forgalomba kerülhet?! Ha sikerül végre elvonatkoztatni a bakácstól, és bele gondolni abba, hogy egy biztonsági kamera felvétele hogyan kerülhetett egy bulvárújság tulajdonába, akkor talán felsejlik egy nagyságrendekkel nagyobb bűncselekmény, mint a kajalopás. Valahogy rosszabbul érzem magam ettől, mint a bolti szarkáktól. Nemtom ti hogy vagytok vele, de ez messzire vezet. Túl messzire... (Hozzáteszem, soha nem loptam szalámit (se) és ezután sem áll szándékomban.)
2011.02.17 15:57:14yotta
2011.02.17 15:48:22aule
Mondjuk hamarabb bizonyítom be az "én" axiómámat, mint te azt, hogy a párhuzamosok a végtelenben sem találkoznak...:-)))
2011.02.17 15:57:41pentye
jézus, mióta néz ez így ki?
2011.02.17 16:00:16Super aGyuri
Mivel a bors online-on még fent van a videó, feltételezésem szerint Bakács benne van a buliban. Ha sértené a személyiségi jogait, már rég leszedette volna.
Egy nagy "médiahekk" az egész :)
Mondjuk Baki nem lett sokkal szimpatikusabb tőle. Szerintem rosszul sült el.
(De tény, hogy egyébként a kutya se beszélne róla.)
2011.02.17 16:01:02aule
yotta, amit leírtál úgy van. de nem axióma, az axióma magától értetődő alapigazság. amit te leírtál, az nagyjából tükrözi az emberi történelem tapasztalatát, de ne felejtsük azért el, h az indiánok is rémisztően kegyetlen népség voltak, és gyilkolászták egymást rendesen, már az angol telepesek előtt is.
2011.02.17 16:06:25nevetséges vagy bakács
Sajnos egyszerűen agyalágyultak ezek a liberális majmok.A rend a tisztesség minden hiánya nélkül léteznek deviáns világukban.Ezt a sz..házit még sajnáltam eddig, de olyan profin szabadult meg a lopott holmiktól,hogy semmi kétségem:nem először lopott.Ennek a para izé imrének pedig üzenem,hogy beszélgessen először ezzel piti tolvajjal,mielőtt nevetségessé teszi magát hűje megnyilvánulásaival.
2011.02.17 16:07:41aule
hát igen, legyen rend, hitler is aszonta
2011.02.17 16:07:51Kelly és a szexi dög
Nem elég, hogy lopott, még a balhét sem viszi... :(
2011.02.17 16:08:03yotta
Te csak ettől érzed rosszul magad?
És ahhoz mit szóltál ahhoz az ominózus esethez, amikor a Klubrádióban lejátszottak olyan telefonbeszélgetést, amely az egyik fideszes politikus (valamilyen Ervin- nem ugrik be) és a tüntetők valamelyik vezetője között zajlott?
És az UD Zrt-vel kapcsolatos hacacáré után szintén lejátszottak a Klubrádióban olyan telefonbeszélgetést, amelyen a Kövér, majd a Demeter (na végre beugrott) is hallható?
De említhetném az "oszt jónapot"-ot is és azt is, hogy: "az utcából mindenkiről tudjuk, hogy hova szavazna..."
Vagy ide kívánkozik anno Csiszturól nekilódult videó is...
Nos? Akkor miért is aggódsz most, amikor már rég elvetették a sulykot?
2011.02.17 16:08:14velorex-vezető
"Rövidlejáratú politikai keresztények vicsorgása most nem érdekel. Külön öröm, hogy Kertész kapta a Nobel-díjat. A vasárnapi ebédnél mocskos szájjal ebédelő-zsidózó, történelmileg elhülyült keresztény középosztály meg kinyalhatja a seggemet."
(Bakács Tibor Settenkedő: Krisztus zsidó csillaggal. Élet és Irodalom, 2002. december 8.)
2011.02.17 16:08:27israelite
A személyiségi jogsértés ténye megállapítható, ezért kártérítés JÁR.
Személyiségi joga MINDENKINEK van, még a gyilkosoknak is. Azoknak a fiatalembereknek is jár kártérítés akiket egy térfigyelő kamera buktatott le és a televízióban lehozták a felvételt.
A lopás egyelőre nem bizonyított.
Ruttner úr egy kiváló ügyvéd, megbirkózik a timföldgyár ügyével is. Bizonyítékot egyelőre ott sem tudott produkálni senki.
2011.02.17 16:10:16yotta
2011.02.17 16:01:02aule, Rendben, de mondandóm súlyát mindenképpen az axióma kifejezéssel akarom nyomatékosabbá és megdönthetetlenebbé tenni!!!!
2011.02.17 16:11:26Recefice
aule: "a zsidók vezette országok sikeresek és gazdagok"
Értem mire gondolsz, de azért jót nevettem. A rákosista Magyarország jutott először eszembe ugyanis...
2011.02.17 16:12:28aule
timföldgyár ügyében az állami mulasztás kb ugyanolyan súlyos. és a tulajdonosi is. egyébként az is egy szépen szétlopkodott vagyon. persze nem szalámi, nem is csámcsogtak rajta a fórumokon sokat. ilyen helyeken csak kabátlopásokkal foglalkoznak.
2011.02.17 16:12:42nezet
Nyugi szerintem Israelite csak iróniának szánta az írását legalábbis nekem ez tűnik ki belőle. Sajnos, amiért sokan komolyan vették az a való magyar helyzet. (persze nem mintha az USA jobb lenne a nonszensz perek terén) Mikor fogja végre az erkölcsünket tükrözni a jog ismételten, ahelyett hogy egy hatalmi eszköz lenne, a hatalmat birtoklok kezében?!
2011.02.17 16:13:01Macropus Rufus
nos a sok lázadozónak: igen a törvény olyan, ilyen. Tehát az, hogy lopott egy dolog. Bűntetendő és kész. Viszont az, hogy az erről készűlt felvételt kijutatták az ő engedélye nélkűl a meg egy másik bűncselekmény.
Itt a baj ebben az országban: mivel lopot pusztúljon nicnsenek jogai. Elitéltem én is, de a jogállam nem így működik.
Megjegyzem (és most nem erre a topicra vonatokzólag): de nagyon sok fúőrumozó pl. megvalósítja a nagynyílvánosság elött elkövetett rágalmazás vétségét. Ez BTK-s dolog börtönnel van szankciónálva. Mit szólna hozzá az illető, ha egy ilyen ügy után közzé tennénk a nevét meg a címét... Mert bűnös, rágalmazott, pusztúljon.
Engem sokkal inkább érdekel az, hogy a 3 kislány 2500Ft/koponya összegért vizsgálatiba helyezték, ezt a marhát meg nem, holott az összeg kb. duplája annak amit a lányok nyúltak le fejenként.
2011.02.17 16:13:52aule
recefice, az igaz, h a 4 vezetőből 3 zsidó volt, de azt te is tudod,h az országot nem ők vezették. az országunk vezetéséről jaltában korábban már megegyeztek. ugyebár.
2011.02.17 16:14:16velorex-vezető
2011.02.17 16:08:27israelite
Jár kártérítés Hermann Göring-nek is mert a nürnbergi per filmanyaga kikerült a nyilvánosság elé. Vagy Eichmann-nak is , mert ország-világ láthatta őt a per ideje alatt az üvegkalickában űlni. Nagyon súlyosan megsértették szegény emberek személyiségi jogait.
2011.02.17 16:19:08aule
azért az is édes volt, ahogy a mentelmi jog megszűntetéséért fröcsögő jobbikos képvisleő, gaudi nagy tamás panaszt tett,h rendőrségi szabálysértésénéla rendőrök nem tisztelték mentelmi jogát. aztán tartott egy agyrém vezérszónoklatot alkotmányügyben.
2011.02.17 16:24:37nezet
Macropus Rufus
hmm.. Azért a hasonlat kicsit sántít, mert az összeg lehet stimmel de nem voltak azok olyan kislányok már, ráadásul heccből szórakozásból, vagányágból tették. Bakács legalább enni akart, de persze őt is be kellett volna zárni, ott legalább enni is kapott volna:)
2011.02.17 16:24:54helyszíni zsemle
EGYRE JOBB A SZTORI. FILMET MIKOR CSINÁLNAK BELŐLE? A CÍME EZ LEHETNE: SZALÁMIVAL A CSÚCSRA SETTENKEDŐ
2011.02.17 16:28:47Schindler Pistája
A szokásos pimasz zsidócigány tempó.
Mint az olaszliszkai lincselés után, amikor a gyilkos cigánybűnöző egymilliárd forintos kártérítést követelt volna a "lincselés" szóért. Mert az sértette a személyiségi jogait.
2011.02.17 16:29:49kitfisto
Nem bizonyított, hogy a Tescótól szivárgott ki nem a lofulit nem! a tescoban mindenki vak? nem latszik azon a felvetelen hogy valaki felvette telefonnal azt kirakta?
2011.02.17 16:30:54Macropus Rufus
"israelite tipikus zs.dó gondolkodás: lopok és még kártérítés is jár, még akkor is ha abba belegebed a másik."
márt vártam a hasonló okos hozzászólást.
Mondjuk azt, hogy tipikus magyar és keresi a kispakus dolgokat. Na erre mit lépsz?
Amúgy meg lopásért ítéljék el, de a személyiségi jog egy másik bűn amit ellene követtek el.
2011.02.17 16:35:54Király Samu
Hát elég nagy szégyen lehet Settenkedő gyerekeinek az apjuk sztársága. Jellemző erre a figurára, nem elég, hogy lop, hogy lebukik, hogy megússza börtön nélkül mert a "cimbik" intézkednek, még a saját bűnéből is "lét" próbál kicsavarni. Ennek az embernek a becsületére és a lelkiismeretére nem igen lehetne hatni és hidegen hagyja , hogy gyerekei mit szenvedhetnek hírhetté vált apjuk miatt. Settenkedő, felfordúlt világunknak része mint Győzike,Buci, Annácska...és a sok tehetségtelen celeb.
2011.02.17 16:40:59Macropus Rufus
RFID chip: az gy.k. akármi lehet. AKár egy vonalkód is, nem kell egy féltáglának lennie a kaján. Amúgy a vonalkód elterjetebb az RFID-k közt mint az egyéb azonosítók. Pl. raktári munkában a scannelők vonalkódott olvasnak le, ui. akkor a biztonsági rendszer az RFID chip jelét keresi. Nálunk pl. a kamerarendszer egy RFID chip olvasó is egyben: a vonalkód alapján megkeresi, hogy az árú hol is van a raktárban. Nem ezen kell lovagolni...
2011.02.17 16:41:47Király Samu
Csodálom azokat a sorstársait Settenkedőnek akik azt kérdezik, hogy egyszer miért is ne lehetne neki lopni? Persze egyszer gyilkolhatna is ....! Kapaszkodjatok meg ! Most bukott le !!! Lopott Ő eddigi életébe folyamatosan. Ne higgy a rókának, hogy nem megy többet a tyúkudvarba !!!!
2011.02.17 16:43:22Macropus Rufus
"2011.02.17 16:06:25nevetséges vagy bakács
Sajnos egyszerűen agyalágyultak ezek a liberális majmok."
kedves barátom a sok libárlis majom nélkül te most nem írhatnád le ezt... ugyanis a konzervatívizmus még soha nem vitte előlre a világot. Sőt inkább hátráltatja. Tehát pl. a szólás szabadság mint olyan pont egy libárlis majomtól számrazik...
2011.02.17 16:43:34Vallalkozas Hatraltatasi Iroda
RFID ? wehehe :D és még ti szidjátok ezt a szerencsétlent, hogy nem tudja mi a vonalkód, amikor "ti" se tudjátok mi a különbség az RFID és a lopásgátló között :)))
2011.02.17 16:46:57Macropus Rufus
2011.02.17 15:43:27yotta
2011.02.17 15:35:25aule
"...a sikeres országok csak úgy lettek sikeresek, hogy másokat eltapostak, nyomorba taszítottak! "
mindjárt van egy ellenpélda is: Svájc.
amúgy én is mindíg azt hallom, hogy a büdös zsidók ezt meg ezt csinálják a világgal... Akkor most mi van? Az, hogy amikor valaki egy görbe tükröt tart az arcunk elé, akkor egyből nincs zsidó akaratérvényesítés sehol a világon... vitzes.
2011.02.17 16:48:21Macropus Rufus
"2011.02.17 16:14:16velorex-vezető"
hülye a példád. Amúgy abban az időben nem voltak ilyen jellegű szmeélyességi jogok.
De a példa azért ott is sántít, hogy egy bolti szarkát olyan emberekhez hasonlítod akik népírtást követtek el... hülye a példa.
2011.02.17 16:50:47aule
1. ahol ma a világ tudománya tart, azt nagyjából zsidó lángelméknek köszönhetjük.
2. svájcot jó,h említetted, a legvisszataszítóbb országok egyike. tipikus példája annak,h a pénznek nincs szaga, gyakorlatilag az egész gazdagságát annak köszönheti,h az ütközőzónák között feküdt, és ugyebár ennek következménye az is,h a világ legförtelmesebb vezetői, diktátorai, fasisztáktól kezdve, afrikai népirtókig, mind itt tartották a vagyinuk jó részét.
2011.02.17 16:52:56torró
Kérem szépen, nem kell mérgelődni ez nálunk nemzeti sporttá avanzsált tevékenység! És annál nagyobb a tekintélyed mennél nagyobb a zsákmány.Sőt népszerűségi index javító!!!Ezt örököltük a nagy szovjet tanítóinktól! Nehogy már ne szerezhessünk valami fogunkra valót!DDDDD Nem csodálom hogy tiltakoznak a vallás oktatástól, még a végén erkölcsi aggályaik lennének a tízparancsolat megtanulása után.És milyen unalmas lenne, fognád az újságot: a francba ma sem lopott senki, dög unalom az élet!!DDDD. Nos én már semmin se lepődök meg.Bakács, csak ennyit lopott? Gyáva alak!!Ja! És ő ordít a sajtószabadságért, akkor nehogy már pénzt követeljen személyiségi jogaiért.Vagy nem mindenkire érvényes?
2011.02.17 16:55:18spob
Király Samu: Te idióta, milyen börtönről bszélsz??? Kevesebb mint 5000Ft értékben lopott... bőven elegendő neki az a meghurcoltatás, amit ezért már kapott.
Amikor te lposz, akkor az nem fog felkerülni a netre, a híradóba, mert rád a kutya se kiváncsi... úgyhogy kussolj, megvan a magad szürkeségének is az előnye.
2011.02.17 16:57:11kedwes
Ezek szerint, akinek ma Magyarországon a rezsi kifizetése után marad NYOLCVANEZER forintja, az bátran lophat TÉLI SZALÁMIT!!!!
Pláne, ha be is vallja, kis megbánás közepette, akkor a Tv-ben! Kaphat érte százezret!
Na, ebből a világból Én, nem kérek!
Egyben indítványozom:
Minden olyan személy, aki ellen eljárása indult valaha is, haladéktalanul tűnjön el a közéletből!!!
Kezdve a Köztársasági elnöktől lefelé!
Nyomban megoldódna az Országgyűlés létszámának radikális csökkentése is!
2011.02.17 16:58:52spob
Remélem, kiderül, hogy ki szivárogtatta ki a videót és fizetni fog nemkeveset érte.
Ugyanis sokkal nagyobb kárt okozott vele, mint 5000 Ft.
2011.02.17 16:59:33nezet
Szerintem a többséget inkább a "jog" háborítja fel, mert az nem az erkölcsön alapszik. Kicsit furcsa ha lopásért kap majd 100 000 büntetést, majd azért mert ezt mindenki láthatta ezért kap majd több millió kártérítést. Kicsit viccesnek tűnik számomra. Ezen túl nem arra tanítjuk majd a gyerekeket, ne lopj, hanem hogy ha bárkit látsz ilyet tenni, hajtsd le fejed csukd be szemed s füled. a hírt mindenképp jogos lett volna közölni, tekintve az előzményekre (azok is közölve voltak) Most gyakorlatilag mi az ami a kamera közzététele negatívan hat ezek után rá.
2011.02.17 16:59:39aule
egyszer majd megkérdezzük a tesco beszállítóit is,h szerintük a tesco meglopja-e őket.
2011.02.17 17:02:18aule
nezet, igazad van.
számomra az egyik legvisszásabb jogszabály, h a törvénytelenül szerezett bizonyítékot nem veheti figyelembe a bíróság. számomra ez elképesztő, felfoghatatlan. ha gyilkosság bizonyítékát házkutatási parancs/engedély nélkül szerzed a gyilkos otthonából, akkor a tettest szabadon engedik.
számomra ez ad absurdum.
2011.02.17 17:03:34spob
kedwes, te csúsztatsz. Nem tudom, miből vontad le azt a következtetést, hogy bátran lophat. Kapja meg azt a büntetést érte, ami jár neki, törvény szerint. De nem a te, vagy a Király Samu öntörvénye szerint...
És a q.va anyjt a Tesconak, hogy kiadta a videót, ezért neki sokkal többet kell fizetnie, mint az a nyamvad sajt meg szalámi.
Ugyanis nincs önbírásokodás, nyilvános megszégyenítés, stb...
2011.02.17 17:06:03spob
nezet: nem azért kell, hogy fizessenek neki milliót, mert mert lthatták a videót, hanem azért, mert olyan kárt okoztak neki ezzel, ami a további életét nehezíti meg. Az okozott kárt pedig mindenkinek, mindenkor meg kell téríteni! Jussunk már el egyszer végre idáig!
2011.02.17 17:06:19vettmalac
@kedwes:
"Kezdve a Köztársasági elnöktől lefelé!"
Lefelé?
Ott már csak az alapkőzet van...
2011.02.17 17:08:43spob
alue, nem tudom, hol itt a törvénytelenül szerzett bizonyíték. A Tesco átadta a videót a rendőrségnek.
?
Meg is fogja kapni a Bakács a büntetést, ami jár neki.
A probléma, hogy ennél sokkal többet kapott, olyat, ami te vagy én nem kapnánk meg és ami nem nehezítené meg a te vagy az én életemet.
És ehhez nem lett volna joga a Tesconak, hogy a kirakatva rakja a videót.
Mint ahogy korábban volt olyan bolt, aki kirakta a kirakatba azoknak a fényképét akik ott loptak. Ahhoz sem volt joguk, mert NINCS ÖNBÍRÁSKODÁS!!!
2011.02.17 17:09:00nevetséges vagy bakács
"Már egy hete csak a mamára, Jörg Haider édesanyjára gondolok. A szélben ringó lanovkák csikorgása alatt ölébe veszi kis huszárát, s homlokon csókolva szép jövőt jósol néki. Vagyis minden mocskos fasisztának van anyja, aki természetes módon szereti méhének rothadt gyümölcsét. S a kicsi gombóc kidagad a fazékból, pártvezér lesz vagy katona. Vajon értelmetlen gondolati kísérlet a szeretet után kutatni olyanokban, akiknek a lelke gyűlölettől habzik?"
(Bakács Tibor Settenkedő: Mocskos fasiszták és a szerelem. Élet és Irodalom, 2000. március 10.)
"Rövidlejáratú politikai keresztények vicsorgása most nem érdekel. Külön öröm, hogy Kertész kapta a Nobel-díjat. A vasárnapi ebédnél mocskos szájjal ebédelő-zsidózó, történelmileg elhülyült keresztény középosztály meg kinyalhatja a seggemet."
(Bakács Tibor Settenkedő: Krisztus zsidó csillaggal. Élet és Irodalom, 2002. december 8.)
2011.02.17 17:09:59vasgyuszi
A jó büdös k__nyát a bakácsnak! Egy mocsadék semmirekello!
2011.02.17 17:10:02nezet
spob
Te komolyan gondolod hogy a hír amit mindenképp meg kaptunk volna mert az nyílvános hogy nem is csak ennyit lopott, ráadásúl profin tette, ezek után a video ártott neki?? szerintem az ártott hogy 1, lopott. 2, már profinak tűnik, így úgy vélelmezem hazudott nekünk.