"A színpadon SP" - mondta a műsorvezető Zola szombaton este a Sport Max sportcsarnokában, ami után olyan sikításhullám indult, hogy kis híján elsodort a színpad előtti fotósárokból. Megkezdődött a fiatal énekes SP nagykoncertje, ahol a haknikkal szemben rendes zenekarral lépett fel, vokalistákkal, kivetítőkkel. A dalait áthangszerelték, mint szinte mindennek ezeknek is nagyon jót tett a rendes dobszerkó, meg a Fender Telecaster. SP zenéjét lehet utálni, de a szombati show-ja után azt el nem ismerni, hogy a dologhoz nagyon ért, nem lenne szép dolog.
Olyan show-t rakott le héttől kilencig a főleg kiskamaszokból és szüleikből álló közönségnek, amit Magyarországon nagyon ritkán látni Ákos nagykoncertjein, meg néhány különleges alkalmon kívül. De a rengeteg betanult tánccal, átöltözéssel, lelkes háttértáncossal akár még valami nemzetközi produkció kelet-európai konzervműsorának is simán elment volna.
Annak ellenére, hogy SP az első pár szám alatt gyakorlatilag alig mert énekelni, és ugyan próbált laza lenni, de mégis végig feszült volt. Lehet, hogy túl sokat készült az estére, mindenesetre nagyon erölködött, hogy minden tökéletes legyen. Végül körülbelül egy óra, és a Fluorral közösen előadott Partyarc kellett ahhoz, hogy valamennyire felszabaduljon.
És mire eljutott a koncert akusztikus blokkjához, aminek a csúcspontja az volt, hogy előadta a másik tinikedvenc, Brasch Bencének írt számát, amibe később Brasch is csatlakozott, már valamennyi meghitt hangulatot is sikerült teremtenie a színpad közepére tolt zongoránál ülve.
A koncert alatt nem merte magát igazán elengedni, olyan volt, mint a jó tanuló, ha felel, görcsösen próbált mindent az irányítása alatt tudni, minden elképzelt élményt átadni. Ez néha szép ellentmondást hozott azzal a nagydumás MC-képpel, amit egyébként SP sokszor felvállalt, amikor inkább rapperként, mint lányok szívét facsaró énekesként élt a színpadon.
A sikítozó közönségnek mindegy volt, hogy SP rappel vagy énekel vagy énekelni próbál, ugyanúgy sikítottak, ugyanúgy dobálták fel fiatal korukból fakadóan a bugyijuk helyett a plüssmacikat, plüsslovakat és plüssbármiket. Néhányan el is ájultak az első sorokban, őket viszont olyan profin emelték ki, és látták el a szervezők, hogy egy pillanatra sem állt le a műsor.
Az ájuló tinik és a repkedő plüssállatok mellett a legfurcsább az volt, hogy egy csomó szülő - akik a gyerekeiket kísérték - is kívülről fújta az összes számot, boldogan táncolt, kiabálta a szövegeket. Sőt a koncert végefele olyan öltönyös férfiakat és finoman öltözött nőket is láttunk, akik boldogan táncoltak a számokra, és első ránézésre gyerek nélkül érkeztek.
A 25 számos koncert végén természetesen jött a ráadás, a rajongók pedig tovább sikítottak. Lankadatlanul, és sikítanának még mindig, ha SP nem vonul le egy idő után tényleg a színpadról.